2014. augusztus 23., szombat

Egy bolond százat csinál

Sőt, már jóval többet csinált, és ha igaz a közmondásban foglalt népi matek, akkor a ma esti Demokrata Seregszemlénk tízezernyi otthonülőre lesz majd hatással, és eljön az idő, mikor nem minket néznek majd bolondnak, hanem a minket lebolondozókat.




Minden nappal egy kicsivel többen vagyunk, egy kicsivel szervezettebbek és erősebbek vagyunk, de ezt egyelőre csak mi tudjuk, meg a Parlament környéki különböző Fidesznyikek. A külvilág, a sajtó, de legelsősorban is a Nép nem aszerint ítél meg bennünket, hogy egyre többen vagyunk a Kossuth téri Demokrácia Erődben éjjel-nappal, hanem kizárólag abból, hogy szombatonkénti összejövetelünkön hány embert tudunk egyszerre megmozdítani. Ritkán okoz már csak gondot az éjszakai, vagy délelőtti minimálisan ötfős Őrség kiadása, és az estéinken már gyakran elfogynak a székeink, 1300 önkéntesnél járunk a Fészbuk Csoportunkban, de mindezt csak mi, az Ország Gyűlése Mozgalom tagjai tudjuk. Sokak számára az sem világos, hogy a két hete tartó nonstop tüntetésünk folyamatos őrségváltásaiban naponta csaknem 100 ember vesz részt, így jön össze a helyszínen tartózkodó csapat állandóan növekedő létszáma a nap bármely szakában.


A van rajta, vagy nincs rajta sapka elvén működő kritikusainkat nem kell túlfoglalkoznunk, de arra oda kell figyelnünk, hogy mit lát a Nép. A Nép pedig a szombatokat látja: a múlt héten 130 embert látott, ma többet kell látnia, mert a még kivárók csak látható erősödésünkre fognak csatlakozással reagálni. Ha jól csináljuk, akkor ez egy öngerjesztő folyamat: minél inkább látszunk, annál több emberhez jut el az üzenetünk, annál többen értik meg, hogy a puszta szavak Orbánék ellen már semmire sem elégségesek. És minél többünket látják, annál többen jönnek közénk, és minél többen csatlakoznak, annál többen leszünk már hétközben és jövő szombaton is, és lassan de biztosan az öngerjesztő folyamat kiterjedhet az egész országra. Hisz ez a célunk, a sokmilliónyi apátiában otthonülő honfitársunk személyes példamutatásunkkal való fölrázása, és ezt leginkább szombati gyűléseinkkel tudjuk megtenni.


Ha elegen leszünk, mondjuk minimum 150-en ma este 7-kor a Kossuth téren, akkor mindenki számára látható lesz erősödésünk. Hogy milyen sebességgel tudjuk terjeszteni Orbánűző Mozgalmunkat, az csak rajtunk múlik, senki máson. Senki nem annyira bolond, csak mi, hogy nyáridőben megsüljön vagy épp ronggyáázzon egy sátortáborban Orbánék Parlamenti Bábszínháza előtt. De ebben az országban az Őrület uralkodik, ésha józan ésszel nem lehet ellene tenni, mintahogy a megsemmisítő választási vereségek azt megmutatták, akkor kell némi eszementnek tűnő idealizmus, és elhivatottság a változás kivívásához. Én speciel büszke vagyok arra, ha bolondnak néznek, és elmagyarázzák, hogy amire vállalkoztam az eleve hülyeség, vagy épp lehetetlen. Volt jópár ilyen dolog már életemben, aztán végül mindig kiderült, hogy nem volt lehetetlen, amire bizton mondták a megmondók, és nem én voltam a bolond, hanem a lebolondozók.


Történelmet írni nem lehet körző-vonalzóval. Ahhoz bizony elszántság kell, erő a kudarcok és a válságok leküzdéséhez, és csak menni összeszorított szájjal előre. És nemcsak a közmondás, hanem élettapasztalatom is azt mutatja: bizony, egy bolond képes százat csinálni, és száz meg tízezret, tízezer meg milliót. És szívós kitartással, megküzdve a Hatalommal, a hátunkban fúrófaragókkal, a meleggel-hideggel-széllel-esővel aztán majd faggyal és hóval, el is fogunk jutni addig, hogy majd milliónyi ember váljon ebben az országban hozzánk hasonló bolonddá. Napersze útközben majd változik a megítélésünk, minél erősebbek vagyunk, annál halkabb lesz a Mozgalom fatörzsében percegő szúcsapat hangja, és jön majd a szokásos utólagos történetírás a részükről, mikor megtudjuk, hogy valójában mindig is támogattak bennünket. 


Csakhát mi sem hülyék, sem bolondok nem vagyunk valójában, és kiváló a memóriánk. A sikerért a dicsőség azokat illeti majd, akik azt kivívták, és esélyük sem lesz az eredményeinket kisajátítani szándékozóknak, vagy hozzánk beejtőernyőzni akaróknak. A Mozgalmunk a terepen, a Felcsúti Farkas szájában alakul napról napra, és érik egységes szervezetté. Azok lesznek jövőjének meghatározói is, akik jelenének építésében résztvesznek. Mi nem stallumokra hajtunk, nem felügyelőbizottsági fizetős pozíció az álmunk, hanem a Demokratikus Jogállam, a Magyar Köztársaság. Nem vagyunk kisstílű megélhetésiek, nem is leszünk azok, és nem is tűrünk meg ebből a típusból senkit a sorainkban. Bárki, aki ma ott lesz este 7-kor a Kossuth téren, az Ország szempontjából fontosabb, mint a közismert ellenzéki politikusok döntő többsége. Ma egy bolond valóban száz újat tud csinálni, vagy realistábban megfogalmazva: egy mai demokrata valóban 100 újabb demokratát hívhat életre. Ezért vagyunk a Kossuth téren, és ezért gyűlünk ma össze, amennyien csak tudunk.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


 

23 megjegyzés:

  1. Demokraták, az Alkotmányos rendért küzdő emberek FELHÍVÁSA!

    Mind minden szombaton este 7-kor, Demokratikus Seregszemle a Kossuth téren, a Parlamenttel szemben felépített, Demokrácia Erődjénél TALÁLKOZUNK!

    VálaszTörlés
  2. Igen ígaza van Gábornak.Nekem állandóan azt mondják a környezetembe,hogy hülye vagy amit csinálsz a Kossuth téren.Én mindig azt mondtam,igen hülye vagyok és napról napra több hülye lesz mint én.Csak arra nagyon szépen kérem aki majd számolni fogja,hogy hányan leszünk az Erődbe este,MERT ÉN OTT LESZEK VELETEK,MÉGHA A KÖZTUDOTT OK MIATT SZEMÉLYESEN NEM LESZEK OTT.Előre is köszönöm. JOCO

    VálaszTörlés
  3. Jó reggelt Mindenkinek! Szombat van, hurrá vár a Demokrácia Erődje 19 órakor a Kossuth Téren Jocó Te ott vagy velünk, elég ha ránézzünk az EU-s, a Magyar Zászlóra, és az Ország Gyűlése Mozgalom zászlójára. Magam előtt látlak ahogy augusztus 8-án délelőtt a honod alatt hoztad Nyíregyházáról magaddal a Mozgalom zászlóját. A zászló volt az ismertető jegyed. Kérlek vigyázz magadra és hallgass most a dokikra. Szükségünk van Rád az Erődben. Ugyanúgy szükség van a Gábor emlegette 1 bolond százat csinál effektusra is. Hajrá Magyar Köztársaság!

    VálaszTörlés
  4. "Történelmet írni nem lehet körző-vonalzóval."

    Kedves Lórándnak (így hívják) akartam írni valami hasonlót. Ő gyönyörűen logikusan elemezte a helyzetet a blogján, majd elégedetten körbenézett és azt "mondta": na itt van, mostmár cselekedni kéne, emberek/világ.
    Majd ezen a blogon kesereg, h az internetes világban szokásos felkap-elfelejt lett a sorsa tartalmas gondolatainak. Továbbá itt újra elmondja, h ez (a kivonulás) nem az ő stílusa. Minden tiszteletem mellett azt mondom neki, h ez a mozgalom a mai beteg Magyarország szervezetében a helyzetre adott immunválasz. Természetes.

    VálaszTörlés
  5. Szép, esőmentes napot nektek!
    Egyenlőre csak, lélekben, de hamarosan személyesen is köztetek lehetek!
    Nem baj ha bolondnak tartanak minket, akik így vélik sokat gondolnak magukról!
    Beszélgetek emberekkel, akik tétovák a politikával kapcsolatban, de örülnek ennek a civil összefogásnak, és drukkolnak.
    "Messze" vagyunk a fővárostól, de adott esetben.... :)

    VálaszTörlés
  6. Ha személyesen nem is, de élekben veletek leszek, vagyok.
    A vén bolond.

    VálaszTörlés
  7. Nincs elérhetetlen cél csak kellő képpen alacsonyra kell tenni a lécet!
    150 fő a siker??? Ezen a számon Orbán csak egy jót kacag!

    Gábor! Azt már tudjuk, hogy te képes vagy megbolondítani 100 embert, sőt akár 150-et is, de azon nagyon meglepődnék, ha mindenki még százat be tudna hülyíteni! Orbán csak annyit kért hívőitől, hogy hozzanak még egy embert, az se sikerült, Te meg most azt kéred, hogy mindenki hozzon még száz embert. Ebben meg mintha kicsit magasra sikeredett volna az a léc!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem gondolom 25 napos szervezéssel utolérni Orbán 25 évnyi építkezését. Gondolom ez nullaíkúval is belátható.

      Törlés
    2. Komolyan 1 évig kint fogsz kempingezni a Parlament előtt? Durva.

      Törlés
    3. Gábor, félre értesz!
      Te már az elmúlt 46 évben már felépítetted magadat annyira, hogy be tudsz hülyíteni 160 embert, de te most azt várod minden követődtől, hogy ők is szervezzenek be fejenként 100 embert.
      Erre mondtam, hogy magasan van a léc!

      Azt továbbara se értem, hogy miért kell 24 órában tüntetni! Éjszaka csak az a néhány buli túrista látja aki arra sétál viszont a rendszeres ott éjszakázás felőrli az erőket az erődben!

      Törlés
  8. Kedves Gábor!
    Iszonyúan nehézkes kommentelni a Tuareget!
    Többször próbáltam hozzászólni, osztán valahol elsikkadt az egész!
    Ámde!
    Hétfőn (aug. 25.) dolgom lenne Budapesten (nem vagyok fővárosi és "mai gyerek" sem!). Ha tehetem, délelőtt meglátogatom az Erődöt és ha ott talállak: bemutatkozhatnánk egymásnak!
    (A blogmotorod bekrepált: egy aug. 8.-i posztomat "népszerűsíti", holott azóta írtam már néhányat!)
    A találkozás reményében, köztársasági üdvözlettel: szendam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak Veled szórakozik, és nem értem miért :( Minden reggel 9-től délig ott vagyok, és várlak :D

      Törlés
  9. Na hogy ment a mai "Tea Party" ? Átszakadt a kritikus tömeg?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 160.;) A kritikus tömeg nem most lesz meg, nem néhány hétre tervezünk...

      Törlés
    2. Azért 2 hét alatt 160-ig eljutni???
      Egy kezdő zenekar koncertjére is többen elmennek ennél!
      Erős túlzás ezt "tömegesedésnek" nevezni!

      Törlés
    3. Egyetértek. Ez egy szánalmas bohózat, ahol egy, a saját politikai erőviszonyai közt vívott harctól meghátrált ember pótcselekvésként a társadalom könnyen befolyásolható, szociálisan kiszolgáltatott, életkorát tekintve aktív munkaerőnek már nem számító rétegére szellemi, fizikai, lélektani erőfölényéből etikátlanul könnyen adódóan kiterjesztett befolyásával visszaélve tömegesedést próbál láttatni. Erre mondaná apám azt: játszadozz azzal, amivel egykorú vagy! Szégyen.

      Törlés
    4. rétegére TÁMASZKODVA. Kimaradt. Bocs. ;)

      Törlés
  10. Nocsak. Korábban nem elkötelezett Gábor "fan" voltál? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sverde pótcselekvésként éli meg egy országos mozgalom létrehozását egy kerületi független polgármesterjelölti induláshoz képest. Nem értünk egyet. :)

      Törlés
    2. EGY valaki biztosan minden este hálával gondol mostani áldásos tevékenységedre.. ;) Hibátlan, megyez. :D

      Törlés
    3. Hmmm... Azt hiszem, tévedsz...

      Törlés