2016. szeptember 11., vasárnap

Migráncs

Kicsi színes következik. Szó szerint színes.




Szolnokon vagyunk épp a Korrupcióirtó Népszavazás országos aláírásgyűjtésével. Este 8 körül odajött a demonstrációs sátrunkhoz egy színesbőrű férfi, kis gyermekével kézenfogva. Odaadott egy tárcát. A tárcában egy budapesti férfi összes személyes irata volt. És több mint 150 ezer forint. Ezt már onnan tudjuk, hogy a sátrunkhoz közel posztoló, tüntetésünket biztosító rendőrhöz vittük a tárcát, hivatalos jegyzőkönyv, miegymás.


A színes bőrű férfi a gyermekével azok közé tartozik, aki Orbánék szerint született veszélyforrás: bűnöző, terrorista, miegymás. Valszeg tudott volna mit kezdeni 150 ezernyi forinttal, meg rengeteg személyes irattal. És Ő valóban kezdett is. Odahozta az első komolynak tűnő helyre, mivel Szolnok központi terén állunk, mindenféle lobogóinkkal, azt gondolta: a sátrunk ez a hely. Eszerint is cselekedtünk, a valóban hivatalos személy is, felvéve a jegyzőkönyvet, átnézve, és rögzítve, hogy kié a cucc.


Várjuk a sátorhoz a budapesti férfit. Gondolom megköszöni majd a migráncsnak. Ha esetleg ahhoz a 80 %-nyi magyarhoz tartozik, aki migráncsozza a nyomorult menekülteket - ennyit mondanak a közvéleménykutatók - akkor vegyük úgy: mi megköszöntük helyette. És a nevében. És mindannyiunkéban. Mert emberek vagyunk.

Mint a migráncs.


6 megjegyzés:

  1. A történet nagyon jó.
    Rengeteg ilyen előfordul az életben, de sajnos egyre kevesebb kap nyilvánosságot. :( Legalábbis Magyarországon. :(

    Hogy kicsit el is vicceljem a dolgot, egy tanulságos kép arról, hogy ki is a színesbőrű:
    http://kepkezelo.com/images/nlcuilsoo3d1vzfz0d0f.jpg

    VálaszTörlés
  2. Jani haverja! Most gondolkodom rajta meg kellene alakítani a színes bőrűek pártját. Mit gondolsz Kiket nem lenne szabad befogadni a pártba!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zolikám,minden ember színes bőrű különben nem látszana!

      Törlés
  3. Éljenek a migráncsok🎆🎆🎆

    VálaszTörlés
  4. Kicsit korábbról, több mint ezer évvel, mi is migráncsok vagyunk. Persze keresztúton, igy akik korábban jöttek, beolvadtak, aztán tatár, török, francia (Napoleonnal), orosz meg ki tudja kiféle-miféle "migráncs" is itt hagyta génjét. Hajrá, mi migráncsok! Benépesitettük a Föld nevű bolygót.

    VálaszTörlés