2015. szeptember 20., vasárnap

Vigyázz, dől a fa!!!

Hányszor de hányszor írtam figyelmeztetéseket ellenzéki pártoknak, hogy szú perceg a törzsben, ideje lenne kiirtani. Aztán nem történt semmi, legalábbis egy ideig, aztán egyszer csak a szétrágott fa mégiscsak kidőlt, nagy durranással. Mint éppen most.




Bár nem vagyok épp játékos kedvemben, de mégis játsszunk kicsit. Röviden összefoglalom egy politikus karrierjét, aztán visszatérünk a személyére kicsit mélyebben is. Az illető Fiatalember igazi politikai üstökös. Elvégzi egy kamuegyetem pénzért-diplomát szakát, és rögvest első munkahelye a Miniszterelnöki Kabinet lesz, abban is a Miniszterelnök külpolitikai főtanácsadója. Anyuka befolyásos médiaszemélyiség, Nővére is jól ismert pártkörökben, olyannyira, hogy össze is jön a Belügyminiszterrel. Igen, úgy, ahogy gondolni teccel, Kedves Olvasóm, meg is írja minden bulvárlap. A Fiatalember ível tovább fölfelé, Pártja ifjúsági szervezetének országos elnöke lesz, amibe beleszakít egy halálos baleset. Nem, nem a Fiatalember az áldozat, hanem utasa, egy fiatal hölgy. Rettenetesen büdös az Ügy, áll a botrány, mégiscsak meghalt egy ember, aztán valahogy elhal a sztori, rossz nyelvek szerint ehhez köze lehet annak, hogy mint köztudott, a Nővére épp a Belügyminiszter fölvállalt élettársa. A Fiatalembert megkérik, hogy ugyanmár, tűnjön el egy időre a politikai színpadról, mert nagyon bűzlik a halálos baleset, csinálnak is Neki helyet: egy budapesti kerület elnöki székébe pottyan, családostul persze, Nővérke, Anyuka is hirtelen belakja a megszerzett Pártbirtokot. Kerületi elnökként pedig arról híresül el, hogy oly erősen kollaborál a másik politikai oldal vezetőivel, vesz részt bűzlő közbeszerzésekben, hogy azt az összes helyi civil folyamatosan különböző írásokban észrevételezi, éveken át.


Nakérem, tipikus, nemde. Igazi Fidesznyik pártkarrier, mindenből kimosva, mutyizás, családi és pártkapcsolatok összefolyva, soha egy valódi munkahely, mindig csak politikai megélhetés, megatöbbi jellegzetes szirszar. Csak van egy kis bibi. Az illető NEM Fidesznyik. Az illető Szoci. Komássy Ákosnak hívják, és épp a napokban van tele minden vezető netes hírportál a feketekasszájáról szóló híradásokkal, ugyanis kikerült egy hangfelvétel, amin a Fiatalember épp az MSZP országos pártpénztárnokával beszélget - meg persze mindentudó Nővérkéje is ott van, meg a Societas - az MSZP ifjúsági szervezete - országos elnöke, és mutyipénzek a téma, és azok fölhasználása. Aztán most nagy a pánik az MSZP-nél, azonnali vizsgálatot tartanak, gyors eredményt ígérve, csakhát ez már megint eső után köpönyeg. A helyzet ugyanis az, hogy erről a Fidesznyik mentalitású Szoci Fiatalemberről három éve írok tényfeltáró cikkeket, bírósági perben is állok Vele azok tartalma miatt, és az MSZP teljes három éven át SEMMIT nem tett azért, hogy a tudomására hozott - nemcsak cikkeket írtam, jeleztem is direkt módon több helyükön a bajt - gennyes gócot, a fában percegő szút kiirtsa. Aztán most kapkodhatnak, mert bár mindenki tudja, hogy Orbánék ipari méretekben lopnak, de a Nép meg az ilyen kismocsok sztorikból azt látja: nemcsak Ők.


Mondom: 3 ÉVE írom Komássy ügyeiről a cikkeket, számszerint 11-et, mind tényalapú, és az MSZP egyetlen reakciója az volt rájuk, hogy minden erejükkel a szőnyegalásöprésre koncentráltak. Csakhát a szőnyegeknek meg megvan az a tulajdonságok, hogy ha nagyon sok gyűlik be alá, akkor felpúposodik, és legurulnak róla olyan dolgok is, amik egyébként rendben lennének. Gyengébbek kedvéért egyszerűsítem: hiába csináltok valami jót, Kedves Hivatalos Ellenzék, ha közben meg sok ilyen kis mocskos ügyetek van, és szépen ütemesen mindre fény is derül, mert a Fidesznyikek bespájzolnak Belőletek, aztán akkor pukkantják a méreggel teli lufit, amikor az Nekik jó. A Komássyt, meg a Társait - és nagyjából az MSZP egészét is - leleplező hangfelvétel februári, tehát féléves. Azóta nem használták föl, várták a megfelelő alkalmat, és az most, hogy Orbán ordas hazugságai menekültügyben mind kiderülnek, el is érkezett. Lehetne végre fullgázzal támadni, csakhát ott van az ellentétpár: ez is hazudik, az is, ez is lop, az is lop, mi is a különbség? A politikában jártasabbak tudják, hogy azért van különbség, de a Nép számára nincs: onnan nézve tökmindegy, hogy valaki mekkorát hazudik, és egymilliót, vagy egymilliárdot lop: HAZUDIK és LOP, ennyi, aztán innentől kezdve éppoly hiteltelen a Hivatalos Ellenzék, mint a Fidesz.


Most persze van némi elégedettségérzetem, ugyanis egy teljes pártapparátussal, meg elsőfokú bírósági ítélettel szemben lett igazam. De ez csak egy pillanatnyi érzés, ugyanis a helyzet az, hogy nincs okom örömre mindaddig, amíg Orbán uralkodik, és épp az ilyen Komássy Ügyek, és a belőlük származó elhiteltelenedés az oka, hogy Orbán uralkodhat, és teljhatalommal. Mert bár most egyedinek tűnik az Ügy, de ahol egy ilyen hangfelvétel van, akad ott több is, ugyanis nemcsak Komássyról írok tényfeltáró cikkeket, hanem a Hivatalos Ellenzék önkormányzati közbeszerzésekben tanúsított mutyizós, kollaborációs viselkedéséről is. És persze azokat pont ugyanúgy figyelmen kívül hagyják, vagy inkább felháborodva veszik tudomásul az érintett pártok - mind benne van a parlamenti ellenzéki pártok közül - vezetői és aktivistái, mint korábban a Komássy Ügyet. Pedig például a DK popsiját ezügyben én védtem be. Komássys cikkeimmel annyit elértem, hogy a Nyolckerben a DK nem állt be támogatni közös polgármesterjelöltnek Komássyt, és most hálásak lehetnek, mert nem kell mosakodniuk. Ehhh. Kunhalmi Ági, az MSZP Budapesti Elnöke gyors vizsgálatot és intézkedéseket kíván ezügyben tudomásom szerint. Elősegítem a szándékát, ha e blogom, meg a hozzá tartozó, korábbi etémájú cikkeimet tartalmazó Komássy Dossziém önmagától nem jutna el hozzá, írok Neki egy Emailt, aztán lássuk: van-e olyan ellenzéki, aki valóban ELLENZÉKI.

Gyerünk Ági!


3 megjegyzés:

  1. Ági a sikertelen nyelvvizsgát most sikerélménnyel feledtetheti. Kivéve ha ezt a helyzetet is nyelvvizsgának nézi.
    Kíváncsi vagyok.

    VálaszTörlés
  2. Döbbenetes.Az anyuka hires médiaszemélyisèg-amint Endrédi Éva volt a pinikus Kovács Lacinak?

    VálaszTörlés
  3. Nekem ez a feketekassza nem tűnik rázós ügynek! Ez minden pártnál így működik!
    A fidesz közleménye is csak azt emeli ki, hogy esetleg a hangfelvétel alapján voltak ott olyan támogatói pénzek is amik még a feketekasszáig se jutottak el, hanem a saját pártját is meglopta a Komássy.
    Itt: http://jozsefvaros.hu/hir/2981/vizsgalodik-az-mszp-a-part-jozsefvarosi-szervezetenel-

    VálaszTörlés