2015. szeptember 18., péntek

A Forradalom Kezdete

Szeptember 15. a Diktatúra, szeptember 16. pedig a Forradalom Kezdeteként fog beíródni Hazánk történelmébe. Akik velünk voltak 16-án a Kossuth téren, azok már tudják, akik meg most mosolyognak, majd pár hónapon belül rájönnek.




Írtam már sokat a Forradalomról, próbáltam elmagyarázni, sokaknak sikerrel, hogy ne féljenek a szótól. NEM jelent káoszt, fegyverropogást, vérfürdőt, csak akkor, ha rosszul csinálják. A Forradalmak többsége a világtörténelemben békésen zajlott le: nem indulatmentesen, de nem volt tele az utca égő házakkal, kocsikkal és holttestekkel. A polgárháború, a szabadságharc, az nem Forradalom: az nem más, mint elcseszett, rosszul megtervezett, vagy épp teljesen tervmentes mellékvágány. TERVNEK tehát lennie kell, mégpedig olyannak, amelyik a valóságra épül, felismeri előre egy adott helyzet lehetséges következményeit, és azokat összegyúrja egységes cselekvési iránnyá. Most pedig épp ezt teszem, immár írásban, szóban megtörtént a Kossuth téren szeptember 16-án. Lássuk először hideg rációval, mi is történik éppen az Országunkkal. Van egy Diktátorunk, akinek hatalma egy évtized alatt került beágyazásra tömeglélektani műveletekkel. Az emberek legvisszataszítóbb tulajdonságát: az irigységet, és a gyűlöletet foglalta csokorba, és adta ajándékként a magyaroknak, és jelentős részük meg is köszönte az orchideának álcázott kerti büdöskét.


Ám az ilyen jellegű politikai rendszereknek öntörvényei vannak. Megállni bennük nem lehet, folyamatosan újabb és újabb ellenségeket kell kreálni, legyenek azok a cigányok, a rokkantak, a munkanélküliek, a vállalkozók, vagy épp a menekültek. Egymásnak kell ugrasztani mindenkit, kiölni az egymás iránti szolidaritást, a puszta emberséget mindannyiunkból, lobogva tartani a gyűlölet lángját. Csakhát itt jön az első rendszerhiba: elfogynak lassan a gyűlölhetők. Negatív érzelmekre pedig akkor sem lehet tartós hatalmat építeni, ha per pillanat ez a Hatalom még stabilnak tűnik. De azért vegyük észre: rendesen leapadt a Fidesztábor, már egy jó kis Békemenetes szarságra is csak párezren mennek, pedig pénz-paripa-fegyver ott van mögöttük. A menekültügy az utolsó igazán mozgósítani képes dobásuk, a zsigeri félelmet az ismeretlentől meg lehetetett lovagolni, de ez a Terv összességében megbukott. Sokkal komolyabb társadalmi szolidaritást váltott ki az emberség minimumát sem tanúsító erőszakos fellépés, mint várták, egyszerűen a Narancsok elhitték, hogy a hallgatag többség nem fog megmozdulni. És megmozdult.


Még valamit elfelejtett a Diktátor: fellapozni és megérteni Országunk történelmét. Nálunk ezer év alatt csak olyan diktatúra tudott megmaradni, ami külső nagyhatalom katonai erejére támaszkodott. Egyszerűen túl kicsi ország vagyunk, mindenki ismer mindenkit, ez nem Kína, vagy Szovjetunió, hogy ezer kilométerekről lehessen olyan katonai alakulatokat hozni, amelyek oly más körből jönnek, hogy még a nyelvük sem közös a leverésre kijelölt tömeggel. Nem, kicsik vagyunk, nem is túl sokan, itt a nyíregyházi rendőrnek is vannak soproni ismerősei, nem fog lőni, akkor sem, ha erre utasítják. Egy a Diktátor által tudatosan fölépített erőszakspirál persze eljuthat addig a pontig, amikor valaki tűzparancsot ad ki magyarok ellen, de azt végrehajtani nemigazán fogják: fegyveres államhatalmi erők fogják helyette egymást lőni ilyen esetben, és ezt a potenciális parancskiadók közül is tudják a józanabbak. Márpedig éles fegyverek használata nélkül van egy korlátja, hogy mekkora tömeggel mit lehet kezdeni. És ha valaki ismeri ezeket a törvényszerűségeket, az föl is tudja használni a Diktátor ellen. Mondjunk számokat, nosza. Százezer eltökélt ember az ország összes erőszakszervének fellépésével sem oszlatható föl. Volt már, hogy kifejtettem, miért, most azt nem ismétlem el, minek, akik ismernek tudják, hogy nem a levegőbe beszélek.


A végső kérdés tehát annyi: hogy lesz 100 ezer ember egyszercsak egyidőben és egyhelyen, és ELTÖKÉLTEN. Ma olybá tűnik, hogy sehogy. Pedig dehogynem. Összvissz két dolog kell hozzá: ha a Hatalom olyannyira embertelen cselekvést mutat, ami már az átlagmagyar számára is elfogadhatatlan, és ha az illető tudja, mi jöhet helyette. Szeptember 16-án a Kossuth téren ebbe kezdtünk bele. Tudjuk, mi következik, látjuk az erőszak folyamatos spirálját, és föl is készültünk mindenre. Mondom: MINDENRE. Elindítottunk egy olyan folyamatot, mely hónapokon belül soktízezer ember számára tisztázni fogja, mi lesz AZUTÁN, és valódi beleszólást is biztosítunk közben mindenki számára. E folyamat alatt pedig gondoskodunk róla, hogy a Hatalom olyan akciókat kapjon, amire lépnie kell, és kénytelen legyen túlreagálni, ezzel fölhorgasztva a ma még otthon ülők legmélyebb, legkevésbé látható igazságérzetét. Gandhi tudta, hogyan kell ezt jól csinálni, mi pedig tudjuk, hogyan kell ezt a Hazánkban végigvinni. Itt hónapokon belül Forradalom lesz, és bukik az Orbán Rendszer, és ami helyette jön, arra a Magyarok vágyni fognak, és nem fognak csalódni.

Vasárnap folytatom...


2 megjegyzés:

  1. hétfőn éllánc nagymester:O999 vajon a fecsegésen tul teszel is valamit?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy érted, beszállunk-e kesztyűbábnak, hogy a parlamenti Bábszínház színészei pár percre úgy csinálhassanak, mintha utcán lennének, szemben a hatalommal?

      Törlés