2015. augusztus 11., kedd

Fuss Kocsis, fuss!!!

Az ígéret szép szó, meg is tartottuk: Hugyosmáté Exhaverom nyolckeres hivatala előtt küldtünk Neki egy kerek kis üzenetet. Lehozta a HírTV, a Magyar Narancs, köszönöm, hogy vannak olyanok, akik már tudósítanak rólunk, lesz ez még több is, rajtunk nem múlik.




A dolgunk tulképp rém egyszerű: megtenni mindazt, amihez már elég erőnk van, ha már csak egy kicsit el tudunk venni a Fidesznyikek magabiztosságából, és némi reményt adni a Népünknek, hogy vannak, akik tenni is hajlandóak, nem csak szövegelni, már megérte. Úgyhogy szombaton össze is kapcsoltuk a kellemest a hasznossal: épp augusztus 8. volt, az egyéves évfordulója, hogy nonstop tüntetést tartunk Orbán Rezsimje ellen, és mi lehetett volna alkalmasabb egy tüntetésben fogant szervezet szülinapi ünnepségeként, mint egy ütős demonstráció. Országjárásunk közben épp Kocsis Nyolckerének Rákóczi terén tartózkodunk hetekre, hát akkor épp a legjobb helyen vagyunk, hogy azt tegyük vele, amit Ő tesz a menekültekkel: üldözni kezdjük. A szombati akciónk csak a nyitány volt: mostantól mindent meg fogunk tenni, hogy ezt a nyikhaj gyereket elhallgattassuk. Nyugi, verbalitásának megszüntetéséről írok, nem másról, annyi hülyeséget beszélt már össze Fidesz szóvivőként, meg polgármesterként is, hogy abból egy életre épp elég is. Mint Olvasóim tudják, ismerem jól a Hugyosmátét, tudom hogy gyáva a legény, vette már föl a nyúlcipőt korábban is, mikor tüntetést szerveztem ellene. Hát akkor most megkapja, immár nem Nyolckeres mérettartományban, ami jár Neki.


Egy évig békén hagytam, mert nem jutott Rá erőm, már a szokásos háttérben zajló állandó jogi csaták közben, ugyanis sameszain keresztül persze folyamatosan följelent mindenért, csakhát ott még nem tartunk, hogy a semmiért elítéljenek. A bíróságok többé-kevésbé még tartják magukat az Orbáni önkénnyel szemben, vannak aggasztó jelek, de összességében még lehet támaszkodni rájuk. De egy év eltelt, Kossuth téri állandó tüntetésünk egy év alatt párttá érett és országjárunk, toborzunk, készülődünk, hogy amint csak lehet, végét vessük a dúvadak országrombolásának. Kocsis helyben van, Kocsis szem előtt van, és Kocsis felbátorodott, hát akkor visszaküldjük a helyére a Fiúcskát, hadd rettegjen, ráfér. Betegesen hiú szegény, mikor anno megírtam, hogy mikor hazudik, bevörösödik a füle, hónapokra eltűnt a médiából, ne rajta röhögjenek. Mikor ráaggattam kötelező iskolai drogtesztjének őrülete közben a Hugyosmáté nevet - egy ország vette át, használják is ezerrel - ismét lelécelt egy időre. De megint visszamászott, és most a menekültekkel csinálja azt, amit eddig megszokhattunk tőle: a legocsmányabb módon hazudozik és uszít. Úgyhogy mostantól nem lesz szünet, mindig lesz kapacitásunk arra, hogy pokollá tegyük az ördöggé vált pártzombi életét.


A Narancsok góréi a háttérben szeretnek tevékenykedni, igen ritkává vált részükről a nyilvános megjelenés. A fehérgalléros bűnözők a szarságaikat hátsó irodák csendjében, lehallgatásbiztos luxuskocsmákban művelik, ott nem kell félniük a Nép haragjától. Ugyanis egymillió fanatikusuk kivételével magát az országot már rég elvesztették, és csak rajtunk, demokrata ellenzékieken múlik, hogy mikor vesszük vissza tőlük. Hát mi most megtesszük ezügyben ismét, amit csak tehetünk: Hugyosmátét elüldözzük a nyilvánosságból, ugyanis vanak olyan kötelező feladatai, amikor nem bújhat el valami odúba. Kénytelen képviselő-testületet vezetni, hamár polgármester, kénytelen itt-ott megnyitó, meg átadóbeszédeket mondani, meg nemzeti ünnepen is szónokként megjelenni. Mi meg elkísérjük, és teszünk róla, hogy érezhesse: személye és szövegei nemkívánatosak ebben az országban. Legközelebb augusztus 20-án a Nyolcker Golgota terén mond beszédet polgármesterként - ott áll egy kettőskereszt, nanáhogy annak a tövét érzi megfelelő helynek ehhez -, de mi is ottleszünk. Úgyhogy ha gondolod, Kedves Olvasóm, csatlakozz hozzánk, meglátogatjuk a korhadt lelkű fiatalembert. Ja, meg ezt ajánlom a többi ellenzékinek is: van elég Narancsgóré, tessenek egyet kiválasztani, aztán éreztetni vele élőben és szünet nélkül a Népharagot. Mindenkit nem vállalhatunk mi, lehet, hogy előbb-utóbb igen, de ott még nem tartunk. Gyere velünk! (KATT IDE)

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


2 megjegyzés: