2015. július 25., szombat

Kár érted, Feri!

Olvasóim tudják, hogy azokon a napokon, mikor valahol beszédet mondok, nem szoktam írni, hogy megmaradjon a szufla estére, de ma kivételt teszek. Egy tegnapi eseménysor miatt teszem.




Mindjárt rá is térek, de előtte egy kis történelem a közelmúltunkból. Mikor Gyurcsány 2011-ben megalapította a Demokratikus Koalíciót, sokan reménykedtek, reménykedtünk benne, hogy valami végre történik az ellenzéki oldalon. Tudtuk, hogy az Őszödi Beszéd az MSZP néhány Fidesszel közös kártyából játszó nagymoguljának ocsmány játszmája volt, ki is használta Miviktorunk maradéktalanul. Béna kacsa lett egy pillanat alatt a frissen hatalomba választott MSZP-SZDSZ koalíció, valódi kormányzásra nemigazán volt képes ilyen indítás után. Gyurcsány maga is elismerte, hogy hiba volt maradnia akkor, egy lemondással elejét tudta volna venni a hosszú évek lavírozgatásának, de ezt a nyilvánvaló hibáját sokan megbocsátottuk neki. Úgy gondoltuk, hogy megérdemel mégegy esélyt, és tettük ezt annak ellenére, hogy ez a ballépése - illetve pont hogy nem lépése - magával hozta a Fidesz kétharmados győzelmét, aminek aztán azóta szívjuk minden következményét. De ám legyen, tehetséges a Feri, tisztességes is, megérdemel mégegy esélyt, és egy lerombolódott karaktert is újra lehet építeni, ha azt szisztematikusan, hiteles, szavatartó politikával teszik. Úgyhogy a ballib értelmiség nagyobb része kezdettől szimpátiával állt Gyurcsány pártalapításához, ami azért indulásnak nem rossz szitu.


Tapasztalatból mondom, hogy egy induló pártot elvinni a láthatósági küszöbig nem könnyű, bár ilyen szempontból Gyurcsánynak azért volt némi előnye: egykori minelnökként mindenki ismerte, volt lóvéja is politizálni és a liberális sajtó nagyobb része is akkor adott neki szereplési lehetőséget, amikor csak akarta. Mivel támogatói köre az értelmesebbek közül került ki, így aztán a kellő türelem is megvolt: fölkapaszkodni egy bemerevedett pártstruktúrában lassú és nehéz folyamat, sok az ellenérdekelt fél, de kitartással átverekedheti magát a falakon egy eltökélt ember. És Gyurcsányt eltökélt embernek tartottuk mindahányan, hibáit javíthatónak, úgyhogy mellé álltunk. A DK első évei bevonzották a legaktívabb ellenzékieket, tehetséges, elhivatott emberek gyűltek egybe, ki tagként, ki szimpatizánsként, volt erő és intelligencia egy áttöréshez. Ami áttörés nagyjából be is következett 2014 elejére, az ellenzéki emberek igazságérzete fölhorgadt, amikor az MSZP, meg az Együtt kidobta az ablakon a készülő összefogásból Gyurcsányt. Többen ugyan már akkor jeleztük, hogy jobb lenne ezt így hagyni, abban az állapotban még összefogással sem lehetséges Orbánt legyőzni, inkább menjen egyedül a DK, megtartva hitelességét, és hosszabb távon fölépítve magát későbbi demokrata váltópárttá.


A DK közvéleménye is inkább ezen az állásponton volt, ilyen témájú cikkeimet vadul osztogatták egymás között a fészbukos csoportokban, és hívtak meg mindegyikbe, amiket el is fogadtam. De aztán a Feri másként döntött, beleegyezett egy olyan összpárti kompromisszumba, ami eleve kódolta a biztos vereséget, de ám legyen, hátha csodát tesz, támogassuk tovább. Kampányoltunk ezerrel, jobb meggyőződésünk dacára, hátha Neki lesz igaza. Nem lett. Rettenetes vereséget szenvedett az Összefogás, Gyurcsány csodatévő hatása elmúlt, és a DK hitelességének is ártott, hogy olyanokkal indult együtt, akiktől épp azért vált ki, mert az erkölcseik elfogadhatatlanok, és csak arra jók, hogy Orbánt hatalomban tartsák. Magam úgy gondoltam, hogy kap tőlem még egy végső esélyt, ha a DK újabb hibás döntése után végre visszatér az eredeti útra, és önmaga építkezik, akkor legyen ez a hiba is megbocsátva. És az Európai Uniós választáson hozta is magát az önálló út, a DK meglepetés-sikert aratott, nyilvánvaló volt, hogy a Nép díjazza a hiteltelen ellenzéktől való elszakadást. Csak aztán megint jött a szokásos stratégiai hiba: az önkormányzati választáson ismét jött az összefogás-mantra, pedig megint nyilvánvaló volt, hogy elég lenne néhány nyerhető helyen együtt indulni, de alapvetően, országosan külön, mert ahol amúgy sincs győzelmi esély, ott nem szabad beszállni egy közös, és a DK saját arcát elmosó vereségbe.


Lehet stratégiai hibát elkövetni egyszer, mint azt tette Gyurcsány 2006-ban, lehet még kétszer is, mint az országgyűlési választás bukásra ítélt összefogósdija volt 2014, de folyamatosan nem. Az ismétlődő hibákból ugyanis az értelmesebbek leszűrik, hogy ahol ilyen gyakori a tévedés, ott a kitűzött célok nem elérhetőek. Kezdetben rengeteg pártonkívüli ember is csatlakozott, és a bizonytalan szavazók is elkezdtek a DK felé áramlani, de ezek a folyamatok a rendszeres MSZP-vel történő egybebútorozások miatt leálltak és megfordultak. Ha a DK tartja magát az eredeti célkitűzéséhez, erkölcsi alapú önállóságához, akkor ma már 20% fölött állna, és esélyes lenne Orbán eltakarítására, ehhez képest a valóság az, hogy mostanában érte utol egy évvel ezelőtti önmagát, és szavazói már nincsenek a bizonytalanok közül, kizárólag az MSZP-től tud támogatókat elvonzani, ami meg rezsimváltás szempontjából értéktelen szaporulat. A másik alapvető probléma, hogy a DK lendülete terepen is megtört: volt egy Ellenállás Napja, 2500 emberrel, aztán egy második, már csak 1000 emberrel, harmadikat már nem is tartottak, inkább visszahúzódtak az önkormányzati választáson megszerzett irodákba. Gyurcsány egyik vonzereje harcossága volt: terepen is beállt a sorba, éhségsztrájk, tüntetés, bilincs, bármi, plebejus volt, egy közülünk, aztán egyszercsak ez is eltűnt.


És az ilyen változások nem maradnak visszhangtalanok. Állandó irányváltások, taktikázás a stratégia helyett, kommunikáció a cselekvések helyett, egyre furcsább belső személyzeti politika, aminek hatására az igazán hiteles és átütő helyi aktivisták háttérbe szorulnak, és a helyüket frissen az MSZP-ből hozott ki tudja kicsodák veszik át. A legértelmesebb és legaktívabb tagok, támogatók bizony elgondolkodtak: megérti-e Gyurcsány a saját maga által is elismert hibáit, vagy csak elmondja azokat, mert az olyan emberi, de pont ugyanúgy követi el újra mindet, mintha mi sem történt volna. Aztán 4 év után már gondolkodó ember leszűri a tanulságot: nem, Gyurcsány nem tanul, a hibák belőle magából következnek. Az elmúlt félévben mindezek következményeként a DK tagsága radikális átalakulásba kezdett: eljöttek, vagy már elfelé pályáznak mindazok, akik nem puszta szerelemből, vagy vakhitből csatlakoztak, már minden hétre jut korábbi DK-s ikonok kilépéséről, vagy elhatárolódásáról híradás. Folyamatos politikai iránytévesztések, átlátszó taktikázás, passzivitás: ez nem az, amire a demokraták legjobbjai annak idején fölemelték a fejüket, hanem annak épp ellenkezője. Ja, és a tegnapi nap, ami miatt most ezt a cikket írtam, csak annyi volt: a fészbukon az egyik blogposztomhoz bejött egy egész DK-s nethorda, és a szellemi színvonaluk alulmúlta a Fidesznyik trollokét is. És nem nagyon volt kivétel. Mostanra Ők a DK, és ilyen tagsággal már semmit nem lehet kezdeni, nemhogy legyőzni Orbánt.

Kár érted, Feri.

20 megjegyzés:

  1. Gyurcsány vagy skizofrén és nem tehet róla, vagy nincsenek elvei. Egy ideig huzamosan felépíti magát, szinte már kezd szimpatikus lenni (ami nálam csodával határos), aztán mond egy mondatot és lerombol mindent, amit felépített... és ezt folyamatosan teszi... amióta én figyelem.

    VálaszTörlés
  2. Gratula! Mintha az én tapasztalataim tükörképe lenne ez az írás.....

    VálaszTörlés
  3. Bocs! De Tuareg az utóbbi időben mindent megtett, hogy az embereket egyre inkább eltávolítsa Gyurcsánytól. Szinte mindennapra jutott valami szidalom. Ategnapi blogposzt nem került valamiért elém, így a kommenteket sem olvashattam, de sajnálom, ha ez történik, mert én magam még mindig Gyurcsányt, legfeljebb a sokaknál nem túl népszerű Bokrost tartom valódi politikusnak, akik még képesek a józan gondolkodás "művészetére"! Úgyhogy ezzel a (le)sajnálkozó cikkel csak tovább ásod a gödröt, sajnos!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bokros hiteles, nem vargabetűzik soha, Gyurcsány meg mást sem tesz jóideje. Könnyű a választás. :)

      Törlés
    2. Viszont megvan a meleg széke a parlamentbe és a fizetés sem kis összeg amit akár az alapítványa nevében felmarkol. A szavazásoknál mikor összebútoroz a fideszel megint hoz a konyhára valamit.

      Törlés
  4. Mondjuk aki 2006 óta bármit is elhisz Gyurcsánynak, azt csak sajnálni tudom :D Ugyanúgy, mint a másik oldal bálványimádóit.

    VálaszTörlés
  5. 2010 óta nincs igazi vezére az ellenzéknek, Gyurcsány a 2006 os beszédével,Bajnai a 13.havi nyugdíj elvételével lefejezte a baloldalt,,a baloldali szavazok is átszavaztak (sokan)orbánhoz,függetlenül,hogy orbán meghirdette a 16 % adót ,2010,ig a minimálbér is adómentes volt,,inkább fizettek abból a kevésből is havonta 10 ezer Ft -ot a bolond emberek mint,hogy baloldalra szavazzanak ,(ekkora gyűlölet??4!) ,,orbán 4 év alatt nyomorba döntötte az országot az embereket ,de orbán bandájával(akiket megvett ,csókos,mutyis,maffiózók stb) kb 1millió szavazattal nyert újra ,,az ellenzék sehol !? miért!? mi történik Magyarországon??

    VálaszTörlés
  6. Kár, hogy ez a nézeted Gábor! Mondjuk te is másként indultál 2011-ben!

    VálaszTörlés
  7. "Pardon egy percre" : Azért a "DK-s nethordát" illetve annak trollkodó bejegyzéseit azonosnak tekinteni Gyurcsánnyal (nyilvánvaló ballépései ellenére is!) elég nagy hiba..... mert az sokkal inkább a mindegymilyenpárti trollok egyéni felelössége - és/vagy szellemi szinvonala .... Kár érted (is), Tuareg.....mert így csak még tovább osztódik/csökken az ország amugy is minimálisra zsugorodott valódi oppozíciója..... Ezzel be fog igazolódni Kövér prognózisa, miszerint még "sokszor négy évre lesz szükségük" - hogy az ország maradékát is ebek harmincadjáva tegyék.... Inkább lépj túl az egyéni sérelmeiden - meg a trollok bejegyzésein, ha másképp nem megy, hát NE olvasd el öket, vagy csak ignoráld egyszerüen(mert ez a Te döntésed) ...... Hacsak nem a trolloktól akarod hallani,hogy Te ki vagy és/vagy hogy mi a NAP ......

    VálaszTörlés
  8. Én a részletekkel sok mindenben nem értek egyet, mert a DK első időszakát (amikor MSZP platform volt, illetve az utána következő nagyjából egy évet) belülről, illetve nagyon közelről láttam, és az a véleményem, hogy Gyurcsány politikai pályájában (illetve személyiségében is) a 2011 nyári MSZP pártszavazás (amit egyébként fölényesen megnyert) után történt valami, ami után soha többé nem tudott felállni. A DK operatív vezetésében a Gyurcsány soha nem vett részt, az a Varju pallosjoga volt a kezdetektől. Szerintem a DK-t mint pártot az MSZP és a fidesz nagymoguljai találták ki, hogy Gyurcsány nyugodtan játszhassa a pártelnök urat az övéi között, Varju főápoló diszkrét, de határozott pártfogásában, ők meg nyugodtan csinálhassák tovább a szennyes ügyeiket.

    VálaszTörlés
  9. A Blogger pozitív elfogultságot tanusít így is a Feri vonatkozàsában.
    Sajnálja,hogy a sorozatos szószegései miatt ő KÉNYTELEN a támogatàsàt megvonni.
    Okosabb lett volna mindvégig mélysèges megvetéssel kezelni a féleszűt.
    Nem kellett volna csalódni...

    VálaszTörlés
  10. Nem kéne bántani a saját DK - ásokat.Nem ellenséget kellene keresni,hanem a barátokat megtartani,és újakat keresni!

    VálaszTörlés
  11. Tökéletesen működtetik a fineszesek az "oszd meg és uralkodj..." elvet és a megosztásban neked is szereped volt és van Gábor... (Szvsz PuZsu!)

    VálaszTörlés
  12. PuZsunak igaza, van, és Simkónak is, az oszd meg és uralkodj hívőket sgíted bizonyos fokig. Gyurcsányt lehet szidni, elkövetetett sok hibát, csinált hülyeségeket Ő is mint más is.DE SOSE VOLT BECSTELEN ÉS SZÓSZEGŐ ÉS FŐLEG NEM FÉLESZŰ, mint a fenti igen bölcs és jóindulatú hölgy volt szives említeni. Valóban nehéz lesz egyet akaró társakat összehozni, pedig nagyon kéne már!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. TASNÁDINÉ,MÁRIA NEM TUDOM , HOGY ÖNNEK MENNYI ESZE VAN ,DE KÉREM , HOGY A KEDVEMÉRT NE NEVEZZE FÉLESZÜNEK GYURCSÁNY FERENCET. ÉLNEK ITT ELÉG SOKAN , AKIK SOKKAL INKÁBB RÁSZOLGÁLNAK ERRE JELZŐRE.LEHET , HOGY IDŐNKÉNT TÉVED , DE A JÓ SZÁNDÉKA NEM VITATHATÓ.

      Törlés
  13. No Gábor, most aztán keményen odavágtál Orbánnak!! A Jobbikról nem is beszélve. Keményen megadtatd nekik. Arról az erényedről nem is szólva, hogy milyen körültekintően építed a baloldal, vagy az ellenzék egységét. Valószínűleg a vidéki körút nem jött be úgy ahogy vártad, hát kell valami gumicsont, hogy nehogy a lényeg valakinek az eszébe jusson. Jó tanítványa vagy Habonynak. Baj van a Fidesszel? Nosza ugorjunk neki a bevándorlóknak és a Fideszesek lopásáról már senki sem beszél. És ismét nőa Fidesz népszerűsége. Gratulálok.

    VálaszTörlés
  14. Olvasva az írásokat, úgy tűnik sok igazság van benne. Egy fő kérdés van. jelenlegi elnök úr hat milliárdosra támaszkodik. A pénz nagy úr, hatalmat lehet vele szerezni, s a szegény ember megfizethető, az öregek is, a felnövekvő fiatalok is, lásd milyen szép körülményeket teremtettek a gyermekváros lakóinak, csodás szép otthonok, jó körülmények. Észak Korea önkény urai is hogyan irányítják a népet!! Tapsolnak, ÉNEKELNEK, s a rácsok mögött tartottakkal nem törődnek. A tudományra fordított összeget jelentősen megtizedelték, s működik a megfizetett professzorok sisere hada is. Lásd Sándor Mária esete. Bebizonyítják majd( nem Pesten zajlik az eljárás)nem tartotta be a "szolgálati utat", nem tetszett, hogy ezrek álltak mellé, a miniszter úr biztosította mellé áll, most hol van, fiatal "védő ügyvéd"áll mellette, megszeppenve, s a mi kis Máriánk hála az égnek szerény, de határozott, de láthatóan magába roskad, miért kell neki félnie? A nagyarányú fosztogatásról már senki nem beszél, meg a jogtalanul fogva tartott, megrágalmazott emberekről se, no meg a jóízűen falatozó rendőrről sem, aki halántékon lőtte magát, meg a rendőr autóban meghalt 40 éves emberről sem, vajon kik megbízásából (netán gyilkosok) adtak meghatalmazást életek kioltására? Vagy csak ez rémálom? Vagy eljött a gengszter világ? Eddig nyitott ajtónál aludtunk, senki nem jött, be a lakásba ölni,fosztogatni. Most meg naponta ad tudósírást a TV itt-ott megöltek, kifosztottak idős embereket, az apa megöli a népes családját.Már mindeni öl lent és fenn egyaránt, hova jutunk??? Ez itt a kérdés.A tudósok meg hallgatnak, legalább is eddig ezt tették, vagy elvándorolnak. Az egymilliárdra tehető emberáradat meg csak jön és keres "menedéket" de úgy is lehet felfogni, fegyver nélkül elfoglalják egész Európát, s akkor győz az ISZLÁM terjeszkednek és aki nem hódol be, majd gond nélkül lefejezik. A ma
    itt csellengő fiatal férfiakat ki tudja mivel bírták rá a menekülésre, mit ígértek nekik, miért vándorolnak, ha egyáltalán "vándorolnak" vagy 15 fős csoportokban szállítják őket, és küldik "elö-őrsként szállják meg a vén európát".Fegyver nélkül jönnek, csak jönnek, s ha kell majd segítő kezet nyújt nekik a hazájuk. Furcsa gondolatok tudom, de ha valaki tud rá magyarázatot,hova fog vezetni ez a jelenlegi helyzet, ezt kellene elemezni a tudósoknak,!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocs Erzsébet! De azért ezzel nem teszel jót senkinek, nem viszed előbbre az életünket, nem segítesz semmiben, ha beállsz a világvégével riogatók sorába! Valóban van elég tömeges vándorolgatás a világban, ki ezért ki azért. Pillanatnyilag innen többen mentek ki, mint jöttek ide be! Ehhez mit szólsz? Akkor ez a magyar veszedelem? A múlt század elején pl. a "sárga veszedelem" volt divatos. Könyvek, filmek készültek a témában. Aztán egészen máshonnan csapott le az Istennyila! Úgyhogy inkább a belső problémáinkra figyeljünk, amiktől nem véletlenül akarnak "elkeríteni" minket!

      Törlés
    2. Kormányzati pozicióban lévő honfitársainknak tényleg sikerült az oszd meg és uralkodj !!! És amiket elkövetnek önzésből és butaságból az bizony szinte helyrehozhatatlan.és mi nem azon gondolkodunk ,hogy hogy lehezne égyütt , hanem leszóljuk a másikat,ahelyett,hogy megbeszélnénk ,hogy ezt nem jól mondtad

      Törlés