2014. október 3., péntek

A közvélemény kutat ás

Mégpedig jó mélyet, és a Medián bele is esett, oly mélyre, ahonnan nem lesz könnyű fölkapaszkodnia. Kétes motivációjú, elfogadhatatlan mintanagyságú, élőben ellenőrizhetetlen közvéleménykutatás a kukába való, és nem a nyilvánosságba.




Aki szelet vet, vihart arat, és nem kis tornádó kezd el összeállni a Medián tegnapi közvéleménykutatási adatainak hatására. És most magam formálom ezt tölcsérré, hadd zengjen, mert amit most a Hann Endre vezette Medián művelt, az példátlan, és mind etikai, mind szakmai kérdéseket fölvet. Folytattam is Hann Endrével egy kis csevejt tegnap este Kakuk György fészbukos profilján, kezdjük talán ennek a fotójával.


Mint látszik, csak kérdeztem, próbáltam higgadtan állni a dologhoz, ami pedig mindenre okot adhat, épp csak higgadtságra nem. Ugyanis a Medián mérése mindössze 200 budapesti megkérdezésén alapul, aki látott már ilyen szűk mintavétel alapján készült közvéleménykutatást, az jelentkezzen, de leginkább a háziorvosánál. De most valami mégis rávitte Hann Endrét, hogy a 200 fős mintán alapuló Semmit nyilvánosságra hozza. Vajon mi miatt lépte át objektivitásra törekvő hivatásának etikai és szakmai minimum-elvárásait? Nos, nem kell nekünk kutakodni, megadja erre a választ saját maga, tessenek csak olvasni a vele készült interjú első bekezdéseit.


Naigen, kilóg a lóláb, de még a ház ablakán is, annyira: Hann Endre megsértődött, hogy nem kapott közvéleménykutatási megbízást az ellenzéki pártoktól főpolgármester-jelöltek ügyében. Egy dologban egyetértek vele, írtam is korábban: valóban kellett volna méretni a jelöltállítás előtt, csakhát más a leányzó fekvése, ha ezt én mondom, aki nem ebből él, mintha Hann Endre, akinek meg ez a megélhetése. És a Vele készült interjú első két bekezdése egy olyan panaszáradat, amit sokmindenki elmondhatna, de épp Ő, mint üzletileg érdekelt, nem mondhat el. De mégis elmondta, érezhetően erős érzelmi töltettel, ami azonban szakmájának etikájától oly távol áll, hogy mást erre nem mondhatunk: ez bosszú, ráadásul annak a végtelenül kicsinyes, és a következményeket figyelmen kívül hagyó fajtájából.

Érzi azért ennek a dolognak a tarthatatlanságát Ő is, két olyan dolgot is mond, amit valamirevaló közvéleménykutató soha. Soha nem szokás piackutatóknál másik cégre hivatkozni, mert az annyit jelent, hogy magam sem hiszek a saját eredményeimben. Márpedig Ő előcitálja a Szonda hasonló 200 fős valamijét, hogy igazolja önmagát, várjuk persze szeretettel azt is, meglátjuk, hogy a Szonda is jövendő pártmegrendelések kikényszerítésére akarja-e használni a nyilvánosságot. Másodszor: soha nem szokták egymást fikázni a közvéleménykutatók, még akkor sem, mikor ezt a közírók megteszik helyettük: védeni szokták egymást, és elmagyarázzák, hogy azért megrendelőtől és oldaltól függetlenül mindenki bizonyos határok között tartja magát. De most mégis, a Fidesznyik kötődésű Nézőpont korábbi adataival kapcsolatban kilép a szerepéből Hann Endre, és ennyit mond: "amelyet egyébként a baloldalon visszatérően hiteltelennek bélyegeznek." Merthát a Nézőpont biz épp ellenkezőt mért, mint Hann Endre Mediánja. És akkor itt most megállunk egy pillanatra. Nézzük meg, mit mért a Medián az Európa Parlamenti választások előtt, tessék:


Jéééé, hát itt bizony egy 3%-os eredmény díszeleg a Demokratikus Koalíció neve mellett. Ez aztán a valóságban 9,75% lett, több mint háromszorosa a Medián mérésének. Teljesen annak idején a Nézőpont sem találta el, de legalább Ők biztosak voltak abban, hogy a DK minimum egy mandátumot fog szerezni, amihez legalább 5%-ot kell elérni. Egyébiránt a Nézőpont az országgyűlési választáson is pontosabban mért, mnt a Medián, ciki. És akkor most idézem, mit szoktak mondani a közvéleménykutatók a "kispártok" mérésénél. Valami olyasmit, hogy ott nagyon kell vigyázni, merthát a megkérdezettek körében oly kevés a válasz, hogy nagy eltérések lehetnek a valóság és a mért adatok között. Hogy pontosan mekkorák, azt épp a Medián mutatta meg az EP választáson, önmagát porráégetve: 3%-ot mérni a DK-nak, amiből aztán a valóságban 9,75% lett, ez nagyjából az évszázad tévedése. Pedig ott 1000 fős minta volt és mégis sikerült 300%-ot tévedni, ami példátlanul szép teljesítmény.


De valami miatt most a Medián egy ötödakkora, mindössze 200 fős mintán, az évszázad beégése után röviddel ítéletet hirdet, mégpedig abban az 5-10%-os kategóriában, amire a "kispárti" mérési logika vonatkozik. És ezzel az ítélettel van ám még egy kis bibi, ha nem is olyan látványos, mint az eddig megmutatott ultragáz történések. A bibi az, hogy közvéleménykutatási eredményeket olyan esetekben szokás nyilvánosságra hozni, ha azok aztán a valóság rostáján is megszűrődnek később. A közvéleménykutatókat csak az hitelesíti, ha eredményeik a valóságban is visszaigazolódnak, ezért aztán olyan dolgokat publikálnak, ami éles helyzetben is ellenőrizhető. A Bokros kontra Falus "kutatás" nyilvánosságra hozásának csak akkor volna etikai alapja, ha lenne később ilyen választási szitu, ahol kiderülhet, hogy melyikük mennyi szavazatot kap élőben. Épp Falus visszalépése miatt ilyen helyzet azonban már nem lesz, ezért aztán a Medián azt mond, amit akar, és pont ezt is teszi. Amit most Hann Endre a Mediánnal tett, az nem más mint politikai zsarolás a pártok felé jövendő megrendelések kikényszerítése érdekében. Én meg ha párt lennék, ezekután egy céget biztos kihagynék a jövendőben az ügyfeleim közül: a Mediánt. Mellesleg meg a Kossuth téri folyamatos járókelő-tömeg, meg a fészbuk közönsége elsöprő többségben továbbra is Bokros Lajost támogatja, és most, hogy már közös demokrata jelölt, még sokkal inkább. Aki meg kutat ásott, az belepottyant, szeva, máskor gondolkodjatok, mielőtt bosszúállásra adjátok a fejeteket, kedves Hann Endre.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


14 megjegyzés:

  1. Számomra az 1 000 fős kutatás,abszolút nem ad megbízható eredményt!A mintát objektíven meghatározni nagyon nehéz.Véletlen a minta vagy sem.Területi,napszaki és ezer tényező befolyásolja.A politikai piackutató tevékenység / közvélemény kutatás / nagyon sok kívánni valót hagy maga után.Határozottan állítom,hogy ez az egész Bokros Lajost és a MoMát,se pro, se kontra NEM ÉRDEKLI!Egy ilyen KÖZÖSSÉG / elhangzott : 100 ember / terv szerint végzi vállalt munkáját,és nem foglalkoziuk azzal hogy jobbról,netán balról fúj a szél,még ha orkán erejű is!Ha meg esik - mire való az esernyő - akkor tudjuk,hogy kisüt a nap,és nem kezdjük el szidni ....az égiek rokonságát,és még Gyurcsányt sem!

    VálaszTörlés
  2. Gábor! Persze,még tovább támogatom Bokros Lajost !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  3. Sem-sem birjunk Tarlós többes százalékosért !!!!!!!! :( :/

    VálaszTörlés
  4. Szia Gábor! Tegnap ennek nem volt időm utána olvasni, de nagyon nem is értettem. Már az is megfordult a fejemben, hogy narancsék csináltatták egy unortodox matekkal, hogy no majd most ezzel elbizonytalanítunk mindenkit. Ez a kétszáznéhány fő - ez röhej! Nem kicsit, nagyon. Már arról nem is beszélve, hogy egyátalán nem mindegy a kérdés föltevésének a mikéntje sem. De hát ezt nekik jobban kell tudni! Szóval szerintem sokkal bölcsebbek maradtak volna, ha most inkább csöndben maradnak. Régebben néztem ATV-t, ott meg szokták vitatni, de több dolog miatt nem nézem már Olga műsorait. Már arról is leszoktam, mint a KR-ról. Bár ott még néha van egy -egy jó műsor. Az a baj, hogy ezt megint sokan készpénznek veszik, s a hír olvastán még szavazni se fognak menni, hisz akkor már minek???:( Valahogy tudatosítani kéne a 'zemberek fejében, hogy ne üljenek föl már megint valami hülyeségnek, ne hallgassanak már ilyenekre, menjenek csak el - mert el kell menni - szavazni, s ott derüljön ki, hogy mi a helyzet!!! Sajnos sokan azt sem fogják tudni, hogy ha Bokroshoz húzzák az X-et, akkor arra szavaznak, aki a legnagyobb számban támogatott, hiszen a támogatók logója nem lehet ott már a szavazólistán....
    Nem lesz ez könnyű!!! De meg kell próbálni, lefeküdni utána is lehet, megpróbálni állva kell!

    VálaszTörlés
  5. Véleményem szerint Bokros kitűnő pénzügyi szakember,elismert politikus. Alkalmas a Főpolgármesteri posztra,rendbe tudná tenni Budapestet. Támogatom.

    VálaszTörlés
  6. Még szerencse hogy a választók nem a közvélemény kutatások alapján szavaznak. (remélem). Egyébként, ha ezt a logikát követjük akkor akiknek nem mérnek "jót" azoknak politizálniuk sem kéne, hiyszen úgysincs semmi esélyük. Hi-hi. A közvélemény kutatókra kéne szavazni! Hiszen ezek szerint ők alakítják a politikát.

    VálaszTörlés
  7. Ezek így egymást hiteltelenítik. A kettő nem lehet igaz. Vagy ez vagy az... következtetés: valamelyik tudatosan hazudik, vagy totálisan alkalmatlan.

    Régebben max 2-3%.os különbség volt a kv kutatók eredményei között. És már az is szégyennek számított. Ma már a szégyen kiiktatódott, ahogy a szakmai becsület is. Létezik még egyáltalán becsület a nagy tülekedésben? Maga a jelenség nagyon szomorú.

    VálaszTörlés
  8. T. Gábor!
    Tévedsz amikor blogodba ezt írod: - "...önmagát porráégetve: 3%-ot mérni a DK-nak, amiből aztán a valóságban 9,75% lett, ez nagyjából az évszázad tévedése."

    Az eddigi legnagyobb tévedést 2002-ben a TÁRKI követte el, aki a választás első fordulójában 16 %-os Fidesz győzelmet prognosztizált és amiből egy kb ugyanilyen arányú "bukta" lett.
    Aztán OV a két furduló közötti meggyőző és mindent elsöprő kampánya ezen jelentős mértékben javított, de az eredményt - mint tudjuk - megfordítani már nem tudta.

    Hogy mi volt a tévedés oka? Elsősorban a nagyszámú rejtőzködő szavazó, akiket a TÁRKI kakulációjában nem vettek a súlyának megfelelő mértékben figyelembe.

    Persze ez sokkal bonyolultabb ennél, el kell olvasni az ehhez kapcsolódó elemzéseket. Egy biztos, valósághű előrejelzést nem egyszerű dolog készíteni, ugyanis sok az ismeretlen tényező.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Épp ezért nem csinálunk 200 fős kutatást ;)

      Törlés
  9. Őszintén? Én még az 1000 fős mintát sem találom mérvadónak.És az,hogy ki hogy választja a minta alanyait az megint rafinéria.Mert nem mindegy kit kérdeznek.Engem még soha senki sem telefonon sem másként nem kérdezett. Hann Endre,meg egy akkora tapló,hogy olyat még föld nem hordott a hátán.200 fős minta? Ilyet sem hallottam még És az utolsó érvem.Olyan eredményt mérek amilyet a megrendelőm parancsol! Mert első az ügyfél,második a Ferencváros! :o)

    VálaszTörlés
  10. Gábor...Gábor ilyen rövid az emlékezeted.Egyszer már szénné ègetted magad még tavasszal az OGY választás előtt amikor nekimentél a közvélemény kutatóknak...megint elragadnak az érzelmeid :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tisztem védeni Gábort, nem is akarom, de a közvélemény kutatók előbb szénné égetik magukat!
      200-500-1000 fős "kutatás", a mi pénzünkből, amivel hülyére veszik őket?
      Van nem egy ismerősöm, barátom, akik megmondták, hogy tavasszal is, EP előtt is, meggyőződéses baloldalinként, azt mondták, a Fideszre szavaznak.
      A szüleimet felkereső közvélemény-kutató hölgy, "véletlenül, nem oda tette az x-et, ahová kellett volna. Mondtam neki, javítsa ki szépen, különben elbúcsúzhat a cége laptopjától! Na így dolgoznak Ők, azért a bruttó 500 Ft-ért, amit egy-egy megkérdezett után kapnak! :(

      És akkor már engedtessék meg, itt megjegyeznem, jelöltállítás előtt, nem közvéleményt kellene kutatni, hanem NORMÁLISAN leülni tárgyalni, átrágni a dolgokat, számításba venni minden lehetséges eshetőséget, és ha már Bokros Lajos, volt olyan botor, hogy nyár elején "felajánlotta" magát, talán nem az egyéni pártérdekeket kellett volna néznie az EGYÜTT-nek, és kissé megzsarolni a többieket, most meg hülyét csinálni a választókból, hanem már akkor közösen mérlegelni, és akkor nincs ez a cirkusz.

      Törlés
  11. Közvélemény kutatás ide, közvélemény kutatás oda, Bokrosra kell szavazni, indokokat az előttem szólók megírták!!!!!!

    VálaszTörlés
  12. Komisszárnak részben igaza van, de ahogy Tuareg le is írta annó:
    1. Óriási hiba volt Bajnaiéknak az MSZP-vel lepaktálni.
    2. A választás előtt előtt reménykedtünk, bár már akkor is pontosan lehetett tudni, hogy sokan, akik a fideszt utálják, már végkép kiábrándultak az MSZP-ből is.

    VálaszTörlés