2015. szeptember 28., hétfő

Lemondtam

A kör bezárult. Másfél éve innen, a blogból indult el az Ország Gyűlése Mozgalom a Kossuth térre, hogy állandó tüntetéssel tiltakozzon az Orbáni Önkény ellen, majd párttá alakulva nekivágjunk az Ország felébresztésének. És most az alapító visszatér oda, ahonnan mindezt elindította: a blogjához, hogy röviden leírja, mi történt.




Tömérdek vezetői és politikai tapasztalattal a hátam mögött az idők folyamán kőbe vésődött erkölcsi normákat követek. Őszinteség, becsület, ilyesmi, konfliktusaim a világgal, de főleg az Országgal ebből adódnak: nem vagyok hajlandó soha könnyebb utat választani, kegyes hazugságokat képviselni, vagy akár csak elviselni, félrenézni, önmeggyőzni. Mindig a tényekre hagyatkozom, és csak azokra, és saját magamra is természetesen ugyanazokat az elveket alkalmazom, mint a külvilágra: nálam nincs bort iszom és vizet prédikálok játék. Erkölcsi, elvi okból mondtam már le vezetői posztokról: 2007-ben Nyolckeres önkormányzati képviselőségemről, frakcióvezetőségemről, meg tonnányi bizottsági tagságomról, az egzisztenciámról mondtam le, mert saját pártom polgármestere elfogadhatatlan normákat kezdett el követni. 2012-ben pedig ugyancsak a Nyolcker városüzemeltető csúcscégének igazgatói székéből álltam föl, mert egykori barátom, fogadott öcsém: Kocsis Máté elfideszesedett, emberből pártdroiddá vált. Mindkét esetben kaptam remeknél remekebb anyagi jellegű ajánlatokat, hogy ne tegyem, mindkét esetben visszautasítottam: rühellem az elveiket aprópénzre átváltó politikusokat, és inkább szegény leszek, de nem követem a példájukat.


A Nincs Alku Párt - NAP elnöki tisztéről való lemondásomnak nincsenek anyagi vonzatai, ennyiben eltér minden korábbi hasonló tettemtől, de csak ennyiben. Ismét olyan szituba kerültem, mikor elvek és emberek között kellett választanom, és mindenkor az elvek lesznek a győztesek, így most is. Nem véletlenül adtam a Pártnak ezt a nevet: Nincs Alku! Az alapító társak, az időközben csatlakozottak, növekvő számú szimpatizánsunk pontosan értette, mit jelent. Az elvek és erkölcsök mindenekfölöttiségét, mely ha kell felülírja a barátságokat, személyes érzelmeket is. A magyar politika ugyanis nagyrészt épp az érzelmek elvek fölé emelése miatt rothadt el 25 év alatt: a sajátjaival mindenki megbocsájtó volt, összezárt, mikor valaki a sorokból mutyizni kezdett, így lassan normává vált a részrehajlás, és a korrupció. Egy elvi, erkölcsi alapú szervezet egyszerűen nem teheti meg, hogy a legkisebb kompromisszumot is megkösse, mert elveszti létalapját, és megindul azon a lejtőn, amin a mostanra a legaljára érkezett jelen politikai garnitúra is csúszni kezdett. És ez folyamatos kontrollt igényel, és nehéz, emberi döntések rendszeres tömegét. Hisz 25 évnyi társadalmi alapnormává vált részrehajlás, szubjektivitás megtette a hatását: mindenkiben, még a legjobbakban is ott a késztetés a kivételezésre.


De akkor sem lehet, nem oldhatunk meg jelen problémákat soha azon az áron, hogy ezzel később nagyobbakat hozzunk létre. A Nincs Alku Párt - NAP az Ország legbátrabb és legtisztességesebb demokratáinak gyülekező helyévé vált, és ez igaz távozásom után is. Ám épp az állandó terepterhelés miatt megindult a kasztosodás: ki régebbi tag, ki tett többet és mit, ki van terepen, ki csak fészbukon, ésatöbbi. Baráti csoportok jöttek létre, ami még önmagában jó is, de akkor már nem, ha a barátok a nembarátokkal szemben más viselkedést tanusítanak, mert onnantól nem egy nagy közösség van, amit Pártnak nevezünk, hanem sok kicsi, amelyek egymással is birkóznak. Emberileg persze érthető a dolog: 14 hónapnyi terepkihívás, olyan akciók, olyan kitartás, melyre a NAP aktivistáin kívül senki nem képes az Országban, összezárja a sorokat. De ezzel egyben gátját szabja a szervezet növekedésének: senki sem csatlkozik szívesen oda, ahol csak másodrendű polgár lehet, és akként is kezelik. Márpedig ha egy egész Országot akarunk szisztematikus munkával ráébreszteni, hogy a részrehajlás, az érzelmek ráció fölé emelése, az egyén közösség elé helyezése az igazi rákfene, és mindaddig lesz Orbán, vagy valami hasonló, amíg a lelki alapokon nem változtatunk, akkor azt bizony saját sorainkon belül is éppúgy képviselni kell, és a tettekben is.


Nem volt itt hatalmi harc, eltérő koncepciók csatája, semmi ilyesmi. Egyszerűen csak a legrégebbi, a terepen legtöbbet teljesítő csapattagok egy része alakított ki olyan belső normákat, amelyek a NAP egészének nyitottságával, befogadó szellemével szembementek. És ha mindez ráadásul a Sátorban válik uralkodó jelenséggé, mely a jelképünk és szívünk is egyben, akkor ott csak két verzió van: vagy műtét, vagy újjászületés. Lett volna hozzá politikai erőm a szervezeten belül, hogy kivágjam a gócot, csakhát tettem anno egy fogadalmat a régi tagoknak: ha nem bírom Őket meggyőzni valamiről, akkor én távozom. Hetek óta mentek a beszélgetések a sátorban, mindent elkövettem, hogy elfogadtassam Velük: ezt így nem lehet, nincsenek előjogok a szervezetben és nem elintézési módja a nézeteltéréseknek a "ki van itt régebben" végső, mindent überelő érv. Úgyhogy ahogy anno vállaltam: eljöttem, nemcsak az elnöki pozícióból, de a Pártból magából is. Félreértés ne essen: a NAP per pillanat is messze a legtisztességesebb politikai alakulat az Országban, az ott levők pedig a legkiválóbb demokraták, akikkel valaha találkoztam. De én már egy ideje nem relativizálok: nekem az kevés, ha valami egy másikhoz képest sokkal jobb, az én alapvetésemben az abszolút jó a követelmény, és ebben nincs alku.


Itt jönne most az, hogy magam merre megyek tovább. Ígértem is a lemondásom keretében zajló vitákban a NAP belső csoportjában, hogy erről tájékoztatást adok. Ami biztos: megyek tovább, a Tuareg nemcsak egy jelkép a blogom címében, hanem egy mentalitás vállalása: mindig úton lenni, soha nem megállni, és főleg soha nem föladni. Csalódtam emberekben, de sokkal többen vannak, akikben nem, és akik számítanak is arra, hogy addig utazunk az ismeretlenbe, míg végül oda is érkezünk, hogy megismerjük. Elgyászoltam a hétvégén a NAP-ot, de kapkodni sem akarok: van a fejemben egy kép a hogyan továbbról, fogok is a héten erről blogokat írni, de a végső döntést olyan emberek véleményének ismeretében fogom meghozni, akiket alkalmasnak tartok az abszolút elvszerűség képviseletére. A 14 hónapnyi kőkemény történet ugyanis maximálisan teljesítette a "lakva ismeri meg az ember a másikat" követelményét. És bőséggel vannak olyanok, akikkel nem szállt el a paripa, akik nem előjogként tekintenek eddigi tetteikre, és Velük lesz is megbeszélnivalóm. Ez a hét az újratervezésé, a beszélgetéseké, a hangosan gondolkodó blogoké, hétvégén pedig összehívom mindazokat egy megbeszélésre, akiket alkalmasnak tartok a továbbmenetelre. És persze hová máshová, mint a Kossuthra... Mert vannak dolgok, amik nem változnak.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!

22 megjegyzés:

  1. Igen én alapító tag voltam,már mint az OGYM-nek.Az alaptó tagsági papirom most is itt van a levél tálcámba és azt híszem itt is fog megsárgulni.A NAP pártnak nem voltam tagja,de minden rezdülését végig kisértem a pártnak.Igen volt egy tisztulási folyamat a pártban amit természetesen tartottam.Csak egyet nem értek és nem értettem,hogy miért nem vált a párt radikálissá,hol mindenki tudta,hogy demokratikus ezközökkel ezt a fasiszta,diktatórikus Orbán rezsimet leváltani nem lehet,csak radikális eszközökkel lehet elzavarni.Az ellenzékben mindenki azt várta,hogy Orbán elkövet olyan hibát,hogy le fog mondani Orbán több ezer hibát elkövetett és még mindig stabilan élvezi azt két millió magyar támogatását,amely akár több évtízedekre is hatalomba tartja.Radikális eszközökkel már nagyon rég meg lehetett és meg is lehet buktatni a fasiszta,diktatórikus Orbán rezsimet.De erre a begubózott magyar nép alkalmatlan.Inkább a saját szarába fetreng,mivel félti a nyavalyás életét.FEL KELLENE MÁR ÉBREDNI A MAGYAR NÉPNEK ÉS RADIKÁLIS ESZKÖZÖKKEL SZINTE NAPOKON BELÜL MEGBUKTATNI A FASISZTA,DIKTATÓRIKUS ORBÁN REZSIMET !!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha visszatekintünk a történelemre, akkor láthatjuk, hogy itt az ilyen rendszerek, mint az Orbáné, (kivéve az MSZMP.t) mindig idegen hatalmak segítségével lettek eltávolítva... Most hol van ilyen? ...és szituáció sincs ami segíthetne. A menekült história csak erősítette őket, mert teletömte a rengeteg üres agyat a kommunikációjával és sajnos a magyar idegenellenességet használta fel az erősödésre. Pontosan annyira vesznek emberszámba nagyon sokan másokat, amennyire az önhibáján kívül elszegényedett vagy megrokkant embereket veszik...semennyire... Gábor sokakkal együtt nagyon egyedül lesz az elveivel, mert sajnos a magyar mentalitás ilyen...ezekkel az elvekkel (amit egyébként nagyra tartok) ma Magyarországon nem lehet tömegpártot létrehozni belátható időn belül....és nem csak az elvek miatt...sajnos anyagi oldala is van a dolognak...a lét kérdés körébe tartozik...

      Törlés
  2. Sajnálom, Gábor, hogy így alakult! De a döntés joga megillet Téged. Nagykanizsán sok mindenben egyetértettem Veled. Hasonlóan gondolkodunk.
    Üdv. Szabó Dénes (szabodenesnk)

    VálaszTörlés
  3. Igen-József Gönczi!Igazad van! DE! Radikális kormány buktató akcióhoz tömeg kell!A tömeghez,meg nem jut el az információ!Legjobb esetben,a közlekedési hírekben szerepel egy-egy demonstráció,hogy megnövekedett forgalomra számíthatnak az arra közlekedők....

    VálaszTörlés
  4. Gábor! Most írjam azt, hogy sajnálom? Nem írom, mert ez a párt, is mint a többi hasonló, amely a hatalommal szembe megy, „pénz és paripa” hiányában halálra van ítélve. Ez a polgári demokrácia sajátja és egyben lényege. Mára – a régebbi demokráciákban – egyértelműen kikristályosodott az amerikai típusú választási és működési szisztéma, ahol két nagy párt Amerikában: demokraták és republikánusok, Angliában: a konzervatívok és munkáspárt, Németországban: a kereszténydemokrata CDU és a szociáldemokrata SPD verseng a hatalomért. Beszélhetnénk még alkalmanként a mérleg nyelvét betöltő harmadik pártról is, de ez alkalmakén változó, a többi ilyen szatellit párt éppen hogy ott lehet, amolyan bokréta, dísz a kalapon. Magyarországon ebből a szempontból teljesen másképpen indult kezdet, ami érthető. Megfigyelhető volt, hogy a magyar emberek folyamatosan csalódtak a rendszerváltó pártokban és magában a rendszerváltásban is, ezért sorra süllyesztő kerültek a régi nagy pártok az MDF, a mérleg nyelvét képező Kisgazdák, a liberális SZDSZ, és most az MSZP van soron. Egyedüli győztese a rendszerváltásnak a Fidesz, aki viszont az ismert módon bitorolja a hatalmat, nem is töltöm azzal a sorokat, hogy ezeket felsoroljam.
    Magyarországon mára kialakult egy kvázi diktatórikus rendszer, amelynek a csúcsán a Fidesz áll, amelynek nevezhetünk akár a kétharmad birtokában parlamentáris diktatúrának, polgári diktatúrának is, amelyben egy szűk polgári réteg, a nagy polgárság, a Fidesz hűbéresei tartsák kezükben a hatalmat. Kövér ezt nyíltan be is ismerte, a Fidesz célja a magyar burzsoá (uralkodó osztály) létrehozása. E cél érdekében semmi nem számít, sem törvényesség, sem demokrácia.

    Látható, hogy sem a nyugati típusú kvázi demokráciák, sem ez a jelenlegi magyar gyakorlat nem hozza el a valódi demokráciát a nép számár, pontosan azért, mert a nép pártjai, pénz és infrastruktúra híján be sem tudnak kerülni ebbe a rendszerbe. Nyugaton már régen a nagytőke uralja a politikát, Magyarországon éppen most alakítja ki Orbán a nemzeti burzsoáziát, amely vagy fasiszta, vagy fasiszta, mert a nagytőke korlátlan uralma maga a fasizmus.
    A kérdés valójában az, hogy a polgári demokrácia jelenlegi keretei egyáltalán lehetőséget nyújtanak-e arra, hogy egy ilyen jelegű párt, mint amilyet Te létrehoztál, egyáltalán életben maradjon, nemhogy bejusson a parlamentben. A kérdésre az idő megadta a választ, itt az ideje, hogy más megoldás után nézzünk, márpedig megoldás biztos hogy van, csak meg kell találni!
    Kedves Gábor az út, amelyen elindultál, elindultunk biztos hogy jó irány ’csak a formát a technikáját kell megtalálni…

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. T. Miklós!
      Köszönöm, hogy ezeket leírtad, én pontosan így gondolom.
      Gábor sajnos nagyon naív volt, amikor azt hitte, az általa létrehozott szervezet mentes lesz a magyar szervilizmustól, megalkuvástól, önzéstől. Az emberek nem tudnak kibújni a bőrükböl, és a magyar társadalmat nem lehet kívül hagyni egy ilyen szervezetből. Az elvek nagyon szépek, a cél világos, de ez az út járhatatlan. Itt szép szavakkal, békés módszerekkel nem lehet változást elérni. Sajnálom.

      Törlés
  5. Gábor! nem járultam hozzá, hogy a fényképemet nyilvánossá tedd a blogodban, sürgösen korigált. Varga Éva Hugi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyilvános tüntetésen készült képekhez semmiféle hozzájárulás nem szükséges, inkább örülj, hogy valami jót is látnak Rólad, és nem csak pártucatnyian. Nyugi, úgy sem tudja többtízezer olvasó, hogy rajta vagy...

      Törlés
    2. nagyon tévedsz, volt egy írásos priviben lévő megállapodásunk kettőnk között, hogy a rólam készült képek sehol nem jelenhetnek meg! amikor egy -kettő előkerült valamelyik nosztalgiázó azt is levetettem, Tehát irány a klavid, és gyorsan szed le.

      Törlés
    3. Kettőnk közt semmiféle megállapodás nem volt, ne fontoskodj. Marad, oszt ennyi.

      Törlés
    4. Éva, hiába hisztizel, fogalmam nincs, melyik is lehetsz tképpen! :)
      Felesleges ráznod magad! :)

      Törlés
  6. Ez volt az egyetlen lépés presztizsveszteség nélkül Gábor!

    VálaszTörlés
  7. Gábor !Mint szimpatizáns kísértem végig a mozgalom majd párt másfél évét.Az a lelkesedés ,a tűz ami bennetek volt azt gondoltam elkezdődött valami s országos méreteket fog ölteni az elkeseredett emberekben a bizakodás a tenni akarás s csak idő kérdése az orbáni diktatúra ledöntése.Ti vittétek a zászlót a fáklyát ,de a NÉP aki ebben az 5évben elvesztette hitét ,önbizalmát ,így nem képes elszabni láncait ,most megint komában van mint 56 előtt,lassan mindenét elveszti még a Szabadságát is ,ha nem ébred fel .Köszönet Nektek, Ti megpróbáltatok életet lehelni ,de nem sikerült.Reméljük hamar el jő az a nap amikor a NÉP felébred s azt mondja elég volt ,Nektek akkor is ott kell lenni s segíteni,az elkezdet munkátok nem vész kárba.

    VálaszTörlés
  8. Aki nem ismer ALKUt, az nem isMERri a könyörületet és a szerETETet, az nem TUD jó példát, jó utat mutatni sem! Az EMBERnek úgy kell szeretnie önMAGát, hogy sohase ártson másOKnak, sőt csakis az tudja jól SZERetni a MINDenséget, aki erre IGAZán KÉPes minden NAP!!! (Szvsz PuZsu!)

    VálaszTörlés
  9. Sajnálom Gábor! A terepmunka eszköz, nem cél.

    VálaszTörlés
  10. Érdeklődéssel fogom figyelni a folytatást és reménykedem, hogy a "dossziék" láthatóan eredményes lezárására is lesz végre idő.
    Az mégsem járja, hogy a felírt személyek büntetlenül és egyre feljebb jutva garázdálkodnak.

    VálaszTörlés
  11. Nagyon sajnàlom Gàbor, hogy ez így alakult, de az elmúlt 25 évből kb. ezt néztem ki...... Hajrà, ne add fel, ilyenekre lenne szükség!!!

    VálaszTörlés
  12. Gàbor! Ha így nem műküdik akkor màsképp. Hajrà!!!!!!!

    VálaszTörlés
  13. Drága Barátom Őszinte sajnálatom a döntésed miatt, kíváom tudd megcsinálni az elképzeléseidet. Bár én csupán én "csak"segítgettem nektek, amennyire időm engedte de jóléreztem magam köztetek. Egyet ezért mondhatok, hahol két embernél több van egy csapatban ott mindég is lesznek nézeteltérések, véleménykülömbségek. Olyan csapat soha nem tud összeállni, akik közt nincs ilyen, kivétel egyetlen esetet, ha a vazető olyan személyiség, aki nem tűr magánvélemányt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De igen! Lásd a Fidesz-bírkák agymosott csapata! Korrupt hazug tetű csoportgórékkal! Sajnos!!!

      Törlés