2014. november 29., szombat

Arany középút kéne, nem?

Civilek pártoznak, pártok civileznek, anyázás még nincs, de lesz nemsokára, na addig nem kéne eljutnunk. Közös ügyünk és kötelességünk az Orbán Rezsim megbuktatása, azután le lehet majd egymás között is játszani a meccseket, de addig nem.




Mikor jobbikos szimpatizánsok vonulnak szép számmal a nagy tüntetéseken, és önfeledten skandálják az Európát, meg a Ruszkikhazát, pártjuk hivatalos álláspontjával gyökeresen szembemenve, akkor el kéne gondolkodni azon mind a tüntetésszervezőknek, mind a parlamenti ellenzéki pártoknak, hogy lehet ám kompromisszumot kötni, mert kéne. Nehogymá a jobbikosoknak több esze legyen: ha Ők fölfogják, hogy most minimálkonszenzusra van szükség, és ezért hajlandók saját korábbi értékvilágukat is gyökeresen felülírni, akkor szégyen, hogy az elvileg is demokratikus oldal különböző erői képtelenek erre. De félreértés ne essék: nem összefogás-mantráról beszélek, minden elvi tartalom nélkül, hanem olyan közös alapcélok kölcsönös elfogadásáról, melyek elérésében mindannyian érdekeltek vagyunk. Ne keverjük össze a Hataloműzés össznépi, forradalmi aktusát a későbbi, már újrainstallált demokratikus jogállam szabad politikai versenyével. Utóbbihoz ugyanis sajna nem fogunk eljutni, ha előbbi érdekében nem teszünk meg mindent, csaxólok. És mivel meggyőződésem szerint meg lehet találni a legkisebb közös többszöröst, ezért aztán tán meg kéne próbálni.


Ma fogja a Kossuth téren Kovács Apollónia, az Alcsúti Juhász özvegye fölavatni az OGYM Váradi András Sátrát. Ennél jobb, jelképesebb helyszínt nehéz lenne találni egy ellenzéki kerekasztal fölállítására. Ha a pápákat úgy választják, hogy a bíborosokra rázárják az ajtót, hogy kénytelenek legyenek hatékony tárgyalásokat folytatni, míg eljutnak a fehér füstig, akkor ellenzéki főembereinkkel is megtehetjük ezt. Pont eléggé kényelmes a Váradi András Sátor a Kossuth téren - fűtött is, nyugi - hogy abban hat ember megbeszélhesse közös dolgainkat. Kossuth tér, Váradi András Sátor, és mégegy jelkép: december 6, Mikulás. Ez pont jövő szombat, ha örökre emlékezetes ünnepnapot akarunk teremteni, mikor az ellenzék minden számottevő ereje közös elkötelezettséget vállalt az Orbánbuktatásban, akkor a legjobb időpont erre. Szóval meghívom jövő szombat délre a Kossuth térre, a Váradi András Sátorba Nemes Balázst, Gulyás Balázst, Várady Zsoltot a tüntetésszervezők részéről, Tóbiás Józsefet, Gyurcsány Ferencet és Szigetvári Viktort a parlamenti ellenzék részéről. 


Ez pont hat ember, kényelmesen, de nem luxuskörülmények között megtárgyalhatják közös dolgainkat az Oszág legszimbolikusabb helyszínén: az utcán, ahol a Tömeg tüntet, de mégis a Parlamentnél, ahol meg a hivatalos ellenzék működik. Mielőtt jön a szokásos vád, hogy oda akarok ülni ahhoz az asztalhoz: nem, nem akarok. A helyszínt biztosítjuk, és ha kell közvetítünk, ha épp elmérgesedik valami személyes antipátia. Oszt tárgyaljanak csak egymással, megvárjuk kint, mire jutnak, mert valamire nagyon kéne jutniuk, míg késő nem lesz, nemdebár. Nem lehet a végletekig fokozni a tüntetések szervezőinek pártellenességét: az ugyanis ebben a formában igazságtalan, igenis kell különbséget tenni ott, ahol az elmúlt 25 globális problémáinak dacára azért erős különbségek is voltak. Hogy mást ne mondjak: demokrácia-fölfogás kérdésében, mert sok mindent jogosan el lehet mondani az elmúlt 25 év politikájának egészéről, de azt nem, hogy Orbánékon kívül bármely más kormányzó politikai erő megpróbálta volna megszüntetni a demokráciát.


Egy kompromisszum úgy jön létre, hogy mindenki föláldoz valamit saját érdekeiből a közös cél oltárán. A tüntetésszervezőknek föl kéne adni a mindent egybemosó 25 évezést, a parlamenti pártoknak meg ki kéne jönni a Parlamentből. Nagyjából ennyi a dolog, ha már mindenki az utcán lesz, onnantól senkit nem lehet vádolni az ellenzékből azzal, hogy az Orbán Rezsim csendes haszonélvezője. Persze ezt csak én gondolom, a lényeg nem is az, hogy a fönt említett hat ember azt tegye, amit én szeretnék, hanem az, hogy tegyenek egymás felé lépéseket, aztán üljenek le egy asztalhoz. Ha már ott vannak, és nemcsak a sajtóban, meg színpadokon megy a vita, hanem élőben, egymás szemébe, az inkább megkönnyíteni, mint ellehetetleníteni szokta a közös minimálérdekek fölismerését. Mert mégegyszer mondom: nem most van itt az ideje az alkotmányos jogállamon alapuló szabad politikai verseny megvívásának, ugyanis ehhez hiányzik egy alapfeltétel: az alkotmányos jogállam. A ma valósága az Orbán Rezsim szoftdiktatúrája, első lépés azt közösen szemétredobni, aztán majd mindenki megmérkőzhet mindenkivel. Utóbbi nem sürgős, előbbi meg igen.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!


49 megjegyzés:

  1. Nem csupán Te gondolod, hogy "az ellenzék az Orbán rezsim csendes haszonélvezője", hanem még nagyon sokan. A baj, hogy egyre többen az ellenzéki pártok szimpatizánsai, (sőt!) tagjai közül is. Kényelmi szempontjaikat előbbre helyezik a népakaratnál. S magukat megnyugtatva azt hirdetik, erősödnek. Túrót! Egyre gyengülnek a fent említett okok miatt. Szóvátettem, indokolva az okokkal illetékes helyen. A válasz semmitmondó, csúsztatott volt. Ezt újra szóvátettem. Na, kíváncsi vagyok erre mit lépnek. Sok reményt nem fűzök hozzá.( Ezért mentem inkább túrázni a DK kongresszus helyett. :( Azért a pápain ott voltam.) Bár úgy lenne, ahogy javasolod. / Az összes blogger uezt hajtja még rajtad kívül. Nem olvasnak semmit el a neten a sajtófelelősök, vagy "elsinkófálják" a vezetőik előtt? :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A vezetők meg nem tudnak olvasni.

      Törlés
    2. vagy tudnak, csak kivárnak. nem szeretnének kockáztatni.

      Törlés
    3. Mástól is hallottam ugyanezt a DK kongreszusával kapcsolatban..egy jó kirándulás alapvetően egészségeseb, mint bármilyen pártkongresszuson való csápolás. sztem. :) Azt hiszem, a megoldást akkor találjuk meg, ha tudjuk a célt...

      Törlés
  2. Jó reggelt Gábor!
    Ez számomra utópisztikusan hangzik, ha ez így megvalósul, megígérem,hogy valahogy oda mászok a térre hozzátok - nem kis felajánlás esküszöm!
    Gondolom még szundiztál, amikor írtad. Elképzelésnek, álomnak jó, de a realitás....??????

    VálaszTörlés
  3. Amennyibe képtelenek a minimális megegyezésre így mindenki előtt bizonyossá válik, hogy vizet prédikálnak és bort isznak! Kiállitják magukról a bizonyítványt!

    VálaszTörlés
  4. Alakuljon meg az Új Demokratikus Kerekasztal,Most eljött az idő a közös stratégia kialakítására
    Hajrá Magyarország.Együttműködés!

    VálaszTörlés
  5. Jó reggelt Mindenkinek!
    Gábor gondolataival nagyon sokan egyetértünk. Most nem egymást kellene ekézni, hanem összefogni és félre rakni a múlt béli sérelmeket, ideológiákat.
    A fiatalokban meg van a lendület a tenni akarás, most az "idősebbeknek" kell bizonyítaniuk, hogy igen is hallják a kiáltásukat és melléjük állnak a tapasztalatukkal. A mostani kormányt csak együtt lehet leváltani és elszámoltatni.
    Fel kéne állni a parlamenti bársonyszékből és kivonulni az utcára ahol a nép hangosan követeli a kormány eltakarítását. Nem pártérdeket és egyéni megélhetésüket kellene szemelőt tartani.
    December 6-án tényleg egy hatalmas ajándék lenne az egyezség megszületése.
    Kérünk benneteket, hogy végre halljátok meg azt amit kérnek Tőletek! Van még egy hét átgondolni a dolgokat. Csak még egy halk megjegyzés mindenki CIVILNEK születik!!
    Hajrá Magyarok! Hajrá Köztársaság!
    Hajrá CIVILEK!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tökéletes megfogalmazás, még nagyon sokan így gondoljuk.Kedves ellenzéki vezetők,ki lehet (kell) lépni a komfort zónájukból és meg lehet mutatni, hogy ténylegesen a választó polgárokat képviselik és nem megélhetési politikusok.

      Törlés
  6. Lesz zár a sátor ajtaján, vagy legalább te Gábor cerberusként lángpallóssal, hogy addig senki se ki, mig nincs konszenzus?

    VálaszTörlés
  7. Én Shepherdet is meghívnám. Nagyon sok embernek ő a hiteles civil, aki egy csapattal a jövő felépítésén fáradozik. Kezdd magaddal a komprumisszumot - ez a legnehezebb! Jó munkát.

    VálaszTörlés
  8. Gábor! Kívánom, h sikerüljön összehozni ezt a megbeszélést! Szükség van erre, de nagyon.

    VálaszTörlés
  9. Remélem Béláné Horváth téved, szerintem Ő sem bánná.
    Ha már a meginvitáltak köréről van szó.
    Bokros Lajos és Karácsony Gergely netán Kónya Péter?
    Ha mindenki nem is lesz jelen, de így talán elegen lesznek a tettekhez, és egy potens társaságtól távol maradni is cikibb.
    Na és a meghívottak válaszára természetesen kíváncsiak vagyunk.

    VálaszTörlés
  10. Gábor.
    A szivemből szóltál, kivánom sikerüljön.

    Hajrá Köztársaság! Hajrá OGYM!!!

    VálaszTörlés
  11. Ha a "Télapó" ilyen ajándékot hozna, a " Jézuskától" már semmit sem kéne kérnem!

    VálaszTörlés
  12. Az ellenzéki pártok, a "civilek" és az elégedetlen tömegek dialektikája, a szereplők súlya.
    Mintha az emberi, társadalmi és így a politikai kapcsolatok is, nem a racionalitás, a korrektség, ésszerűség alapján működnének. Exhibicionizmus, a másik kiszorítása, indulatok, dezinformálás, primitív ösztönök, magánérdekek dominálnak, megrekedtünk a biológia szintjén.
    http://face2face.blog.hu/2014/11/29/halado_hagyomany

    VálaszTörlés
  13. Végre egy konstruktív javaslat ! Amíg el nem múlik a pillanat, mert aztán már késő és sokkal nehezebb lesz. Nincs idő ! Nincs mire várni !!!

    VálaszTörlés
  14. Sajnálom Gábor, de úgy vélem, hogy megint tévedsz.
    :-)
    Kézenfekvő, logikus, stratégiailag is helyes…, de

    „ezek” soha nem fognak megegyezni (és én most már nem is tudok rájuk haragudni ez miatt).

    Ha mi, civilek sem vagyunk képesek közös egyetértésre jutni abban, hogy most mi a legfontosabb feladatunk, akkor hogyan várhatnánk szervezőink és pártvezetőink megegyezését?

    Pártjaink, vezetőink minket képviselnek. Következésképpen, igenis rájuk kényszeríthetjük akaratunkat.

    Az ellenzéki pártok nem bojkottálták az egypárti választási szabályokat. Háromszor is belefutottak a pofonba, ezért utólag már hiteltelen reklamálniuk.

    MI CIVILEK AZONBAN IGENIS TILTAKOZHATUNK ÉS KIKÉNYSZERÍTHETJÜK IGAZUNKAT! KÖVETELÉSÜNKET!


    Ki az a MI?

    A MI közé tartozol, ha támogatnád/követelnéd egy tisztességes felmérését a valós népakaratnak, az első és egyetlen legfontosabb kérdésben:
    Maradjon, vagy távozzon O.V. rezsimje?

    Mi „civilek” (becslésem szerint): 1,5-2 milló ellenében 4-5 milliónyian elküldenénk.

    Elindítani hát az aláírásgyűjtő íveket… Minden más csak ez után…


    http://www.jatektan.hu/nyilatkozat.html


    Miért ne csatlakozhatnak pártok is a mozgalmunkhoz? Csakhogy, azt vegyék tudomásul, hogy most a pártokon felüli civil-akaratot szolgálják és eszébe ne jusson egyiknek sem a saját dicsőségtáblájára felvezetni sikeres tömeggyűléseinket. Igen vonuljanak háttérbe és alázatosan jelezzék a kérdéseiket: miben segíthetnek?
    Mert segíthetnek: infrastruktúrájukkal, szervezettségükkel,… de kizárólag abban, amit a tüntetésekkel kapcsolatosan most MI kérünk tőlük.

    Aztán… majd várjuk valamennyinek programját az előrehozott kétfordulós választás kampányában…
    (Kezdhetnek már most dógozni rajta.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én úgy látom: Az OGYM (Gábor) folyamatosan építkezik, ha lassan is de megy előre. Cselekszik!
      A meghívás és a névsor ---ha véleményem szerint kicsit csonka is--- színt vallatni minimum alkalmas.
      (Egy megjegyzés a joggal fanyalgóknak: Gyurcsány is beállítható a sorba ha kerül nála alkalmasabb harcos és vezető.)

      A "nyilatkozat"- ból --ha nevek hitelesítik-- könnyen lehet ....lista, ami illetéktelen kezekbe is juthat, és ezt ma ki vállalja fel? Meg aztán mi lenne a közjogi relevanciája?

      Tömegesedni kell a Kossuth téren! Ebből ért a hatalom, a többi csak önigazolás és ámítás.

      Törlés
  15. Onnantol, hogy "Gyurcsany Ferenc" szamomra hiteltelen az egesz Kerekasztal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg..most hogy így mondod..Hová tűnt a nagy DK imádat? :)

      Törlés
    2. Látom megértetted a minimálkonszenzus lényegét.

      Törlés
    3. Az mindenképpen jó lenne, ha ez a 3 mai ellenzéki pártvezér képes lenne ebben a sátorban Mikulástól karácsonyig együtt gondolkodni, beszélni, cselekedni...az 1867-es kiegyezés sem 1 np alatt született meg...És nagyon kellene az Orbán Rezsim oldaláról is az európai konzervatív szellemiségű vezető..csak annak a neve most nem jut eszembe...

      Törlés
    4. Ha minimalkonszenzusrol beszelünk, akkor bizony tetszik vagy sem, de a Viktatornak is ott kell ülnie az asztalnal, erre pedig nyilvan nem lehet ravenni, mig a matematikai 2/3 a hata mögött van. Mivel a jelenlegi 'ellenzek' ugy tancol, ahogy OV fütyül, igy nem beszelhetünk oppoziciorol, csak szinjatszo parttarsakrol. Egyetlen egy ellenzeki sem allt fel a parlamentben azzal, hogy ehhez nem adom a nevem! Tessek lassek ellenkeznek, aztan mindenki leül es helyeslöen bologat.
      Ez nem ellenzek, hanem BABKORMANY! Es ebbe a fogalomba beletartozik a teljes ellenzek, szöröstül böröstül. Velemenyem szerint csak egy totalis ZERO megoldas hozhat barmifele bizalmat ebbe a szet es megosztott orszagba. S ezzel el kell ismerni OV zsenialis huzasat, pontosan tudta, hogy a szelrozsa minden iranyaba huzo orszagban addig szarik az emberek fejere, ameddig csak akar.

      Törlés
  16. Amikor eljöttem November 29-én a seregszemlére várakoztam, és fogalmam sem volt, hogy Sátoravatás lesz és előtte haza szerettem volna menni annyira fáztam. De kitartottam és szerencsém volt, hogy nem maradtam le a lényegről és örültem, hogy elhangzót a Fogyatékosok jogairól lévő demostráció is. Fogyatékosságal élek..

    VálaszTörlés
  17. Valahogy rá kellene venni Németh Miklóst, hogy szálljon be Ő is a küzdelembe! Ha átgondolom a névsort, messze toronymagasan vezet a többi politikushoz képest!

    VálaszTörlés
  18. Egy igazi becsületes magyar ember aki nem csak a saját hasznát tartja a legfontosabbnak! Csak nem tudom sikrülne e rávenni, hogy szálljon ringbe!Minden esetre meg kéne próbálni!

    VálaszTörlés
  19. Egy nagy problémát látok, ami most itt is, és a nálunk szervezés alatt álló civil kezdeményezés közben tapasztalok (sajnos)!
    Gyurcsány, Gyurcsány, Gyurcsány !!! :(
    Miért???
    Addig, amíg ő a mumus, nem lesz itt semmi!
    Pedig mit is mondott a Kongresszuson?
    Azért van helyünk a tüntetők között, mert elsősorban demokraták, utána vagyunk párttagok. Az első a haza, utána a párt! A mozgalmaknak időt kell engedni, segítsük őket! Nincs parlamentális demokrácia pártok nélkül.
    Nos ezeket mondta többek között!
    Szerintem ő lenne az első,.aki leülne abban a sátorban, de mindannyian tudjuk, hogy hiába várna, mert lehet, hogy ő egoista, de a fent felsorolt emberek is azok, és már bebizonyították, hogy minimális kompromisszumra sem hajlandóak.
    Ja? Hogy a DK-nak van tagsága, nekik meg fogy, vagy nincs?
    Gábor halkan súgom, Szigetvári Viktornak nincs pártja! :(
    Az MSZP veri a mellét az Újpesti győzelem miatt? A többiek szavazói nélkül nem ment volna, és egy egyszerű "köszönöm" helyett, megint csak mocskolódás ment az oldalakon!
    Mit várunk ezután? Hogy Tóbiás Gyurcsány ölébe omlik?
    Ugye Te sem gondolod ezt komolyan, mikor már júliusban vázoltál egy lehetséges stratégiát, ami működhetett volna, de nem kértek belőle!
    SAJNOS, most is így lesz, és megkövezhet bárki, ha nem lesz igazam! :(

    VálaszTörlés
  20. Maximálisan egyetéretek a céllal és az eszközzel, de nekem Gyurcsány kapcsán aggályaim vannak. Őt jobban utálja a masszív jobboldal, mint mi Orbánt valaha is utálni fogjuk, ezért miatta ők, de a már kiábrándult kivárók sem fognak átállni, vagy akárcsak szimpatizálni is a kormánybuktató erőkkel, nélkülük viszont nem fog menni!!!

    VálaszTörlés
  21. Helyes, eléggé meg van osztva a társadalom, nem kellene még egy megosztást csinálni. Párt szimpatizánsokra és civilekre. Szavazáskor a civil is valamelyik pártra szavaz. Az meg nehezen megy, hogy az én pártom jó, a tied meg rossz. A közös pontok már meg vannak, nem írom le, mert ezt már te is sokszor leírtad. Egy biztos, ha tovább megy ez a megosztásra való törekvés, nem csak, hogy a nyakunkon marad ez maffia banda, de a szegénység okozta éhség lázadás azt is elsöpri, akinek még van mit enni, ha nehezen, de törlesz és még nem fázik. Ha ők megindulnak, nem lesz válogatás ki hová tartozik, csak az, hogy van tőled elvehető kenyér, pénz, vagy nincs. Ezen kellene elgondolkodniuk a megosztóknak és fanyalgóknak. http://www.pupublogja.hu/2014/11/aki-szegeny-az-legszegenyebb.html?spref=fb

    VálaszTörlés
  22. Majd most kibújik a szög a zsákból!

    VálaszTörlés
  23. Most mindegyik ellenzékinek nevezett bebizonyíthatja, hogy nem csak a saját érdekei szerint politizál!

    VálaszTörlés
  24. Az alapötlettel teljes mértékben egyetértek, de a meghívottak körét illetően kétségeim vannak.

    1./ A három megnevezett pártelnök az első körben bitosan nem ül le a felajánlott asztalhoz. Ti.itt ugyanis figyelembe kell venni a pártok alapszabályában foglalt döntési mechanizmusokat. Demokrata vezető önmaga nem dönt, a döntés mindig testületi.
    2./A tárgyalásokat a minimunszintek meghatározásához, az lehetséges döntések előkészítéséhez - egy vagy több lépcsőben - alacsonyabb szinten kell elkezdeni.
    3./ A párelnökök a döntések meghozatala után az onnan hozott alternatívákról tárgyalhatnak. immáron döntési felhatalmazással.

    Ennek figyelembevétele nélkül, bármilyen jószándékú ötlet is hamvában holttá válik.
    Uff!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És abban sem állapodhatnának meg, hogy mindegyik ugyanazt a nemzeti minimumot viszi a saját döntési mechanizmusa elé?
      Akkora sületlenségben tán csak nem állapodnának meg, hogy azt "otthon" szégyellniük kellene képviselni, mi több elfogadtatni. Az alacsonyabb szinten garantált a gellert.

      Ráérünk még mindig a kollektív felelősség meg a testületi döntés intézményére hivatkozva megvárni amíg bevezetik a felségárulás és vele az összeesküvés törvényi tényállását; oszt jónapot?

      Törlés
    2. Hibás érv. A vezető képviseli a pártot tárgyalásokon, és ezekről tájékoztatja az illetékes pártvezetőket. Amikor majd döntésre kerül sor, akkor lép be az, hogy nem egyszemélyben dönt.

      Törlés
  25. A ki-mit gondol a "nemzeti minimum" fogalmán az szakértői szinten kell eldönteni és akkor nem sérül a demokrácia alapelve sem.
    A civil de különösen a fegyveres erők vonatkozásában passzusban lefektetett törvény a szolgálati út betartása. Életveszély elhárítása vagy rendkívüli esemény bekövetkezte adhat csak ezalól kivételt.
    Tudom, hogy késésben vagyunk, de a szabályokat akkor sem lehet áthágni!
    Ennek a követelménynek - ha valaki a többségi döntés meghozatalához ragaszkodik - eleget tenni alapvető kötelesség.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mégegyszer mondom: a pártvezető képviseli a pártját, joga van tájékozódni, és tárgyalni. Egy párt nem hadsereg.

      Törlés
    2. Kedves Ida!
      Ha százszor is mondod el ugyanazt, az még közel sem jelenti, hogy igazad van!
      Lehetséges, hogy a tárgyalási technikán kellene változtatni, de a dolog pillanatnyilag nem így működik. A tárgyalási technikák több évtizede alakultak ki és máig érvényes forgatókönyvek szerint működnek. A döntést szakemberek készítik elő, majd alacsonyabb pártvezetői szinten történik a formába öntés, utána ezeket tárgyalják a különféle pártfórumok - az alapszervezetektől a választmányig - és ezen döntést viszik az első emberek arra a tárgyalásra ahol különböző alternatívákat megvitatva születik egy végső megállapodás.
      A párt valóban nem hadsereg, de a „pártkatona” kifejezés valahol mégis erre "hajaz". Mindkét vonatkozásban szabályok, szabályzatok működtetik a rendszert. Azért van közöttük egy óriási különbség is. A hadsereg parancsnoklása elvileg mindig egyszemélyi, a pártvezető döntése pedig testületi. Ebből következik, hogy a demokratikus pártokat egy személyben nem a pártelnök képviseli, hanem a párt vezető testületei.
      Legyen neked igazad, de úgy vélem, hogy ez a tárgyalás ebben a formájában minden bizonnyal nem fog összejönni.

      Törlés
    3. Nem lehet, hogy az évtizedes tárgyalási és döntés előkészítési technikák bizonyulnak kudarcosnak a dakota-kuruc észjárással szemben?
      Tévedek ha azt állítom, hogy az országot jelenleg irányító alakulat nem így működik, meglehetős hatékonysággal?
      Jól emlékszem arra a mondásra, hogy általában a saját harcmodor ellen legnehezebb a védekezés?

      Törlés
    4. Az első kérdésedre. Az nagyon nagy baj, hogy demokratikus rendszert sokan - kb.2002 óta - diktatórikus eszközökkel kívánnak felépíteni. Ez a társadalomra nézve is szégyen
      .
      A másodikra. Az országot jelenleg kormányzó rendszer alapvetően nem tartja be a demokrácia írott és iratlan szabályait.
      A Horn-kormány 73%-os koalícióban sem kezdett hozzá a demokrácia lebontásához.

      Az utolsó mondatodat nehezen tudom értelmezni, mert valami olyan képtelenséget sugall, mintha a Fidesz önmagát akarná legyőzni. Saját harcmodorral ez kissé nehézkes lenne.
      De a Fideszt ellenoldalon könnyen le lehetne győzni egy hasonló technikáival, ha hozzá lehetne férni azon eszközök egy cjelentékeny részéhez, ami jelenlegs kizárólag az ő birtokukban van.

      Törlés
    5. Ma délben valami majd mutatkozik.
      Félek Neked lesz igazad és a demokratikus ellenzék továbbra is a jól bejáratott technikái szerint fog viselkedni.
      Holnap 17:00-kor majd rákérdezek Tuaregre ha csak addig meg nem írja a meghívásának az eredményét.

      Törlés
  26. A 10%-os Komássy fölesküdött a Kocsis bandának?

    VálaszTörlés
  27. Szép napot!
    Igazad van Gábor! Rá kellene már jönni, hogy ezt a betonozott kormány koalíciót, csak is a demokratikus pártokkal összefogva lehet leváltani!
    Erre rájött a kormány, hogy a civiliket szembe kell állítani az ellenzéki pártokkal, így lehet megosztani a tüntetőket! Jó példa erre a köztelevizió híradása! Keresik a szónokok és szervezők kapcsolódási pontjait az ellenzéki pártokkal! Ne kelljen már ezt titkolni! Aki az utcára kimegy az mind politizál! Ne azt kelljen már nézni, hogy aki mellettem áll, az vályog párt politikus vagy sem! Egy a cél, az Orbán rezsimet leváltani!

    VálaszTörlés
  28. Az teljesen nyilvánvaló, hogy a nép (döntő módon) nem kér a mostani baloldali pártokból, kár is erőltetni, én úgy látom. A megoldás lehet az, hogy a Kerekasztal létrehoz egy új alakulatot, a Rendszerváltók Pártját és megállapodik, hogy erre adják a voksukat. Ez lenne az első lépés.

    VálaszTörlés