Rémregény - így vesztettük el a Nyolckert

A Nyolcker mindig is a baloldal egyik fellegvára volt. Április 6-án pedig úgy vitte el tőlünk a Fidesz, hogy az összes környező, hasonló szociológiájú kerületben simán nyertünk. A legsúlyosabb pedig az, hogyha hozzuk a kötelező győzelmet, akkor ma nem lenne a Fidesznek kétharmada. Elmondom a történetet, mert országos léptékben is tanulságos.

2012. márciusában ért véget Kocsis Mátéval sokéves személyes jóbaráti viszonyunk. Korábban megírt történések miatt egymás ellenségei lettünk, olyannyira, hogy végül csak egyikünk maradhat szabadlábon. Az én leszek, bármily furcsán is hangzik, hisz most nyertek választást, de ennek előzményeit is megírtam már. De visszatérve a Nyolcker elvesztésének tényregényéhez. 2012. április 4-el minden létező önkormányzati beosztásomról lemondtam, és harcot hirdettem Kocsis Máté ellen. Viharos gyorsasággal létrehoztam egy civil szervezetet, a JóVáros Egyesületet, Honlapot és Blogot indítottam, és megkezdtem az azonnali pergőtüzelést.

Májusban összeültünk az MSZP kerületi elnökével, Komássy Ákossal megbeszélni Kocsis mielőbbi megbuktatásának forgatókönyvét. Mivel nagy részem volt abban, hogy Kocsis Máté ismeretlen pártonkívüli kerületi képviselőből 3 éven belül polgármester lett, ezért aztán a kerületi politikai élet meghatározó szereplőinek is nyilvánvaló volt, hogy az egyetlen ember, aki hatékonyan szállhat szembe a Fideszes gőzgéppel, az én vagyok. Komássy Ákossal négyszemközt több körben is beszéltünk, majd Ő magával hozta néhány fontosabb emberét, kialakítani a cselekvési tervet.

Kapcsolati hálóm és sokéves SZDSZ-es kerületi vezetői múltam miatt az általam szervezett civil csapat rövidesen igen nagyra nőtt, vezérkarom volt olyan létszámú, mint a helyi MSZP taggyűlése. Nem problémáztunk akkor azon, hogy ilyen leromlott állapotú, gyenge szocialista szervezettel vajon hogy lehet majd Kocsist buktatni, ugyanis a náluk létező emberhiányt bőségesen ki tudtam pótolni a saját csapatomból, és az ugyancsak hiányzó koncepciót is létrehoztam menetből. Egyáltalán nem tűnt lehetetlen feladatnak Kocsist lemondásra kényszeríteni, ugyanis egyesületem és a helyi MSZP egyesített erőforrásai ehhez elégséges hátteret adtak.

Felosztottuk a szerepeket erősségeinknek megfeleően: én "termelem ki" a politkai harc ideológiáját és stratégiáját, Honlapomon és Blogomon megírom a Kocsissal kapcsolatos oknyomozó cikkeket, és tömegbázisom segítségével utcai demonstrációkkal nyomatékosítom a céljainkat. Komássynak mindösszesen egy dolgot kellett ehhez hozzátenni: mivel Ő bent ült az Önkormányzat Képviselőtestületében, ezért az általam megtermelt munícióval lőnie kellett és végül sarokba szorítani Kocsist az üléseken. Reálisnak tűnt, hogy a gyenge pontok ismeretében nagyjából egy év alatt olyan nyomást tudunk kifejteni, hogy Kocsis lemond a polgármesterségről, és inkább egy jóval kockázatmentesebb és nyugalmasabb államigazgatási vezetői posztra távozik.

A lemondás utáni helyzetre is megterveztük a teendőket: magam független polgármester-jelöltként indulok, az MSZP pedig a képviselőjelöltek döntő többségét jelöli, és támogat engem a választáson. Ha úgy tetszik: én hozom a személyt, a koncepciót és a stábot, Ők adják a Szegfűt. Reális várakozás volt, hogy a győzelemhez szükséges 10 ezer szavazatból a Szegfű biztosít 5 ezret, én pedig el tudom nyerni a további ugyanannyit. Nos megállapodtunk, ennek részeként minden héten szombaton vezérkari megbeszélést tartottunk, ahol a következő hét konkrét cselekvéseit a szűk csapattal összeraktuk. El is mentem a kerületi MSZP párthétvégéjére Visegrádra, hogy teljes tagságukkal is megbeszéljük jövendő teendőinket.

Na, ugyebár eddig ígéretes a dolog, van erőforrás, a létező képességek jól kiegészítik egymást, húzzunk bele, nemdebár. Ezt Kocsis Máté is ugyanígy látta, mivel nem csak én ismerem közelről Őt, hanem Ő is engem. Pontosan tudta, hogyha elkezdem lőni, akkor el is fogom találni, és ha a Szocik is elvégzik a rájuk háruló feladatokat, és az általam felszínre hozott ügyeket bedörgölik a képviselőtestületi üléseken Neki, akkor nagy bajba kerül. Kocsis azonnal ennek megfelelő védelmi intézkedésekbe kezdett. A hozzám tartozó nem kevés kerületi emberből akit csak tudott kirúgott és kirúgatott a munkahelyéről, jópárat megfenyegettek, és akiket lehet megvettek. Elkezdte termelni rám a büntetőfeljelentéseket, emberei mindösszesen 47 ügyet indítottak ellenem, ebből mostanra már csak egy maradt, az is az utolsókat rúgja. Létrehozott egy a Pesti Srácok szerkesztői által üzemeltetett blogot, a ForróLángost, ami kizárólag velem foglalkozott.

Szóval mindkét fél tudta, hogy ez komoly háború lesz és erősen kétesélyes. Meg is írtam az első oknyomozó cikkeket, Komássy Ákost föl is készítettem minden testületi ülésre, hogy a megfelelő módon tudja eredményesen használni az odaadott muníciót. 2010-től 2012 áprilisáig az MSZP képviselői nagyjából semmi komolyat nem csináltak az önkormányzatban, riadalmat is keltett Kocsis Máté köreiben, és a Fideszben is az erős és összehangolt támadás. Tanácsomra az MSZP bevitt végre egy kamerát a testületi ülésekre, hogy az ott elhagzottak dokumentálásra kerülhessenek, és a nyilvánosság erejével szorítsuk Kocsist a sarokba. Jó kérdés, hogy teljes másfél éven át a szocialistáknak ez miért is nem jutott eszébe, de ezzel akkor nem foglalkoztunk: bent volt a kamera, és Komássy elkezdte föltenni a kínos kérdéseket.

A kamera beviteléhez, és az elkészült videók nyilvánosságra hozásához azért is ragaszkodtam, hogy a helyi szocialisták maradék tagsága végre láthasson ellenzéki sikereket is, mert addig ilyenből hiány volt. Jól megtervezett, pontosan kivitelezett támadások, Kocsis látható riadalma, és mindez dokumentálva és nyilvánosságra hozva: kezdett visszatérni a szocikba az életkedv. 2012. nyár végére odáig jutottunk, hogy Kocsisék megpróbálták megakadályozni a kamera bevitelét, amit persze nem sikerült, hisz nyilvános ülésen mindenki azt dokumentál, ami jólesik. Megjelentek a pánikreakciók a Narancsok soraiban: gyorsan csináltak közvetítést Ők is a testületről - addig nem volt ilyen - fölkészültek ellenszónoklatokkal előre, és a legkínosabb sztori is elindult: Kocsis elkezdett eltünedezni a testületi ülésekről.

 Gyakran talált valami kifogást, hogy miért is nem lehet jelen, pedig tudni kell: akkor még nem volt kommunikációs igazgató, az egy jóval későbbi fázis lesz, arra is rátérek majd. Mikor pedig összeszedte a bátorságát, és bent volt az ülésen, akkor közröhej tárgyává tette magát azzal, hogy az ülésvezetői számítógépének monitorját maga elé húzta, elbújva a kamera látószögéből. És megjelentek rajta az azóta már közismert pánikjelek: a vérvörös fül, és a foltos pirosodás az arcán. Szóval 2012. szeptemberére a terv időarányos részét teljesítettük. Honlapom és Blogom a kerület legolvasottabb elektronikus médiája lett, az ott feltárt visszélések nagyokat ütöttek Kocsison, a testületi ülések pedig inkább vesszőfutássá kezdtek a Számára válni, mintsem örömteli kormányzási aktusokká. Erősek voltunk, offenzívában voltunk, Kocsis pedig megrettent, és hátrálni kezdett.

Küldözgetett hozzám mindenféle közös ismerőseinket, akik finoman célozgattak arra, hogy Kocsisnak nagyjából bármit megérne, hogy én leálljak. Meghallgattam Őket, aztán visszapostáztam Őket a feladóhoz. Szóval 2012. szeptemberében a köztem és a Helyi MSZP által kötött Szövetség kezdett nagyon úgy kinézni, mint amelyik képes Kocsist záros határidőn belül lemondásra kényszeríteni. A kerületi közéletben, a Hivatalban mindenütt megindultak a háttérbeszélgetések, és elkezdett hozzám dőlni a pluszinformáció Kocsis viselt dolgairól, mert megkezdődött Kocsis embereinek csendes átállása. Felkészültünk a legnagyobb ütések bevitelére. Amitől Kocsis a legjobban fél, a Fidesz általános normáinak megfelelően, az a tömeg az utcán. Így ebbe az irányba mentünk tovább: megkezdtem a felkészülést egy kerületi mérethez képest tömeges tüntetés megszervezésére.

És innen folytatom nemsokára.