Felébredünk

Összvisz egy dolog miatt veszek mérget arra, hogy vasárnap megnyerjük a választást. A Magyar ugyanis mesehívő, álmodozó nép, rühelli a rossz álmokat, Orbán Rendszere viszont leginkább Rémálomként fogható meg.

Adtunk már sok nevet ennek a Förmedvénynek, amit a Felcsúti az elmúlt sokévben összehozott, Nemcsak az elmúlt négyben, aki ezt hiszi, súlyosan téved. Ez az egész egy kőkeményen végigvitt tízéves történet a tömegalakítástól a média-, és gazdasági birodalom kiépítésén keresztül a fortélyos félelem elterjesztéséig. Banánköztársaság, maffiaállam, puha diktatúra, ilyesmiket szoktunk mondani erről a rakás ürülékről, amit ez az ember itt összehordott. Mindez igaz, csak nem ad összképet. Egyszerűen túl intellektuális és tényszerű leírásai annak, ami van, csakhát azt meg tudjuk, hogy a Népünk benyomások, és nem racionális érvrendszerek mentén szokott cselekedni.

Szóval Orbán Rendszerének legjobb definíciója ennyi: Rémálom. Kicsit távolabbról nézzünk rá erre az egésze, és akkor mindjárt meglátjuk a szürreális voltát. Egy kisebbségi komplexusos falusi srác görcsösen be akarja bizonyítani, hogy erősebb mindenkinél, kurtakocsma stílusban. Ehhez bekontraszelektálja magához az ország söpredékét, értékké teszi az amoralitást, a szolgalelkűséget, a lopást, a hazudozást, a gátlástalanságot. És most Ők uralkodnak, és nagy páleszezések közben jókat röhögnek, mert szerintem maguk sem gondolták volna, hogy ez így sikeres lehet.

De Mi, mivel ebben élünk, és naponta szembesülünk azzal, hogy Orwell világa épül körülöttünk, részeivé váltunk ennek a groteszk históriának. Ez egy olyan hőstörténet, amiben a rosszak nyernek, nemdebár. Középföldét elfoglalták az orkok, a törpök visszamentek a bányába közmunkásnak, a tündék leléceltek külföldre, az emberek meg réveteg tekintettel kerülgetik a röhögő trollokat. Namost ha valaki mond nekem egy olyan népmesét, amiben ez így marad a végére, akkor az jelentkezzen. A Mi Isaura-mentő, és a gonosz Leanciót mélyen megvető Népünk nem szereti az ilyen történeteket. Elviseli egy ideig, de aztán ha nem jön be a romantikus szál, akkor elkapcsol a műsorról. Mert ez a sorozat szar. Ebben nincsenek pozitív Hősök, csak vágóképek arról, ahogy Mordor Hordája újabb és újabb falukat gyújt föl vigyorgó kéjjel.

A Magyar azért szereti a Meséket, mert önbecsapó típus. Ez kellett az ezerév alatt a túlélésünkhöz, hát kialakult bennünk. Elviseljük a pöcegödröt, ha kötelező, akkor bele is kanalazunk, de azért csendben mindenevők maradunk, nem szokunk rá az egyoldalú táplálékra. És közben Hősökről álmodunk, romantikus Nagy Históriákról, ahol megjön az Ezüstpáncélos Vitéz a táltosparipán és elűzi a Gonoszt, aztán fényes esküvőn nyeri el a világszép királylány kezét. Minél szarabb a helyzet, minél siralmasabb a valóság légköre, annál többet nézi a Magyar a televíziós meséket, annál több romantikus regény, meg Romana Magazin fogy, annál többen vesznek bulvárlapokat hogy rácsodálkozhassanak a celebek műhabcsók világára.

Naja, csak azt ne gondoljuk, hogy belül nem érzi azt, hogy ez nem jó így. De bizony hogy érzi, csak ezt nem mondja el senkinek, mert saját pótcselekvésével, lúzerségével senki sem dicsekszik. Egyáltalán nem biztos, hogy puszta félelemből tagadja meg a társadalmunk döntő többsége mindennemű közéleti kérdésre a választ. Inkább csak azért, mert azt saját mesevilágából való erőszakos kirángatásnak érezné. De belül szarul érzi magát. Ha lehetne megnyomná a távkapcsolót és lekapcsolná Orbánékat. És érzésem szerint pontosan tudja, hogy most vasárnap kap a kezébe egy távkapcsolót.

Hogy a frászba lenne különben megmagyarázható a nagy politikai közöny ellenére mégis 60% fölött várható részvételi arány? Merugye a kettő egyszerre nem megy. Passzivitás, meg minden korábbinál nagyobb szavazási hajlandóság egymást kizáró tények. Asszem a Népünk az elmúlt években hibernálta magát. Besüllyedt egy téli álomba, legföljebb néha előmászik a barlangból, körülnéz és legyintve visszamegy horpasztani. És beérné valami elviselhető álommal, de helyette egyre sötétebb tónusú, egyre forgolódósabb, éberebb rémképeket kap. És eljön az a pillanat, mikor már nem jobb a sztori álomba merülve, mint a valóságban. Ha meg már mind a kettő ugyanolyan pocsék, akkor kénytelen fölébredni.

Március 30-án azért voltunk olyan meglepő méretű tömegben az Operánál, mert az emberek már kialvatlanok a sok rossz rémképtől. Jó szokásuk ellenére hajlandóak voltak előmászni a barlangból, mert az már nem ad Nekik menedéket a sötét víziókkal szemben. Elértük azt a pillanatot, mikor már kénytelenek a valóságon változtatni, hamár az álmaik elviselhetetlenné váltak. Szerintem nincs ember közüttünk aki 50 ezres tömegre számított volna. Egyszerűen racionálisan annyi nem jöhetett volna össze. Nincs pénz buszokra, nem szoktuk telefonon kényszersorozni a követőinket, meg a lakásukban a nyakukra mászni. Volt ott 5000 aktivistánk. Meg 45 ezer olyan ember, akiről asse tudom honnan kerültek elő. Illetve hát tudom: előbújtak a hibernációból.

Szóval a Felcsútiék szürreális Rémálma asszem kivágta mostanra a döntő többségnél a biztosítékot. Mindenkinek a töke tele van már a pocsék, egyoldalú, pozitív Hősök nélküli meséből. Rengetegen fognak vasárnap elmenni szavazni, ebben biztos vagyok. És azok az emberek bizony nem a Jobbik fekete színvilágát fogják választani, hanem a nyugis kék-fehér-piros színeket. Vasárnap a Magyarok véget fognak vetni a Rémálomnak.

Felébredünk.