Demokratikus Koalíció: az egyediség varázsa

 

Kimentem vasárnap az Egyetem térre meghallgatni a Ferit, és beleszippantani a DK közösségének levegőjébe. Voltam már ezernyi rendezvényen, tüntetésen, de tisztán Demokratikus Koalíció által tartotton még sosem. Nem bántam meg, sőt. Barátaim: győzelemre ítéltettetek.

 

Egy közösség jövőjét elsősorban a lelkülete határozza meg. Fontos a jövőkép, a stratégia, a szervezeti felépítés, a vezetők személye és azok kiválasztásának módja, de mindezek hatása összességében is kevesebb mint a csapatot összetartó kollektív tudatalatti jellege. Lehet kudarcokat elszenvedni, hibázni, akár nagyokat is addig, ameddig a csapat lelke érintetlen marad. És ha az ember elindul a Szentkirályi utcából 2014-ben és öt percnyi sétával az Egyetem téren a rendszerváltás lelkesedésébe érkezik, akkor ott valami nagyon nagy dolog veszi kezdetét.

Az ember elemzőként arra számít, hogy egy megvert és nem is túl népes sereggel találkozik. Kóvályogva lézengő emberekkel, akik halálosan elfáradtak a kampányban és látszik az arcukon a megelőző vasárnapon elszenvedett rettenetes pofon nyoma. Akik mínuszos életenergiával kibaktatnak, hogy merítsenek egy csepp energiát a Feriből, márha benne maradt egyáltalán a két agyondolgozott hónap után átadható mennyiség. Namost ehhez képest már a Kecskeméti utcában mellbevágott a pozitív kisugárzás. Kékkabátos aktivisták mindenfelé, valódi mosollyal, beszélgető emberek csoportjai, barátságos légkör, tapintható humánum.

Bokrosék csapatának aktivistái is ott sertepertéltek, nyilvánvalóan a DK támogatásával, szinte elvegyülve a kékkabátokkal. Mivel ajánlani lehet több szervezetet is, így Nekik is aláírtam, aztán megkaptam életem első DK-s zászlócskáját. Sétálgattam leföl a téren, láttam sok régi ismerőst, és örömmel konstatáltam, hogy a régi ismerősöknek az a része van ott, akiket eleve odaképzeltem. Az idők során kiégett és megélhetésiekké vált egykori harcostársakból eggyel sem találkoztam, naja, szerencsére Ők nem az aktuálisan vereséget szenvedettekhez szeretnek odacsapódni. Szóval a régi SZDSZ-ből meg MSZP-ből azok voltak csak ott, akikért magam is tűzbe tudom tenni a kezem, mint becsületes emberekért.

Ha röviden akarom jellemezni a Demokratikus Koalíciót, akkor azt mondom: Más mint a Többi. Pozitív, szerethető, élő, lüktető. Rövidesen összehasonlító elemzésekbe kezdek az MSZP-vel és az Együttel, megmutatom majd sokféle szempontból az előnyöket és a hátrányokat, a várható jövővel együtt. A politikai stratégiai gondolkodásmód sok javaslatot eredményez majd, felsorolom majd a különbségeket, az erősítendő trendeket, az erőforrásokat és a veszélyeket. De van egy óriási különbség minden más politikai erővel szemben: a Korszak, amit a DK képvisel. Az Egyetem teret áthatotta az idealizmus és a jövőbe vetett hit. Ez pedig ebben a megélhetésivé zsugorodott, vizióktól mentes, értéktelenné égett magyar politikai rögvalóságban mindenek fölötti érték.

Innen lehet elindulni, és kész csoda, hogy maradt, vagy inkább létrejött egy olyan közösség, amelyet erősítve, kiterjesztve végre lehet hajtani az igazi rendszerváltást. Gordonék a korszakváltást hajtogatják, de az kevés. Ha az elmúlt huszonöt évet elemezzük, akkor azt mondom: a létező szocializmust a Népünk nem egy sikeres demokratikus piacgazdaságra váltotta át, hanem egy félfeudális urambátyám világra, egy déligyümölcs nélküli banánköztársaságra, ha úgy jobban tetszik: Narancsköztársaságra. Ez pedig éppoly távol van azoktól a céloktól, amelyeket az Ország 1989-ben maga elé kitűzött, mint egykoron Kádár rendszere. Vissza kell térnünk ahhoz a pillanathoz, amikor elrontottuk. Nem korszakot, hanem rendszert kell váltanunk. Ismét, csak mostmár jól. És megvan az a Közösség, az az Erő, amelyik képes is erre.

A Demokratikus Koalíció.