Van valakinek jobb terve?

Kritizálni csak akkor szoktam, ha van jobb tervem, mint aminek megvalósításába épp valaki belekezd. Ám egyre inkább úgy tűnik, hogy a demokrata oldalon nem ez az általános magatartás, ugyanis az OGYM kapja a savat, csak nem mond senki jobbat, mint mi.

Olvasóim igazolhatják: pusztán a kritika kedvéért soha nem ragadok billentyűzetet. Ha valamit elbaltázott dolognak gondolok, azt megírom, de mindig mellé teszem, hogy szerintem mi volna a jó megoldás ugyanarra a problémára. Az Ország Gyűlése Mozgalom létrejöttének pillanata óta kapja az áldást minden oldalról, ez nem lep meg, értem én, hogy sok érdeket sértünk, nyugi, ez a célunk. A Narancsoktól nem is várom el, hogy kritikájuk valami értelmes formát öltsön: maradjanak Ők csak a hatósági eszközöknél, meg a címlapos mocskolódásoknál, ahhoz értenek. De a demokratáktól is jön az áldás dögivel, és a mi oldalunktól azért kicsit többet várnék el erkölcsi és szellemi színvonalban, mint az Orbánbandától. Mondjuk valami képet, víziót arról, hogy mégis hogyan tervezik Narania Urainak búsba való elhajtását, de legalább agresszív nyomulásuk megállítását. Mert az szép és jó dolog, hogy most persze önkormányzati választási kampány van, ezzel sok mindent lehet kezdeni, de aztán eljön október 12., és aztán fölvirrad a másnap. És az a másnap az 2014. október 13. lesz, és aztán 2018. tavaszáig már nem lesz semilyen választás, amire hivatkozva el lehet kerülni a jövővel való szembenézést.

Az Élet pedig konkrétumokból áll, és ha azok számunkra cinkesek, akkor bizony rendelkeznünk kell tervekkel, hogyan is fordíthatnánk meg a kedvezőtlen trendeket. A Tények ugyanis azok, hogy az áprilisi országgyűlési választások óta a kormányoldali és az ellenzéki demokrata szavazótáborok érdemben nem változtak. Narancsék tán valamelyest gyengültek, de épp ilyen mértékben történt ez meg Antinarancséknál is. A Jobbik is stagnál, együttesen nagyjából az a helyes megállapítás, hogy igen jelentős számban fordultak el az emberek a politikától április óta, de az erőviszonyok ettől nem változtak. És ne feledjük: a választói passzivitás az a mindenkori kormányoldal érdeke, és különösen így van ez, ha a kormányoldal legfőbb lelki fegyvere az emberek apátiába üldözése. Az önkormányzati választásokon amúgyis kevesebben szoktak szavazni, mint az országgyűlésin, de ez most kirívó lesz: valószínűleg Országunk történelmének legalacsonyabb részvételű választása lesz október 12-én. És mivel a választók két évtized tapasztalata alapján hajlamosak pozícióban hagyni a regnáló polgármestereket, és azok döntő többségben Fidesznyikek, így aztán október 13-án is épp olyan narancssárga marad az ország, mint amilyenné azt áprilisban festették.

És aztán kezdődik egy olyan három és fél év, amikor már nem marad ürügy a komoly ellenzéki stratégia elodázására, merthát elvileg a legközelebbi voksolás csak 2018-ban lesz, és addig semmi ilyesmi. Napersze kérdés, az Orbánizmus egyre ocsmányabb cselekedeteit nézve, hogy lesz-e 2018-ban választás, vagy már annak puszta létéért is meg kell küzdenünk. Szerintem utóbbi, lehet hogy más szerint nem, de erről sem olvasok manapság semmi valós, átgondolt véleményt. Konkrét kérdésekre kéne konkrét válaszokat adnunk. Ilyesmikre például: milyen ellenhatással tudjuk Orbánék mindent elfoglaló nyomulását megállítani? Mivel tudjuk kikényszeríteni, hogy 2018-ban választások legyenek, és legalább minimális törvényességgel és átláthatósággal legyenek megtartva? Mivel akarjuk növelni a szavazóbázisunkat, hogy azokon a választásokon esélyünk legyen nyerni? Hogyan akarjuk a passzivitásba süllyedt magyarokat motiválni a közéletbe való visszakapcsolódásra? Ez ugyebár négy kérdés, és mindegyik húsbavágó, és mindre válaszolnunk kell, ha nem akarjuk Orbánt dinasztiaalapító egyeduralkodóként hatalomban hagyni a világ végéig.

És ezekre a kérdésekre nem válasz sem az Európai Uniós nyomásgyakorlás, sem az RTL Klub híradói, sem az Orbán-Simicska Háború. Ezeket ugyanis nem mi csináljuk, ezekre komoly befolyásunk nincs, az ezekkel való foglalkozás ismét csak ürügy saját terveink és tetteink elodázására. A kérdés az, hogy Mi, Ellenzéki Demokraták, itt, Magyarországon mit akarunk tenni az Orbáni Önkénnyel szemben. Aztán ha azt kitaláltuk, és meg is csináljuk, akkor már jól jöhet segéderőként az összes föntemlített pozitív tényező, de azok csak akkor érnek valamit, ha magunk megtesszük, ami a mi kötelességünk. Az Ország Gyűlése Mozgalom letett az asztalra egy Tervet, amelyik mind a négy kulcskérdésre választ ad. Tömegesedés a legkritikusabb közterületeken, az emberekben szunnyadó elégedetlenség cselekvéssé formálása, minimálcélokra teljes ellenzéki összefogás, majd az alkotmányos keretek visszaállítása, és bebetonozása. A Tervet letettük, és annak megvalósításába bele is kezdtünk, nonstop tüntetés a Parlament előtt, szombatonkénti tömegesedésekkel, holnap délután 5-kor jön a következő. Szeptember 6-án a DK tartott egy Ellenállás Napját, ami az egyetlen látható ellenzéki valami volt pártjainktól. De senki ezenkívül semmit sem mond vagy tesz, illetve ha mégis, azt csak velünk, és nem Orbánnal szemben. Pedig valóban kíváncsi vagyok:

Van valakinek jobb terve?