Rövid Katinka

Nyugi lesz még ez a neve az évszázad magyar sportolójának. Amilyen tempóban halad a lejárató kampány ellene, percekre vagyunk ettől. Kiderül majd, hogy nem is nyerte agyon magát minden világversenyen, amin elindult. Mellesleg Ő a világban legismertebb és legelismertebb magyar, épp ideje tehát a karaktergyilkosságnak. Nehogymá kilógjon valaki fölfelé a nagy magyar átlagból. Ha mégis, majd méretre vágjuk. Félredugott. Húha. FÉLREDUGOTT!!! Vége a világnak, hisz mélykeresztény országunkban ilyet soha senki nem tesz, mint tudjuk.

Ingyen, és egyedül használt egy sportkomplexumot. INGYEN ÉS EGYEDÜL, VAZZE! Pedighát biztos sikerre ítélt vállalkozás lett volna, ha miközben Ő az emberi teljesítőképesség határain folyamatosan túllévő edzéseket folytat, időnként kedélyesen keresztbeúszik pár humoros honfitársunk. Mert miért is ne? Poén az ilyesmi. Ilyen szintű sportolóból per pillanat a világban van vagy öt. Minden sportágat beleértve. Úszóból meg egyse, se férfi, se nő. Tőlünk nyugatra nem egy létező sportkomplexumot használhatna ingyé, hanem építenének neki egyet. Esetleg kettőt. Mert Hosszú Katinkából roppant kevés van. Sokkal kevesebb, mint uszodából.

Aki valaha volt versenysportoló, pontosan tudja, hogy micsoda lelki és testi erőfeszítés kell ehhez minden nap minden percében. Holtpont holtpont után, hiszen csak akkor győzhetsz, ha meghaladod a biológia által rádszabott határokat. És bizony minden apró dolog, ami eltereli a figyelmedet, lehetetlenné teszi a különleges teljesítményt. Dehát ezt mindenki tudja kies hazánkban, hiszen itt mindenki élsportoló, és persze atomfizikus. Csak azért nincs tízmillió olimpiai bajnokunk, mert nem kapott mindenki uszodát. Ehhh. Ha már felnőni nem tudtok a szintjére, hát legalább húzzátok le magatokhoz.

Ebben nagyok vagytok.

Műbalhé

Tessék parancsolni. Alig várjátok, hogy ekézzem Orbánt. Geci vagy Orbán. Most jobb? Na, a helyzet az, hogy perszehogy a Stop Soros, meg az alaptörvény újabb módosítása mélyíteni fogja a diktatúrát. Be lesznek szántva a bíróságok, bárkit meg lehet figyelni különösebb jogászkodás nélkül, esetleg lesittelni mondvacsinált ürüggyel. Mindez igaz. És mindez Orbán bűne. Ez is igaz. És pár hete még biztos ki is fejtettem volna szépen, hogy miért drámai a dolog, és mit kéne ellene tenni. Csakhát elment ettől a kedvem. Hogy miért? Mutatom.

Hát ezért. Volt már olyan rendszer, amelyik pont azt tette a gyakorlatban, és évtizedeken át, amire most Orbán készül. Meg még rosszabbakat is. És szívesen megyek én Orbán ellen akár fizikailag is, nemcsak írásokkal, ezt az elmúlt négyévnyi tevékenységem eléggé alátámasztja, nemde. Meg a 94 rendőrségi és bírósági ügyem, amiket cserébe a Rezsim a nyakamba akasztott. Csakhát van egy kis probléma. Én mindig, és mindenütt a demokráciáért mentem utcára. Mert Orbán antidemokratikus hatalomgyakorlását csak demokraták állíthatják meg. Ha elegen lennénk. Csakhát nem vagyunk, mint kiderült.

A magukat demokratának vallók többsége ugyanis Kádárt demokratának tartja, mint a közvéleménykutatásban látni teccenek. Hát, ha ő demokrata volt, akkor Orbán is az, bocs. Ő még csak bevezeti azokat a jogszabályokat, és eljárási rendeket, amiket Kádár évtizedeken át a gyakorlatban alkalmazott. Márpedig én nem megyek utcára azokkal, akik mikor azt kiabálják: demokráciát!, azt valójában úgy értik: másik segget akarunk!. Fehéren-feketén kiderült, hogy nem a diktatúrával van a bajuk, hanem csak a diktátor személyével. Egy másikat simán elfogadnának. Sőt, konkrétan szeretik, és demokratának tartják.

Nincs mit kezdeni egy olyan néppel, amelyik 30 évvel a rendszerváltás után nem érti, mit jelent a demokrácia. Ha értené, akkor Orbánt és Kádárt pont ugyanúgy diktátornak tartaná. és akkor lehetne együtt menni sokszázezernek utcára, harcolni a demokrácia megvédéséért. Egy elvtelen diktátorral ugyanis csak úgy lehet eredményesen harcolni, ha azt elvek képviseletében tesszük. A probléma csak az, hogy éppúgy, ahogy a demokrata szó jelentését nem sikerült 30 év alatt fölfogni, az elv, vagy az ellenzék szó sem jelent semmit. Irracionális, személyeket, és nem értékeket zászlóra tűző harcban pedig Orbán bárkinél erősebb. Úgyhogy annyit tudok mondani: így jártatok.

És magatoknak köszönhetitek.

Fasz, nem banán

A múltat megszépíti az emlékezés. De azt nem gondoltam, hogy meg is édesíti. Pedig de, nagyonis. Tessenek nézni ezt a tegnap általam KIZÁRÓLAG független demokrata csoportokba fölrakott közvéleménykutatást.

Naugye teccenek már érteni a címet. Azt, hogy a ruszkik 1956 eltiprása után a Kádár nevű bolsevikot nevezték ki helytartónak - lefordítom: a fasz, amit letoltak a nép torkán -, a magát demokratának nevezők többsége úgy próbálja megélni, mintha banánt kapott volna a szájacskájába. Hát, épp betömhették volna azzal a szádat, kedves agyhalott, de biz az csak fasz volt. De legalább neked ízlett, az is valami.

Kevés annál egyértelműbb dolog van, minthogy egy orosz tankokkal megteremtett és megszilárdított, sokszáz embert kivégző, tízezreket bebörtönző, és internáló proletárdiktatúra Hruscsov által kinevezett helytartója diktátor volt. Persze, ismerem én már elég jól az átlagmagyar mélyostobaságát, úgyhogy tulképp nem is vártam el, mikor föltettem a szavazást, hogy tömegesen beírják a diktátort. De az még engem is meglepett, hogy a válaszadók többsége a moszkovita tömeggyilkost demokratának tartja. Pedig de. Igaz, ha nem én magam raktam volna föl a kérdést oda, ahová, sosem hinném el az eredményét.

De kénytelen vagyok. A magukat demokratának vallók nagyobb része minimum ugyanolyan éjsötét, mint Orbán rajongói. Azt spec nem értem, hogy a kádárfanok innentől hogy diktátorozhatják a Felcsútit. Merthát a tény, mondom TÉNY az, hogy Kádár idején politikai ellenzék nem létezhetett, szabad sajtó, és gyülekezés dettó, egy jelölt indulhatott bármilyen választáson, és arra mindenkinek szavaznia kelett, az állam a saját polgárait vasfüggöny mögé börtönözte, és hatalmas besúgóhálózattal figyeltette meg. Ehhez képest ma Orbán maga a szabadságszobor. Lehet, hogy egy idő múlva majd fölzárkózik Kádár mögé az emberi és politikai szabadságjogok teljes eltiprásában, de addig azért még sokat kell dolgoznia.

Aszongya a műdemokrata átlagzombi, hogy azér szereti a moszkovita tömeggyilkost, mert Neki, mármint a zombinak, meg a családjának jobb volt. Oszt mihez képest, agyhalott? Ausztriához, vagy Németországhoz, mondjuk? Ugyehogy nem. Csak a többi bolsevik diktatúrával lehet összehasonlítani. Hát, ahhoz képest tényleg jobb volt. Mintahogy jobb merőkanál helyett kiskanállal enni a szart. De hogy még meg is szeresd, az azért túlzás. 1990-ben még azért tudták a népek, hogy a létező szocializmus egy szürke, jövőtlen, és embertelen rendszer. Akkor a komcsi utódpárt, az MSZP 7 százalékot kapott. De azóta eltelt 28 év, és a zemberek láthatóan nem megokosodtak, hanem elhülyültek.

Az lehet, hogy Orbán egy geci, és kirabolja az országot. Az is igaz, hogy diktatúra felé tart. Ám ez nem teszi meg nem történtté az azt megelőző hosszú évtizedeket. Amikről még a csődbemenésük után közvetlenül saját magad is tudtad, hogy diktatúra volt. Ezért nem szavaztál a posztkomcsi utódpártra. Akkor még tudtad, hogy Kádár volt a fasz, amit letoltak a torkodon. Aztán ahogy teltek az évek, és te képtelen voltál felnőni az intellektuális feladathoz, hogy önálló gondolkodásba és életbe kezdj, ami sajnos szükséges egy demokrácia létrejöttéhez és fenntartásához, rájöttél, hogy jobb neked a langymeleg szar. Mert ott nincs verseny, küzdés, lehet gyáván sunnyogva lógni az állam tőgyén. Így aztán szépen meggyőzted magad, hogy amit a szádba adtak, az banán volt. Nem, nem az volt.

Az bizony fasz. 

Vasfüggöny

Hadd kezdjem egy kérdéssel. Van-e erkölcsi alapja a drogárusnak, hogy a stricit bírálja? Aligha. Hiteltelen, hazug dolog olyannak ítélkeznie, aki maga is bűnös. És akkor lássuk, mire is hoztam ezt a példát. Mert első ránézésre kevés köze van a címhez. De csak első ránézésre. Szóval itt van ugyebár a kerítés, amit Orbán építtetett a déli határszakaszon. Mondván, ezzel védi meg a magyarokat meg Európát a migránsáradattól. Migráns ugyan a választások óta nem nagyon van, és előtte is főleg a narancssajtóban bukkant föl, semmint fizikai valójában, de ez most lényegtelen. A lényeges az, hogy akik a kerítést bírálják, vajon milyen erkölcsi alappal teszik. Teccenek tudni: van-e ilyesmije a drogárusnak, mikor a stricit ekézi.

Én spec megtehetem, meg is tettem, és meg is teszem. Meg még jópáran, demokraták, akik úgy gondolják: nem ez az a módszer, amivel a menekülők problémáját kezelni kell. Ám van egy rakás drogárus, aki nagy hangon szidja a stricit, pedig önmaga sem különb nála. Kik ők? Kádár népe. Kábé egy hete jelent meg egy kutatás eredménye, amelyből kiderült: a magyarok egyharmada nosztalgiával tekint a kádári érára. Bravó. Namost akkor rögzítsük: Kádár sokkal durvább kerítést húzott föl, mint Orbán. Árammal töltött szögesdrót, aknazár, géppisztolyos határőrök, megfigyelőtornyok, kutyák, és tűzparancs. Kik ellen? Saját honfitársai ellen. Lehet, hogy egyszer majd Orbán is erre használja a déli kerítést, de most még nem. Kádár viszont igen.

Ha olyan roppant remek volt a Kádár rendszer, akkor vajon miért is kellett a vasfüggöny? Mert ugye azt azért nem teccenek gondolni, hogy az Ausztria felől hozzánk bevándorolni akarók ellen épült? Lehet persze, hogy valaki ezt gondolja, az elmebaj változatos módokon nyilvánulhat meg, de azért azt még a Kádár-fanok nagy része is tudja: a vasfüggöny azért épült, hogy a magyarok ne mehessenek Nyugatra. Kádár egy 93.000 négyzetkilométeres börtönt csinált az országból. Akik ezt sírják vissza, azok megszerették a börtönéveiket. Akik pedig egy diktatúrát képesek elfogadni, sőt még nosztalgiával is tekinteni rá, azoknak bizony semmi erkölcsi alapja bírálni a mostanit. Teccenek tudni: a drogárus meg a strici.

G.B.Shaw egy estélyen odament egy világszép hölgyhöz, és megkérdezte: - Hölgyem, lefeküdne velem egymillió fontért? - Persze. - És egyért? - Minek néz maga engem? - Azt már megbeszéltük, most az áralkunál tartunk. Hát így. Kádár valóban elég jól fizetett. Meg lehetett élni a fizetésből, néha még étteremben is kajálni, meg menni a balcsira. Ezt ugyan a 301-es parcellában fekvők már nem élvezhették, mert azokat Kádárapánk kivégeztette, dehát kicsire nem adunk, ugye. Ja, meg mellesleg az egész műjólétet a Nyugat finanszírozta, merthát a 22 milliárd dollárnyi államadósság nem azért keletkezett, mert a gonosz bankárok ránktukmálták, hanem úgy, hogy azokért Kádár kuncsorgott. De mindegy, fogadjuk el, hogy Kádár jól fizetett. Ha nem is egymillió fontot, de azért egynél többet.

A probléma azonban az, hogy kurvának teccettek állni. És a kurva az nem moralizál, hanem maximum áralkut folytathat. És Orbán pont ezt teszi veletek, kedves kádárnosztalgiás egyharmadnyi honfitársam. Mert pontosan tudja, hogy nektek nem azzal van a bajotok, hogy széttárt lábakkal befeküdjetek egy diktátor alá, hanem csak azzal, hogy többet szeretnétek kapni ezért. De nem kaptok. A helyzet ugyanis az, hogy amíg úgy viselkedtek, mint egy kurva, addig úgy is bánnak veletek, mint a kurvákkal szoktak. Senki nem kényszerít titeket arra, hogy szeressetek egy diktátort. De ti mégis ezt teszitek. Pont úgy, mint Orbán fanjai. És amíg ezt teszitek, semmivel sem vagytok náluk jobbak. Az a nép, aminek az egyharmada nosztalgiát érez egy diktátor iránt, nem érdemel demokráciát.

Csak vasfüggönyt.

Konszolidáció

Teccenek tudni, így hívják, ha egy rendszer stabilizálódik. Mint most épp Orbáné teszi. Mehet a hiszti, de ez a tény. Vágyakozni lehet, hogy aranykék lovon - micsoda képzavar - eljön értünk Európa királyfi, és megment a sárkánytól, de nem fog. Szarik ránk, és pont annyira hülyének néz minket, amennyire mi azok vagyunk. Még beszólni sem igazán tud a Viktornak, max cöcög egy kicsit, hogy lopják a lóvét. De nem bachat oda, mert nincs hozzá ökle.

Ezt ugyanis csak egy esetben tehetné meg: ha arra hivatkozhatna, hogy megszűnt nálunk a demokrácia. De nem szűnt meg. Már hogy is szűnt volna meg, ha egyszer van működő és teljes létszámú parlamentünk, nemde. Esetleg még hivatkozhatna arra, hogy választási csalás történt. De azt sem teheti, hiszen akik ezt leginkább kiabálták "ellenzékként", pont azok ücsiznek mosolygós kényelemben a kupolás kuplerájban. Úgyhogy Európa királyfi keres magának valódi királylányt valahol, mert nálunk csak a sárkánnyal kedélyesen üzekedő ribancokat talál.

Ti meg, kedves honfitársaim, pont leszarjátok, hogy azok, akikre szavaztatok, elárultak benneteket. Tömegnek kéne az utcán lenni, első körben kirángatni a magukat ellenzékinek nevező szarháziakat a székeikből, hogy legalább nyilvánvaló legyen, ki van kivel. Aztán ha tisztáztuk, hogy a diktatúra parlamentje nem valódi parlament, és abban már csak a diktátor narancsbandája maradt, akkor második lépésben lehet tömeget gyűjteni az ő eltakarításukra is. De csak ebben a sorrendben mehet. Amíg ugyanis a rendszer ötödik hadoszlopa a soraink között van, addig blokkol minden rezsimellenes hadmozdulatot.

Ha volna a népnek esze, mintahogy nincs, akkor a legközelebbi közvéleménykutatásban a parlamentben ülő műellenzéki pártok mindegyike nulla százalékot kapna. Mert egyébként csak addig merik megcsinálni ocsmány kétkulacsos játékukat, amíg azt érzik, hogy megtehetik. És honnan érzik ezt? A közvéleménykutatásokból. De nem, te, kedves honfitársam nem akarod ezt fölfogni. Te notóriusan ellenzéknek nevezed a kollaboráns szarháziakat, és ha felhívnak valamelyik közvéleménykutatóból, bemondod ugyanazt a pártot, amit eddig.

Hát pedig drága honfitársam, ha te ugyanazt teszed, amit eddig, akkor az eredmény is tökugyanaz marad. Vagy elfelejted végre az immár harmadszor ronggyá vert, hiteltelen műellenzéket, vagy folytatod ágyékig mocsárban az eddigi utadat, hogy negyedszer is ugyanaz történjen. Meg ötödször is. Meg akárhányszor. Ne várd el Európa királyfitól, hogy megmentsen, míg olyanokat támogatsz, akik a sárkány ölében vonaglanak kéjes sikkantásokkal. Az Orbán rendszer konszolidálódott. Legbiztosabb támogatói a parlamenti pártok szavazói. Mindé.

Felfogtad?

Tökmindegy

Mármint ennek a népnek. Tehát nekem is. Beleuntam, belefáradtam én már abba, hogy hónapokon keresztül napi 12 órákat töltsek egy sátorban, ébresztgetve az arrajárókat, miközben én vagyok fáradt, és álmos. Már azt sem tudom, hányezerszer mondtam el a városaink főterein a honfitársaimnak, hogy mi ennek a rezsimnek a lényege, és mit kéne ellene tenni. Átvirrasztott éjszakák, fizikai konfliktus határáig jutó provokációk, zsarukkal, bíróságokkal való folyamatos meccselés. Aztán ahogy továbbálltunk másik városba, visszasüppedtek a felébresztettek pont ugyanabba a mélykómába, amiben addig voltak.

Talán vemhes szurikátának kellett volna lennem. Akkor tele volna napokon keresztül velem a net, és jöttek volna a szimpatizálók tömegei. De szerencsétlenségemre csak egy ember vagyok, ráadásul hímnemű. Így aztán esélyem sem volt a kellő mértékű közfigyelemre. A választások utáni felhördülés is elmúlt, mintha sose lett volna. Már nem izgatja a népeket, hogy csaltak-e vagy nem. Mintahogy az sem, hogy a csalást leginkább kiabáló úgynevezett "ellenzéki" pártok miért is ültek be viharsebesen a parlamenti bohózatba segédszínésznek.

Zajlanak ezerrel a kilakoltatások, készül a bíróságok eltiprása, az ország leghülyébb emberei lesznek a miniszterek, semmi gond, nem tud Orbán olyat cselekedni, hogy a demokraták arra ne tudnának egy megfelelő pótcselekvést kitalálni. Meghirdettem egy tüntetést egy hete, kimenni a parlamenthez, és szembesíteni a nap 24 órájában a műellenzéki kollaboránsokat a szavaik, és tetteik közötti áthidalhatatlan szakadékkal. Még szerencse, hogy elsőre rögzítettem: 1000 biztos jelentkező alatt nem mozdulok. Merthát egy hét alatt összegyűlt 65 ember. Ami egyébként nem rossz, talán meg is lehet egy jó ügyeleti beosztással szervezni a dolgot, de nekem ehhez már semmi kedvem.

Küzdöttem, küzdöttünk eleget kevesen a sokakért. De a sokak szavakban roppantul tudják, mi a pálya, abban is nagyok, hogy tanácsokat adjanak azoknak, akik valóban csinálják is, de ezzel a dolog ki is merül. Szurkolók és tanácsadók népe vagyunk. Keresem magamban a csalódottság érzését. De már nincs. Elfogyott a négy év alatt. Mondjuk úgy: van akkora mennyiségű állott víz, ami még egy vulkánt is képes kioltani. Mi a teendő? Semmi. Szeptemberben majd újra meghirdetem, hátha a kómából felébred párszáz ember, de nem fűzök hozzá nagy reményt. Ez itt ennyi volt, kedves honfitársaim. De azt tisztázzuk, hogy nem Orbán vette el az országotokat.

Hanem ti adtátok oda.

Nyílt levél Gyurcsány Ferencnek

Kedves Feri!

Megnéztem az ATV veled készített mélyinterjúját. Őszintének tűntél. Elismerted, hogy kitűzött céljaidból semmit sem sikerült elérni. Majd azt mondtad, hogy kielemzed a közeljövőben, milyen okok állnak kudarcod hátterében. Tapasztalatom szerint ha az ember ekkora pofonnal szembesül a valóságban, akkor jobb külső szemlélők véleményét is figyelembe venni. Pláne ha azok olyanok, akik ELŐRE jelezték évek óta, mi fog történni, tehát pontosabban értik a történéseket, mint Te. Magam ezen kevesek egyike vagyok. Ha VALÓBAN meg akarod érteni, mi és miért történt, akkor szánj időt az alábbiak elolvasására.

A Demokratikus Koalíció felfelé ívelő ágban volt a 2014-es Európai Uniós választásokig. Ennek oka egyszerre volt a személyed, és a friss párt politikai önmeghatározása. A DK egy új, az addigi tesze-tosza baloldali ellenzéki tevékenységet meghaladni kész erőnek mutatkozott. Amelyik nemcsak Orbánnal, hanem a vele a háttérben nyilvánvalóan összefonódott kollaboráns műellenzékkel is szemben áll. Utcai ellenállást hirdetett, kíméletlen és elvszerű kritikát a korrupcióval szemben, bárkik, bámilyen oldalról is vegyenek abban részt. Ez így rendben volt, rengetegen támogattak, mert valóban ilyesmire volt szükség az ellenzék megújulásához. Magam is ezek közé tartoztam.

Az Európai Uniós választáson még a közvéleménykutatókat is meglepte, milyen jó eredményt értetek el. Engem nem, visszakereshetőek akkori írásaim, ugyanis éreztem, hogy az önállóság, és a hitelesség nagyobb vonzerővel bír, mint az elsőre látszik. Kilenc százalékos országos eredményetek, átütő budapesti sikeretek visszaigazolta a követett politikai irány helyességét. Ám ott, az eredmények birtokában követted, követtétek el azt a hibát, amelyik egész későbbi történetetek ívét kényszerpályára küldte. Közeledtek az önkormányzati választások. és döntést kellett hoznotok. Mégpedig a hosszútávú és a rövidtávú érdekek között.

A hosszútávú érdek azt diktálta, hogy önállóan mérettessetek meg, hiszen egy párt, amelyik attól lett egyre népszerűbb, hogy a RENDSZERREL szemben határozta meg magát elveszti hitelességét, ha mégis összeáll annak addig bírált kollaboránsaival. Ebben az esetben persze nem lesznek DK-s polgármesterek, és önkormányzati képviselőből sem sok. De a párt hitele megmarad, sőt, egy ilyen bátor döntés után tovább erősödik. A rövid távú érdek viszont azt diktálta, hogy minél több pozíciót nyerjen a DK. Ezt pedig csak minél szélesebb összefogással sikerülhet elérni, hiszen az egyfordulós választás logikája ezt írja elő. Ám a pozíciók megnyeréséért a párt egyediségét, önállóságát kell feláldozni. Nem indulhatsz azok oldalán, akiket addig ellenfeledként jelöltél meg, mert ez arcvesztéshez vezet.

Sokan próbáltak a közvéleményformálók közül meggyőzni arról, hogy áldozd be a rövid távú érdeket a hosszútávú célért. Magam is ezek közé tartoztam. Megértem, hogy rettenetes lehetett a párton belüli nyomás a minél több pozíció elérésére, hiszen egy gyorsan bővülő szervezetben az éhes szájak száma is ugyanilyen tempóban gyarapodik. Ám egy államférfi, akinek egészen addig gondoltalak, képes olyan döntéseket is meghozni, amiért időlegesen sok hozzá közelálló is haragudni fog rá. És te rosszul döntöttél. Bizony, a minél szélesebb körű összefogás tézisének meghirdetésével saját magad lőtted ki alólad az addig vágtató lovat. És ez a döntésed meg is határozta a DK későbbi sorsát.

Az összefogás részeként sok helyen kerültek az államigazgatás fontos önkormányzati pozícióiba DK-sok. És ugyanazzal a problémával szembesültek, mint te egy lépéssel korábban. Ha szembenállnak a rendszerrel, akkor kiközösítik őket az önkormányzatok jól bejáratott belső életéből. Ott ugyanis kevésbé léteznek pártpolitikai határok, és a színfalak mögött zajló mutyizással szembehelyezkedni nagyon nehéz. Pláne akkor, ha az általad kulcspozícióba emelt pártigazgató, Varjú László maga sem arról híres, hogy az antikorrupció élharcosa volna. És akkor most roppant finom voltam. Úgyhogy a szerencsétlen DK-s önkormányzati képviselő azzal szembesült, hogy ha komolyan veszi ellenzéki szerepét, akkor egyszerre válik a többi párt, és saját pártigazgatójának ellenségévé. És ezt roppant kevesen vállalták be.

Nem telt el egy év az önkormányzati választások után, és a DK-s képviselők már semmiben sem voltak különbek, mint az MSZP-sek. Dőlt az önkormányzatokhoz a közbeszerzési pénz, a Fidesz pedig azt szereti ha az ellenzék is részesül azok hasznából. Ez számukra a biztonságos jövő garanciája. És ebbe a kenőpénzzel olajozott sokkarú rablógépezetbe a pártod önkormányzati képviselői is szépen betagozódtak. Az összefogással amúgyis hitelességét vesztett DK immár éppúgy a rendszer részévé vált, mint akiket korábban ezért bírált. Egy lett a sok közül, és ez a te államférfiúi imázsodat is lerombolta. A helyben kialakult ezernyi kötelék, ami a különböző pártok képviselőit közös érdekeik révén egymáshoz köti, pedig kipányvázta a DK-t. Onnantól már önálló politikát képviselni lehetetlenné vált. A pozíciók birtoklóinak érdeke immár nem a RENDSZER elutasítása, hanem az annak keretein belüli működés lett.

Mind a pártot addig kívülről támogató közvélemény-formálók, mind a pártba annak egyedisége, tisztasága, önállósága miatt belépett értelmiségiek egyre erősebb kritikát fogalmaztak meg az iránytévesztés miatt. Erre pedig ismét rossz válasz született. A DK bezárkózott, és a kritikát ellenséges akcióként kezelte. Ez megindította a párt legjobb erőinek távozását, megkezdődött a morális és szervezeti kiürülés. Minden ilyen kudarcra pedig mindig ugyanaz a rossz válasz érkezett: még erősebb falak felhúzása, a valóságtól való még mélyebb elzárkózás. Ekkor indult meg a DK szektává alakulása. Mivel az alapértékek rég elvesztésre kerültek, ezért a vezető személyéhez való hűség lett a tagok számára előírt magatartás.

Ahogy Varjú László személyében a lehető legalkalmatlanabb embert bíztad meg a párt szervezeti működtetésével, úgy Gréczy Zsolt kommunikációs főnökké tétele is öngyilkos lépés volt. A magam bőrén is megtapasztaltam, hogy kezdetben jószándékú, és érdemi kritikám hogy tesz közellenséggé a DK különböző netes felületein. És ugyanezt tapasztalták mindannyian, akik a legcsekélyebb mértékben is hangot mertek adni egyet nem értésüknek. Ez a Gréczy Zsolt által gerjesztett folyamat 2016-ra érte el csúcspontját: a DK fészbukos felületein kizárólag olyanok maradhattak, akik feltétel nélkül, és bármikor, bármiben támogattak bármit, amit épp tettél, vagy mondtál. Teljessé vált a bezárkózás, a DK saját maga köré vont karantént, a belül lévők már kizárólag átszűrt, és az aktuális irányváltásokat mindig helyeslő információkhoz juthattak.

A DK kommunikációja mostanra semmiben sem különbözik a szcientológusokétól. Bármilyen kritika kerül megfogalmazásra a netes térben, arra azonnal szervezett csoportok ugranak, azzal a céllal, hogy hiteltelenítsék a kritika megfogalmazóját. Érdemi vitát már jóideje nem lehet folytatni a pártod tagjaival, egyrészt azért, mert a vitaképesek zöme már eljött onnan, másrészt azért, mert a zárt térben folyó agymosás következtében semmiféle valós információval a külvilágról a tagjaitok már nem rendelkeznek. Ennek ékes példája a közvéleménykutatásokkal való agymosás a DK csoportjaiban. Gréczy Zsolt maga indítja mindig útnak azt a kutatást, amelyik éppen emelkedést mér a DK-nak. Így a tagok csak azt látják, hgy állandó az erősödés. Egészen addig, míg a manipulációt a valóság keresztbe nem veri. Mint az épp most történt meg a választáson.

A szcientológus kommunikációs stratégia részeként gombamód szaporodni kezdtek a DK által működtetett álcivil blogok, melyek aztán portálokká alakulnak. Mostanra mindenki tudja, hogy a Nyugati Fény, az Európa Kávézó egy az egyben a párté, és mivel ez köztudottá vált, máris úton vannak a következők. Aztán persze azok is lelepleződnek. És mindez helyrehozhatatlan, rettenetes kárt okozott a DK-nak. Azok a jóérzésű, tisztességes demokraták, akik valaha a DK mögé álltak, mostanra ellene fordultak. Nem támogatható olyan párt, amelyik szavakban magát demokratának és ellenzékinek tartja, de tettei semmiben sem különböznek a Fideszétől. Agymosás, arctalan, névtelen lejárató cikkek, közbeszerzési korrupció, a kritikát elhalgattatni akaró, karaktergyilkosságra kondicionált netes nickek falkái: ez mindaddig a Fidesz sajátja volt csak, amíg a DK ugyanerre az útra nem lépett.

Nos, nagyjából ez volt az az út, amin a DK az elmúlt négy évben végigment. Most ugyanannyi szavazója van, mint volt a 2014-es Európai Uniós választásokkor. Már önmagában ez is kudarc, de még súlyosabbá teszi, hogy a trend akkor felfelé ívelt, most pedig már lefelé. Tagságotok szellemi-erkölcsi téren kiüresedett és elöregedett, ütőképes fiataljaitok elmentek, és bár jól mutat pár szelfi a Kossuthon, de azok csak annyit jelentenek, mintha ugyanezek a srácok Korda Gyuri bácsival fényképezkednének. Attól még nem fognak koncertturnéra menni vele vokálozni. Hogy hogyan tudnád helyrehozni az elkövetett hibáidat?

A DK saját magát zárta karanténba. Ezt az áthatolhatatlan falat pedig a külső szereplők is elfogadták. Így aztán ebből kilépni már nem lehet. A tagság már nem lenne képes szembesülni a külvilággal, az agymosás sikeres volt. Rátetted egy olyan pályára a pártodat, ahonnan az már önnön tehetetlensége miatt nem tud letérni. Lesz még egy-két elfogadható eredmény, de erősödés már nem. Az általad kialakított csapda rád zárult. Politikai pályádat már nem mentheted meg, azt a hajót elsüllyesztetted. De a magánéletedet még igen. Látva egyre gyakoribb vállalhatatlan megnyilatkozásaidat - gondolom tudod, mire gondolok - ideje lenne leállni. Mert ha ezt folytatod, előbb lesz véged, mint a pártodnak.

Dönts helyesen.

Irány a Kossuth tér?

Mikor egyéves távollétemből visszatértem írni, marhára nem terveztem, hogy terepen is aktívkodjak. Mindeddig be is tartottam, nem mentem ki egy tüntetésre sem. De egyszerűen nem bírom nézni, ahogy megvezetik a zembereket. És azt a teszetoszaságot sem, amit az egyébként jószándékú demokraták művelnek. Tele a fészbuk felismerésekkel. Nagyjából mindenki rájött, hogy ez itt diktatúra, még akkor is, ha annak egy puha formája. Ezért aztán az is világossá vált, hogy a parlamentnek nincsen valódi szerepe. Csak annyi, hogy az Orbán Rezsimnek a demokrácia álcáját biztosítsa.

És elsöprő többség látja már azt is, hogy az abba beülő ellenzéki képviselők inkább Orbánt szolgálják, mintsem az őket bejuttató választóikat. Teszek föl képként pár közvéleménykutatást. Mindegyiket független demokrata csoportokban készítettem, a szavazatok 90%-a olyan helyről jött, amire az égvilágon semmi befolyásom nincs. Úgyhogy eléggé mérvadóak az eredmények. Tessék nézegetni, aztán folytatom a képek után.

Oké, tiszta a képlet, gondolom. Az emberek okosodtak a választások utáni időszak tapasztalataiból. Már csak egyet kéne lépni fölfelé a lépcsőn. Tettekben is megmutatni, hogy megértették mi a szitu. De ez a lépés az istennek se akar sikerülni. Ha tudjuk, hogy az "ellenzéki" képviselők valójában Orbán jól fizetett csicskái, akkor miért nem dörgöljük ezt bele az orrukba? Miért kéne nekünk kíméleteseknek lennünk a bennünket immár sokadszor elárulókhoz? Hát, én meg meguntam a bénázást. Ha más nem, csinálom majd magam. Így mentem négy éve is a Kossuthra, és akkor most ugyanezt fogom tenni.

Nem, most nem Orbán ellen fogunk tüntetni. Ők ez ellenségeink, le kell majd küzdenünk őket, ez tiszta sor. De mindaddig nincs értelme ellenük hadakoznunk, amíg a mi oldalunkon dolgozó ötödik hadoszlopukat ki nem iktatjuk. Amíg a Parlamentben kufárkodó műellenzéki kollaboránsok a testükkel védik a diktátort, és minden módon próbálják megakadályozni egy valódi ellenzék létrejöttét, addig semmi esélyünk Orbán ellen. Ha nem velük kezdünk, akkor sosem fogjuk tudni befejezni. Úgyhogy velük kezdjük.

Egy hónap múlva, ha lesz elég olyan hazafi, aki fölfogta, hogyan működik a Rezsim, és hajlandó tenni is ellene, kimegyek a Kossuthra újra. A nap 24 órájában, sátras tüntetés keretében fogjuk elkezdeni a kollaboránsok szembesítését árulásukkal. Bármelyikük is tűnik föl a Parlament környékén, kifütyöljük, kamerával a kézben roppant kínos kérdésekkel szembesítjük, és mindezt folyamatosan megmutatjuk a nyilvánosságnak. Ne érezzék már magukat olyan jól a bőrükben. Sőt, kifejezetten azt szeretném, ha marha rosszul éreznék magukat. Na, a többit megtalálod, olvasóm a tüntetés-csoportban a fészbukon. Kattints IDE, és ha van benned erő és bátorság rendet tenni a saját házunk táján, akkor tarts velem.

Találkozunk.

Hogyan tovább?

A Rezsimet roppant egyszerű lenne eltakarítani. Nem kéne hozzá más, mint józan paraszti ész. Amiből még az egyébként általam roppant kevéssé kedvelt Lenin nevűben is volt annyi, hogy kimondja: ami nem megy, azt ne erőltessük. Meg még az egyébként általam sokkal inkább kedvelt Einstein nevű is mondott hasonlót, valami ilyesmit: ostobaság azt várni, hogy jobb eredmény szülessen, ha mindent ugyanúgy csinálunk, mint eddig. Ehhez most akkor hozzáteszem az általam legkedveltebb gondolatát: kevesebbet érezz, többet gondolkodj! Ja, ez saját.

Én elhiszem, hogy sokaknak van kedvence a politikában. Családi hagyomány, saját kútfő, bármi oka lehet, hogy egy ember elköteleződik egy közszereplő mellett. Én meg erre azt mondom: jobb az érzelmeket meghagyni a magánéletnek. Ott belefér, hogy a hozzánk közelálló hibáit, rossz tulajdonságait nem vesszük tudomásul. Ez olyannyira közelfogadott, hogy még a törvény is írásba foglalja: nem vagy köteles vallomást tenni családtagodra, közeli barátodra. Oké. A baj ott kezdődik, amikor egy valójában tőled távolállóval viselkedsz úgy, mintha szíved szerelme lenne.

A politikus nem szeret téged. Manipulál, felhasznál, úgy tesz, mintha szeretne, de nyugodj meg: nem szeret. Furcsa is lenne, ha akkora szíve volna, amibe belefér többszázezer, esetleg milliónyi ember. Nem, ő nem azért mosolyog rád, köszönt föl, fényképezkedik veled, mert a szíve csücske vagy, hanem azért, mert függ tőled. Ha elég sokakkal képes elhitetni, hogy számít neki a személyük, a gondolataik, az érzéseik, akkor szabad kezet kap. Tehet bármit, meg annak az ellenkezőjét is, hazudozhat, csalhat, lophat napestig, hiszen úgyis megbocsátod neki. Te ugyanis azt hiszed, hogy a kapcsolatotok kölcsönös. Úgy viselkedsz vele, mintha családtagod lenne. Ő azonban nem. Ő átbasz.

Vannak született zsenik, akik képesek tömegeknek kölcsönös érzelmeket hazudni. Ebből nekünk is jutott egy: Orbán. Kétmilliós fanklubja van, szegény nyugdíjas néni inkább éhenhal, semmint ráébredjen, hogy épp azért nincs már gyógyszerre, de még ételre sem pénze, mert idolja kirabolta. Az országot is, így aztán őt is. Éhenhal, és közben utolsó mosolyával még megsimogatja a falon függő Orbán-képet. És ugye azt nem kell mondanom, hogy a mi térfelünkön is vannak hasonló közszereplők. Az érzelmek kufárai, akik csak annyiban különböznek Orbántól, hogy a színlelésben kevésbé tehetségesek.

Gondoljunk bele egy pillanatra: mi lenne, ha a közéletből kioperálnánk az érzelmeket, és tényekkel helyettesítenénk? Ott állna Orbán tábora a hipnózisból felriadva, és szembesülne a valósággal. Kirabolt ország, erősödő önkényuralom, haverok, buli, hunta. Percek alatt lenne vége a rezsimnek. És megintcsak átevezhetünk a saját partunkra. Mi lenne Gyurcsány fanjaival, ha kénytelenek lennének észrevenni a szavak, és tettek közötti rettenetes ellentmondást? Mi lenne a családi hagyományból örökös szocifannal? Vagy bármelyik parlamentbe beücsizett műellenzéki párt rajongójával?

Ezt a Rezsimet a világ legegyszerűbb dolga volna eltakarítani. és semmi nem kell hozzá. Sem pénz, sem szervezeti háló, sem média. Egyszerűen csak saját magunkon kéne egyet változtatni. Ne szeress politikust. Pont. Ennyi az az alapszabály, amit ha betartunk, minden egycsapásra a helyére kerül. A valóságot látnánk, nem annak egy manipulált díszletét. Na, és akkor most szuggerálok. Nézz a szemembe. Mondd utánam. Nem szeretek politikust. Nem szeretek politikust. Nem szeretek politikust. Nem szeretek politikust. Nem szeretek politikust. Máris jobb, ugye?

És máris egy lépéssel közelebb vagy Orbán bukásához.

Családi kör

Nagy dáridó lehetett tegnap este Gulyás Balázséknál. Anyuka, Gurmai Zita újra parlamenti képviselő lett, jó kenyér az, mégha Orbán kezéből kapja, akkor is. Fiacskája is teljesítette a neki adott feladatot: egy hónap alatt lazán szétverte az utcai ellenállást. A korábbi semmiről sem szóló, sétáltatós tüntikék kellően lefárasztották a népet, így aztán mára alig maradt tüntető. Százezer, ötvenezer, tízezer, szép kis algoritmus, nevezzük talán Gulyás-képletnek. És ezzel ennyi a nekibuzdulásnak, kezdődhetnek a dolgos hétköznapok.

Máshol is volt ok az ünneplésre. A netadó idején Gulyás Balázs egyedül lohasztotta le sikeresen a kedélyeket, mostanra azonban méltó társa is akadt. Homonnay Gergelynek hívják, bulvárújságíró, celeblélekkel, himalájányi nárcizmussal, és Gyurcsányimádattal. Ők ketten, Balázs barátjával nyerő páros, ezt el kell ismerni. Ilyen gátlástalan profizmussal falnak vezetni jószándékú, és változtatni akaró emberek tízezreit, komoly tehetségre utal. Volt-nincs tömeg, Feri hálás lesz ezért, neki meg Orbán, jó kis táplálkozási lánc ez, mindig jut pár jutifalatka.

Na, nincs itt mit ragozni. Valamiért a népünk képtelen átlátni a rezsim szövevényét. Tudja ugyan, hogy mindent átfertőz a korrupció, és nem áll meg a párthatároknál, de a gyakorlatban képtelen beazonosítani Orbán ellenzéki oldalon dolgozó csicskáit. Ahogy látom netszerte, az elmúlt hetekben folyamatosan írt cikkeimnek volt hatása, már saját tüntetésük csoportjában is a zöm elhajtja a kollaboráns tüntipárost a búsba. Csakhogy későn. A nép már kedveszegetten otthon dekkol, és ez jóideig most így is marad. Változás akkor lesz, ha a kollaboráció, az árulás nyilvánvaló jeleit maguktól ismerik föl, nem nekem kell megírni újra, meg újra.

Tessenek gyanakodni. Ha valaki, aki magát ellenzékinek nevezi beül biodíszletnek a Rezsim parlamentjébe, az bizony Orbán csicskája. Ha valaki az utcán az ő megbízottjukként a tömeget csitítja és vezeti távoli célpontokra, az bizony Orbán csicskája. Ha bármilyen vitában ezeket megpróbálja valaki mentegetni, az bizony Orbán csicskája. És még akkor is az, ha egyébként a barátod, vagy ismerősöd. A diktatúrák komoly hálózatokat építenek besúgókból, ellenzékinek álcázott közszereplőkből. Mindig. Mindenhol. Nálunk is. Tessenek időben felismerni őket.

Vagy még Orbán ükonokája is uralkodni fog felettünk. 

Hegedüs hadnagyok

Teccenek tudni, az Egri Csillagokból. Aki tárgyal a törökkel, hogy átadja a várat. Nem rossz ember ám, meg akarja menteni a maga módján a várnépet, mert esélytelennek találja a túlerővel szembeni küzdelmet. Meg persze önmagát is. Najó, ő persze nemcsak az életét kapná, hanem mellé némi aprópénzt is jó drachmában, a töröknek is megér némi áldozatot aranyban, hogy megtakarít egy jóval nagyobbat élőerőben. A baj csak az, hogy Hegedüs hadnagy ezt nem beszéli meg a várnéppel, meg a kapitányukkal sem. Mert azok bizony inkább mégiscsak ellenállnának. Talán csak azért, mert hallottak valami olyasmiről, hogy becsület. Meg bátorság. Meg hazaszeretet.

Ezek persze kockázatos dolgok. Beléjük lehet halni, hogy mást ne mondjak. Hegedüs hadnagy meg úgy gondolja, hogy jobb a hosszú, javakban dús élet alávetettként, mint esetleg belehalni olyan elvont faszságokba, mint a szabadság, meg a függetlenség. És ha cseppet belegondolunk dicső, vagy épp nem dicső - nem kívánt törlendő - történelmünkbe, akkor legalább annyi Hegedüs hadnagyra bukkanunk, mint Dobó Istvánra. Ha meg jelenkorunkat tanulmányozzuk, rájövünk: megválasztott tisztjeink között már csak elvétve akad egy Bornemissza Gergely, vagy Mekcsey. Lassan mind Hegedüs hadnagyokká váltak.

Kedden Orbán karhatalmának acélgyűrűjében felesküsznek a Hegedüs hadnagyok az Alaptörvényre. Nem, gyengébbek kedvéért rögzítsük: nem a Fideszesekre gondolok. Mert azok a törökök. A Hegedüs hadnagyok azok, akik teleharsogják a sajtót a választási csalással, és közben, mintha minden rendben lenne, beülnek biodíszletnek jópénzért a szultán parlamentjébe. Nem zavarja őket a saját viselkedésükben lévő feloldhatatlan ellentmondás, mint ahogy az sem, hogy a nép erőszakkal van távoltartva esküjük színterétől. Megkapják a jó török drachmát, és mint tudjuk, jobb alávetetten, ám javakban dúsan élni, mint erkölcsökért és elvekért kockázatot vállalni. Elvből meg erkölcsből nem jut kaviárra, mediterrán szigeti nyaralásra, meg luxuskurvára, nemde.

Ám a ma Hegedüs hadnagyai még a régebbieknél is gusztustalanabbak. Megpróbálják árulásukat a várnép számára valamiféle dicső tettként eladni. Máris jönnek ugyanazok a hazugságok, mnt 2014-ben: hogy ki mit tesz még hozzá az eskühöz, és az micsoda virtus ám. Nem, az nem virtus. Az parasztvakítás. Mert teljesen mindegy, hogy mit mondanak esküjük után, előtt, vagy esetleg bemutatnak még egy bűvészmutatványt, népitáncot, vagy dalolnak egy jót, esetleg verset mondanak: attól még leteszik az esküt az Alaptörvényre. Orbán diktatúrájának kulcsdokumentumára. És olyannyira semmi köze ehhez az áruláshoz, hogy milyen performansz kíséretében teszik, hogy alá is írják árulásukat. És abba az iratba már nem lehet belefirkálni mindenféle krikszkrakszokat. Az az irat szikár és egyértelmű. A szultán mindig ügyel rá, hogy ne zsákbamacskát vegyen a csengő aranyakért.

Itt látható Gyurcsány Ferenc 2014-es esküokmánya. Teccenek emlékezni: ezt írta alá, miközben a sajtóban az egész pártapparátusa próbálta elmagyarázni, hogy nem is történt ilyesmi, merthát ők másra esküdtek. Nem. Idézem, mire esküdtek: "... és annak Alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom és MEGTARTATOM... Nemcsak önmaga lesz hű a hazaárulás alapdokumentumához, de még arra is fogadalmat tesz, hogy azt másokkal is betartatja. Az élőszóban hozzábiggyesztett kiegészítés pedig csak annyit ér, mintha Hegedüs hadnagy, miközben éjjel kaput nyit a töröknek, közben azért kiabálna egyet: hajrá magyarok! Csak kérdem: ettől nem nyílik ki a kapu? Dehogynem. Dobó, meg a várnép tudta, mit kell tenni a Hegedüs hadnagyokkal.

Mi tudjuk?

Május nyolcadikán

A rendőri vezetésben reggel kilenc körül kezdett eluralkodni a pánik. Az éjszaka folyamán is már többezer tüntető próbálta élőlánccal körbezárni a parlamentet, néha egy-egy pontra erősítést is kellett küldeni. De igazából nyolc körül kezdődött a hazafiak gyülekezése. Minden metrófeljáróból magyar és európai zászlókat lobogtató, a Himnuszt és a Szózatot éneklő csoportok csatlakoztak a Kossuth térre nyíló utcákban feltorlódó tömeghez. A tévétársaságok drónjai odafentről félelmetes, és egyben lelkesítő képeket küldtek a nagyvilágba: magyarok tízezrei folyták körbe elvesztett demokráciájuk egykorvolt szimbólumát. És kilenc óra tájban érte el a százezret a tüntetők száma. A rendőri vezetők pedig pontosan tudták, hogy ennyi ember nyomásának sem fém, sem pajzs nem képes ellenállni.

De a tömeg bár morajlott, és lüktetett, de még nem indult meg a parlamentje felé. Gyülekezett, bár már az egész Belvárosban alig maradt gombostűnyi hely. A Köztársaság!, a Demokrácia! hangorkánjába néha a Ria-ria-Hungária! rigmusai vegyültek, és mikor a tömeg annak ritmusára ugrálni kezdett, mintha a föld is megrengett volna. Százezernyi ember, egy akarattal, tudván, hogy ez az utolsó esélyük. És egy rettegő rendőri vezetés, amelyik tisztában volt vele, hogyha ez az élő szörnyeteg megindul, akkor ott csak egy lehetséges parancs adható: a menekülésé. De a tömeg még mindig nem mozdult. Várt valamire. 

Tíz óra után pár perccel kinyíltak a Parlament bejáratai és az ellenzéki képvislők jöttek ki rajtuk. Mind, egytől egyig. Egy perccel azelőtt még az ülésteremben voltak. Mikor az Alaptörvényre kellett volna esküdniük, akkor álltak föl, és indultak kifelé. De előtte még a padjukon levő, aláírandó esküpéldányból papírrepülőt hajtogattak, és Orbán bársonyszéke felé röptették. A tömeg, meglátva képviselőit, ujjongani kezdett. Szájról szájra terjedt a hátrébb levők felé a hír, és villámgyorsan: kijöttek! A sorfalat álló rendőrök nem mertek a kordonhoz közelítő képviselőkhöz érni, féltek, hogy ha bármilyiküket akarácsak egy ujjal is megérintik, a tömeg megindul. És mivel nemcsak az épületet, hanem a rendőri erőket is körbezárta addigra, már menekülési útvonal sem maradt.

Két ellenzéki képviselő megfogta az első kordonpanelt, és elkezdte rángatni. Majd egyikük odakiáltott a tömegnek: gyertek, segítsetek! És a tömeg megindult. Mint egy lavina, törte át sok helyen a kordont, és nyomult az épület felé. A rendőrök hátrafutottak, sokan közülük a Parlament épületébe menekültek, mások letették a pajzsukat és feltartották a kezüket, jelezve, hogy nem állnak ellen. A tömeg a vállára vette a bátor parlamenti képviselőket és körbefolyta a Parlamentet...

Na, hát akár így is történhetne. Ha nem az volnék, aki, akkor szépen elmesélhetném, lelkesítően, hogyan történt a Köztársaság újbóli kikiáltása, hogyan menekültek Orbánék a Dunán, meg ilyesmi. Dehát én a tényeknél maradok, az okoknál, és okozatoknál. Úgyhogy bár szép a mese, de sajnos csak mese, valóban. Mert semmi ilyesmi nem fog történni. Ehhez ugyanis kellenének olyan tüntetésszervezők, akik az összes tömegmédiában reggelre mozgósítanának. Kellenének olyan parlamenti képviselők, akik nem hajlandóak Orbánnak asszisztálni, hogy immár harmadszor is felvehesse a demokrácia álarcát.

Persze, menjen mindenki reggel ki, aki csak bír. Van azért értelme ott lenni, jelezni, hogy szép számmal akadnak olyanok, akik átlátnak a diktátoron, és felesküdő mindenszínű csicskáin. Forradalom, az meg nem lesz. Azok a pártok által a civilek közé beépített emberkék, akik kizárólagos hozzáféréssel rendelkeznek a tömegmédiához, estére hívják csak a tömeget. Merthát nem az a dolguk, hogy bármi legyen, hanem az, hogy biztosan ne legyen. Lesz egy kis zenebona, esztrádműsor, adománykérés, hogy még egyszer lehessen színpad, ahonnan majd mégegyszer lehet adományt kérni. Aztán szépen hazamennek. A tömeg csalódottan, a pártcivilek elégedetten. Mindenki megtette a dolgát.

Jöhet május 9.

Csak tökösen!

Nakérem, néha van értelme blogot írni. Persze nem közvetlenül hat sosem, de az utórezgések néha képesek megrepeszteni pár sziklát.

Megírtam nemrég Gulyás Balázs sztoriját. A mi kis Matuskánk, ez volt a címe, valszeg mindenki emlékszik rá, mert végigment a neten. És mindenütt láttam, és azt is, hogy hivatkozási alapként szolgált sokaknak, akik érezték, hogy a sétáltatós tüntetésekkel valami nagy gebasz van, de nem tudták, mi az. Hát, megtudták. És a Gulyás-Homonnay pártcivil páros alig győzte törölgetni a tüntijük oldaláról a blogot, mert állandóan föltették a legkülönbözőbb emberek.

Ha ma körbenézünk a neten, már azt látjuk, hogy a zemberek többsége átlát rajtuk. És annyira nőtt rajtuk a nyomás, hogy beszartak. Pár napja kiírták az eseményhez, hogy az időpontot módosítani fogják. Percről percre az orrukat a földbe dörgölték, hogy mégis kinek akarnak este ordibálni, miután a parlamenti képviselők rég letették az esküt, és szépen hazamentek. Aztán persze napokig nem módosítottak semmin, és talán ez így is maradt volna.

Ám a kevésbé látszó harmadik szervező, Gyetvai Viktor behúzta a kéziféket. Amit most mondok, puszta spekuláció, bár olvasóim tudják, hogy az ilyen eszmefuttatásaim később aztán nagy bizonyossággal válnak igazzá. Szóval a Gyetvai gyerök kiakadt a saját fészbuk falán. A képet berakom a cikk aljára. Nyilvánvalóan valami súlyos dolog történt a háttérben, amitől bedurvult. És ma vált világossá, hogy mi. Fellépett a Momentum tüntetésén, és mondta, hogy a tüntetés reggel, a parlamenti nyitánykor fog kezdődni. Bummm.

Persze Gulyásék rögtön hozzáigazították a tüntetésük kommunikációját. Ismerjük a magyar politika egyik jellegzetes motívumát: amit legyőzni nem tudsz, állj az élére. Merthogy Gyetvai Momentumos fellépése, az új tüntetési bejelentéssel, bizony elszívta volna a Gulyás-Homonnay páros performanszától a tömeget. Innentől rémegyszerű, hogy mi történt a háttérben, csak össze kell rakni időrendben a látható történéseket.

1. Részben cikkemnek köszönhetően felnyílt pártízezer ember szeme.

2. Nekipattantak Balázskáéknak, valódi tüntetési időpontot követelve.

3. Balázskáék időhúzásba kezdtek a mögöttük álló pártok érdekeinek megfelelően.

4. Gyetvai megelégelte a szarakodást, és ultimátumot adott: ha nem hozzák előre a tüntetést, akkor ő kilép a szervezők közül, és rájuk borítja az asztalt.

5. Ezt nyomatékosítandó tárgyalt a Momentummal, akik örömmel fogadták, és felszólalási lehetőséget biztosítottak a számára.

6. Balázskáék beszartak, hogy nem marad tüncijük, mit szól majd apu meg anyu. Úgyhogy előrébb hozzák, valódi időpontra a tüntetést.

Ennyi. Szép volt, Gyetvai Viktor, és szép volt, Momentum. Vannak még becsületes emberek Magyarországon, helyes.

Csak tökösen!