Mi leszel, ha nagy leszel?

A Demokratikus Koalíciót én leginkább az USA Demokrata Pártjához tudom hasonlítani, nem valamely európai liberális-baloldali párthoz. Számos olyan értéke van, amellyel más magyar párt nem rendelkezik, és azokat megóvva és tovább erősítve képes is lehet újraépíteni a Magyar Köztársaságot.

 

Múltév szeptemberben lettem a DK támogatója, nagyrészt érzelmi okokból. Utálom, ha valakit megaláznak, márpedig amit az MSZP és az Együtt akkor a DK-val tett, az gyomorforgató volt. Hajlamos vagyok azonnal Dávid mellé állni Góliáttal szemben, amit még az is segített, hogy Gyurcsányt nagyjából attól a pillanattól az egyetlen átütő nyugatos politikusnak tartom, mióta föltűnt. Az azóta eltelt idő sok DK-s ismerőst és barátot hozott, így érzelmi elköteleződésem csak erősödött, és szerencsés módon a mostanra sok kapcsolódáson keresztül megtapasztalt összkép racionálisan is stabil támogatóvá tett. Független elemzőként soha nem fogok kritikátlan opuszokat írni, épp az SZDSZ-ben évtizedek alatt megélt történések erősítettek meg abban, hogy a kritikai támogatás hosszabb távon hasznosabb egy Közösség, egy Párt számára, mint a folyamatos buksisimogatás.

A Demokratikus Koalíció létrejötte sem európai, hanem inkább amerikai történet. Nem kényelmes, europer közegben keletkezett, hanem folyamatos harcban. Kiátkozott vezető, árulónak tekintett alapító tagság, folyamatos ellenszél, vagy inkább tornádó. Akik ismerik az amerikai párttörténetet, azok tudják: nagyjából így alakultak ki ott is a végül meghatározóvá vált nagypártok. Ekként a DK-t én a magyar politika telepeseinek tartom. Olyan emberek gyűjtőhelyének, akik bátrabbak és elkötelezettebbek a magyar rögvalóság politikai garnitúrájához képest. Egy olyan párt van, amelyhez hasonlítható, ez pedig a rendszerváltás időszakának SZDSZ-e. Sajnos az SZDSZ nem az lett, amivé válhatott volna, ott szerzett tapasztalataimat arra használom föl, hogy írásaim révén megpróbáljam megóvni a DK-t, nehogy ugyanazokba a csapdákba lépdeljen, mint az SZDSZ tette folyamatosan.

A DK minden más párttal szemben két alapvető előnnyel rendelkezik. Az alapító vezető képességei, morális attitűdje és harcedzettsége az első, erről különösebben nem kell kifejtőset írni. A másik viszont a tagság minősége és elhivatottsága. Per pillanat a DK "áldott állapotban" van. Bármi lehet belőle, de az igazán nagy veszélyeknek is éppen mostanság van kitéve, melyek aztán útirányától apró lépésekben eltéríthetik. A két veszély, ami a bokrok között leselkedik: az identitás felhígulása, és a moralitás felpuhulása. Nem tudom hol olvastam, de ideillik: könnyű erkölcsösnek maradni egy templomban, de az igazi kihívás, ha ezt egy kuplerájban kell átélni. A DK nem rendelkezik még politikai stallumokkal, nem szabdalják még személyi érdekek, legalábbis tömegesen nem. Egy nyitott párt nem tudja megakadályozni megélhetési kalandorok megérkezését, az igazi jellege abból derül ki, hogyan tudja kezelni az Ő tevékenységüket.

Itt érünk el ahhoz a témához, ami miatt folyamatosan ágálok: az önkormányzati választáshoz és az MSZP-hez fűződő viszonyhoz. Egy hitből és elkötelezettségből fölépült szervezet ugyanis nem közösködhet egy államapparátusi jellegű megélhetési gépezettel. Egyszerűen mások a belső mozgatórugói és nem jó a szüzességet úgy elveszteni, hogy abból rögtön foglalkozás is váljon. Márpedig az MSZP már rég nem megy semerre: személyi és kiscsoportos érdekek bonyolult szövevénye, amelyek lebéklyózták a mozgásképességét. Ha a DK és az MSZP akármilyen szinten keveredik, akkor a megélhetési profizmus könnyen maga alá gyűrheti a naiv lelkesedést. Ráadásul egy pártnak nem az a dolga, hogy mással szövetkezzen, hanem az, hogy megtalálja saját társadalmi bázisát, és azokat képviselje. Ez pedig csak tiszta identitással lehetséges.

Lehet persze technikai koalíciókat kötni, mikor az élet azt kikényszeríti, nincs ezzel probláma. De csak akkor szabad ilyet tenni, ha az a kényszer nagyon erős. A magam részéről utolsó pillanat után is ágáltam az Összefogás ellen, de végül kénytelen voltam elfogadni, hogy Orbán leváltásának lehetősége az a szintű kényszer, ami fölülírhatja időlegesen az önálló identitás megóvását. Ám lássuk tisztán: Orbán elűzésének lehetőségén kívül nincs olyan kényszer, ami az éppen kialakuló nyugatos, demokrata társadalmi bázis beáldozását indokolhatná. Egy önkormányzati választás pedig főleg nem az. Kár túldimenzionálni a jelentőségét: a félfeudális Magyarországon a Vérnarancsok azt csinálnak bármely önkormányzattal, amit csak jólesik. Ha bárki ellensúlyt akar egy mégoly méretes önkormányzatban is velük szemben képezni, akkor azt törvényalkotási, gazdasági és hatósági módszerekkel pillanatok alatt kicsinálják.

Néhány ikonikus ponton lehet támogatni más pártok jelöltjeit, főpolgármester, Angyalföld, Szeged, de a nyugatos társadalmi bázisnak éreznie kell, hogy ez nem egy általános, a DK országos politikáját meghatározó elvi jellegű összefonódást jelent, hanem kizárólag helyi, technikai ügy. Ha ugyanis országos együttmenetelés érzetét sugározza a Demokratikus Koalíció, akkor épp azt veszti el, ami a jövője: a minden más politikai erőtől különböző identitását és talán az erkölcsösségét is. A gyakorlatban ugyanis az önkormányzati választások ellenzéki összefogás esetén is éppúgy, sőt durvábban lesznek elvesztve, mint most az országgyűlési volt. Viszont az ellenzékiként bejutó DK-s helyi képviselők szövetségben bekerülve az MSZP szervezeti kultúrájába kénytelenek többé kevésbé becsatlakozni. Rögtön a választás után megkezdődik majd a képviselőtestületekben a Fidesszel való alkudozás: frakció-létszám, működési összegek, bizottsági pozíciók és a többi. Ésha a DK az MSZP-vel közösen jut be, akkor részévé válik a megszokott simliskedéseknek.

Megjelenik majd a frissen bejutott képviselők személyes és alapvetően egzisztenciális érdeke. És nem mindenki lesz majd elég kitartó, mikor épp a Fideszes polgármester irodájában Szoci szirénhangokkal a fülében kell nemet mondania egy bizottságelnöki pozícióra és egy jól fizető kiegészítő politikai állásra. És aki egyszer ebbe a játszmába beszáll, az onnan ritkán tud kiszakadni. Az MSZP eredeti erkölcsi, és iránytartása épp az önkormányzatokban puhult föl. Olyan kereszthidak képződtek, melyek a helyi MSZP-seket annál jobban a helyi Fideszesekhez kötötték, minél erősebb lett a Narancs és minél gyengébb a Szegfű. A Szocialisták helyi képviselőinek már a Narancs a munkáltatója, és egzisztenciális alapjuk biztosítója, nem a saját pártjuk. És Ők már mindenhol ennek megfelelően is mozognak: nem baloldali értékeket, hanem magánérdeket képviselnek. Ésha Nekik a DK-s képviselőre szükségük van egy frakció megalakításához, a bizottsági fizetős helyek növeléséhez, akkor mindent el fognak követni, hogy behálózzák az újonnan érkezetteket.

Nos, mindezek miatt kardoskodom az önkormányzati választásokon való önálló DK-indulásért. Orbánt szövetséggel sem lehet megbuktatni, viszont el lehet veszteni az országgyűlési választáson amúgy is meggyengült identitást, és egyben csaknem visszautasíthatatlan korrupciós ajánlatoknak kitenni a friss DK-s képviselőket. Ez pedig olyan út, ami egyszer már az SZDSZ-t a végromlás felé indította, és amelyik a mostani MSZP-t elmúlásra ítélte.

Ne tegyétek, kérlek.