2017. március 23., csütörtök

Csapda

Akik Botkát és Fekete Zsoltot, a két ellenzéki polgármestert azért anyázzák, mert elfogadták a városuknak nyújtott kormányzati fejlesztési pénzeket, azok nem tudják, mit beszélnek. Vagy nagyonis tudják, annál rosszabb.




Kezdődött a boszorkányüldözés Botkával. Jött az ócska duma, hogy eladta magát Orbánnak, mert elfogadta a Szegednek szánt kormányzati pénzeket. A tutira megmondók jól megaszonták: ez azért van, mert Botka az MSZP minelnökjelöltje, és ezzel meg lett vesztegetve. Ez már persze önmagában is hülyeség, merthát ha valaki 2002 óta minden polgármester-választáson simán nyer, akár a legkeményebb Fidesznyik ellenszélben is, az nem szorul adományokra. Az ostoba koncepció azonban végzetes ütést kapott, mikor Salgótarjánba is elment a Viktor, és oda is vitt egy nagy csomag lóvét. Merthát Fekete Zsolt polgármester meg nem indul minelnök-jelöltként, és mégis kap a városa milliárdokat. Ezzel persze a lufi kipukkadt.


Higgadt, csapkodásmentes gondolkodással persze érthető, miért teszi Orbán azt, amit. Mióta uralja az országot, az ellenzéki fellegvárakkal szemben a kiszárítás stratégiáját alkalmazza. A Fidesznyik vezetésű városokba döntik a pénzt, ahol meg ellenzéki a polgármester, oda meg egy buznyákot sem adnak. Teszik ezt azért, hátha a renitens városok népe rájön, kire kell legközelebb szavazni. El is mondják minden önkormányzati választáson: a jó polgár tudja, hogy olyan polgármesterre kell voksolnia, aki a kormányoldalon húzza az evezőt. Mert akkor lesz lóvé, ha meg tovább butáskodnak, akkor jöhet a város csődje. De hiba csúszott a számításba több nagyváros esetében. A Zistennek se voltak hajlandóak Vérnarancsot választani, hiába próbálták alkalmazni a mézesmadzag vagy gumibot játszmáját.


Orbán pedig nem buta fiú, jövő évben választások, és Ő biztosítani akarja a parlamenti kétharmadot, hogy tovább uralkodhasson. Ha egy stratégiáról kiderül, márpedig 7 év alatt kiderült, hogy nem működik, akkor változtat. Az új stratégia nagyjából ennyi: állítsunk csapdát az ellenzéki polgármestereknek, hátha belesétálnak. De eddig nem jött be: sem Botka, sem Fekete Zsolt nem mászott bele a kelepcébe. Tessenek egy pillanatra belegondolni, mi történik, ha egy polgármester visszautasít egy sokmilliárdos, városát érintő fejlesztési csomagot. Naugye. Azonnal rákezdi a teljes Fideszmédia: lál-lám, az illető nem a városát képviseli, hanem pártkatona. A polgármester feladata ugyanis az, hogy az általa vezetett település működését és fejlődését biztosítsa, és ha nem ezen dolgozik, akkor alkalmatlan. És le is lesz váltva a következő választáson.


Egy visszautasítás a legjobb játszma Orbánéknak, de persze az elfogadásában is van némi hasznuk. Egyrészt elmondhatják, hogy Ők is sokat tesznek a város népéért, remélve, hogy helyi pártkatonáik a következő választáson ezzel kampányolva tán legyőzhetik az addig legyőzhetetlent. És persze lophatnak, mert valahol el kell költeni az uniós pénzeket, és nekik tulajdonképpen mindegy, hogy éppen melyik településen teszik ezt. Van még pár nagyváros, kerület, ahol minden erőfeszítésük dacára sem sikerült eddig az ellenzéki polgármestert legyőzniük. Orbán most majd szisztematikusan végigjárja mindet, és megpróbálja csapdába csalni a demokrata polgármestereket. Hátha lesz közülük valaki, aki visszautasítja az ajánlatot. És akkor hopp, újabb település csatlakozhat a Narancsbirodalomhoz. Épeszű ember nem szolgálja Orbán akaratát. Botka és Fekete kikerülte a csapdát.

Jól tette.

5 megjegyzés:

  1. én ugyanerre a következtetésre jutottam,de ahogy o.v. ismerjük ez egyáltalán nem készpénz,hogy meg is kapják.Mivel szavahihetettlen embernek látszó alany.akármit ígér nem tartja be !!!

    VálaszTörlés
  2. Ne azt nézzük, amit mond, hanem amit tesz! Ő maga mondta, és ebben véletlenül hiszek :D Hiszem, ha látom azokat a fejlesztési pénzeket. Avagy már címkézve fognak megérkezni, melyik cégnek kell a fejlesztést végrehajtania. Na azok nevei lesznek még ismerősök!

    VálaszTörlés
  3. Szerintem ez is kampányfogás de úgy sem kapják meg a beigért pénzeket, majd tologatja jövő év végére, csak ki hiszi neki el!!!!!

    VálaszTörlés
  4. Orbán hazudik, nem szabad neki bedőlni, igy akar nyerni azért igérget!

    VálaszTörlés