Fidesz, Jobbik, NAP

Tegnaptól van egy 5000 fős település Magyarországon, ahol ez a három párt jelenti a közéletet. Tegnapelőtt még csak az első kettő volt ezekből, de mostantól már van demokratikus ellenzék ott, ahol eddig nem volt. Szentmártonkátán.

Mivel úgysem hinné el senki az ottlévőkön kívül, hogy egy Fidesz-Jobbik uralta tipikus faluban igenis van esélye a demokratáknak, ezért ebben a blogomban a szokásos arányokhoz képest most több lesz a kép. Lássa mindenki a saját szemével, amit mi átélhettünk: egy csodát, amit nagyjából úgy lehet leírni: vendégségbe indultunk, és hazaérkeztünk.

Szentmártonkáta majdnem kisváros méretű falu, Nagykáta mellett. Demokrata politikai térképen nem létezik, elkönyvelték az elmúlt évek tapasztalata alapján vesztes zónának, merthát a főváros-centrikus Műellenzék saját tehetetlenségét szereti lehetetlenségként bemutatni. Pedig egy frászt: a puding próbája az evés, és nemcsak megettük tegnap, de még nagyon ízlett is, mondhatni pudingfüggők lettünk.

A NAP terjeszkedési stratégiája a városról városra ugrás hetenként, állandó tüntetések fönntartásával, de közben minden olyan helyre is megyünk, ahol pár ember úgy dönt, hogy csatlakozik hozzánk, és belevág saját településén a demokrata ellenzék felépítésébe. Mert továbbra is mondom: a politika nem pénz, hanem emberfüggő. Pár igaz ember, aki saját kezébe veszi a sorsát, ennyi a recept, és tegnap óta ezt már nemcsak így gondoljuk, hanem tudjuk is.

Ketten, nálunk a Kossuth téren szerzett tapasztalataikból úgy gondolták két hónappal ezelőtt, hogy belevágnak saját sorsuk formálásába. És tegnap olyan demokrata tüntetés, sőt több keletkezett ebből Szentmártonkátán, amire még nem volt példa a falu történetében. Ballagás volt, temetés, és mégis húsznál több ember csatlakozott hozzánk élőben, ja és mindezt a Községháza melletti téren, ahol biztosak lehettek abban, hogy nem marad titokban a velünklétük. De persze ezt is sokadszor mondom: ha az emberek azt látják, hogy vannak, akik nem félnek, akkor Ők is felbátorodnak, példa kell, élő, és máris megy a dolog.

A Jobbik észlelte is jövetelünk veszélyét: saját kiadványukkal megszórták az összes postaládát a faluújság mellé bedobálva, és elautóztak csapatostul mögöttünk, miközben a rendezvényünk zajlott. Csakhát a helyzet az, hogy mi voltunk többen, gondolom nem örültek ennek. Pedighát tegnaptól kezdhetik szokni a gondolatot: nemcsak Ők lesznek jelen a falukban, hanem mi is. Két ember két hónapos munkája, elkötelezettsége, bátorsága kellett ehhez, a NAP dolga az, hogy megtaláljuk mindenhol az olyan embereket, mint Szentmártonkátai párttársaink.

Nézem én persze közben a Műellenzék országjárását is, hátha valamit eltanulhatunk onnan is, de inkább nem, köszi. Ugyanis azt látom, hogy az országjárásuk a szokásos biztonsági játszma: olyan településekre mennek, ahol eleve erősek, csakhát föl kéne fogni: az Ország 10%-a ilyen, a 90%-a meg nem. Józan ésszel megintcsak egyszerű ám ez a történet: oda megyek, ahol gyenge vagyok, hogy megerősödhessek, nem pedig a már megnyert helyekre járok nosztalgiázni, hogy vágóképek készülhessenek a fészbukra, nemde.

Megmerítkeztünk tegnap a fészbukon és tömegmédián túli Valóságban, és azóta is fürdünk az élményben. Még ilyet, sokat, bármennyit, ha minden faluban lesz egy Háhm Pál, és egy Háhm Piroska, akkor vége lesz az Orbánrendszernek, és a Jobbik is visszatakarodik oda, ahonnan előmászott: a nácik bűzös pöcegödrébe. Végtelenül egyszerű a történet: a politikának oda kell menni, ahol a Nép található, a Nép pedig nem a fővárosi pártirodákban van, és nem is a fészbukcsoportokban, hanem a terepen, csaxólok. Köszönjük Szentmártonkáta!

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!