Ideje van

A történelemben mindig akkor történik valami, ha megérett rá az idő. Sem előbb, sem később. És most van az a pillanat, mondhatni: momentum, amikor ez bekövetkezett.

Sokan tettünk sokat azért az elmúlt években, hogy fölébresszük a népünket az álmatag tetszhalálból. Sikertelenül. Ez persze van akinek hiúsági kérdés, de vagyunk páran, akiknek nem. Nem az a lényeges, hogy ki képes új pályára állítani a szétcseszett országot, hanem az, hogy új pályára kerüljön. Lehet beleragadni a múltba, Horthyt, Kádárt, vagy épp Orbánt és Gyurcsányt éltetni, de ez nem több hamis nosztalgiánál. És közben elmegy, vagyis inkább már el is ment mellettünk a világ. Azok az országok válnak erőssé, sikeressé, polgáraik elégedetté, ahol nem a királycsinálás a hagyomány, hanem az egyén társadalmi felelőssége, a szabadság, a személyes bátorság és példamutatás. És a mi hazánk még nem ilyen.

Friss gondolatokra van szükség, és újat csak újak képviselhetnek hitelesen. Ez persze sokaknak személyes ügy, pláne azoknak, akik haszonélvezői a korábbi rendszereknek. De nem Ők a haza. Ők azok, akik bármikor eladják a lelküket, hogy saját megélhetésük biztosított legyen. Elvekre van szükség, európai értékrendre, közösségi normákra, tiszta erkölcsökre. És erre mi, magyarok immár minimum egy évszázada alkalmatlanoknak bizonyultunk. Szolgalélekkel, gumigerinccel pedig nem lehet eljutni Európába, csak itt tántorogni a szélén az elvtelen alkuk szövedékében, és megnézni, hogy húznak el nyugatra a tőlünk keletre lévő szomszédos országok.

Orbán kifütyülése után a csapatunk egy részével kimentünk a Városligetbe, hogy személyes benyomásokat szerezzünk a Momentumról. Elolvastam már róluk és tőlük mindent e látogatás előtt, ideje volt tehát a saját szemmel való felderítésnek. És nem csalódtam. Csapatostul voltunk, úgyhogy inkább úgy mondom: nem csalódtunk. Ha már tudom, hogy  mit képvisel egy politikai erő, akkor arra vagyok kíváncsi, hogyan teszi ezt saját szervezetén belül. Magyarul: az érdekelt, hogy mennyire demokratikusak élőben, mellérendelések, vagy pedig tekintélytisztelet a szervezőelvük. Rengeteg sátorban rengeteg ember, friss, laza hangulat, nulla fanatizmus, és kölcsönös bizalom egymás iránt. Ezt tapasztaltuk. Sokan vannak, ennyi aktív embert pedig csak úgy lehet eredményesen összetartani, ha közös elveken és értékeken alapul a tevékenységük.

Szóval akik a Bibó kollégium Fidesszé váló közösségéhez hasonlítják Őket, azok vagy nem tudják, miről beszélnek, vagy nagyon is tudják, és tudatosan hazudnak. A Fideszben soha nem volt egyenrangúság a résztvevők között: volt néhány hangadó, és a követőik. És saját szememmel, szemünkkel győződtünk meg arról, hogy ennek a Momentumnál nyoma sincs. A közös elvekre és értékekre szerveződött társaságok pedig roppant nehezen kurvulnak el. Ugyanis nem egy, vagy pár személy esetleges pálfordulása dönti el, merre mennek, hanem azok az alapok, melyeken mindannyian állnak. Én a személyektől kevéssé függő, értékelvű politikát támogatom, és a Momentumnál meg is találtam. Felnőtt korom óta most először.

Úgyhogy részemről megnyugodtam: ideje van a történelmi változásnak hazánkban. Nem lesz gyors, nem fogják Momentumék elsöpörni a rendszert hónapokon belül, de valami elindult. Valami olyasmi, ami nem volt korábban, valami olyasmi, ami visszavezet minket Európához. Pont annyi időbe fog telni, amennyibe, de legalább megvan az a gerinc, amihez lehet már minden demokratának tettekkel csatlakozni. Ők lesznek a légió, amely áttöri az ellenség vonalát, a mi feladatunk, hogy a megfelelő időben könnyűlovasságként zavarjuk meg a Diktatúra csatarendjét. A múlt és a jövő most egyidejűleg lesz jelen egy ideig. Nehéz harc lesz, mindenkinek alkalma lesz eldönteni, hogy az ország jövőjét, vagy saját személyes múltjának mindenáron való tisztára mosását tartja-e legfőbb értéknek. Én döntöttem.

Ideje van.