Arányok

Tegnap mindenki kicsit kevesebben volt, mint kellett volna. Orbán Narancszombijai is, és mi, a füttykoncertet adók dettó. Ebből meg következik pár fontos dolog. Menjünk sorjában.

Tegnapi fütyülésünk határeset volt. A Múzeumkert előtti térségnek remek az akusztikája, csakúgy, mint a Kossuth térnek, így aztán a kétfelől adott füttykoncert csaknem belefojtotta a szót a Csútigecibe. Csaknem. Juhász Péterék nagyjából négyszázan lehettek az Astoria felől, mi meg százan a Kálvin tér felől, és ez a mindössze félezer ember képes volt hangorkánná válni. Ha a délután Majtényit kísérő párezer ember kijött volna fütyülni délelőtt, akkor Orbán egyszerűen nem tudja elmondani a beszédét. Az meg azért az otthon ülő átlagmagyarnak is csak jelentett volna valamit, ha a Keresztapa népszerűtlenségének ilyen jelét látja, nemde. Dehát nem jöttek délelőtt a délutániak, ennyit erről, a tanulságot mindenki le tudja vonni.

Ennél azonban van lényegesebb dolog is. Mégpedig az orbánista Narancszombik mennyisége. Tán ha voltak ötezren, caklipakli, annak is a fele lengyusz, akik láthatóan azt sem tudták, mi a fenét keresnek itt. Békések voltak, röhögcséltek, buliztak, kicsit unták azt a kis pocakos faszt, aki rettenetesen sokáig nyavajgott fejhangon egy mikrofonnál, valszeg várták már a focimeccset, aztán mivel az nem volt, elballagtak szépen. Szóval a lengyeleket kivonva, két és félezer Narancszombiról beszélünk. Ez egy nemzeti ünnepen, a mind választásokon, mind közvéleménykutatásokban messze legtámogatottab párt naggyűlésén nudli. Ráadásul korosztályosan is cinkes: a táblatartó póznának kivezényelt kábé ötven ifjúgecit leszámítva inkább hatvan év fölötti volt az átlagéletkor, mint alatta.

Ez pedig egy dolgot jelent. Nem, nem azt, hogy a közvéleménykutatások hazudnak, ne tessék vágyálomkergetni. Azok nem hazudnak, megtapasztaltuk ezt minden esetben, csak nem mindent mérnek. Például nem mérik, hogy akik egy párt mellett kötelezték el magukat, azt miért, és milyen mélységben teszik. És ha ilyen kevés mozgósítható Narancszombi van a valóságban, az azt jelenti, hogy a többiek nem oly nagyon elkötelezettek már Keresztapukájuk mellett, hogy kimenjenek Neki csápolni. A kevéssé elkötelezett, de azért még létező szavazókra meg van egy szó: muszájszavazó. Ők azok, akik addig támogatnak valakit, amíg jobbat nem találnak. Tegnap feketén-fehéren kiderült, hogy a Fidesz táborát nem Vezérük különleges csodálatossága, hanem pusztán a választható alternatíva hiánya tartja össze.

Magyarul: Orbán legyőzhető. Pár dolog kell persze hozzá. Ki kell dobálnunk azokat, akik magukat alternatívának tartva valójában a Fidesztábor legnagyobb egybetartói. A mégoly kevéssé elkötelezett Narancszombi sem fog soha eljönni Orbán mellől, míg a politikai térképen ott lebzsel egy Gyurcsány. Nem kell mást tennie a Habonymédiának, mint időnként sulykolni: ha nem Orbán, akkor Gyurcsány. És a Narancszombi érti: helyedre pajtás, úgy is tesz. Olyan alternatíva kell, amelyik nem démonizálható. Nem kötödik hozzá egy elcseszett kormányzás bűne, nem az előző rendszerben kezdte a szocializációját, és lehetne sorolni, mik a kizáró okok. De fölösleges elmondani, milyen NE LEGYEN az alternatíva, amelyik képes Orbán szavazóbázisának elszívására. Meg tudjuk pontosan mondani, milyen LEGYEN az új, a Felcsútit legyűrni képes politikai erő. És meg is mondom.

Holnap.