Rózsa, tövis nélkül

Sokan várják tőlem, hogy Váradi András halálához hasonlóan reagáljak Rózsa Milánéra. Milánról írni kell, mert egyszerűen annyira jelentékeny ember, hogy nem lehet nem írni Róla, de ezúttal hallgassunk a barátaira: valóban öngyilkos lett. 

Én erről a regnáló Narancsbandáról bármit el tudok képzelni, és aszerint is szoktam Hozzájuk állni. Ezeknek minden belefér, ez Maffia, itt nincsenek erkölcsi gátak, csak érdekek, és parancsok. Épp emiatt vagyok abban biztos, hogy Váradi András Alcsúti Juhászt nem baleset érte, és épp ezért hiszem el, amit Milán barátai egybehangzóan mondanak és kérnek: ezúttal ne keressünk közvetlen kapcsolatot a Hatalom, és a megrázó haláleset között: egyszerűen Milánt nem merték volna megölni. Mondom: közvetlent ne, mert közvetve aztán nyugodtan, sőt: ebben az országban hullanak az emberek a kilátástalanságtól, a Hatalom által tudatosan fönntartott depressziótól, és minél inkább a lélek embere valaki, annál inkább megviseli az egész országot átható Narancsbűz. Ha pedig a közéleti szereplőinkből olyan ikont keresünk, akinek tisztaságában, mély lelkületében biztosak vagyunk, akkor az épp Rózsa Milán. Ha Váradi András azok jelképe, akiket a Hatalom gátlástalanul elüt, akkor Milán azon százezrek szimbóluma, akiket a Hatalom lassú halálra ítél azzal a mindennapokat mérgező tevékenységgel, amit az Orbánbanda kormányzásnak hív. Írtam már korábban: ebben az országban holokauszt zajlik, aminek célpontjai a cigányok, a rokkantak, az elesettek, mindenki, aki nem hajlandó felvenni a szabadrablás erkölcsét hirdető Narancsmezt.

Rózsa Milán az életével mutatta meg mindannyiunknak, hogy a Nagysághoz nem kell celebbé válni, és hogy az életkor sem szempont a tettek megítéléseben. Biológiai értelemben fiatalként olyan bölcsen képviselte az általa fölvállalt Ügyeket, hogy senki nem vette észre rajta: Kölök még ez a Srác. Vannak kortalan emberek, nem vagyok hívő, de annyit azért tudok, hogy valami olyasmi habitusú ember lehetett a Názáreti, mint a Milán. Egyszerűen Bölcs, mert olyannak született, és bátor, mert az általa fölvállalt harcokhoz emberfölötti merészség szükséges. Kizárólag olyan Ügyeket képviselt, amik a létező magyar viszonyok között a többségi állásponttal szemben álltak, és mégis mindahányan tudhatjuk, és a történelem is igazolni fogja: Neki volt igaza. Melegjogok, antirasszizmus, általában is a kisebbségek és elesettek védelme, és terepen az első sorban, legelsőként. Az ország akkor ismerte meg, mikor a Fidesz Székháznál az exmunkásőr Narancsgyökér "savasbácsi" megfenyegette Milánt, Ő pedig azzal a szeretetteljes türelemmel nézte a bekattant Orbánfant, ahogy a Názáreti nézhette annak idején az Őt keresztre feszítő római katonákat: bocsássunk meg az öregnek, nem tudja, mit cselekszik.

Az a kép él Milánról mindannyiunkban, és az a kép annyira átható, hogy belénk égjen egy életre: a türelmesen végtelen erkölcsi és szellemi fölény, maga a Humánum, amikor értelmet nyer a "tartsd oda a másik orcádat is". Hát ez Milán mindnyájunknak, egy Jelkép, aki mindazt jelenti, amiért közügyekbe érdemes egyáltalán belevágni, és ami miatt akkor is ki kell állni az Igazság mellett, amikor az emberfelettien nehéz. Nem volt személyes ismerősöm, bár a HaHa tüntetésein előfordult, hogy mellettem ment el a megafonjával: eszméletlen kisugárzása volt, ezt szerintem mindenki átélte, aki közel került hozzá. Kevés olyan ember van, akit fölöttem állónak ismerek el szellemisége és képességei alapján: ezek egyike volt a Milán, és biztos hülyén hangzik egy magamfajta középkorú veterán pali szájából, de fölnéztem rá. A baj az, hogy a másik ilyet is elvesztettem nemrég Váradi András személyében, úgyhogy most kicsit magamra maradtam, példaképek nélkül. Ami ennél sokkal rosszabb, hogy rengetegen vagyunk így ezzel: az a két ember ment el közülünk, akikhez tényleg nem ért föl semmiféle mocskolódás, mert mindenki érezte Rajtuk: egyszerűen TISZTÁK. Az életben annyi minden relatív, annyira szürkévé bírnak válni a fehér és a fekete elsőre világos kontúrjai, hogy kell olyan viszonyulási pont, ami hófehér. És most elment és most baj van, mert már csak a fekete maradt, de az nagyon. Milán, tartozunk Neked azzal, hogy a feketét magunk eltöröljük. És csak ugyanazt tudom mondani Milánról, mit amit Váradi Andrásról mondtam:

Értünk élt, értünk halt.