Az Orbán Rezsim összeomlása

Holnap este 6-kor, Budapesten és szerte az országban tömegtüntetések lesznek, melyek megpecsételik a Fideszbanda sorsát. A konkrét események kiszámíthatatlanok, de egy biztos: Orbán teljhatalma kedd reggelre véget ér.

A tüntetéseken résztvevő tömeg nagysága nem azt fogja eldönteni, hogy vége lett-e a Viktoriánus Korszaknak, mert annak már vége: azt dönti el igazából, hogy mikor. Ha országszerte holnap többszázezer ember lesz kint az utcán, akkor bármiféle erőszak nélkül Orbánék gyorsan menekülőre fogják, de önmagában a demonstrációk ténye és országosan általános volta ellehetetleníti a Felcsúti Bandita további triumfálását. Hogy miért vagyok ebben biztos? Tulajdonképpen roppant egyszerű: zárjunk be egy teljes akarat-, és mozgásszabadsághoz szokott csúcsragadozót egy ketrecbe, és látni fogjuk, mint veszti el életkedvét és belső erejét. Az a kőszáli sas, az a tigris, amelyik az állatkertben depressziósan gubbaszt valamelyik sarokban, az nem ugyanaz, mint élőben, saját valódi környezetében: élőhalottá válik a szerencsétlen jószág. És távol álljon tőlem, hogy Orbánt akár csak egy másodpercre is megsajnáljam, de azt el kell ismernünk: csúcsragadozó a maga nemében, és épp most zárul rá a ketrecajtó. Egész országlását, az elmúlt évtizedeinket meghatározta ennek az embernek a végtelen szabadságvágya: ha pusztán anyagi javak fölhalmozásának igényével próbáljuk magyarázni a viselkedését, akkor csak a felszínt kapargatjuk. Nem, az Ő meggazdagodása csak melléktermék, valójában 10 milliónyian vagyunk annak áldozatai, hogy Ő átélhesse minél többször és minél mélyebben: bármit megtehet.

Beszélt régi interjúiban Önmaga is ilyesmikről, de egész pályáját végignézve hótt egyértelmű: felebarátunk egész élete egy hatalmas Árnytól való menekülés. Valszeg az Apja lehetett az a tényező, amelyik vaskalitkába zárta a tehetséges fiát, és mivel Viktorunk nem mert Apu ellen fordulni, ezért aztán pótcselekvésként megtalált minket, magyarokat. Rajtunk bizonyította be, és bizonyítja be Önmagának nap mint nap, hogy Ő igenis egy szabad ember, akit nem kötnek zabolák, még az annyira nyilvánvalóak sem, mint pár világhatalom hozzánk képest elsöprő ereje. Egyszerűen ez az ember kényszerneurózisban szenved: fölfogja racionálisan a valóságot, tisztában van az erőviszonyok realitásaival, de egyszerűen nem teheti meg, hogy azokat figyelembe vegye. Ő valóban szabadságharcol, de nem a Világ, hanem valójában az Apja ellen, mindannyian jobban jártunk volna, ha inkább egyszer visszaüt egyetemista korában Apunak, minthogy nekünk, mindannyiunknak üt vissza folyamatosan. Az az ember viszont, aki kényszeresen harcol a minden pillanatban való szabadságáért, az szükségszerűen minden más akaratot elnyom a környezetében: ha valami csak egy kicsit nem úgy történik, ahogy szeretné, máris börtönbe zárva érzi magát.

Sok volt fidesznyik mesélt már arról, hogy egyszerűen Orbán nem tűri a kritikát, de a legkisebb, és legjobb szándékú formában sem. A korlátlan szabadság csak úgy élhető meg, ha közben a tévedhetetlenség mítoszára támaszkodik: még gondolati kötöttség sem képzelhető el semilyen mértékben, nemcsak a cselekvéseknek tilos bármely korlátba ütközni. És Miviktorunk egy egész pártot, majd annak révén egy egész országot formált saját végtelen szabadságának képére: nincs, nem lehet ellenvélemény, TILOS, teccenek érteni. És a Fidesz tele van azokkal az emberekkel, akik ezt a játékszabály-rendszert elfogadták: nem bíráljuk a Főnököt, cserébe minket sem bírálhatnak az alárendeltjeink. Tökéletes piramis, mindenki fölfelé nyal, lefelé tapos, a parancs az parancs, aki nem áll be a sorba, azzal rossz dolgok történnek. A Narancsok ennek megfelelően egy pszichotikus alakulat: csupa frusztrált, kisebbségi komplexusos lény, döntő többségük a Főnök merev, a vakhűséget az alkalmasság fölé helyező játékszabályai miatt egyébként jobb életkörülmények közé kerül, mintha szabad versenyben kéne megmérkőznie demokratikus piacgazdasági viszonyok között. A kontraszelekció az igazi szervezőelv, olyan emberek gyülekeztek a Narancszászló alá, akik eladták a lelküket, az erkölcseik minimumát is az egzisztenciális biztonságért cserébe. Zsoldoshadsereg na, mondjuk ki, semmi több.

Csakhát van egy kis bibi: egy bonyolult, rengeteg szereplős való világban nincs abszolút szabadság, legföljebb annak mítosza, az is csak ideig-óráig. És mikor a Valóság megérkezik, és szerényen, ám türelmetlenül bekopog, és vaskesztyűvel teszi ezt, akkor hirtelen összeomlik a Góré lelke, és akkor a korábbi hatalmi piramis fenekestül felfordul. Az Orbán Rezsim gyenge pontja épp annak jellege: az alsóbb szintekről fölfelé nincs valódi információáramlás, mert a rossz hír hozóját végzik ki, és nem magával a hírrel foglalkoznak. Feltétlen hűség, parancsértettem, tiszta Hitlerbunker-fíling, az oroszok már Berlin külvárosában rodeóznak a T-34-esekkel, de a Góré térképén még ott vannak a dicső hadseregek, amik a valóságban már megsemmisültek. Ez az Orbán Viktor nevű kényszerneurotikus olyan rendszert épített föl magának, ami mostanra elzárja Őt a valóságtól. Forrong a Nép, az USA épp lepöcköli a Nagyfiút, mint mi szoktuk a fáradt őszi legyet a függönyről, az EU már nemlétezőnek tekinti, és Miviktorunknak ezt nem meri senki megmondani. Ugyanolyan tempóban nyomatják a hülyeséget, mintha mi sem történt volna: 33%-os ÁFA, abortusztilalom, munkanélküli segélyek eltörlése, új trafiktörvény, csak úgy sorjáznak az olyan témák, amik önmagukban is újabb társadalmi rétegeket hergelnek föl.

Ez a Viktorgyerök, ez valszeg látta Svájcban a tévében a budapesti netadós tünetéseket, ezért vonta vissza legalábbis egy időre a dolgot. Biztos piszok rosszul esett Neki, hisz a végtelen szabadság mítoszába ez nem fért bele, de legalább a saját szemével látott valamit, nem a rosszhírek hozóitól mentesített környezete szűrte számára a Valóságot. Csak aztán hazatért, és visszaépült a saját maga által megteremtett steril környezetbe, ahol elhitetik Vele, hogy a Nép alig várja, hogy Ő végre a Várba költözhessen, ahol Azerbajdzsán és annak Diktátora a követendő minta, megatöbbi szürreális párhuzamos valóság. És itt térjünk vissza a holnapi naphoz, és az országos tüntetési lázhoz: egyszerűen olyan mennyiségű és minőségű demonstráció lesz, akkora tömeggel és olyan jelszavakkal, hogy képtelenség lesz azt eltitkolni a Főnök elől. Emlékezzünk Ceausescu döbbent arcára Bukarest főterén: az a Csóka TÉNYLEG nem tudta, hogy rühelli a Népe, és mikor megtudta, már késő volt. Ha nem is olyan módon, és nem is annyira durván, de holnap Orbán megtudja, hogy véget ért számára az abszolút szabadságért vívott harca. Ha pedig Ő megroppan, akkor az egész Narancsrendszer káoszba fordul: bábművész hiányában a marionett-bábuk az anyaföldön landolnak. Hát akkor tegyük a dolgunkat holnap.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!