Kinn is vagyok, benn is vagyok, jajjj de nagyon boldog vagyok...

Navajon kikről szólhat a mai cikk ilyen címmel? Igen, harcedzett olvasótáboromtól elvárható már, hogy rögtön vegye az adást: parlamenti ellenzéki pártjaink a téma. Merthát parlamentáris demokráciában benn kell ülni, de "illiberális demokráciában" meg egyenesen tilos. Merthogy hitelesítik a Bábszínházat, ugyebár.

Persze arról lemondtam már, hogy az érintett pártok odafigyeljenek másra is, mint saját közvetlen érdekeikre: utóbbi egyéves történetük tele van elmulasztott lehetőségekkel. Csakhát én meg szeretek időben szólni, végülis olvasóim ahhoz szoktak hozzá, hogy nem utólag politologizálok jópénzér, rögzítve az addigra nyilvánvalót, hanem előre. Aztán lehet utána fölfedezni, hogy bizony láthatóak voltak a tettek és nemtettek következményei, így az utólagos mosakodások tragikomédiába fordulnak. Mielőtt előjönne a hátsóagyakból a vád: nem voltam bojkottpárti a parlamenti választásokon, mert egyrészt meg kellett próbálni, másrészt meg a magyar választóközönség nem olyan tudatos, hogy komolyan vegyen és betartson egy távolmaradási kampányt. Ha valaki nem hiszi, akkor olvassa el anno írt cikkemet, amit Bartus Lászlónak címeztem: íme. Csakhát eljött a tusványosi Orbánbeszéd, az "illiberális demokráciáról", ami a kellő fordítóprogrammal értelmezve ennyit jelentett: diktatúra és szabadrablás. És rajtunk, az Ország Gyűlése Mozgalmon kívül a gyakorlatban senki sem reagált semmit: mindenki kiadott egy sajtónyilatkozatot, aztán mentek vissza a Balcsira lábat lógatni, ahelyett, hogy velünk együtt azonnal állandó tüntetésbe kezdtek volna a Kossuth téren, a Parlamenttel szemben. Mondom: szemben, merthát a parlamentben nem lehet egy nemparlamentáris rendszernek ellenállni, az gondolom a kevéssé vájtfülűeknek is egyértelmű.

Orbán a maga módján szavahihető: ha Ő azt mondja, hogy elege van a liberális demokráciából, akkor azt nyugodtan lehet szószerint venni: az elmúlt 110 nap történelme a bizonyíték. Akit megleptek ezek a fejlemények, az iratkozzon ki a szövegértési, de méginkább a politikai iskolából. Ha akkor velünk együtt az összes mostanra aktívvá vált civil, meg pártszerű valamicsoda azonnal reagált volna, és tömegesen, most nem kapkodnánk elkésve a fejünket az épp soronkövetkező Fideszmocsokság láttán. De nem baj, megmozdultak azért, ha későn is, de legalább nem soha, az is valami, bár télen nehezebb lesz az időjárási, meg ünneplési körülmények között Orbántűzni, mint egy időben adott széles társadalmi reakcióval lehetett volna nagyjából mostanra. Remélem lesz aki tanul ebből, mert bár a hídon akkor kell átmenni, ha oda elérkezünk, de ennek föltétele, hogy földerítsük előre a terepet, nehogy aztán híd-, és gázlómentesen áradó folyóhoz érjünk végül. De lényeg a lényeg: a Nép az utcán van, és nem tűnik olyannak a móka, mintha varázsütésre elmúlna ez az Orbán számára egyedül veszélyes új közösségi szokás. Némi józan ésszel ugyanis könnyen belátható, hogy a Fidesz gyors népszerűségvesztése nem a parlamenti ellenzék intellektuális radikalizmusának köszönhető, ugye milyen szépen körbeírtam a látványos ködszurkálást. 

Nem kedveskéim, a parlamentáris demokráciákban dőlnek el a dolgok a parlamentben, a diktatúrákban meg az utcán. Így aztán mindazok, akik még a mostani helyzetben is ragaszkodnak a bársonyszékes laptopjukhoz, azok biz ezzel azt mondják: ez még itt parlamentáris demokrácia. Nem, nem az, csaxólok, ha nem teccettek volna eddig észrevenni. A Nép látja ezt, azért van utcán, az ellenzéki pártok képviselői meg nem látják, ezért ülnek még bent. Ilyen helyzetben meg aztán ne tessenek meglepődni, ha a tüntetések szervezői nemkívánatosnak minősítenek regnáló politikai erőket és politikusokat. Nem, továbbra sem az elmúlt 25 év sommás, és különbségtétel-mentes elutasítása a járható út, mert az igazságtalan lenne: de bizony azok, akik a parlamentben ülnek parlamentarizmus hiányában, azok aligha válhatnak az utcán levő Nép vezéreivé. Úgyhogy ideje eldönteni, kikhez is tartoztok, korlátozottan tisztelt parlamenti ellenzéki pártok: a diktatúra bábszínházához, vagy a Néphez. Kinn is, benn is nem megy, tudjátok, a hamvas lánykák sem a piroslámpás házban találhatók, ha meg mégis, akkor az csak a Madam által szervezett performansz. Ha kijöttök, visszanyerhettek sokat a hitelességetekből, ha meg bentmaradtok, akkor fél év múlva ember nem lesz, aki közösködni akarna veletek, magamat is beleértve.

Aki hülyét akar magából csinálni, az persze verje az asztalt az újpesti választási eredménnyel: meccsoda hatalmas győzelem volt... Volt a frászt: áprilishoz képest 8 ezer akkori ellenzéki szavazóval kevesebb ment el, és csak azért lett kiütéses az eredmény, mert a Fidesznyikek meg egyáltalán nem voltak hajlandók szavazni. Kizárólag utóbbiaknak köszönhető a "siker", az Ő távolmaradásuk meg a döbbenetes Orbán-ámokfutás, meg a hatalmas ellenzéki demonstrációk látványának következménye, és semmi másé. Lehet még Veszprémre is várni, mindig van ürügy az elvi döntések elodázására, de ugye azt nem gondolja senki komolyan, hogy Orbánék nem vesznek meg pár perc alatt egy Jobbikost, vagy LMP-st, ha kétharmadra van szükségük. Ja, mégegy dolog tisztázandó: egyáltalán nem vagyok pártellenes, nem is voltam, nem is leszek: egy modern demokrácia elképzelhetetlen pártok nélkül. Nem a pártokkal van a baj általában, hanem azokkal a pártokkal, akik folyamatosan belesimulnak egy nemparlamentáris nemdemokrácia keretrendszerébe, és mindig találnak valami kamuindokot, hogy miért is teszik ezt. Önkormányzati választás, Újpest, aztán Veszprém, Orbán majd lemondatja valamelyik képviselőjét, hogy utána is legyen majd újabb választás, mert amíg ilyenek lesznek, addig falszöveg is lesz azok fontosságáról. Nem, tanult kollégáim, ezek a választások nem fontosak. Ma az utca a fontos, és ha erre gyorsan nem ébredtek rá, akkor nem jár majd arra a királyfi, hogy Csipkerózsikát ébredésre csókolja. Vagy utca, vagy bársonyszék, ez itt a kérdés.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!