Jó harcok, rossz alkuk

Nem láttam az RTL Klub esti Híradóját, de ami a netről lejön az annyi: végre először valódi hírműsort csináltak. Olyat, amit egyébként is csinálniuk kéne, ha komolyan veszik, hogy a nagy nézettségű, országos sajtónak műfajától függetlenül van társadalmi küldetése.

És ez persze a mai Agyarországon önmagában is jó hír, hogy valaki végre azt teszi, amit tennie kell, és nem azt, amit a Narancsok elvárnak Tőle. De szabadjon azért elhúzni a szám szélét, és csendben fölvetnem azt a kérdést: és EDDIG miért nem így csináltátok, Klubosok? Merthát lehetne azt mondani, hogy Ők már lementek annyira a kicsíszínes és nagyvéres hírszinvonalra, hogy el is felejtették, hogy a bulvár, az nem Híradó. De most épp megmutatták, hogy tudnak rendes hírműsort is csinálni, ha épp olyanjuk van. És akkor ebből jön a keserű kérdés: miért nincs máskor olyanjuk? Egyáltalán, ebben az országban miért az az alapnorma, hogy kerüljük a konfliktust, mert az nem vezet jóra? Soroljam a példákat a rossz alkukra? Az eddigi RTL Híradók, a Szabadsajtó Tüntetéssel kapcsolatos netes médiaviselkedés az utóbbi napokból, de az egész elmúlt négyévnyi hazai politikatörténet nem más, mint a Fidesszel kötött rossz alkuk szövedéke. Társadalmi csoportok kötöttek időszakos előnyökért kompromisszumokat a Hatalommal, nem látva, hogy ezzel épp azt segítik elő, ami Orbánék erősödésének legfőbb garanciája: oszd meg, és uralkodj.

És megosztják, és lekenyerezik, és megfélemlítik, és Uralkodnak. Mert a társadalmi csoportok és azok képviselői megkötik a rossz alkukat, és aztán csodálkoznak, mikor a többi csoport hasonló lenyomása után megint sorra kerülnek, hogy még rosszabb alkura kényszerüljenek. És ez így megy évek óta, és mindenki úgy csinál, mintha nem venné észre. Mert mindenki benne van, és csak azért kussol, hogy ki ne derüljön a demokrácia lassú fölszámolásában való bűnrészessége. Rámaggatják sokszor a KONFLIKTUSOS jelzőt. Természetesen ezt negatív jelentéstartományban teszik, mintha én egyébként egy roppant békétlen héja lennék, aki ha épp nincs csata, akkor talál magának. Akik ezt teszik, azokat persze lepattintom, mert általában ezt olyan vállveregető, bölcselkedő stílusban teszik, én pedig gyáva, megalkuvó emberekkel nem jópofáskodom. Nem szeretnék egy percig sem olyan csapat tagja lenni, amelyik állandóan döntetlenre játszik a pályán, hogy meg ne bántsa az ellenfelet.

A demokratikus oldal tévúton jár, amikor CÉLOKAT eszközökkel összekever. Kezitcsókolom az alku, vagy annak elkenősebb, mellébeszélősebb formája, a kompromisszum, az nem cél, hanem eszköz, és nem jó, hanem rossz dolog. Ha föl akarok jutni a Himalájára, akkor ahhoz bizony másznom kell. Ha jönnek a nehezítő tényezők, mert jön egy lavina, mert kidől az egyik emberem, mert kifogy az oxigénpalack, akkor persze változtatni kell az eredeti irányon és tempón. Nade könyörgöm, ezeket a kompromisszumokat nem azért kötöm meg, mert azok jó dolgok, hanem azért, és csakis azért, hogy a nagyobb kárt elkerüljem. Mert ha nincs olyan kényszer, ami megalkuvásra szorít, akkor bizony a jó út egyenesen megy a hegynek fölfelé, és nem kacskaringósan, amikor a végén már az sem világos, hogy merre is tartok igazán.

Az én KONFLIKTUSOSSÁGOM az relatív dolog, és nagyon. Csak azért tűnik föl, mert annyi megalkuvás vesz körbe, hogy abból valóban kilóg a viselkedésem. Tőlünk nyugatabbra viszont az én magatartásom ám a normális, és nem azoké, akik követendő értékké akarják tenni az alkudozást. Odaát sokkal több a Tuareg, és épp ezért is élnek demokráciában, tán jó lenne ezt az összefüggést fölfedezni. Az alku, a kompromisszum nem jó dolog, és nem cél, hanem csak eszköz, tessenek fölfogni. Eltérít az eredeti céltól, és csak akkor lehet bármi ilyesmi elfogadható, ha valóban nincs más út. Évtizedig gyakorló politikusként magam is kötöttem kompromisszumot, de csak akkor, ha arra rákényszerültem. És magam azt a zsinórmértéket követtem, hogy vajon a kompromisszum nem lehetetleníti-e el az eredeti cél elérését. Mert ha igen, akkor nem kötöm meg, ha már nehezebb lesz az út, mint arra számítani lehetett, akkor inkább megyek tovább egyedül, viharban, mint lapuljak a sátorban, langymelegben, egy lépést sem téve.

A demokratikus oldal véleményformálói közül sokan kompromisszum-hívők. Megpróbálják ezt a szót pozitív kicsengéssel használni, de ezzel becsapják önmagukat, becsapják a közönségüket, és utat nyitnak Orbánnak. Hisz ha a kompromisszum olyan jó dolog, hogy azt követendő példaként lehet a Nép elé állítani, akkor azt sokkal könnyebben meg is fogja tenni mindenki. És ez pedig az ellenállás erkölcsi tartását gyengíti, hisz a megkötött tonnányi kis kompromisszum lassan már szégyenérzetet sem okoz a megkötőkben. Demokratikus társadalomban majd lehet bármi értéket tulajdonítani a kompromisszum fogalmának, de azért csínján, mert az ott is az eredeti céloktól kényszerből való eltérést jelent, ami csak annyira pozitív, mint egy defekt az autópályán. De nálunk már nincs a szó eredeti értelmében vett demokratikus társadalom, itt aki nem ellenállásról, hanem kompromisszumokról beszél, az először is saját magát, aztán meg a Népet csapja be. Ne finomítgassuk, ne játsszunk a szavakkal. A kompromisszum az annyit jelent: alku. A sok alku megkötésére való hajlandóságot pedig úgy hivják: megalkuvás. Ehelyett inkább mondok én egy elvet.

No pasaran.