A Fészbuk a mi fegyverünk

Csak nem jól használjuk, pedig okulva a netes hírportálok Sajtószabadság Tüntetéssel kapcsolatos megalkuvó viselkedéséből, ideje a demokraták kommunikációs fegyverévé edzenünk. Másunk igazából nem lesz, de ez is elég lehet bármire, elmondom hogyan.

Az internet egyszerre rémegyszerű és végtelenül bonyolult, pusztán nézőpont kérdése, hogy minek látjuk. Az egyedi felhasználó oldaláról egy csomó kapcsolódási pont a világ egyébként nehezen elérhető részeihez. Marinéni Alsó Péklapátról olvasgathat New York Timest, vagy épp beszélgethet élőben a tőle 3000 kilométerre lakó barátnőjével. Fölülről, a Rendszer nézőpontjából nézve pedig egy végtelenül bonyolult rendszerelméleti, matematikai modell, egy szervezett anarchia, az emberi agy csodáját tudnám ehhez hasonlítani. Olvastam valahol, hogy 18 lépésen keresztül a Fészbukon bárkihez eljuthatunk, ami annyit tesz: ha tudnám előre, hogy ki kinek az ismerőse, akkor jól irányítva a személyes kapcsolatok kötését akár Barack Obama is elérhető 18 ismerősön keresztül. A szám lehet hogy nem 18, hanem 28 volt, már nem emléxem pontosan, de nem is a konkrét szám itt a lényeg, hanem az információ terjesztésének végtelen lehetősége.

Egy gondolatkísérlet példaként. Ülök liberális demokrataként a Nyolckerben, és azt szeretném, hogy Berettyóújfaluban, vagy épp Szentgotthárdon egy Vérfideszeshez se csak a Narancssajtó hírei jussanak el. Tudjuk tanulmányokból és gyakorlatból is, hogy az ember érzelmi alapon szűri az információkat: féltudatosan válogat, az értékvilágához közel álló híreket megnézi, elolvassa, a számára idegen dolgokat meg menetből elutasítja. Ha ezt a tőlem 200 kilométerre lakó Vérfideszest mégis szeretném képbe hozni a valósággal kapcsolatban, akkor nem erőszakolhatom rá a véleményemet, mert nem megy át úgysem az érzelmi szűrőjén. Szervezhetek én bármilyen csoportot, nyilván nem fog belépni, megcsinálhatom én végtelen pénzzel az ország legjobb tévécsatornáját, nem fogja rajta nézni a műsort. Direkt módon tehát nem tudom elérni, szemből csak a falnak lehet menni és lepattanni. Hát ilyenkor aztán nem marad más, mint az átkaroló hadművelet: ha az ember ennyire érzelemfüggő, akkor az érzelmi szűrőt kell megkerülni, hogy a valóság információja végül csak eljusson a delikvens tudatáig.

Mi nem használjuk jól a Fészbukot. Vagy inkább nem használjuk ELÉG jól, ez így pontosabb. A csoportképzési lehetőségét használjuk, de az információ minél szélesebb körben való eljuttatását szervezetlenül, eseti módon csináljuk. Begyűjtünk csoportokba hasonló érzelmi világú és világnézetű embereket, képzünk egy közösséget, és ezt klasszul műveljük, többnyire. De ez a Fészbuk lehetőségeinek csak a fele. Az embereket egybegyűjteni: ez fontos és jó dolog, mert szellemi és fizikai erőt tudunk koncentrálni. De az információt épp ezzel ellentétes irányba kell vinnünk: nem befelé, hanem kifelé. Jelenleg ezt a két dolgot összekapcsoljuk: embereket és információkat hozunk be. De ezzel így senkit sem fogunk elérni, csak a saját értékvilágunkhoz közelállókat, a csapda az, hogy épp Őket kell a legkevésbé meggyőznünk arról, hogy mik a demokrata alapértékek.

Egy érzelmei által bezárt embert érzelmi úton tudunk csak "újranyitni". Ha ennek a határszélen lakó Vérfideszesnek ki akarjuk tágítani a tudatát, akkor be kell csempésznünk információkat a látómezejébe. Mert persze ugyanakkor az ember roppant kíváncsi élőlény is, a legeslegkíváncsibb mindenek közül. Ennek a Vérfideszesnek is vannak barátai, azoknak is továbbiak, és egy jól szervezett láncban, ha odafigyelünk, találunk emberi kapcsolatot köztem, a nyolckeres libsi, meg a határszéli Vérnarancs között. Ha pár baráton keresztül végül bekerül a saját hírfolyamába ismétlődően pár jól megfogalmazott, ütős információ, akkor sutyiban el fogja olvasni ám. Mivel ismerős üzenőfalán látja, ezért hajlandó belekukkantani, míg ha ezt valami direkt médianyomással akarnánk hozzá eljuttatni, akkor beletörne a bicskánk. Szóval így lehet oldani az előítéletet. Építsünk az ember kíváncsiságára és ne akarjuk belesulykolni a mondanivalónkat, hanem csak hozzunk létre olyan baráti-ismerősi helyzeteket, amiben lehetősége van belekukkantani, mit is csinál a másik ember.

Nekünk nyitnunk kell, és nem zárnunk. Nézem sokszor, amint létező kapcsolatokat számolnak föl ismerőseim, mert a korábbi barátok, ismerősök átkeveredtek a túlsó partra. Érzelmileg érthető, hogy nem akar kapcsolatot egy demokrata olyannal, aki már nem az, de racionálisan ez meg hiba. Ugyanis ha kizárjuk az információból az újsütető jobbost, akkor mást nem érünk el, mint hagyjuk, hogy egyoldalú tájékoztatás alapján örökre a túloldalon maradjon. És ez esetben pont Orbánék információ-monopóliumát szolgáljuk: az Ő érdekük a zárt, szekértáborosított, lövészárkosított társadalom, amiben a saját szavazóbázisukat épp azért tudják egyben tartani, mert szűrik a hozzájuk eljutó híreket. És ha mi "levetjük" magunkról ezeket az eltévedt embereket, akkor magunk segítünk betuszkolni Őket Orbán táborába.

Én most belekezdek egy kísérletbe. Létrehozok egy titkos Fészbuk Csoportot Demokrata Hírhálózat néven. Nem fog látszani semilyen keresőben, azért titkos. A lényege annyi lesz, hogy minden nap az iszonyú információáramlásból kiveszek 5 olyan hírt, amely szerintem van annyira ütős és jól megírt, hogy könnyen át tudjon jutni még egy Vérnarancs szűrőjén is. Az egyik ebből a napi öt hírből mindig a friss blogbejegyzésem lesz, ennyi benne az "önérdekem". A másik négy meg általam szubjektíven kiválasztott, Vérnarancs tudattágításara alkalmas hír. Akik részt akarnak venni ebben a kísérletben, azokhoz annyi a kérésem: vállalniuk kell, hogy nyilvánossá teszik a saját profiljukat, és hogy kizárólag ezt az öt hírt rakják föl az üzenőfalukra. Előzőt azért, hogy az adott hírterjesztő dolgait minden ismerőse láthassa, utóbbit meg azért, hogy lehessen értelmes keretek között tartani az információáramlást. A túl sok infó ugyanis pont annyira hatástalan, mint a túl kevés, az emberi agy információéhsége nem korlátlan, túlterhelésre elzárkózással válaszol, és nekem nem ez a célom.

A csoport azért is lesz titkos, hogy senki ne tudja, ki vesz ebben részt, hisz mondjuk ki: célunk tulajdonképpen nem más, mint a bezáruló jobbnyik agyak újranyitása emberi kapcsolatok, érzelmi kötelékek fölhasználásával. Magyarul: manipuláció. Erkölcsileg csak azért védhető, mert nem önérdekű és nem aktív, hanem közérdekű és reaktív. Ha ma Magyarországon egy normális demokratikus államrend lenne, kiegyensúlyozott és szabad médiával, akkor minderre nem lenne szükség. De mint tudjuk, pont ez nincs: egyoldalú Narancszuhatag van, az úgynevezett független hírportálok megalkuvó asszisztenciájával. Mint épp tegnap kaptuk meg rá a végső bizonyítékot. És akkor nincs sok választásunk: vagy a magunk szűkös eszközeit elkezdjük a gerillaháború módszereivel célzottan és ügyesen fölhasználni, vagy ellep minket az Önkény. Aki ebben a gerillaháborúban velem jön, az kérem, hogy a fészbukon küldjön nekem privátüzenetet.

És akkor lássuk...