Na, indulhatunk?

Győri egyhetes tüntetésünk végeztével kénytelenek voltunk megszakítani országjárásunkat. A rendőrkapitány és helyetteseinek ottlétünk alatt való kirúgása miatt vissza kellett jönnünk a Parlament elé, jelezni Kövérlaca haverunknak: ha vidéken utánunk nyúlnak, akkor megkapnak Pesten, tessék választani.

Asszem vették is a jelzést a maguk módján, simán, első körben kaptuk a jóváhagyást a BRFK-tól, végülis két hét nem a világ, jobb minket eltűrni addig, mint sokkal tovább, nemde. Úgyhogy igazából a következő vidéki helyszíneinken nem számítok komoly hatósági ellenállásra, de persze ha békét akarsz, állj készen a háborúra, meg ilyesmi. A Narancsok a maguk módján logikusak: pofán vágnak és figyelnek, ha annyiban hagyod, akkor nagyobb pofon jön, ha meg visszaütsz, akkor kiegyezünk döntetlenben. Sajna épp azért regnálhatnak még mindig, mert a Népünk nem ütött vissza, mikor kellett volna, vagy hogy pontosabban fogalmazzak: akikre rábízta a visszaütés feladatát, azok inkább beálltak szorítósegédnek Focisztán Urához. Jótett helyébe jót várj, fogat fogért, olyan a fogadjisten, amilyen az adjonisten, meg hasonló ősnépi bölcsességek lettek elfelejtve, pedig azért válhattak közmondássá, mert hosszú idő alatt bizonyosodott be az igazságuk. Hát mi meg visszatérünk ezekhez az alapelvekhez, meg egész tevékenységünk arra irányul, hogy minél többen visszaemlékezzenek elfeledett emberi mivoltukra, teccenek tudni: Ember, küzdj és bízva bízzál. Szóval küzdünk, mert ha nem tesszük, akkor nem marad miben bíznunk.

Persze amúgyis célszerű volt kicsit visszatérnünk Pestre - Budapestet rövidítem Pestnek, soproni gyerekként ugyanis a felmegyek Pestre jelentette a fővárost, nem bonyolítottuk -, kicsit rendet rakni a saját sorainkban, meg összegezni a győri élő tapasztalatainkat a következő vidéki város előtt. Mindkettő megtörtént, csónakba raktuk az ellenirányba evezőket, menjenek istenhírivel, több evező ugyanis csak akkor gyorsítja a hajót, ha azok egyirányba húznak, gondolom ezt nem kell kifejtenem. Lesznek már zászlóink, pólóink, standunk, miegymás, a Kossuthon gyűlögettek a héten élőben az adományok, úgyhogy nem sikerült lelassítani minket javaink egy részének visszatartásával. Utóbbit rendezzük, a játszmában résztvevők tudják a határidőket, aztán ha nem önként és mosolyogva hozzák helyre több mint huncutságukat, akkor onnantól már a hatóságok dolga lesz, nem érünk rá ostobáskodásokra tovább. Korábban mondtam, hogy kivédendő a vidéki helyszínen mindig várható keresztbeszervezéseket, csak akkor közlöm a legközelebbi város nevét, hamár beadtam oda a tüntetés bejelentését. Győrnél ugyanis május 3-án közöltem nyilvánosan, hogy oda megyünk, s láss csodát, május 4-i kezdőidőponttal hirtelen lett is egy Városház téri állandó tetőfelújításos közterülethasználat, csakhát az ilyesmi persze jogilag nem védhető részükről.

Úgyhogy megy a következő helyszínek felderítése, ma is megyek egyik nyugati nagyvárosunkba, meg amúgyis sűrű hétvége lesz, szombaton Szentmártonkátán állítjuk föl tüntetés keretében új helyi szervezetünket. Úgyhogy vasárnap este az addigi tájékozódások, meg csendes megbeszélések alapján kapni fog tőlem minimum egy vidéki rendőrkapitányság egy klanya kis egyhetes tüntetési bejelentést, hogy beleférjünk az esetleges jogorvoslati határidőbe is. Ja, azért mondom, hogy minimum egy, mert lehet hogy kettőt adok be két különböző városra, lássuk, melyik megy könnyebben, meg az is érdekes lehet, hogy vajon ugyanolyan témára hogyan tudnak ugyanazon hatóság különböző szervei egymástól eltérő döntéseket hozni. De ez persze csak játék, összecsiszolódtunk mi már Hatalomékkal, mi tudjuk, Ők mit léphetnek, Ők megtapasztalták mi arra hogy reagálunk, úgyhogy jó esetben már elkerüljük a fölösleges köröket, minket megállítani adminisztatív szarakodással úgyse lehet, hát akkor inkább kerülik a vesztes csatákat. A Kossuthot meg persze közben marhára élvezzük, jó buli volt a sátorépítés is, a Bokros tüntetés előtti összejövetelünk, meg maga Bokros is hozta a formát, tökoké a dolog.

Valahogy az otthonunkká vált a Tér, vicces volt, hogy májusban, mikor nem volt épp ott semmi infrastruktúránk, hetenként egyszer csak úgy összejöttünk a padoknál, és egyszer sem voltunk kevesebben negyvennél, pedig nem szerveztük agyon. Úgyhogy a hátralévő kicsit több mint egy hétben még jól teleszívjuk magunkat Kossuthtal, tartunk is még egy tömegesebb összejövetelt vidékre indulás előtt, aztán jövő vasárnap már úgy bontjuk délelőtt a táborunkat, hogy az még aznap vidéken fölállításra kerül délután. Merthát innentől többé meg nem állunk, nem lesznek szünetek, egyik városból megyünk a másikba, a frissen felálló helyi szervezetünk már segít a következő helyszínen, és így tovább, szépen, láncreakcióban. Az meg közben érdekes, hogy a Kossuthon kevesebb a Fidesznyik anyázó, mint a csendben hozzánk odajövő támogató: nemcsak nekünk hiányzott a sátor, az gyorsan kiderült. Ja, és még egy kicsi színes: Zoltai Andreáéknak volt megemlékezése a Téren, és amikor tartott, beindult a szokásos zászlólevonási procedúra, amit Kövérlaca parlamenti őrsége végez minden nap. Andrea barátnénk azonnal szóvá is tette, hogy a szemét Tuareg megint keresztbeszervezett, nem kis derültséget okozva gyér soraikat gazdagító párttársaimnak. Nem, Andrea, nem én voltam, csaxólok. De erről ennyit, műbalhék lerendezve, koncentrálhatunk most már a saját feladatunkra, mert az Ország valódi szarban van, és más helyettünk nem fogja kiszippantózni. Na, indulhatunk?

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!