Egy kislány szeméért

Nehéz higgadtan írni Váradi András temetése után, ezért is hagytam ezt mára. Sokszázan voltunk ott, és körbenézve, amit a szemekben láttam, az megpecsételte Orbán Viktor sorsát. Tegnapig a Felcsúti Bandita politikai kérdés volt, tegnaptól azonban sokunknak személyes üggyé vált.

Vagyunk ebben az országban páran olyanok, akiknek mind a képessége, mind a lehetősége meglenne ahhoz, hogy Téged ugyanoda juttassunk Viktor, ahová Ti juttattátok Váradi Andrást. Bőven rászolgáltál, de nem fogunk ilyesmit tenni: demokraták vagyunk, nem pedig gyilkosok, és távol álljon tőlünk, hogy mártírt csináljunk Belőled. Te saját hiúságodba betegedtél bele, olyan görcsösen akarod beírni magad a történelembe, hogy hidd el, sikerülni is fog, de nem úgy, ahogy azt Te szeretnéd. Sokan azt hiszik, hogy csak a hatalomért és a pénzért teszed mindazt a mocskot, amit, pedig dehogy: a Magadfajta önimádók nem a jelennek élnek, hanem a jövő részeivé akarnak válni. Hivatkozási alappá, történelmi személyiséggé, az egész történelemhamisításotok, a szobrokkal való játszadozásaitok is ennek részei. Át akarjátok úgy írni a múltunkat, hogy Te valamiféle minden előzményt összegző államférfi lehessél egy olyan hamis, kitekert históriában, amit Széchenyi kezdett el, és Horthyn keresztül az megérkezik Hozzád, mint nagyzenekari záróakkordhoz. Aszerint veszitek ki a históriánkból az embereket, és aszerint tesztek bele másokat, hogy valahogy ezt a hazug ívet fölrajzolhassátok. De rossz hírem van Viktor: ez a történelmi ív, ez nem létezik, és Te pedig nem mint pozitív záróakkord kerülsz be majd a jövőben a múltunkba, hanem inkább csak olyan szégyenletes, történelmi léptékben rövidke és mocskos epizódként, mint Szálasi.

Ezért nem kell félned fizikai retorziótól: Te sokkal súlyosabb büntetést érdemelsz. Az igazi büntetés ugyanis olyan, amitől a bűnös a legjobban tart: ez pedig a Te esetedben Viktor, nem a jelen, hanem a jövő. Te kifundáltál Magadnak egy olyan pályaívet, hogy mint Robin Hood maradj majd örökre az ország legendáriumában: a népi hős, aki rettegésben tartotta a hatalmasokat és gazdagokat. Csak ezt nagyon elcseszted Szépöcsém: Robin Hood ugyanis nem ült a hatalmasak és gazdagok helyére, Te pedig igen, és Te lettél mostanra a Hatalmas, és Te lettél mostanra a Gazdag, akit majd valódi Robin Hoodok fognak elűzni. Te már a Nottinghami Városbíró vagy, 20 évvel ezelőtti Önmagad legfőbb leküzdendő ellensége épp Te lennél. Váradi András tegnapi temetése óta tudom, Neked bevégeztetett: a jelen még a Tiéd, de a jövőt már elvesztetted. Ha inkognitóban ott lettél volna tegnap - saját személyedben aligha, mert higgadtság ide, megfontoltság oda, úgy jártál volna, mint Mussolini, mikor az olaszok megtalálták -, tudnád: ennek a sztorinak, a Te mesterséges kánonodnak vége. Lehet egy országot sokáig hülyíteni, de a végtelenségig nem: egyszerűen kezdenek túl sokan túl sokat elveszteni ahhoz, hogy az agymosás örökre eredményes lehessen.

Ott, Etyeken, a temetésen, és utána, mikor a "baleset" helyszínén megálltunk, sokat beszéltünk helyiekkel: senki nem hiszi el a végelgyengülésben szenvedő kettősállampolgár gázoló meséjét. Egyszerűen túl sokat tudnak túl sokan az előzményekről és a kapcsolódásokról, na meg a helyszínről, hogy beetethessétek Őket. Ki fogjuk nyomozni, mi a valóság, kerüljön amibe kerül, és tartson ameddig tart. Nem végtelen a hatalmatok, és nem tudtok mindenkit megvenni vagy megfélemlíteni: egyszerűen már túl sok, vágod Szépöcsém, ugye. Téged, Titeket nem én, vagy pár hozzám hasonló, tegnaptól Váradi András halálát személyes ügyeként kezelő ember fog végül a történelem szemétdombjára küldeni: mi csak eszközök vagyunk. Titeket egy kislány fog lehúzni a vécén: az a kislány, aki a korábbi képeken az édesapjába kapaszkodik két kézzel, mint biztos, rendíthetetlen pontba a félelmetes világban. Az a kislány, aki tegnap a temetésen végig tartotta magát, pedig nemcsak az édesapját vesztette el, hanem a biztos talajt is a lába alól. Annak a kislánynak a végtelen, leírhatatlan fájdalmát, azokat a szemeket SOHA nem fogjuk elfelejteni, mert egyszerűen nem lehet elfelejteni. És tudod Viktor, mi csak az Ő szemeit láttuk, de ebben az országban már rengeteg az ilyen szempár. És rengeteg az olyan ember, aki az ilyen szempárok miatt bosszút esküszik Ellened, Ellenetek.

Ma még nem kell félned, sem a holnaptól, sem október 23-tól, még valószínűleg jövő év március 15-től sem. Nem, még nem ért el odáig az erjedés, hogy mindenki át tudjon lépni a személyes kockázatán és megértse: ki kell állnunk a másikért, mert csak úgy tudunk kiállni önmagunkért is. De készülj Viktor: jövő év október 18-án, az általatok megölt Váradi András Alcsúti Juhász tegnapi temetésének első évfordulóján már piszok nagy bajban leszel. Neked attól a naptól kell félned, mert az a nap lesz Orbán Áldozatainak Napja, és Ők már most is sokan vannak, de addigra még többen lesznek. És a hozzátartozóik, barátaik pedig már rengetegen. Minden egyes nappal, minden egyes újabb mocskos tettetekkel növelitek azok táborát, akik egyszercsak megérkeznek majd, és gondoskodni fogunk róla, hogy ne menekülhess el. Neked, és a Bűntársaidnak Bíróság elé kell majd állnotok. Neked és Bűntársaidnak börtönben kell megrohadnotok, élő mementójaként annak, hogy előbb-utóbb a társadalom kiveti magából az idegen testet. Hozzád iskolásokat kell majd vinni osztálykirándulásra Sopronkőhidára, hogy a saját szemükkel lássák a testet öltött Gonoszt. Élj minél tovább, hogy legalább egy generáció felnőjön úgy, hogy lássa: bármikor kinőhet egy újabb Szálasi, vagy Orbán, ha nem vigyázunk. Hiba volt Szálasit kivégezni: mutogatni kellett volna, tán ma nem menetelnének neonácik az utcákon. De Te Viktor, itt vagy, és kéznél vagy: Téged évtizedeken át fogunk mutogatni. A Köztársaságért. A Magyarokért.

Egy kislány szeméért.