Politikai vadkemping

Mindenki azt mond magáról, amit akar, az meg egy dolog, hogy abból a Nép mit hisz el. Bátran feltüntetheti magát hegymászónak bárki, amíg vissza nem riad a helyi szánkódombtól, mert tériszonya van, és mínuszban megfázik.

Ha a társadalom igazságba, őszinteségbe és tisztességbe vetett hitét vissza akarjuk állítani, akkor a politikának ezt önmagán kell kezdenie. Olyan példát kell mutatni, amelyik követhető, mert akik megmutatják, azok valóban úgy is cselekszenek, ahogy beszélnek. Aki a célját komolyan gondolja, az azért kockázatot, konfliktust, kényelmetlenséget is vállal, aki meg ezt nem teszi meg, arról gyorsan kiderül, hogy kamuzik. És annál gyorsabban derül ki, minél inkább van összehasonlítási alap: ha valakik meg is teszik, amit mondanak, mások meg csak locsifecsiznek, akkor hosszabb távon nyilvánvaló, melyik az őszinte és melyik a kamuverzió. Nagyjából ide vezethető vissza, miért is kaptunk a kezdetektől teljes ellenszelet az elvileg potenciális szövetségeseinktől: a parlamenti "ellenzéktől", és a hozzájuk ezer szálon kötődő médiaértelmiségtől. Érdekes volt megtapasztalni napról napra, hogyha mi valamit csinálunk, akkor az lehet nagyjából bármi, nem hírértékű, de annak a tizede, ha "jóváhagyott" emberkék művelik, akkor azonnal címlapsztori. Blogom olvasói sok ilyennel találkozhattak, nincs már jelentősége, ugorjunk.

Egy szervezet erejét igazából az mutatja meg, mit tud kezdeni a válságaival. Két ilyen válságunk volt: az első december végével kezdődött, mikor a Gulyás Gergely nevű Narancsszócső bejelentette, hogy úgy módosítják a gyülekezési törvényt, hogy az OGYM ne maradhasson tovább a Kossuth téren a nonstop tüntetésével. Erre még volt valamiféle "ellenzéki" reakció, de azt utólag, az azóta lezajlott események ismeretében bátran minősíthetjük a szokásos lufieregetésnek. Gulyás Gergely ugyanis megadta az alaphangot, az "ellenzék" súlyos némasága pedig lehetővé tette az Orbánbanda rendőri szárnyának, hogy megkezdjék ellenünk a folyamatos éjszakai akciókat. Ötször oszlatták föl jogerős gyülekezésünket, ötször nem volt ehhez mondanivalója a parlamentereknek, saját bőrünkön kellett megtapasztalnunk, hogy akik magukat ellenzéknek hirdetik, valós szituban nem azok. Ez volt az első válság: tudomásul venni, hogy akikben bíztunk, elárultak bennünket, és ami még rosszabb: azokat az alapelveket, amiknek a képviseletére a parlamentbe választottuk Őket. Túléltük, megemésztettük, ha egyedül kell elhajtanunk Orbánt, és megállítani a Jobbikot, akkor azt fogjuk tenni, más út nem maradt.

A második ilyen válságunk a Fővárosi Törvényszék döntése volt, amivel nem engedélyezte május 1-től tüntetésünk folytatását. Ugyanaz a bíróság, ugyanazon érvek, mind a BRFK, mind a mi részünkről, és amiben ötször nekünk adtak igazat, hatodszor már nem. Megtalálták végre a megfelelő Narancsbírót, a csalódás számunkra abban állt, hogy a demokrácia utolsó bástyája: a Bíróság is összeomlott. Meg persze annyi, hogy ehhez ismét nem volt mondanivalója a parlamenti "ellenzéknek", de ezen korábban túlestünk, igazából már nem is vártunk Tőlük semmit. A válságok arra jók, hogy végig kell gondolni az alapoktól újra mindent, és épp ezt tettük. Belemehettünk volna az ocsmány jogászkodással szemben egy hasonló játékba, írtam is korábban a módszert, és a Téren maradhattunk volna. De nem, mi egyenes emberek vagyunk, nem keverünk-kavarunk, hanem a szükségből erényt kovácsolunk. Akik már próbáltak egy állandó, hosszú hónapokon át tartó tüntetést fönntartani, pláne télvíz idején, azok tudják: nem 3 emberes meló, és akik azt csinálják, azok különleges emberek.

A Kossuth tér kialakított egy olyan csapatot, amelyiknek nincs párja a demokrata oldalon. Tudomásul vettük, hogy attól a pillanattól konkurensnek tartanak minket, amikortól vagyunk, pedig nem voltunk azok. És ha perpillanat egyenes úton nem maradhatunk a Kossuthon, akkor megyünk máshová. De nem Budapesten. Egy stratégia csak akkor lehet sikeres, ha a létező valóságot tekinti alapnak, és nem vágyálmokat. Valaha azt gondoltuk, hogy a parlamenti "ellenzék" alapkérdésekben mellénk áll, és a médiájuk szintén. Most már tudjuk, hogy nem, akkor pedig ebből indulunk ki. Agyonhallgatni lehet minket, kivétel, ha fizikai valónkban megyünk az emberek közé. Budapesten már viszonylag sokan ismernek minket, de vidéken még nem, erre jó volt a teljes médiazárlat. Hát akkor megyünk vidékre, egyszerű ez, nemdebár. Április 29-én pártot alapítunk a Kossuthon, 30-án kora délutánra lebontjuk a sátrainkat, visszaadjuk a Teret diktátoréknak, és megkezdjük a vidéki "turnét". Tele van Narancsország Fidesznyik polgármesteri hivatalokkal, azok előtt remek főterek vannak, mi meg szépen odatelepülünk, bele az arcukba, szokás szerint.

Egy hétre, nem kell több: kezdőnap, építés, megnyitó, aztán egy hét toborzás, pár ezren biztos bele fognak ütközni a sátrunkba, mert ami Budapesten is feltűnő, az vidéken még inkább. És elmondjuk, kik vagyunk, mik vagyunk, mit tettünk eddig, hogyan és miért, és mit akarunk tenni a továbbiakban. És ehhez lesz olyan erkölcsi muníciónk, ami másnak ebben az országban nincs: 9 hónap a Kossuthon, full ellenszélben, rendőri zaklatással, agyonhallgatva. Hát, lesz meglepetés. Ilyen is, olyan is, lesznek ütközetek is, a Narancsok nyilván vidéken is idegrohamot kapnak, ha "elrondítjuk" az aktuális közterüket, csakhát mi ilyen harcokban edződtünk. Az igazi meglepetés pedig azok arcán lesz, akik demokraták, és eddig nem hallottak rólunk. A Kossuthon is gyakori élmény volt, sok újabb Mozgalmár így került hozzánk, vidéken aligha lesz másképp, sőt. És bizony elmondjuk, hogy miért is nem hallhattak rólunk: igen a T. Parlamenti Ellenzék és haveri sajtója tudatosan döntött úgy, hogy mi nem létezünk. Hát pedig nagyon is, és erre májustól egyre több helyen fognak emberek rájönni.

Egy hét vidéki városi főtér, egy hét pihi, tapasztalatösszegzés, az új aktivisták helyi szervezetté formálása, aztán újabb helyszín. Mivel a potenciális forradalom lehűtésével a műellenzék 2018-ig stabilizálta Orbánék helyzetét, ezért aztán sokkal több időnk van, mint ami szükséges lenne, hogy felépítsük az Ország tettekben is ellenzéki demokrata pártját. Lehet persze abban is hinni, hogy ez egy egyszemélyes műsor: Szabó, meg pár nyugdíjas, de a valóság egészen más, és elég ha az Ország erre az idők folyamán rájön. Vannak olyan emberek, nem kis számban a Mozgalomban, akik helyből hitelesebbek, mint az összes létező Műellenzéki caklipakli. És egyre inkább előtérbe is fogjuk helyezni Őket, egyre kevesebb lesz a Szabó és egyre több az Új Arc. Ezzel persze a karaktergyilkolászás lehetőségét is lezárjuk, bár az értő szemek már fölfedezték, hogy nagyjából a rendőrtámadások megkezdése óta egycsapásra leállt a Tuaregmocskolás, minden térfélen. Rájöttek, hogy a negatív hír is hír, minél jobban gyilkolnak, annál ismertebb leszek, rajtam keresztül pedig az OGYM, így aztán inkább a teljes némaságot választották. Na, hosszú lesz, majd szombaton folytatom, addig meg, mint mindig:

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!