Demokratának lenni, vagy nem lenni, az itt a kérdés

Országunk Orbán kezében maffiaállammá alakult, ahol a Jog Uralma helyett az Uralom Joga érvényesül. Ütemesen szivattyúzzák kifelé a szabad levegőt, ilyenkor pedig csak egy dologra szabad koncentrálnunk: sarkig tárni az ablakokat.

Hogy Tuaregként stílszerű példát mondjak: ha az embert élve eltemetik a sivatagban, akkor először föl kell magát kaparnia a felszínre, minden más várhat. Nem kell ezüstszablya, lendkerekes holdjáró, de még víz, meg kaja se: ha fogytán a levegő, akkor először ahhoz kell hozzájutni, de gyorsan. Ha aztán ez sikeres, és az ember feje kinn van már, akkor a tűző nap, és a dögmeleg problémája a következő megoldandó feladat: a kiszáradás ellen víz kell. Nem Jókai bableves, nem tatárbifsztek, nem Gucci öltöny, hanem víz. Aztán ha kimásztunk a homokból, ittunk egy jót, akkor már jöhet a többi: a kaja, aztán némi közlekedési eszköz, és mehetünk az Oázisba, hogy teljes, emberi életet élhessünk. Szóval a dolgoknak a való életben van egy sorrendje, mind fontosságban, mind időrendiségben. Ha a magukat ellenzékieknek tartók szellemi érésük során eljutnak odáig, hogy ezt a józan paraszti ésszel könnyedén belátható alapigazságot fölismerik, és aszerint kezdenek el cselekedni, akkor lesz esélyünk Orbán Bandájának elűzésére. A vezetés, a politika tulajdonképpen erről szól: a rengeteg probléma közül kiválasztani a leglényegesebbet, a zajból kiszűrni a harmóniát, és célzottan, az erőket koncentrálva cselekedni. Nem elaprózni a hadakat, pláne ha azok nem is túl számosak, hanem egyesíteni, éspedig egy alapcél érdekében: ez pedig ma Magyarországon a demokrácia helyreállítása.

Az Ország Gyűlése Mozgalom Bokros Lajos melletti kiállása, és ezügyben a pártokhoz intézett felhívása e logika mellett történt, és meg is értették azok, akik képesek felismerni a lényeget. Gyurcsány, Kunhalmi, de még Szigetvári is gyors tempóban képes volt korrigálni egy korábbi hibát, és párthatárok mérlegelése nélkül, sziszifuszi alkudozások helyett egy határozott kardcsapással átvágták a Gordiuszi csomót. A képlet valójában egyszerű volt, de ha az ellenzék az elmúlt négy év során legalább az egyszerű feladatokat jól megoldotta volna, akkor most nem lenne Orbánnak kétharmada, és nem építhetné tovább alkotmányos módon a maffiaállamot. Mert ez a legveszélyesebb az egész Narancsuralomban: bármikor az akaratukhoz tudják igazítani a demokratikus játékszabályokat, így gyakorlatilag kockázatmentesen rabolhatják ki az országunkat és mindannyiunkat. De most a Bokros mögé való felsorakozással valami új dolog történt, és ha a jövőre nézve ez a magatartás lesz az ellenzék vezetőinek a sorvezetője, akkor Orbánék gyorsan nagy kalamajkába kerülhetnek. Ha ugyanis párt-, és személyi érdekek helyett az esélyeket, a nettó rációt emeljük az ellenzéki magatartás egyedül érvényes normájává, akkor létre lehet hozni egy egységes demokrata tábort, egy olyan szavazótömböt, ami már képes lesz lelassítani Orbánék nyomulását.

A közmondás szerint az okos a más kárán tanul, de lássuk be, e definíció szerint kies hazánkban kevesen tekinthetnénk magunkat értelmes embereknek. Igen, mi többnyire a saját kárunkon tanulunk, illetve a helyzet ennél rosszabb: még úgy sem. Épp ezért örömteli, hogy most valami történt: az áprilisi elcseszett alkudozások, a párterőviszonyokat az alkalmasság elé helyező tilitolizások helyett egy alkalmas embert sikerült az önkormányzati választások legfontosabb színterére, Budapestre jelöltként kiválasztani. Meg is indult persze az ilyenkor szokásos hülyeségáradat, fúrásfaragás, agymentes okoskodás, vannak, és számosan vannak, akik nem bírják átlépni a saját árnyékukat, mondhatni akinek csak kalapácsa van, az mindent szögnek lát. A Történelem persze kigyomlálja a hülyéket, a csőlátású balfékeket, csak sajnos sokunknak nincs kedve megvárni, amíg a História végzi el azt a feladatot, amit magunk is képesek lehetünk megtenni. Aki most bal-, meg jobboldalizik, liberálmennydörög, zöldmelldönget, az biz nem látja a fától az erdőt: ezek itt és most részletkérdések. Itt és most csak egy fontos kérdés van: demokrácia, vagy önkényuralom. És minden olyan politikai, közírói cselekvés, amelyik más prioritást akar a politika főkérdéséve tenni, az vagy ostoba, vagy valaki fizeti ezért, teccikérteni.

Gyurcsány, Kunhalmi, visszalépésükkel Falus Ferenc és Magyar György, és mondom, még Szigetvári is - nyugi ezt azért nem nagy örömnmel írom le, de attól még tény - átlépték a saját árnyékukat, és ezzel többet tettek, mint egy egyszeri aktus. Megmutatták ugyanis élőben, hogy így is lehet, hogy komoly és sürgős problémára lehet gyors és határozott választ is adni, és ezzel bizony sokakat megleptek. Nem a döntésképesség és a kockázatvállalás volt eddig az ellenzéki térfél jellemző politikusi erénye, lássuk be, ha más nem, akkor a választási eredmények úgyis beláttatták már az okosabbjával. És ami ugyanilyen fontos: Orbán és Tarlós is meglepődött: utóbbi Bokros közös jelöltté válása óta többet szerepel a sajtóban, mint előtte négy éven át, és ez aligha azért van, mert megnyugodott volna az ellenzék döntésétől. Gyurcsány, Kunhalmi, Szigetvári, Falus és Magyar államférfiakhoz - jó, bocs, államnőhöz - méltó döntést hoztak, ez pedig stratégiai szempontból még fontosabb mint az önkormányzati választás egyszeri aktusa. Politizálni ugyanis a ma Magyarországán így kell: határozottan, kockázatot vállalva, párt-, és személyi érdekeket háttérbe szorítva. És ha sikerül megtartani ezt az irányt - nem lesz könnyű, mert rengeteg a megélhetési a mi oldalunkon is, akiknek jó az Orbáni dagonya -, akkor visszanyerheti az ellenzék a hitelességét, és akkor Orbán oda kerülhet ahová való: a bukott diktátorok történelmi szemétdombjára.

Este ötkor találkozunk a Kossuth téren. Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!