Sztálingrád 2014

Sztálingrád pecsételte meg Hitler sorsát. A veszteségeken túl az igazi jelentősége abban állt, hogy összeomlott legyőzhetetlenségének mítosza, és ezért 3 év múlva Birodalma is. És most rajtunk múlik, hogy Budapest legyen Orbán Sztálingrádja.

Sun Tzu óta tudjuk, hogy a csaták azelőtt eldőlnek, mielőtt egyáltalán megvívnánk azokat. A terep megfelelő kiválasztása, a meglepetés ereje és a sereg harci morálja eleve meghatározza, hogy mi lesz végül a végeredmény. És egy választás valóban hadművelethez hasonlít leginkább, ahol a fegyverek erejét a szavazólapokra rakott ikszek helyettesítik, nem véletlen, hogy a kampány szó eredeti jelentése is hadjárat. És most az elmúlt négyév legjobb esélyű csatája előtt állunk, és rajtunk, budapestieken múlik, hogy Orbán Sztálingrádja lesz-e Budapest most vasárnap. Jól választottuk ki a terepet: még nagy áprilisi vereségünk idején is önmagában Budapesten erőegyensúlyban voltunk a Narancsokkal. Ha egyáltalán legyőzhetjük Őket, akkor azt pont itt tehetjük meg. A meglepetés erejét is felhasználhatjuk: hosszú idő alatt fölkészültek arra Orbánék, hogy Falust lejárassák, vagy épp agyonhallgassák, tették is. Aztán egyszercsak beugrott Bokros, és lőn kapkodás: Tarlós már egyre kínosabban próbál úgy tenni, mintha még mindig nem lenne igazi demokrata kihívója. Pedighát a Szonda angyalföldi közvéleménykutatása azt jelzi: már nagyon is van. Szóval a terepet most jól választottuk meg, és a meglepetés ereje is mellettünk állt csatasorba.

És akkor jöjjön a harmadik csatadöntő elem, mind közül a legfontosabb: a sereg harci morálja. Orbán egész politikai tevékenysége erre irányul: saját seregét legyőzhetetlennek láttatni, a demokraták hadát pedig demoralizált, agyonvert, esélytelen csőcseléknek. Mindaddig, amíg képes minden fontos kérdésben legyőzni minket, addig a Narancsok ki fognak tartani mellette: szabadon követik el köztörvényes bűneiket, mert legyőzhetetlenségük biztosítja számukra büntetlenségüket. Ennek a mítosznak az évtizedek alatt való fölépítésével persze Orbán csapdába manőverezte magát: sok esetben azért áll bele nyilvánvalóan irracionális ütközetekbe, mert már nem teheti meg, hogy ne álljon bele. Neki mindig győzni kell: az ellenzék ellen, az EU-val szemben, a világgal szemben. Egész kommunikációs gépezetének pedig ez a fő célja: az egyre nagyobb pofonokról is egyszerű hazudozással, sulykolással bebizonyítani, hogy valójában azok is győzelmek voltak. Pont ugyanaz történik, mint Goebbels idején a Sztálingrádi Csata után: a németek folyamatos vereségeire külön szókincset alkottak: sikeres arcvonalrövidítés, rugalmas elszakadás, sündisznóállás, katlancsata, meg ilyesmik, amik a megállíthatatlan visszavonulást voltak hivatottak sikerként megmutatni.

Orbán médiabirodalmának elsődleges feladata a Vezér tévedhetetlenségének és legyőzhetetlenségének bemutatása. És mivel egyre több a szívás, és egyre szaporább is lesz, így egyre szorosabbra kell fognia a gyeplőt a szócsövei fölött: erről, nem másról szól a Simicska elleni támadása: ki tudja, meddig maradnak hűségesek a Hívek, ha a vereségek ténye eljut a tudatukig. Kézivezérelni kell mindent, direkt, államhatalmi módon Kisgoebbelseken keresztül, hogy miért, arra a legjobb példa Navracsics EU-biztosi beégése. Európa gyakorlatice kicsinálta Navracsicsot és ezzel persze belengetett egy ordas méretűt Orbánnak, szegény Fideszsajtó azóta mást sem bír harsogni, mint hogy valójában mekkora győzelem is ez a Narancsok számára. És ez már kényszer a részükről: ezek a hamis győzelmi jelentések már nem 10 millió magyarnak szólnak, csak annak a kétmilliónak, akik Orbánt tartják trónon. Ha egyszer megérzik a vereség bűzét, szétesik gyorsan hatalomgyakorlásuk belső hűbérúri szövete: a meggyengült királyt többnyire saját főurai szokták aztán eltávolítani. Ha a Főnök nem mindenható, akkor a sameszai sem, és eljöhet a pillanat, amikor mindenkinek, aki részt vett és vesz az Országrablásban, felelnie kell tetteiért.

Minden nap látjuk az Ország Gyűlése Mozgalom Kossuth téri sátrainál, milyen betegesen reagálnak a Narancsok az ottlétünkre. Egyszerűen megbolondulnak, ordibálnak, rohangálnak a rendőrökhöz, hátha valahogy el bírnak onnan minket mozdítani. És mivel ez nem sikerül, még sokáig ott köröznek körülöttünk, és vörös fejjel, ökölbe szorult arccal közelítenek az agyvérzéshez. Először még nem értettük ezt az általános, és teljesen túllőtt reakciót: azt hittük, gyűlölet. Tévedtünk, ez nem gyűlölet, hanem sokkal mélyebb, sokkal rosszabb annál: félelem. Jelenlétünk ugyanis megkérdőjelezi bennük Orbán mindenhatóságát, és ez a tudatalattijukban azonnali görcsös vészreakciót vált ki: ha a Vezér nem mindenható, akkor Ők sem sebezhetetlenek. És akkor most térjünk vissza a vasárnapi önkormányzati választásra, és elsősorban Budapestre, a Főpolgármesteri Csatára. Ha Bokros nyer, az kommunikálhatatlan vereség lesz a Narancsoknak. Demszky állandó győzelmei okozták valószínűleg a legnagyobb harcimorál zuhanást a Narancstáborban, ezért kellett Budapestet minden eszközzel büntetni, aztán pedig Tarlóssal elfoglalni. Ha most visszavesszük, mikor épp hatalmuk csúcsán, sebezhetetlenségük tudatában fürdenek, akkor a Mindenhatóságuk Mítosza összeomlik. Sztálingrád után még évekig tartott a Háború, de valójában ott és akkor eldőlt. És csak rajtunk múlik, hogy Bokros mögé szavazatokkal fölsorakozva Orbán Sztálingrádjává változtassuk Budapestet. Rajtunk ne múljon.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!