Szakértői kormány

Az Orbán utáni korszak igazi feladata az lesz, hogy megelőzzük valami ahhoz hasonló újbóli kialakulását. Mint előző írásomban belekezdtem (katt ide), Új Köztársaságot kell létrehoznunk, az eddigi gumiból készültek helyett acélparagrafusokkal.

A rendszerváltás óta eltelt időszakban kialakult az a vélekedés, hogy a politikus az, aki lopcsalhazudik. Kevés kivételtől eltekintve ez igaz is - mármint kies hazánkban, tőlünk nyugatra nem - de nem nézhetünk félre, és reménykedhetünk Csodában: ezt bizony mi, a Nép alakítottuk így. Mi hagytuk jóvá választásokon mindazokat, akik egyre inkább aláásták a független hatalmi ágak önállóságát, és egyfajta parlamenti diktatúrával lassan legyűrtek minden ellenállást, szabadrablási lehetőséget nyitva önmaguknak. Tegnapelőtti cikkemben arra próbáltam meg választ keresni, hogyan is lehetne megelőzni, hogy mégegyszer a politikai többség bármit megtehessen, és válaszaimat több mint jól fogadta a közvélemény, úgyhogy azon a vágányon megyek tovább. Most a kormányzással foglalkozom, ugyanabban a szellemben, mint az igazságszolgáltatással és a közmédiával tettem: gondolatok, nem pártprogram, tessenek kritika alá vonni mindenfelé, mint az előzővel tették. E témában kezdetnek annyi: négy független hatalmi ág van: törvényhozás, végrehajtó hatalom, igazságszolgáltatás, média. Utóbbi kettő alapjait megírtam, most jöjjön a végrehajtó hatalom, ami leginkább a Kormányt jelenti.

Valamelyest eltér azért a helyzet az igazságszolgáltatásétól, meg a köztévétől-, rádiótól, hiszen egy kormány tevékenységének jelentős része folyamatos törvényalkotást jelent, arra pedig a törvényhozás - parlament - jogosult. Annyira szétválasztani tehát a kormányt a parlamenttől, mint azt a bírósággal, ügyészséggel, rendőrséggel, közmédiával tettem, ez esetben nem célszerű. De az sem jó, ami most van, hogy a parlamenti többség hülyébbnél hülyébb pártkatonákat cserélget a kormányzatban, mindenféle felelősség nélkül. Jó régen volt olyan, és akkor is csak fehér hollóként, hogy az volt a szempont: egy miniszter legyen a szakterületének igazi és közelismert szakértője. A valódi kiválasztási elv ma nem ez: az lesz miniszter, államtitkár, bármi, aki a nyertes párt holdudvarához tartozik, minél pártosabb, annál nagyobb az esélye a kinevezésre. És aztán persze a pártkatona miniszternél eredménnyel kopogtathatnak ugyazon párt képviselői, meg mindenféle háttéremberei: nyomást gyakorolva kapnak a rokonok-haverok-üzletfelek megbízásokat, állásokat, amit csak kérnek. Ez meg a korrupció és az összefonódások táptalaja, és persze a kontraszelekcióé: ha eleve párthülyéket alkalmazunk nagyfőnöknek, akkor Ő meg a még nála is hülyébbeket részesíti előnyben munkatársként, bravó.

Hát akkor változtassunk ezen. Válasszuk le a minisztereket a parlamenttől első lépésben. A parlament csak miniszterelnököt választhat, a miniszterek személyét, és a kormányzati struktúrát a miniszterelnök dönti el. Persze egy parlamenti többség által kiválasztott miniszterelnökön keresztül még így is zsarolható a pártapparatcsikok által állásért, lóvéért egy miniszter, de ennek is képesek vagyunk gátat szabni. Először is, kössük ki, hogy a miniszterelnök személyéről megválasztását követően két éven belül nem lehet szavazni. Pufff. Tessenek felelős döntést hozni, Tisztelt Honatyák, mert ha elcseszitek, akkor jó ideig a nyakatokon marad, nincs cserebere. És persze a miniszterelnök kétévnyi biztos periódusa megvédi az egyes minisztereket a folyamatos pártnyomástól: lazán letojhatják a lobbistákat, beosztottaik kiválasztásánál, döntéseiknél nem kell kisstílű gazemberek részérdekeit figyelembe venni. És akkor jöjjön a másik pufff. A miniszterelnök nem lehet olyan személy, aki a parlamentbe bejutott pártok bármelyikének a választást megelőző két éven belül tagja, jelöltje, vagy delegáltja volt bármely állami pozícióban. Mondom hogy pufff, vége a jó világnak, a miniszterelnök nem lehet pártkatona, lehet a nyertes pártnak komoly és független embert keresni, vagy nem lesz kit megszavazniuk.

Modellezzünk akkor egy választási szitut. Nyer egy párt, ott a parlamenti többsége. Nem választhatnak maguk, meg a sameszaik közül se miniszterelnököt, se minisztereket, kénytelenek lesznek a kormányalakítás előtt az Ország sorsával foglalkozni, nem azzal, hogy melyikük kicsodájának a micsodáját milyen jó kis fizetős állásba kéne rakni. Nem kormányozhatnak többé kézivezérléssel, találniuk kell egy olyan embert, aki aztán két évig nem elmozdítható, és hajlandó elvállalni az ország kormányzását. Ha pedig nincs közvetlen ráhatása a parlamenti többségnek a kormányzásra, akkor kénytelen racionális maradni: ha jó kormányzást akar, mert ha az van, akkor a többségi párt is sikeres lesz, bizony komoly embert kénytelen megválasztani. Tudnék most is jópár olyat mondani, akik nyilvánvalóan alkalmasak minimum miniszternek, de akár miniszterelnöknek is, de közülük a mai politika játszótéren, a jelen gumiparagrafusai között egy sem fog soha még valódi hatalom közelébe sem jutni, nem hajlandóak ugyanis a lelküket eladni egy pártnak sem. Pedig az Országra nagyon is ráfér, hogy egyszer végre hozzáértő, becsületes emberek kormányozzák, ne pártapparatcsikok.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!