Új Köztársaságot!

A rendszerváltáskor az alkotmányos jogállamunk játékszabályait fölállító Atyák abból indultak ki, hogy egy jó hosszú pártállami múlt után az új országvezetők képesek lesznek az önkorlátozásra. Tévedtek.

A mai Orbán Rezsim nem előzmények nélküli: Ők csak csúcsra futtatják mindazt, amit elődeik alapként leraktak. Már Antall idejében, akkor friss köztársaságunk legelején megkezdődött a hatalmi ágak egybefolyatása. Boross Péter belügyminiszterként megkezdte a rendőri vezetők lojalitási, és nem szakmai alapon való kiválogatását, és pozícióba juttatását, Antall pedig a televízió és rádió ügyeibe nyúlt bele, kemény, és számára nyertes csatát vívva Göncz Árpáddal, aki megpróbálta megóvni azok politikától való függetlenségét. Aztán ahogy jöttek egymás után az országgyűlési, meg önkormányzati választások, egyre nagyobb arányú változások követték azokat mind a kormányzati, mind a helyi köztisztviselői és közalkalmazotti karban. A frissen megválasztottak alapból kirúgták a korábbiak embereit, és nemcsak a legfelsőbb szintekről, és csak egyre mélyebb lett az a merítés, ahol az új hatalom tisztogatást végzett. És ebben biz nem volt különbség bal, meg jobboldal között: két évtized alatt megszokottá vált, hogy ha újak jönnek, akkor jön a nagytakarítás is. A közszolgák számára tehát nem maradt más út, mint valamelyik oldalhoz elköteleződni, vagy pedig kussolni, éppúgy, mint a pártállamban. Így aztán lett egy jobbos, meg egy ballib garnitúra, meg közötte rengeteg betojt ember, akiket valósan félelemben is tartottak, az meg nem javítja a munka minőségét.

A következő lépcső az oldalfüggő vállalkozások megindítása lett: tudható volt, hogy melyik építési, karbantartási vállalkozás fog nyerni közbeszerzéseket a következő években az aktuális hatalomváltás után. Mostanra pedig elértünk odáig, hogy a legkisebb átlagember mindennapi életébe is beledumál a politika, Orbánék mindenkit megfélemlíteni, és egzisztenciális függésben tartani akaró rezsimépítésének ez a kulcseleme. De látnunk kell: nem Ők kezdték, akaratuk épp azért tud ilyen nyugodt körülmények között átmenni, mert két évtized alatt csendben elfogadottá vált a politika mindenhatósága. Azt csinálnak, amit akarnak, mert ehhez a tömeglélektani megalapozást minden elődjük egymásra épülően elvégezte. Szóval rendszerváltáskori alapítói atyáink ordasat tévedtek: nyugati típusú, önkorlátozó hatalomgyakorlásra itt, Vadkeleten nem szabad építeni. Ki kell takarítani a politikát mindenünnen, ahová nem való, és olyan új jogállamot teremteni, ami nem gumi, hanem acélparagrafusok közé szorítja a mindenkori Urak játékterét. A Nincs Alku Párt (NAP) legfontosabb feladata pedig éppen ez: visszaállítani a politika emberségét, őszinteségét, becsületét, és ennek alapeleme, ha politikátlanítunk. A helyzet ugyanis az, hogy politikátlanítani a jelen helyzetben csak politikai hatalom birtokában lehet.

Fogok erről a témáról sokat írni, amit most srejbolok az még csak javaslatcsomag, nem pártprogram, mondhatni bloggerként gondolkozom, nem politikusként. Úgyhogy rögzítem a legfontosabb alapelveket, aztán kezdhetjük a vitát. Először is: ha megértjük, hogyan teszi rá a kezét mindenre a politika, akkor máris hatékonyan tudunk ellene föllépni. Alapvetően két módszert alkalmaz: költségvetési nyomást, és vezetőváltást. Ha az elvileg a politikától független főgóré, mondjuk az igazságszolgáltatásban, vagy a közmédiában sokat ugrál, akkor először elzárják intézményének parlamenti pénzcsapját. Ha meg nincs fizetés, nincs jutalom, de még A4-es papír sem, akkor a vezető mögül gyorsan kiállnak a vezetettek, ki van ez találva. De ha mégis kitart, és nem veszti el beosztottai bizalmát, akkor egyszerűen leváltják, szeva, tanulj belőle. Azt meg látjuk minden nap minden percében, hogy ez hová vezet: a köztévéből csak Narancsnyik agymosás jön, a rendőrség, ügyészség mindenütt nyomoz, ahol nincs mit, és sehol, ahol aztán igazán nagyhalak marnak a közös koncba. A bíróság még valamelyest tartja magát, de már ott is megjelentek a baljós jelek, tapasztaljuk mostanság.

Most, ebben az első részben két ágazatot emelek ki, mert egy tiszta, európai demokráciának alapkövei: igazságszolgáltatás és közmédia. Le kell választanunk a politikáról, egyszer s mindenkorra, és ennek módszere rémegyszerű. Ne a parlamenti szavazógép mondja meg, hogy mennyi jut bármelyikre, mert akkor játszogathatnak bármikor a pénzcsappal, és ne választhassák meg az egyes ágazatok vezetőit sem. Bele kell írni majd az alkotmányba, hogy a mindenkori országos éves költségvetés hány százalékát kell automatikusan az adott intézményre fordítani. Ez acélszabály, nem lehet variálni vele, nincs benne politikai mozgástér. A másik ugyanilyen fontosságú: válassza meg a Nép, közvetlenül az egyes hatalmi ágak vezetőit az országgyűlési választásokkal egyidőben. Főbírót, Főügyészt, Főrendőrt, Főmédiást. Jelöljenek az illető ágazatok kamarái, aztán a legtöbb ajánlást kapó 3 jelölt közül válassza meg a Nép, hogy kit akar. Ha pedig a parlamenti többség nem tud belenyúlni más hatalmi ágak kasszájába, és nem tudja annak vezetőit sem csicskáztatni, akkor elég gyorsan kialakul a valóban független, felhatalmazását közvetlenül a Néptől kapott igazságszolgáltatás és közmédia. Amire pont annyira lenne szükségünk, mint végre ismét szabad levegőre.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!