Kár érted, Feri!

Olvasóim tudják, hogy azokon a napokon, mikor valahol beszédet mondok, nem szoktam írni, hogy megmaradjon a szufla estére, de ma kivételt teszek. Egy tegnapi eseménysor miatt teszem.

Mindjárt rá is térek, de előtte egy kis történelem a közelmúltunkból. Mikor Gyurcsány 2011-ben megalapította a Demokratikus Koalíciót, sokan reménykedtek, reménykedtünk benne, hogy valami végre történik az ellenzéki oldalon. Tudtuk, hogy az Őszödi Beszéd az MSZP néhány Fidesszel közös kártyából játszó nagymoguljának ocsmány játszmája volt, ki is használta Miviktorunk maradéktalanul. Béna kacsa lett egy pillanat alatt a frissen hatalomba választott MSZP-SZDSZ koalíció, valódi kormányzásra nemigazán volt képes ilyen indítás után. Gyurcsány maga is elismerte, hogy hiba volt maradnia akkor, egy lemondással elejét tudta volna venni a hosszú évek lavírozgatásának, de ezt a nyilvánvaló hibáját sokan megbocsátottuk neki. Úgy gondoltuk, hogy megérdemel mégegy esélyt, és tettük ezt annak ellenére, hogy ez a ballépése - illetve pont hogy nem lépése - magával hozta a Fidesz kétharmados győzelmét, aminek aztán azóta szívjuk minden következményét. De ám legyen, tehetséges a Feri, tisztességes is, megérdemel mégegy esélyt, és egy lerombolódott karaktert is újra lehet építeni, ha azt szisztematikusan, hiteles, szavatartó politikával teszik. Úgyhogy a ballib értelmiség nagyobb része kezdettől szimpátiával állt Gyurcsány pártalapításához, ami azért indulásnak nem rossz szitu.

Tapasztalatból mondom, hogy egy induló pártot elvinni a láthatósági küszöbig nem könnyű, bár ilyen szempontból Gyurcsánynak azért volt némi előnye: egykori minelnökként mindenki ismerte, volt lóvéja is politizálni és a liberális sajtó nagyobb része is akkor adott neki szereplési lehetőséget, amikor csak akarta. Mivel támogatói köre az értelmesebbek közül került ki, így aztán a kellő türelem is megvolt: fölkapaszkodni egy bemerevedett pártstruktúrában lassú és nehéz folyamat, sok az ellenérdekelt fél, de kitartással átverekedheti magát a falakon egy eltökélt ember. És Gyurcsányt eltökélt embernek tartottuk mindahányan, hibáit javíthatónak, úgyhogy mellé álltunk. A DK első évei bevonzották a legaktívabb ellenzékieket, tehetséges, elhivatott emberek gyűltek egybe, ki tagként, ki szimpatizánsként, volt erő és intelligencia egy áttöréshez. Ami áttörés nagyjából be is következett 2014 elejére, az ellenzéki emberek igazságérzete fölhorgadt, amikor az MSZP, meg az Együtt kidobta az ablakon a készülő összefogásból Gyurcsányt. Többen ugyan már akkor jeleztük, hogy jobb lenne ezt így hagyni, abban az állapotban még összefogással sem lehetséges Orbánt legyőzni, inkább menjen egyedül a DK, megtartva hitelességét, és hosszabb távon fölépítve magát későbbi demokrata váltópárttá.

A DK közvéleménye is inkább ezen az állásponton volt, ilyen témájú cikkeimet vadul osztogatták egymás között a fészbukos csoportokban, és hívtak meg mindegyikbe, amiket el is fogadtam. De aztán a Feri másként döntött, beleegyezett egy olyan összpárti kompromisszumba, ami eleve kódolta a biztos vereséget, de ám legyen, hátha csodát tesz, támogassuk tovább. Kampányoltunk ezerrel, jobb meggyőződésünk dacára, hátha Neki lesz igaza. Nem lett. Rettenetes vereséget szenvedett az Összefogás, Gyurcsány csodatévő hatása elmúlt, és a DK hitelességének is ártott, hogy olyanokkal indult együtt, akiktől épp azért vált ki, mert az erkölcseik elfogadhatatlanok, és csak arra jók, hogy Orbánt hatalomban tartsák. Magam úgy gondoltam, hogy kap tőlem még egy végső esélyt, ha a DK újabb hibás döntése után végre visszatér az eredeti útra, és önmaga építkezik, akkor legyen ez a hiba is megbocsátva. És az Európai Uniós választáson hozta is magát az önálló út, a DK meglepetés-sikert aratott, nyilvánvaló volt, hogy a Nép díjazza a hiteltelen ellenzéktől való elszakadást. Csak aztán megint jött a szokásos stratégiai hiba: az önkormányzati választáson ismét jött az összefogás-mantra, pedig megint nyilvánvaló volt, hogy elég lenne néhány nyerhető helyen együtt indulni, de alapvetően, országosan külön, mert ahol amúgy sincs győzelmi esély, ott nem szabad beszállni egy közös, és a DK saját arcát elmosó vereségbe.

Lehet stratégiai hibát elkövetni egyszer, mint azt tette Gyurcsány 2006-ban, lehet még kétszer is, mint az országgyűlési választás bukásra ítélt összefogósdija volt 2014, de folyamatosan nem. Az ismétlődő hibákból ugyanis az értelmesebbek leszűrik, hogy ahol ilyen gyakori a tévedés, ott a kitűzött célok nem elérhetőek. Kezdetben rengeteg pártonkívüli ember is csatlakozott, és a bizonytalan szavazók is elkezdtek a DK felé áramlani, de ezek a folyamatok a rendszeres MSZP-vel történő egybebútorozások miatt leálltak és megfordultak. Ha a DK tartja magát az eredeti célkitűzéséhez, erkölcsi alapú önállóságához, akkor ma már 20% fölött állna, és esélyes lenne Orbán eltakarítására, ehhez képest a valóság az, hogy mostanában érte utol egy évvel ezelőtti önmagát, és szavazói már nincsenek a bizonytalanok közül, kizárólag az MSZP-től tud támogatókat elvonzani, ami meg rezsimváltás szempontjából értéktelen szaporulat. A másik alapvető probléma, hogy a DK lendülete terepen is megtört: volt egy Ellenállás Napja, 2500 emberrel, aztán egy második, már csak 1000 emberrel, harmadikat már nem is tartottak, inkább visszahúzódtak az önkormányzati választáson megszerzett irodákba. Gyurcsány egyik vonzereje harcossága volt: terepen is beállt a sorba, éhségsztrájk, tüntetés, bilincs, bármi, plebejus volt, egy közülünk, aztán egyszercsak ez is eltűnt.

És az ilyen változások nem maradnak visszhangtalanok. Állandó irányváltások, taktikázás a stratégia helyett, kommunikáció a cselekvések helyett, egyre furcsább belső személyzeti politika, aminek hatására az igazán hiteles és átütő helyi aktivisták háttérbe szorulnak, és a helyüket frissen az MSZP-ből hozott ki tudja kicsodák veszik át. A legértelmesebb és legaktívabb tagok, támogatók bizony elgondolkodtak: megérti-e Gyurcsány a saját maga által is elismert hibáit, vagy csak elmondja azokat, mert az olyan emberi, de pont ugyanúgy követi el újra mindet, mintha mi sem történt volna. Aztán 4 év után már gondolkodó ember leszűri a tanulságot: nem, Gyurcsány nem tanul, a hibák belőle magából következnek. Az elmúlt félévben mindezek következményeként a DK tagsága radikális átalakulásba kezdett: eljöttek, vagy már elfelé pályáznak mindazok, akik nem puszta szerelemből, vagy vakhitből csatlakoztak, már minden hétre jut korábbi DK-s ikonok kilépéséről, vagy elhatárolódásáról híradás. Folyamatos politikai iránytévesztések, átlátszó taktikázás, passzivitás: ez nem az, amire a demokraták legjobbjai annak idején fölemelték a fejüket, hanem annak épp ellenkezője. Ja, és a tegnapi nap, ami miatt most ezt a cikket írtam, csak annyi volt: a fészbukon az egyik blogposztomhoz bejött egy egész DK-s nethorda, és a szellemi színvonaluk alulmúlta a Fidesznyik trollokét is. És nem nagyon volt kivétel. Mostanra Ők a DK, és ilyen tagsággal már semmit nem lehet kezdeni, nemhogy legyőzni Orbánt.

Kár érted, Feri.