Egy mondat a korrupcióról

Van olyan mondat, amit ha egyszer törvénybe iktatunk, akkor az Országban töredékére esik a korrupció, lesz nagyjából 150 ezer új munkahely, és közben felpörög a gazdaság. Igazi Csodamondat.

Mindjárt meg is mutatom, de előtte kis áttekintés, hogy könnyen érthető legyen. Kapunk az EU-tól évente 2000 milliárd forintot fejlesztésekre. Felfoghatatlan összeg az átlagembernek, de nagyon is kézzelfogható a Fidesznyik Maffiának, meg a csendben velük kollaborálóknak. Ugyanis a kétharmadát ennek a rettenetes summának egyszerűen ellopják. A lehető legegyszerűbb módon, bonyolult szisztémában még a végén maguk a rablók is meglopnák egymást, nem kell a sok kiskapu, elég egy nagy, aztán lehet befelé lapátolni Ali Baba kincsét. A trükköt túlárazásnak hívják. Van egy beruházás, mindegy milyen típusú, aminek a valós értéke mondjuk 1 milliárd forint. A valós érték annyit jelent, hogy ha kifizetem az alapanyagokat, a munkabéreket, a közüzemi költségeket, meg a gépek elhasználódását, és ráteszek valami tisztességes hasznot - nagyjából 10% - akkor ennyibe kerülne annak a valaminek a megcsinálása. De ne valamit mondjunk, mert nem filozófia, legyen konkrét: 1 kilométernyi autóút. Csakhát amit meg lehet csinálni 1 milliárdból, azt meg lehet csinálni sokkal többől is, nemde. Kevesebből nem, de az árat a csillagos égig lehet növelni, legföljebb nem fizeti ki senki, aztán az illető cég reménye a nagy bevételre puszta álom marad.

Európában egy ilyen eljárás úgy néz ki, hogy az állam valamelyik alrendszere - mondjuk egy városi önkormányzat - úgy dönt hogy felújítja a legelhasználtabb autóútjának kritikus állapotban lévő 1 kilométerét. Van rá 1 milliárd forintnak megfelelő eurója, kiírja a pályázatot, várja a jelentkezőket. Jönnek is a vállalkozások, mindegyik benyújtja az ajánlatát, van amelyik árban, van amelyik minőségben jobb a többinél, esetleg hosszabb távra vállal garanciát az állagmegóvásra, egyszóval: verseny van. A város döntéshozó politikusai összedugják a buksi fejüket, aztán kiválasztják a sok jóból az egyiket, megkötik a szerződést, a vállalkozás megcsinálja az utat, a pénzt kifizetik, mindenki boldog. Egy dolgot hagytam ki a folyamatból, mert arrafelé ilyesmi nem nagyon van: a vállalkozó által a döntéshozó politikusoknak visszajuttatott korrupciós pénzt. Lehet, hogy volna rá ott is páraknak ingerenciája, csak egyszerűen az összegbe nem fér bele: ha valamiért pont annyit fizetünk ki, amennyibe az kerül, akkor nem marad belőle ahhoz elég, hogy vissza lehessen osztani. Így aztán, mivel ott ez jóideje így zajlik, politikusék le is szoktak a lopásról, ha néha egy-egy mégis előfordul, abból nagy csinnadratta lesz, és biz mindenféle köztársasági, meg miniszterelnökök is könnyen bilincsbe kerülhetnek, nemhogy egy városi góré.

Magyarországon ellenben a dolog így néz ki: a város döntéshozói is tisztában vannak vele, hogy az autóút 1 kilométere 1 milliárdba kerül. Csakhát abból nem lehet lopni, úgyhogy az illetékes polgármester elmegy a Narancsos Főminisztériumhoz, és beszél az ott ilyen ügyekben illetékes Főrablóval. Kér az egymilliárdos útfelújításra 3 milliárdot. Képzeljük el ezt Európában egy pillanatra. A minisztériumi főnök úgy dobná ki a polgármestert, hogy csak az addigra odahívott zsaruk bilincsében térne magához. De nem nálunk. Itt pont fordítva: Főnarancs Főminisztériumi Főgóré meglapogatja a Fidesznyik polgármester hátát, megsimogatja a buksi fejecskéjét, aztán szépen utalja is a 3 milliárdot. Polgármester hazamegy, bizalmi embere elmegy a kijelölt vállalkozóhoz, elmondja Neki, hogy 3 milliárdra adja be a pályázatot, nyerni fog, és szokás szerint a 2 milliárdos többletet majd a rendszeresen gyakorolt módon szétosztják a politikai kaszt megfelelő emberei között. Bizalmi ember magához hívja a helyi ellenzék kulcsembereit is, nehogymá botrány legyen a 2 milliárd ellopásából, jut is marad is elven fölajánl nekik egy kerek összeget. Napersze ezért igennel kell majd szavazniuk, az Ő beleegyezésük a kulcsa, hogy később se lehessen botrány a bizniszből, ha benne vannak, kussolni fognak mindörökre.

Kiírja a Fideszváros a pályázatot 3 milliárdra, a kijelölt cég bepályázik, eddig oké. Ha valami tájékozatlan normál vállalkozás, aki azt hiszi, volna itt esély, szintén pályázik, és normál áron, akkor azt meglátogatják gyorsan, és "rábeszélik", hogy vonja vissza, hogy nézne ki, ha egy 3 milliárdos ajánlatot hoznak ki legjobbnak a döntésben, miközben ott volt mellette egy 1 milliárdos is. A tisztességes vállalkozó meg persze vissza is vonja sebesen, szeretne életben maradni, így aztán ott van a 3 milliárdos ajánlat az 1 milliárdos munkára, lehet dönteni. Meg is történik, a cég elvégzi 1 milliárdért a melót, megkapja érte a 3 milliárdot, a 2 milliárdos többletből szépen leadózik, és a rettenetes mennyiségű pluszlóvét meg megkapja a pártközpont, meg a döntésben résztvevő mindenféle színű emberkék. Mindenki boldog, a Nép ugyan totál át lett verve, de az kit érdekel, nemde. Ha ugyanis a 3 milliárd valós, 3 milliárdos munkára lett volna elköltve, mondjuk az 1 helyett 3 kilométer autóútra, akkor ahhoz háromszor annyi melóst lehetne alkalmazni, mindjárt volna valódi munkahely dögivel, NEM a lélek, és testgyilkos közmunka nevű szarság.

És mióta Narancsék vannak, az egész Ország így működik. Háromszoros áron. Évi 2000 milliárd EU támogatásból mindösszesen 600 milliárd forintnyi beruházás történik, a többi 1400 milliárdot egyszerűen ellopják. Főleg a Narancsok, de a rendszer biztonságos működtetéséhez mindig kellenek az ellenzéki támogató szavazatok, megelőzve ezzel a botrányt, meg a későbbi elszámoltatást. Magyarul: mind benne vannak, bocs. Az 1400 milliárd forintnyi ellopott összeg, ha nem a pártközpontokba, meg a politikai kaszt embereinek zsebébe kerülne, akkor valós beruházokra lenne fordítva, és nagyjából 150 ezer embernek adna igazi, megélhetést biztosítani képes munkát. Az összpárti mutyi épp ennyi ember sorsát teszi közvetlenül kilátástalanná, üdv a VALÓSÁGBAN. Na, és akkor jöjjön a címben jelzett Csodamondat, ami egycsapásra kirántaná a pihepuha perzsaszőnyeget a fehérgalléros bűnözők alól. Ez a mondat így szól: közbeszerzésben nem fogadható el olyan ajánlat, amelyik az európai átlagár fölött van. Pufff, vagy bummm, vagy nyekkk, kinek mi tetszik. Ha ez az egy mondat bekerül a közbeszerzési törvénybe, akkor kénytelen lesz mindenki az európai átlagáron dolgozni, abban meg nincs lopási tartalék. Hogy miért is nem kerül be ilyen mondat oda, ahová kéne? Tán tessenek megkérdezni erről saját pártjuk országos és helyi főnökeit. Lesz hümmögés, félrenézés, vagy üvöltözés. Mert mind benne vannak. Pedig nem Nekik kéne benne lenni, hanem a Csodamondatnak a közbeszerzési törvényben. Hát majd mi, a Nincs Alku Párt (NAP) beletesszük, mert más úgy sem fogja.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!