Ha tényleg Orbánt akarnátok buktatni...

Pont ugyanúgy, mint egy éve, tusványosi illeberálisozó beszédekor, most is a világ legegyszerűbb dolga lenne eltakarítani a Felcsúti Gecit. Márha megtörténne az a Csoda, hogy azok, akik csak beszélnek róla, szervezetten és összehangoltan cselekedni kezdenének.

Nem menekültügy, meg devizaügy, meg közmunkaügy, meg mindenféle ügyek vannak, hanem csak egy: Orbán Ügy. Az egész szar, ami ömlik az Országra onnan jön, olyan rendszert épített föl, amiben a mindenkit lenyomó szabadrablás az egyetlen elv. Ennek a politikai csinálmánynak a fönntartását pedig néphülyítő médiamaszlaggal, és egzisztenciális megfélemlítéssel végzi, és sajnos profin. Az már ősszel, a nagy tüntetések idején is látszott, hogy sokkal többen vannak, akik már elhajtanák a búsba, mint akik a megtartásában érdekeltek, csakhát a sunyi játszmázások a Népet hazaküldték, és a korábbi passzivitásba altatták vissza. De ha a tömeglélek egyszer megváltozott, akkor az úgy is marad, az elsöprő többség simán beszállna egy Orbántakarításba, ha látná, hogy tényleg komolyan akarják, akiknek mindehhez eszköze is van, és nem részcélok és önérdekek mentén puffogtatnák az üres frázisaikat. Elmondom mit kéne tenni, aztán lehet reménykedni a Csodában, hogy hátha egyszer történik valami bátor és logikus dolog is, nemcsak a semmittevés szóvirágokká burjánzó kimagyarázása.

Végigmegyek egy folyamaton, tessenek figyelni. Fogja magát minden demokrata, aki már csinált tüntetést, és tud mozgatni embereket, és odatelepül állandóra a Parlamenthez. Nem csak egy része, hanem mindenki, és nem megy haza többé. Jönnek saját sátrakkal Gulyás Balázsék, Nemes Balázsék, Várady Zsolték, a Humán Platform, a Szabadság tériek, Büki Zoliék, az MSZP, a DK, az Együtt, a PM, a MoMa, az LMP, a Liberálisok, az egészségügyért, a menekültekért tüntetők, a Szolidaritás, meg egyáltalán: mindenki, aki képes legalább egy sátor tüntetőkkel való állandó feltöltve tartását megoldani. Mi a NAP-pal bevállalunk három ilyen sátrat, ha mindenki jön, akikről az előbb írtam, akkor indulásnak ott lesz 50 sátor 500 emberrel a Nemzet Főterén. Mindenki folyamatosan rászervez, hívja a szimpatizánsait, tagjait, hogy jöjjenek oda, aki valamilyen médiában beszél, csak erről teszi: Gyertek Magyarok! A parlamenti ellenzék kijön a Bábszínházból, otthagyja az önkormányzatok fizetős helyeit, hogy lekötelezettségének szálait elvágja.

Az emberek félnek megmozdulni, mert utánuk nyúlnak a Narancsok, aki meg nem fél, az nem mozdul, amíg annak értelmét nem látja. Ha azonban állandóan ott van egy erős, és egységes sátortábor a Parlamentnél, akkor az meghaladja a kritikus tömeget: annyi embernek már nem lehet utánanyúlni, és ekkora állandó tömeg a napközbeni feldúsulással képes lenne kihozni a passzivitásból a Népet. Lehet állandó politikai "műsort" rendezni, egészségügyi sátor, ellátás-szervezés, megatöbbi, nem lehetetlen dolog, sőt. Olyan lenne az egész, mint egy inkubátor: közös célra, minimálprogramra összefogott ellenzék, nincs önérdek, nincs kinn is vagyok benn is vagyok játszma, nincs duma, cselekvés van. Nem méregeti senki, hogy hogyan fordítsa saját későbbi politikai haszonszerzésére a történéseket, nincsenek kibeszélések, kicsit így kicsit úgy játszmák: őszinteség és egyirányba menés van, kérlelhetetlenül, rendíthetetlenül. Nem telne sok időbe, hogy először Budapest, aztán az Ország meginduljon, rövid időn belül az egész Kossuth tér sátortáborral lenne töltve, napközben soktízezer ember, de éjszaka is többezer.

A Hatalom betojna, rossz döntéseket hozna, amit aztán vagy végrehajtanak az erőszakszervezetek, vagy nem, inkább nem, de ez most mellékes. Bármilyen hatósági erőszak ugyanis olaj lenne a tűzre, aztán nézhetnék Orbánék, hogy válik Majdanná a Kossuth tér saját hülyeségüknek köszönhetően. Ha a demokraták országszerte látnák, hogy az ellenzék végre eltökélte magát és cselekszik, és azt egységesen, őszintén, bátran teszi, azonnal megállna a Jobbikot folyamatosan új szavazókkal gazdagító csodavárás. Nagyjából pont október 23-ra eljutnánk odáig, hogy ismét 100 ezernyi ember lenne az utcán, csakhát most szervezetten, közös célra, úgy, hogy az addig eltelt hónapok alatt hitükben, eltökéltségükben megerősödtek. Aztán az október 23-i megemlékezést ott kell tartani a Parlamentnél, 100 ezer emberrel, Orbánék pedig már 22-én Azerbajdzsánban lennének remegve nézve a világsajtó híreit. Azok meg arról szólnának, hogy a magyarok elkergették a Diktátort, és épp átmeneti kormány alakul a Kossuth téren.

Na, ennyi, semmi több. Nem foglalom le a Kossuth teret, nem lehet arra hivatkozni, hogy azért nem megyünk ki, merthát a Tuareg, meg bármi hasonló kamuduma, tessenek lefoglalni, mi csak csatlakozunk, ha már lesz kikhez. Csak tessék belátni: egyszerűen nincs más út, illetve van, de az 2018-ig tart, ami még 3 év Orbán Rezsim, egyre erősődő Jobbikkal. Mindenki döntse el, mi a fontosabb: saját 2018-ra kacsingató érdekei, vagy az Ország sorsa. Váljon el a részérdek a közérdektől, a gyávaság a bátorságtól, a hazugság az őszinteségtől. Amit leírtam, az egy működni képes történet, egyszerű tömeglélektani alapokon, nem kell hozzá sok pénz, csak akarat és szervezés. Mennyi esélyt adok annak, hogy megvalósul? 1 százalékot, nem többet, de perpillanat 1% esély is több, mint bármilyen más verzióé. Na, és akkor lássuk, ki mit tesz, mit nem tesz, és utóbbit hogy magyarázza ki. Mert ha tudjuk, hogy mit kéne csinálni, és meg is tudnánk csinálni, akkor magyarázzák el mindazok, akik mégsem teszik, hogy miért is nem...

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!