2015. augusztus 1., szombat

Újat építünk, nem toldozgatunk!

Hazánkat adottságai az európai jólét mintaállamává tehetnék, de a rendszerváltás óta eltelt 25 év nem az emelkedés, hanem a süllyedés időszaka volt.




Szabadságunkat ugyan megkaptuk, de egymás után jövő politikusgarnitúráink egyre inkább saját magukkal, semmint velünk, választóikkal voltak elfoglalva. Egyre többeknek lett egyre rosszabb, míg nagyon keveseknél halmozódtak föl mindazon javak, amit mi, a Nép raktunk össze. Ez a folyamat végül a gátlástalan Orbán Korszakban érte el csúcspontját: honfitársaink fele létminimum alatt él, mindennapos a munkanélküliség, az éhezés, a kilátástalanság. De látnunk kell: az Orbán Korszak nem jöhetett volna létre, ha ahhoz a korábbi kormányok és az azokat adó pártok nem teremtik meg a korrupció és a hatalommal való visszaélés táptalaját.


Nem maradt kit választani, nagyobb és kisebb rablók, fehérgalléros bűnözők uralják a mai politika minden oldalát, pártját. Újra kell kezdeni, bármily fájdalmas és nehéz is lesz, mert a politika egésze szakadt el a Néptől, melyet képviselnie kéne. Új Alkotmány kell, hogy az eddigi gumiparagrafusok helyett acélabroncsok közé szorítsuk képviselőinket: valaha bíztunk önkorlátozásukban, de méltatlannak bizonyultak bizalmunkra. A mindenkori parlamenti többség egyre inkább maga alá gyűrte a többi hatalmi ágat: pártpolitikai játszótérré vált a kormányzás, az igazságszolgáltatás, a média. Az alkalmasság, a szakértelem már édeskeveset számít a párthűséggel szemben.


Ez így nem maradhat, ezt így nem hagyhatjuk. Megalakítottuk az egy éve folyamatosan tüntető Kossuth téri demokratákból a Nincs Alku Pártot (NAP). Átéltünk mindent, amit egy csendes diktatúrában átélhettünk: rendőri erőszakot, koncepciós pereket, házkutatást, rabosítást, egyszóval tényleg mindent. Saját példánkon mutatjuk meg az országnak, hogy nem szabad félni, ki kell állni magunkért, mindannyiunkért, mert vissza kell vennünk a hazánkat mindazoktól, akik azt tőlünk elvették. Pártelnökünk Dr. Szabó Gábor, orvos, független újságíró, az ország legismertebb, soktízezres olvasótáború blogjának, a Tuaregnek a tulajdonosa.


Kedves Honfitársunk!

Mi tiszta közéletet, javainkat igazságosan elosztó társadalmat építünk, ahol az őszinteség, a tisztesség, az átláthatóság, az üres beszéd helyett a cselekvés az érték. Programunkról kérjen tájékoztatást aktivistáinktól, nézze meg facebook oldalunkat: Nincs Alku Párt - NAP, vagy csatlakozzon a Nincs Alku Párt (NAP) facebook csoportjához: A felkelő NAP háza.

Ha elveinkről, céljainkról, tetteinkről mélyebben is tájékozódni kíván, keresse fel Dr. Szabó Gábor pártelnök blogját, a Tuareget.

Kérjük, ismerkedjen meg velünk, támogasson minket, csatlakozzon hozzánk, hogy a sötétség korszaka után valóban a NAP fénye melegíthessen mindannyiunkat!


5 megjegyzés:

  1. Nincs igazság ,mindenkit munkája alapján kell értékelni,de a Magyarra az a jellemző ,nem baj ha te jól dolgozol de Ő nyalja a seggem így övé a jutalom a több fizetés.Hát itt mindig így volt félek így is lesz.

    VálaszTörlés
  2. Egy "pici" változtatásal, ez a tegnapi blog imétlése. Ne tegyétek!

    VálaszTörlés
  3. A III. évezred új megoldásokat követel valóban!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért nem javaslod terv készítését,ahogy szoktad koràbban?

      Törlés