A budapestiek főpolgármester-jelöltje

Egy ütős kampányszlogen többnyire nem valami hiperkreatív nyelvi lelemény, hanem egy végtelenül egyszerű kijelentés, mely azonban több lényeges valós tényt és lappangó érzületet csomagol össze rövid, közérthető formába.

És ez a szlogen: a budapestiek főpolgármester-jelöltje, ez bizony üt. Hogy mennyire, azt most a Kedves Olvasóm saját magán már le is tesztelte. Ugyanis nem írtam le még a jelölt nevét, de máris nyilvánvaló, hogy kire célzok, hisz a mellékelt kép is Őt ábrázolja. Ha meg van egy olyan jelölt, aki annyira közismert, hogy a nevét sem kell leírni, elég róla egy kép, és Te, Kedves Olvasóm már rá is kattintottál a cikkre, és épp olvasod, akkor bizony ez a szlogen máris tudatosított Benned olyat, ami kimondatlanul volt eddig csak jelen a gondolkodásodban. És akkor most már nyugodtan leírhatom: a budapestiek főpolgármester-jelöltje Bokros Lajos. Nem áll mögötte valami rettenetes szervezettségű, az államkasszából szépen merítő párt, bár remélem e választás után a MoMa kellően meg fog erősödni ahhoz, hogy a demokrata jobboldalon tömegével szívhasson majd el Orbánéktól szavazókat. Szóval amit elért ebben a kampányban, azt azért érte el, mert a budapestiek spontán úgy döntöttek, hogy tesznek az ellenzéki pártok játszmázásaira, és saját kezükbe vették a jelöltállítást. Ezért tudott Bokros tömegével jelöléseket gyűjteni, ezért érzékelhető a Kossuth téren az élő tapasztalat a mellette való kiállásról, és ezért nyeri az összes ilyenirányú közvéleménykutatást.

Javaslom is a Bokros Csapatnak használatra, pár százalékot ez a szlogen dobni fog fölfelé, az biztos. Mesélek egy ilyesmiről, merthát sokszoros polgármesteri kampányfőnökként gyártottam jópárat, és mivel mindig nyertünk, gondolom annyira rosszak nem lehettek. Egy konkrét sztorit mesélek el, a nyolckeres olvasók szerintem a mai napig emlékeznek rá, akkorát ütött. 2002-be, az országgyűlési választások elé viszlek vissza most, Kedves Olvasóm. Akkor még kétfordulós volt a parlamenti választás, a második fordulóba azok jutottak be, akik elértek az elsőben 15%-os minimum-eredményt, vagy pedig az első három jelölt között voltak. Mivel nyilvánvaló volt, hogy a második fordulóra Orbán leváltása érdekében az MSZP és az SZDSZ között kölcsönös támogatási, visszaléptetési megállapodás lesz az egész ország területére, ezért aztán törekednünk kellett arra, hogy minél számosabban legyenek olyan SZDSZ jelöltek, akik a második fordulóra is állva maradnak. Akkor az SZDSZ 8% körül állt, a második fordulóra belépőjegyet jelentő 15%-ot ezért aztán nem volt oly könnyű megugorni. Hameg csak nagyon kevés helyen sikerül az akkor 176 egyéni választókerületben talpon maradni, akkor a koalíciós tárgyalásokon a liberálisok súlytalanná válhatnak.

Csécsei Béla, a regnáló nyolckeres polgármester volt a mi jelöltünk, az MSZP-jé meg Hárs Gábor, korábbi lengyelországi nagykövet, nem túl ismert, és nem egy meghatározó arc. Négy évvel korábban éppencsak sikerült Csécseivel megugornunk a lécet, néhány tizeddel 15% fölé értünk, én meg azon morfondíroztam, hogyan lehetne most sokkal jobb eredményt elérni az első fordulóban. Aztán kifundáltam, és az lett az egész kampány vivőmotívuma, és végül abban a kampányban 21%-ot értünk el, ami országosan is kimagasló SZDSZ eredmény lett. Szóval az ötlet ennyi volt: Ismerjük egymást. És sehol egy név, soha, semikor. Úgy ment végig kéthónapnyi választási kampány, hogy sem a szóróanyagainkon, sem a plakátjainkon sehol nem szerepelt a jelöltünk neve. És semmi sallang, csak ennyi: Ismerjük egymást. Meg mellé rakva Csécsei Béla fényképe. A legutolsó héten adtam csak ki olyan plakátokat meg szóróanyagot, amin már a neve is szerepelt, de az már csak a szavazólapon való névszerinti eligazodást segítette, jelentősége addigra nem volt, a szavazók már döntöttek, várták az ikszelés napját.

Két hónap, két szó, egy kép, 21%-os eredmény, semmi melléduma. Ugyanis szavazáspszichológiailag ez a szlogen a választókban kiváltotta az összetartozás érzését. Jééé, tényleg, hát én ezt a Csécseit ismerem, ez helyi srác, a mifiunk, ellentétben a többi jelölttel, akiknek ugye föl kellett írni a nevüket mindenhova, hogy ismertséget szerezzenek. Sokakban előtérbe ugrott a lokálpatriotizmus, és vették az adást: valóban, Csécseit ismerjük, összetartozunk, együtt, egy helyen és időben élünk, ismerősök között meg nem kell bemutatkozni, nemdebár. És akkor vissza a budapestiek jelöltjére. Le se kéne írnom, hogy Bokros, mert mostanra ennyi kifejtés után már valójában azonosultál is ezzel a szlogennel, Kedves Olvasóm. És azért tudtad ily könnyen befogadni, mert Magad is így érezted, csak nem mondtad ki. Igen, az egyik oldalon van egy többpárti jelölt, akit egy zártkörű kevésszereplős alkuban dobott ki a gép, a másik oldalon meg az Ember, aki önmaga erejéből, legkisebb királyfiként maga mögé gyűjtötte a budapestieket. A pártok jelöltjét a mai napig nem ismeri a fővárosiak többsége, a budapestiek jelöltjét azonban mindenki ismeri. És bizony egy ilyen szembeállításban, mikor az egyik oldalon a Nép, a másik oldalon meg a pártok jelöltje van, ott biz a pártember a vesztes, és nagyon. Jó kis szlogen ez, használjátok egészséggel, gyerünk Bokros Csapat.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!