Az igazi Magyar Átok - Közbeszerzés

Ha valaki abban a hitben él, hogy a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb szabású maffiabűncselekménye az olajozás volt, akkor ki kell ábrándítanom: annak 1000 milliárdos kára a hozzá kapcsolódó gyilkosságsorozattal együtt a fasorban nincs a közbeszerzés anyagi és erkölcsi rombolásához képest.

Nézzük először a szó eredeti jelentését. Közpénzből az állami szektor minél olcsóbban minél jobb szolgáltatásokat akar beszerezni. Tök logikus, az állam nagy megrendelő, ha egy dologra sok pénzt hajlandó áldozni, akkor versenyezteti a magáncégeket, és mivel nagy volumenű valamit pályáztat egyben, ezért aztán sokkal jobb árakat tud elérni, mint ha sok kicsi megrendelést adna. Ne is bonyolítsuk ezt a részt, ennyi a lényeg, tőlünk nyugatra működik is a dolog, rengeteg megtakarítást jelent az államnak, és mivel odaát valós, a piaci körülmények között is a saját lábukon megállni képes cégek a versenyzők és a nyertesek, ezért aztán a szolgáltatások nemcsak olcsók, hanem jók is. Naiv sem vagyok, tőlünk nyugatra is tapad némi lopás a nagy állami megrendelésekhez, de azok mértéke töredéke a magyar rögvalóságénak, és inkább eseti jellegűek, ellentétben kishazánkkal, ahol mostanra még a pártok működési hierarchiáit is aszerint szervezik, hogy minél egységesebben, szevezettebben lehessen a közpénzt magán és pártzsebekbe átmosni.

Ebben is, mint minden másban a Fidesz a legprofibb. Abszolút centralizált működési rendszerük tökéletesen záró és kevés szereplős, tehát viszonylag kis kockázatú rettenetesen nagyösszegű fosztogatást tesz lehetővé. Nézzük, hogyan működik ez a valóságban, és koncentráljunk az EU-s fejlesztési pénzekre, mert azok a legnagyobb falatok, és egyben látva lehet a legrövidebben és legérthetőbben elmagyarázni a rendszer működését. Az igazi nagyvadak a háttérben bújnak. Közbeszerzési tanácsadóknak hívják őket. Ők a szisztéma igazi olajozói, ők rendelkeznek minden információval, hozzák össze a milliárdok kiosztóit a nyertesekkel, és biztosítják a nyeremény nagy részének visszajuttatatását a párt-, és magánzsebekbe. Ott ülnek magas pozíciókban az állam minden pontján, részt vesznek a pályázati kiírások összeállításában. Ezen a ponton az a feladatuk, hogy már magában a pályázatban olyan feltételrendszert teremtsenek, ami a kiáramoltatott közpénzből minél nagyobb arányt tud visszahozni a pályázat kiíróinak zsebeibe.

Van egy listájuk a "baráti" cégekről, a feladatuk az, hogy bármilyen közbeszerzés is kerüljön kiírásra, csak ezek a cégek nyerhessenek, ugyanis ezeknél lett kiépítve a legnagyobb visszatérítési arányú lopógépezet. A közbeszerzési tanácsadók tartják a kapcsolatot a kiíró minisztérium, a pályázó önkormányzatok és cégek között. Nézzük konkrét példával, legyen egy tízmilliárdos országos csatornázási pályázat. Kiírás megvan, közbesztanácsadó cég listájáról a tíz ezzel foglalkozó "baráti" cég kiválasztva, és megkezdődik a nyerő önkormányzatok kijelölése. Ezek a tanácsadók ugyanis a Fideszes kötődésű önkormányzatokkal hivatalos szerződésben állnak, ők készítik aztán az önkormányzat pályázatait. Teccenek érteni: ugyanazok írják ki országosan a pályázatot a minisztérium nevében, mint akik aztán az arra pályázó önkormányzatoknak is megírják a pályázatokat. Magukhoz pályáznak, sok meglepi egy ilyen rendszerben nem történhet, ezért lett így kialakítva.

Szóval tízmilliárd közlóvé országos csatornázási pályázatra föltéve, Lázár főközbeszerző tanácsadói pedig megdumálják a nyerésre kijelölt önkormányzatokkal és cégekkel a tutit. Esetünkben 100 önkormányzat között fogják elosztani a pénzt és 10 cég között. A tanácsadó cég szépen leül egy térképpel, és fölosztja a tízmilliárdot, melyik cég melyik önkormányzatnál fog nyerni, ott ki legyen a második, ki a harmadik. Így aztán a tíz "baráti" csatornázó cég is tudja, hogy nincs pofázás, lesz ahol nyer, lesz ahol meg nem, ott a többiek jönnek. Ennek megfelelően vannak egymáshoz rendezve a pályázatok, amiket csendben szintén a közbeszerzési tanácsadók készítenek el a baráti csatornázó cégek meg beadják. Mivel nem szabad látszania, hogy eleve iszonyú túlárazások vannak, ezért az a baráti cég is, amelyik egy adott helyen épp vereségre ítéltetett igen magas árú szolgáltatást vállal, hogy ahhoz képest a nyerésre kijelölt cég olcsónak tűnjön. Az elvileg a döntést meghozó Narancsos önkormányzatnak nincs mozgástere: ha nyerni akar némi ingyenpénzt, akkor kénytelen elfogadni a tanácsadók által leadott listát, és annak megfelelően kijelölni a győztest. Ha egy picit lázadozik, egyszerűen leveszik a listáról és más önkormányzat fog nyerni. Ezért aztán nem is lázadozik senki, mert egyrészt nem lesz lóvé, másrészt meg a következő választásokon az illető konokoskodó polgármester nem lesz többé Fideszes jelölt.

Ha volna esetleg olyan valós, piaci viszonyok között működő cég, amelyik komolyan gondolná, hogy Ő is akar indulni és nyerni egy közbeszerzésen, akkor megjelennek nála a tanácsadók, és azt a tanácsot adják, hogy eszébe ne jusson ilyesmi. Ha okoskodik, akkor hirtelen NAV, Fogyasztóvédelem, Munkaügy, ÁNTSZ lepi el Őket, és a vizsgálatok eredménye azelőtt megvan, hogy egyáltalán elkezdték volna azokat. Így aztán az évek alatt a valós piaci körülmények között működő cégek le is szoktak arról, hogy közbeszerzésekre rámozduljanak: maradnak a magánszektorban, magánmegrendelésekre fele olyan áron és sokkal jobb minőségben csinálják a dolgaikat, mint a Narancsok "baráti" cégei az állami megrendelőknél. A rendszer tökéletes, a rendszer zárt, minden pontján kontrollált. Kizárólag olyanok nyerhetnek az ország egész területén, akik megállapodott részesei a visszaosztó mechanizmusnak, a 100 nyertes önkormányzat hivatalosan rárakja a döntésével a pecsétet a "baráti" cég duplaárú ellenben szar minőségű munkájára, a nyertes baráti cégek mindegyike jól jár, mert ki itt, ki ott nyertesként jön ki, és már dobják is vissza a lóvét a közbesz tanácsadón keresztül a Narancskasszába.

Minden törvényes, mindenki boldog, kockázat minimális. A "baráti" csatornázócégek mintájára minden egyes lehetséges szolgáltatásra megvan a lista. Építőipartól a nyelvoktatáson át, a takarításig. Csak Ők nyerhetnek, és mivel stabilan kapják az éves közbeszerzési nyerési rátát, ezért aztán a valós magánpiacon rész sem vesznek. Van a cégeknek egy olyan része, amelyik kizárólag közbeszerzésekből él, az összes többi meg kizárólag a magánszektorban működik. Előbbi, "baráti" cégek nőnek a legnagyobbra, hisz hozzájuk koncentrálódik végül be az összes pályázatra kiírt EU-a pénz. Ezek a cégek valójában nem lennének piacon versenyképesek már régóta, nem is erőlködnek. Ők nem üzleti vállalkozások, hanem az állam részei mostanra. Ők azok a jobb zsebek, akikhez az állam a bal zsebéből átpumpálja az ezermilliárdokat, hogy aztán rajtuk, mint pénzmosodákon keresztül az párt és magánkasszákba vándoroljon.

A közbeszerzés, amelyik eredeti fogalmának megfelelően piaci magáncégek közötti kemény versenyre jött létre, Magyarországon pont ellenkezőleg működik: látszólag magáncégek az állam csendes végtagjaiként a magánpiaci árak kétszeresért végzik el a melót. Mikor tehát a következőkben arról kezdek el majd beszélni, hogy a Közbeszerzést, mint olyat, mivel lehet kiváltani, akkor arra tessék gondolni: ma a közbeszerzés valós jelentése: állami pénzmosás. Ugyanis fogok majd javaslatot tenni ennek elrendezésére, de erről az alapról.

Mostanra ennyit.