A remény hal meg utoljára

Na, akkor most kicsit játszani fogunk. Nem mondom meg előre, mi a játék lényege, majd közben kiderül. Ha ugyanis elmondanám, akkor lelőném a poént. Pedig tulajdonképpen amiről írok, az nagyon is komoly dolog, mégha jópofát is próbálok vágni hozzá.

Még régebben rajtakaptam a Fidesz egyik kerületi elnökét, önkormányzati képviselőjét, hogy olyan költségtérítésre nyújtott be igényt, amely mind mérete, mind jellege miatt egyedien ocsmány sztori, a nettó botrány kategóriájába tartozik. A nyilvánosság előtt kényszerítettem vallomásra, és mikor már nem tudott hová menekülni, belehazudta a világba: Ő nem is tudta, hogy az, amit beadott, az egy havi 100 ezer forintos alaptalanul fölvenni kívánt költségtérítés volt. Volt ebből még a sajátjai között is balhé, annyira egyértelmű volt a sztori, Ő meg úgy próbálta megúszni a történetet, hogy minden olyan nyilvánosságban, amire ráhatása volt, letiltott, törölt, majd végül a vitáknak helyet adó fórumokat egy az egyben megsemmisítette, sokévnyi, sokemberes beszélgetéseket, kordokumentumokat és hozzájuk tartozó videókat átadva az enyészetnek.

Rajtakaptam a Fidesz egyik megyei elnökét, amint nettó belehazudik a nyilvánosságba. Először legyáváz, feltételezi, hogy csak a gyenge célpontra merek lőni, majd mikor fölhívom a figyelmét arra a tényre, hogy nem a célpont védettségéhez alkalmazkodom cikkeim, oknyomozásaim során, hanem kizárólag arra koncentrálok, hogy ki és mit követett el, akkor letagadja, hogy rólam írta volna mindazt, amit írt. Mivel nemcsak megyei elnök, hanem parlamenti frakcióvezető-helyettes is, ezért aztán rajtakapása magára a Fideszre is erős árnyékot vet.

Olyan hírek kezdenek hirtelen a nyilvánosságban elterjedni, hogy mérvadó, a Fidesz politikáját hosszú ideje vezető pozíciókban meghatározó emberek gyűlnek össze Simicska Lajos vidéki villájában, hogy megbeszéljék közös teendőiket. Csupa nagyágyú, akiknek épp csak annyi a baja, hogy kiestek a választásokon a politika élvonalából, és bármelyik politikai tapasztalattal bíró ember számára elsőre lejön, hogy itt bizony régi cimborák jönnek össze megdumálni, hogy is lehetne visszavergődni a húsosfazék mellé. És persze az igazi botrány ebben az, hogy mindezt Simicskánál teszik, bebizonyítva azt, amiről addig csak suttogtak, hogy valójában a Fidesz nem más, mint Simicska párt-, és képviselői igazolványokkal feldiszített politikai őrsége.

Majd a sajtó szintén kiássa, hogy az egyik mérvadó Fideszes újhullámos politikus korábban olyan eseményeken vett részt, amelyek a mostanra egyre inkább eluralkodó honi nácizmus első megjelenési formái voltak. A konkrét esemény már jó régen történt, az emberek változhatnak, nincs is ezzel probléma, de alapvető erkölcsi kötelessége egy őszinte és hiteles politikusnak, hogy saját maga elmondja múltjának cinkes részleteit. Nem tette meg, rajtakapták, nosza, itt az időntúli alkalom, hogy legalább akkor most őszinte legyen. De nem az, megpróbálja véletlenként feltüntetni ottani szereplését, csakhogy megint rajtakapják. Immáron filmfelvétellel bizonyítva, hogy nem véletlen volt a jelenléte, hanem nagyon is alakítója volt az eseményeknek, aktív tagja az akkori eseményekben elhíresült csoportnak. Mivel igen magas beosztású személyről van szó, mind a pártjában, mind az újonnan fölállt Parlamentben, ezért aztán nagy botrány ez is.

Na, itt van négy ütős Fidesznyik sztori, gondolom, mi, liberális és baloldali ellenzéki szereplők, szimpatizánsok örömmel tele is harsogjuk a nyilvánosságot, hogy végre meg tudtuk mutatni a Fidesz igazi arcát. Krónikus hazudozók, azonnal terelnek, mellébeszélnek, vajon milyen lehet egy olyan párt valódi erkölcse és gerince, aminek különböző rajtakapott vezetői mind ugyanúgy reagálnak: azonnal hazudnak, épp csak annyit vallanak be, amennyit már bizonyítottak, így meg ugyebár visszaeső bűnözők szoktak viselkedni a rendőrségi kihallgatáson.

A probléma csak annyi, hogy mindezen történetek szereplői a valóságban nem fideszesek. Mindezen történetek az MSZP embereivel estek meg a közelmúltban. A konkrét személyeket Komássy Ákosnak, Lukács Zoltánnak, Puch Lászlónak és Molnár Zsoltnak hívják. Na ez itt a játék lényege. Most mit érzel, Kedves Szoci Aktivista? Érzed Magadban, hogyan fordul meg a véleményed a eseményekről pusztán ezért, mert kiderült, nem Narancsok, hanem Szegfűsök az elkövetők? Hogy váltja föl az eddigi örömödet a mentségkeresés és kimagyarázás belső vágya? Hogy válnak a mindezidáig bűnösökből hirtelen ártatlanok?

Na kérem, erről van szó. Erről a rettenetesen elcseszett, önpusztító lelki mechanizmusról. Kettős mércének hívják, és erre megy rá a Pártotok. Mert ha a sajátjaitok lopnakcsalnakhazudnak, akkor nem úgy álltok hozzá, hogy takarodjon a közéletből, aki ilyesmiket csinál, hanem úgy, hogy ááááá, biztos a történet nem is igaz, mocskos fideszármány, és csak figyelemelterelésre szolgál. Jön a törzsi mentalitás, a mi kutyánk kölyke alapú bevédés, a szőnyegalásöprés. Csak van egy kis bibi. Hogy a Választó ezt meg nem így látja. A Választó ezt sajnos úgy látja, hogy mindkét oldal ugyanúgy áll a saját stiklijeihez: eltussol, menekül, mellébeszél, vagdalkozik, ahelyett, hogy pártra és személyre tekintet nélkül tisztázni akarná, hogy hol vannak a fertőzött részek, és maga távolítaná el azokat.

Mert amíg egy politikai erő kettős mércét alkalmaz, és mindenáron föl akarja menteni saját bűnöseit, addig a másik oldal bűneiről hiába beszél. Az ártatlan, az hitelesen tudja elítéltetni a néppel a bűnöst, de a választó számára az egyik cinkes sztori éppolyan, mint a másik, legföljebb rosszfiúk lóvéért és hatalomért való birkózását látja benne. Kedves Szegfűaktivisták! Ha ezt az egyszerű tényt, a kettős mércézés és szőnyegalásöprés öngyilkos mentalitását nem írjátok fölül, akkor a választók szemében önmagatok semmisítitek meg a Pártotokat. Csak sajnos az a tapasztalatom, hogy mire az olvasás közben idáig jutottatok, már meg is találtátok magatokban a magyarázatot, hogy mitől is ír ilyet már megint ez a Tuareg. És jönnek a könnyű önfölmentések, a nemszereti a szocikat, meg a többi hülyeség. Nem baj, én azért ismét megpróbáltam.

A remény hal meg utoljára.