2017. április 17., hétfő

Felkészül: Momentum

A Magyar Tavasz új szakaszába lépett. Lett elérhető célja, vannak már vezetői is. És kevésbé látványosan, de érik a végleges megoldás.




A köztereken való együttbulizás, a tömeges városfoglaló séták a szabadság szelét fújják viharrá. Orbánék egyszerűen nem tudnak vele mit kezdeni. Passzív agressziónak hívják az ilyesmit: Gandhi az apostola az effajta forradalomnak, de időtől és helytől függően nyer konkrét formát. Az egyetemi fiatalság, az Ő védelmükre melléjük állók növekvő tömegével együtt épp történelmet ír. Nincs itt semmiféle mesterterv, meg háttérhatalom: egyszerűen spontán jól alakulnak a dolgok. A történelem márcsak ilyen: mikor valaminek eljön az ideje, akkor megy minden, mint a karikacsapás. Gulyás Marci programbeszédével lett közvetlen cél is: szabad és arányos választások. Ezzel tehát megvolnánk.


A szabadság szellemét visszanyomni a palackba már nem lehet. Megjött a fiatal generáció, és tökéletes politikai tudatossággal épp újraírja a magyar közéletet. Ahogy az idő halad, egyre inkább a szabad választások tematikája kerül majd előtérbe minden megmozduláson, tüntetésen, bulin. Annyi helyen és akkora tömegek fogják végül követelni, hogy Orbánéknak meg kell hajolnia a népakarat előtt, vagy tényleg ki lesznek ráncigálva a Parlamentből. És engedni is fog, mert reménykedik benne: nem lesz olyan politikai erő, ami végül megverheti Őt, még egy szabad választáson sem. Pedig LESZ. A Momentum lesz az.


Föltettem itt egy képernyőmentést, tessenek megnézni. Csendben, mindenféle látványos toborzás nélkül alakul Momentumék május 1-i tüntetésének létszáma. Hatalmas tüntetés lesz ebből, akkora, amit demokrata oldali politikai erő még sosem tudott felmutatni. És ha kicsit bóklászunk a bejelentkezettek listájában - én megtettem -, akkor látjuk: nagy az átfedés a diáktüntetések és a Momentum demonstrációjának résztvevői között. Mondhatni: ugyanazok. Én pedig most csendes vigyorral hátradőlök, és kivárom, hogy próbálnak kivergődni saját maguk állította kelepcéjükből a Momentumot kezdetektől karaktergyilkolók. 


Mikor a Momentum megjelent, megkezdődött ellenük a mindenoldali fikázás, ekézés, megpróbálták valamiféle Fideszbérenc kamuszervezetnek feltüntetni. Ahogy a diáktüntetések elkezdődtek, a karaktergyilkolók nehéz helyzetbe kerültek, de kivágták magukat: elkezdték dícsérni a tüntetéseket. Mást persze nem is tehettek, égtek mint a rongy, ahogy próbálták valami múló szeszélyként bemutatni eleinte, csakhát nem múlt a Zistennek se. De közben persze tovább ment a süketelés a Momentumról, behugyoztak az erőlködéstől, hogy valahogy szembeállítsák a demonstrációkat a Momentummal. És akkor szépen, ahogy az mindig történik, május 1-én eljő az igazság pillanata: kiderül mindenki számára, hogy a tüntetések részvevőinek többsége egyben a Momentum bázisa is.


És ez lesz a forradalom következő, és maradandó fázisa. Elérhetjük ugyanis, és el is érjük a szabad és arányos választási rendszert, de attól még nem bukik a Rezsim, és megint elmarad a rendszerváltás. Olyan politikai erő kell, amelyik bírja a felhorgadó nép aktív szimpátiáját, és amelyik valóban ÚJ, nem pedig a régi, valamilyen átvedlés utáni álöltözetben. Eljött közéletünk generációváltásának ideje. Már zajlik is. A Magyar Tavasz percről percre mossa alá Orbán teljhatalmát és hozza el újra a szabadság friss levegőjét. A szabad és arányos választás elérése megteremti a Rendszerváltás vér-, és áldozatmentes alapját. A Momentum pedig képes lesz bevégezni a Nagytakarítást.

Menjünk velük végig.

8 megjegyzés:

  1. Az orosz titkosszolgàlat majd jól átadja a "mozgatókkal" kapcsolatos információkat,amelyek nyilvánosságra es "nemzeti konzultációra" kerülnek.
    A "dolgos népünk" nem a megunt parlamentereket ràngatja ki-hanem a "vilàghatalmisták" felforgató "civiljeit"-mert ugye a pénzmozgasok is a nyilvánossàg részevè válnak.
    Az urak tanultak a Majdanbol-ahol is ugyanazon puskával lőszerrel öltek rendőrt es diákokat-majd ráfogták a Janukovicsra.
    Ez-itt nem fog sikerúlni már..
    :)
    A Bitó szalonban tort ül a gyűlólet..

    VálaszTörlés
  2. A május elsejei tüntetési dátum egyértelműen nem a majálisról szól. Amennyiben a szabad és arányos választást sikerül nagyobb erőszak nélkül kikövetelni, a Momentum bejut a parlamentbe. Kérdés, hogy milyen arányban? Mert amennyiben a fidesznek és a jobbiknak meg lesz a többsége, rendszerváltásról szó sem lesz. Rövid az idő. Drukkolok nagyon, hogy ne igy legyen.

    VálaszTörlés
  3. Hajrá fiatalok. Mossátok le ezt az agresszív bandát.

    VálaszTörlés
  4. Láttam a Momentum alelnökeit civilként a szerdai tüntetés után a Kossuth téren elvegyülve a többiek között, és láttam fiatalokat momentumos jelvénnyel. Olyanokat, akik - elmondásuk szerint - még tagok sem voltak. Csak úgy mondom.

    VálaszTörlés
  5. A Gábor mièrt nem tolja ezerrel az 'ujszadesz' momentumosokat?
    :)

    VálaszTörlés
  6. Így van! menjünk (velük) VÉGIG!

    VálaszTörlés
  7. Remélem minél többen csatlakozunk hozzájuk, hajrá Magyarok

    VálaszTörlés
  8. A Momentumos fiatalok nagyon okosak. Volt egy rendezvényük itt Debrecenben. Olyan sokan voltak az érdeklődők, hogy még az utcán is álltak az emberek. Nem szónoklatok hangzottak el, hanem csoportos beszélgetések. Egy-egy asztalnál ült le a Momentumos az emberekkel. Vélemények hangzottak el, érveltek, s látszott rajtuk, hogy nem kapkodnak, céljuk van, ez a cél fázisról-fázisra menni a kijelölt úton előre. Remélem a MÁJUS l-je lesz az út vége. Célba érnek.

    VálaszTörlés