Pártrasszizmus

Így neveztem el azt a folyamatot, ami létező pártjaink hibáit teljes pártellenességbe akarja valahogy fordítani, csakhát ez meg épp olyan, mintha egy cigány boltitolvajt elfogva a cigányokat tolvajoznánk le. Nem tiltjuk be az autót attól, hogy sok a baleset, hát akkor itt sem árt kicsit gondolkozni, hangulatkeltés helyett.

Szóval ácsi, Párt ám az amerikai Demokrata Párttól a brit Tory-kon át a német SPD-ig sokminden, meg azért azt is hozzáteszem, hogy mellesleg ezek a Pártok a világ jól élő részének országait vezetik, és nem tegnap óta, tehát valamicskét már csak letettek az asztalra, nemde. Vannak jó és rossz Pártok, jó és rossz autók, és attól, ha egy Trabant szétesik a Zember alatt, még nem tiltjuk be a Mercedest, nemdebár. Értem én, persze, hogy megy már a helyezkedés az Orbán utáni időkre, és megkezdődött máris az ilyen irányú Népbutítás, de csaxólok: előbb Orbánt kéne buktatni, hogy legyen Orbán utáni idő, mert enélkül nem lesz. Akik a Pártokat most fetisizálni kezdik, mint minden rossz okozóit, azok néhány valóban lelkes ideológus kivételével egyszerűen demagógiát alkalmaznak, megpróbálják a létező pártjaink elleni kiábrándultságot tömeg, majd később szavazatszerzésre fölhasználni. Ja, persze majd úgy, hogy mikor eljön az ideje, akkor párttá alakulnak, mert persze Ők is tudják, hogy sok bukott politikai rendszerkísérlet után csak egy maradt életképesen a placcon: a Pártrendszer.

A Párt, mint olyan ugyanis nem az Ördög maga, hanem csak egy szervezet, aminek épp lehetne kisbicikli az elnevezése, vagy gőzmozdony, tökmindegy, és valójában csak annyit jelent, hogy adott értékek és érdekek képviseletére emberek egy csoportja összefog és szervezetté formálja önmagát. Daimler az első kocsiját a konyhában ütötte össze, Bill Gates meg a garázsban programozgatott, de ha elmegyünk Kecskemétre megnézni a Mercedes gyárat, meg bekapcsoljuk a számítógépet és előjön a Windows, azért könnyű ám rádöbbennünk, hogy ezek nem lennének, ha bármelyikük a sufniban marad, és nem kezdi el szervezetté formálni a fejében lévő tudást. Az Élet törvényszerűsége az erők koncentrálása, nem egyenként kószálunk a mezőn, hanem társadalmat hoztunk létre, nem vadkecskét hajkurászunk, hogy aztán valahogy megfejhessük, hanem megvesszük a boltban a tejgyáraktól a cuccot, ugye. Ebből a politika sem kivétel, tessenek már kicsit elgondolkodni, mikor épp a társadalom egészének legnagyobb kérdéseit eldönteni hivatott embereknek akarjuk előírni, hogy az Élet, a társadalom erőkoncentrációs törvényeivel szembemenjenek.

De játsszuk le konkrét példán, tessék. Betiltjuk a pártokat, csak egyéni képviselők indulhatnak személyként az országgyűlési választáson. Már az indulásnál baj lesz: van egy jelölt, akinek temérdek pénze van, van egy másik, akinek meg kilóg a feneke a gatyóból. A gazdag belenyomja a kampányába a lóvét, a szegény meg járkál lakásról lakásra. Utóbbinak 50 ezer választót kéne darabra személyesen megtalálnia, nulla reklámhordozóval, nulla médiával, előző meg naponta bombázza az ajánlataival a lakosságot. Na, ki fog nyerni? Hát persze, hogy az, akié a lóvé, ekként a média is. Namost akkor szegény emberünk mit tehet, hisz elég okos, hogy előre gondolkodjon: elinduljon esélytelenül, vagy Ő is szerezzen pénzt? Ha utóbbi mellett dönt, és talál is vállalkozót, aki megfinanszírozza, akkor lesz esélye, csakhogy máris kiszolgáltatta magát egy másik, a választáson nem induló embernek, így nem önmagát és a választóit fogja elsősorban képviselni, ha bejut, hanem azt, akinek a pénzétől függ ez az egész műsor. Csakhogy ezt ám korrupciónak hívják, és pont ezt kéne elkerülnünk, nemdebár.

De menjünk tovább: ott a frissen megalakult parlament a 200 egyéni képviselővel. Kéne ugyebár valami Kormányt választani, mert mellesleg az államigazgatás országos rendszere naponta milliószámra hoz döntéseket, és kellenek emberek, akik a rendszer egyes ágazatait irányítják miniszterként. Ahhoz, hogy valaki miniszter legyen, meg kell szereznie 101 képviselő szavazatát a 200-ból, és elindul a folyosói szavazatgyűjtés. Tekintsünk el attól, hogy hónapokig nem lesz Kormány, annyit kibír az államigazgatás önműködése, de végül csak lesznek olyanok, akik mögé a parlamenti többség fölsorakozik. Sok pici egyéni képviselőt könnyebb ám megvásárolni, mint szervezett nagyobb csoportokat, csaxólok: az Ország leggazdagabb embere épp úgy dönt, hogy bevásárolja magának a minelnöki posztot, és szépen végigmegy mind a 200 egyéni képviselőn, és fölajánl nekik fejenként egymilliárd forintot. Ugye nem teccenek annyira naivak lenni, hogy elhiszik: a 200-ból nem fog megszédülni a többsége ennyi pénztől? A minelnök ismét csak a leggazdagabb lesz, Ő meg simán a többszörösét vissza fogja termelni a kiadott milliárdoknak az államkassza, tehát mindannyiunk rovására.

És akiket ebben a folyamatban megvett, azok aztán hűek maradnak hozzá később is, hisz nem hülye a minelnök, hogy az egymilliárdos képviselő-vásárlási díjért ne kérjen betartatható hűséget. Az a pár becsületes, aki meg nem fogadta el az egymilliárdot, ott lesz ellenzékben egy hatalmas többséggel szemben, és egyedül, mint az ujjam. Se lóvé, se szakértelem, se apparátus, olvasgathatja majd a törvényeket minden szakmában, de lövése nem lesz az esetek zömében, hogy miről is van szó, az előterjesztéseket ugyanis olyan minisztériumok teszik, ahol emberek ezreinek munkája adódik össze végtermékké, ezzel meg egy bármennyire okos és eltökélt ember sem versenyképes. Szóval az a helyzet, hogy a pártrendszer kiiktatása maga a korrupció: a gazdagok megveszik a képviselőket, és azokat többségi szavazógéppé formálják, és ha épp olyanjuk van, akkor kiírják erre a kialakult, és szervezett hálózatra, hogy Párt, oszt jónapot. Vagy nem írják ki, mert minek: egy frászt fog a kőgazdag hatalomgyakorló mindenféle belső választásokon megmérettetődni, mikor már egyszer megvette kilóra a képviselőket. Nakéremszépen, hát ilyen a politika, ha nincsnek pártok. Mondom ezt civilként. Józan civilként.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!