Hogyan tovább?

A Rezsimet roppant egyszerű lenne eltakarítani. Nem kéne hozzá más, mint józan paraszti ész. Amiből még az egyébként általam roppant kevéssé kedvelt Lenin nevűben is volt annyi, hogy kimondja: ami nem megy, azt ne erőltessük. Meg még az egyébként általam sokkal inkább kedvelt Einstein nevű is mondott hasonlót, valami ilyesmit: ostobaság azt várni, hogy jobb eredmény szülessen, ha mindent ugyanúgy csinálunk, mint eddig. Ehhez most akkor hozzáteszem az általam legkedveltebb gondolatát: kevesebbet érezz, többet gondolkodj! Ja, ez saját.

Én elhiszem, hogy sokaknak van kedvence a politikában. Családi hagyomány, saját kútfő, bármi oka lehet, hogy egy ember elköteleződik egy közszereplő mellett. Én meg erre azt mondom: jobb az érzelmeket meghagyni a magánéletnek. Ott belefér, hogy a hozzánk közelálló hibáit, rossz tulajdonságait nem vesszük tudomásul. Ez olyannyira közelfogadott, hogy még a törvény is írásba foglalja: nem vagy köteles vallomást tenni családtagodra, közeli barátodra. Oké. A baj ott kezdődik, amikor egy valójában tőled távolállóval viselkedsz úgy, mintha szíved szerelme lenne.

A politikus nem szeret téged. Manipulál, felhasznál, úgy tesz, mintha szeretne, de nyugodj meg: nem szeret. Furcsa is lenne, ha akkora szíve volna, amibe belefér többszázezer, esetleg milliónyi ember. Nem, ő nem azért mosolyog rád, köszönt föl, fényképezkedik veled, mert a szíve csücske vagy, hanem azért, mert függ tőled. Ha elég sokakkal képes elhitetni, hogy számít neki a személyük, a gondolataik, az érzéseik, akkor szabad kezet kap. Tehet bármit, meg annak az ellenkezőjét is, hazudozhat, csalhat, lophat napestig, hiszen úgyis megbocsátod neki. Te ugyanis azt hiszed, hogy a kapcsolatotok kölcsönös. Úgy viselkedsz vele, mintha családtagod lenne. Ő azonban nem. Ő átbasz.

Vannak született zsenik, akik képesek tömegeknek kölcsönös érzelmeket hazudni. Ebből nekünk is jutott egy: Orbán. Kétmilliós fanklubja van, szegény nyugdíjas néni inkább éhenhal, semmint ráébredjen, hogy épp azért nincs már gyógyszerre, de még ételre sem pénze, mert idolja kirabolta. Az országot is, így aztán őt is. Éhenhal, és közben utolsó mosolyával még megsimogatja a falon függő Orbán-képet. És ugye azt nem kell mondanom, hogy a mi térfelünkön is vannak hasonló közszereplők. Az érzelmek kufárai, akik csak annyiban különböznek Orbántól, hogy a színlelésben kevésbé tehetségesek.

Gondoljunk bele egy pillanatra: mi lenne, ha a közéletből kioperálnánk az érzelmeket, és tényekkel helyettesítenénk? Ott állna Orbán tábora a hipnózisból felriadva, és szembesülne a valósággal. Kirabolt ország, erősödő önkényuralom, haverok, buli, hunta. Percek alatt lenne vége a rezsimnek. És megintcsak átevezhetünk a saját partunkra. Mi lenne Gyurcsány fanjaival, ha kénytelenek lennének észrevenni a szavak, és tettek közötti rettenetes ellentmondást? Mi lenne a családi hagyományból örökös szocifannal? Vagy bármelyik parlamentbe beücsizett műellenzéki párt rajongójával?

Ezt a Rezsimet a világ legegyszerűbb dolga volna eltakarítani. és semmi nem kell hozzá. Sem pénz, sem szervezeti háló, sem média. Egyszerűen csak saját magunkon kéne egyet változtatni. Ne szeress politikust. Pont. Ennyi az az alapszabály, amit ha betartunk, minden egycsapásra a helyére kerül. A valóságot látnánk, nem annak egy manipulált díszletét. Na, és akkor most szuggerálok. Nézz a szemembe. Mondd utánam. Nem szeretek politikust. Nem szeretek politikust. Nem szeretek politikust. Nem szeretek politikust. Nem szeretek politikust. Máris jobb, ugye?

És máris egy lépéssel közelebb vagy Orbán bukásához.