Nincs mentség!

Tabudöntés következik. A képviselők visszahívhatóságáról és mentelmi jogáról lesz szó. Elnézve országgyűlési képviselőink valós tevékenységét, épp ideje erről is beszélni. De leginkább visszahívhatóvá tenni Őket, és elvenni Tőlük kiváltsággá vált mentelmi jogukat. 

Értem én persze, hogy mire is jó a mentelmi jog. Elvileg az országgyűlési képviselő a köz érdekében él, ezt vállalta, ez tölti ki az élete minden percét. Ne zaklathassák tehát e közhasznú tevékenysége közben mindenféle perekkel, koncentráljon a munkájára, hisz mindannyiunkért teszi. Mondom: elvileg. Mert a megtapasztalt VALÓSÁG teljesen más. Üres parlamenti széksorok, nulla valós aktivitás, leginkább a pártok frakcióinak szavazógépében való gombnyomogatás felső parancsra. Van ugyan pár olyan képviselő, aki nem szakad el megválasztása pillanatában a választóitól, hogy négy évre beüljön a jól fizett parlamenti melegedőbe semmittenni, de Ők a kivétel, nem pedig a szabály. A mentelmi jog intézménye már teljesen más célt szolgál, mint amire annak idején kitalálták. Kulcsfontosságú elemmé vált a fehérgalléros politikusbűnözői kaszt létrejöttében, és egyben a zsarolhatóság táptalaja. A mentelmi jog gyakorlásának valósága a kéz kezet mos összehajló körmutyizása: Te megszavazod nekem a mentességet, én is Neked, érinthetetlenek vagyunk, az uralkodó kaszt tagjai. Ha meg valamelyik ellenzéki képviselő elkezdene ugrálni kicsit az Orbán Rendszer ellen, azon veszi észre magát, hogy kap pár feljelentést ismeretlenektől, és Narancsos kollégái megzsarolják: ha nem áll le, fölfüggesztik a mentelmi jogát, aztán járhat ügyészségre meg bíróságra. Így aztán le is áll gyorsan a kollégaúr, minek a feszkó a nagy jólét közepette, nemde.

A mentelmi jogot körömszakadtáig védik a Parlamenti Urak, és pártjaik, nanáhogy, ez az egyik kasztjelvényük, előjoguk, csakhát ami az Ő érdekük, az nem biztos, hogy a Nép érdeke is. Vagy inkább: biztos hogy nem. Van némi saját tapasztalatom rendőrségi, bírósági ügyekben, volt nálam házkutatás, négyszer rabosítottak, 47 feljelentést tettek ellenem mindenféle Fidesznyik csicskák az elmúlt három évben, úgyhogy hazajárok a rendőrségre meg a bíróságra, koncepciós ügyek tömegében önmagamat védeni. De közben azért maradt időm blogot indítani, azt felfuttatni, ellenálló mozgalmat szervezni, amiből aztán a Nincs Alku Párt (NAP) kinőtt. Úgyhogy aligha töltöttem kevesebb időt közügyekkel, mint egy parlamenti képviselő szokott, és mégis beilleszthető volt az életembe a folyamatos hatósági zaklatásokkal való szembeszállás. Nopláne a Parlamenti Urak megfelelő fizetést kapnak tőlünk a munkájukért, úgyhogy van miből ügyvédet fogadni, mintahogy velük ellentétben nekem ilyesmire nem jutott, úgyhogy magamnak kellett eljárni minden ügyemben. Úgyhogy a valóság az: ha valaki hivatásának érzi a közügyek képviseletét, akkor annak igenis bele kell, hogy férjen a peres ügyek vitele is, merthát mint mondtam: saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy belefér.

Olvasóim egy ideje láthatják, hogy megkezdtem a blogban a Nincs Alku párt (NAP) programtéziseinek megvitatását. Nyílt programalkotást folytatunk, nem valami háttérszakértők dugják össze a buksijukat egy irodában, aztán majd előhúzzák a nyuszit a kalapból egy pártkongresszuson: nesztek itt van, jó sok oldal, szavazzátok meg, aztán haladjunk tovább, nem kell a vita. Nem, mi ezt nem így tesszük. Megírom egymás után az egyes fontos programjavaslatokat, a neten, élőben, mindenfelé várom a reakciókat, és ahogy azok sorjáznak befelé, a párt tagságával megvitatjuk. És amikor programunk minden egyes kritikus pontjának javaslata megtörtént, és az azokról folytatott folyamatos viták kijelölik azt az irányt, ami a képviselendő Nép akaratával leginkább egybevág, akkor majd döntünk az egészről, egyben. Nagyjából szeptember végére várható, hogy a NAP tételes, rövid, ámde ütős és egyedi programja végleges lesz, addig meg csak folyjon a vita, minél több, annál jobb. A mentelmi jogra visszatérve: javaslatom tehát az, hogy a mentelmi jog szűnjön meg: el kell venni azoktól, akik mostanra kaszthovatartozásuk jelvényeként használják, előjogként gyakorolva mindannyiunkkal szemben.

A másik tabutéma a képviselők visszahívhatósága. Itt is ugyanaz a helyzet minden szempontból, mint a mentelmi jognál: garancia a politikai kaszt vezetőinek, hogy négy évig azt csináljanak, amit akarnak. Ahogy azt Orbán mondta anno: egy dolog a választási program, egy másik meg a kormányzás. A képviselők visszahívhatatlansága a legfontosabb garanciája, hogy ezt meg is tehetik: lehet ígérgetni tücskötbogarat, hazudozni szélesvásznon, aztán 4 év alatt a választó úgyis elfelejti mit is ígértek, és aztán mi lett belőle. Úgyhogy ebből is épp elég volt 25 évnyi: nem nyakrafőre, de azért a képviselőknek visszahívhatóknak kell lenni. Javaslatom az, hogy a 4 éves ciklus első évének kivételével minden évben lehet indítani egy visszahívási eljárást az illető Parlamenti Úr választókerületében, és ha a visszahívására több szavazat érkezik, mint amennyivel korábban megválasztották, akkor a mandátuma véget ér, és új választás kezdődik. Egy ilyen eljárás garantálja, hogy azért ne folyamatosan menjen a kampány, de egyben azt is, hogy a képviselő nem szakadhat el a választókerületétől: ha nem tartja a folyamatos kapcsolatot a választóival, akkor egyszercsak azt veszi észre, hogy eltűnt alóla a bársonyszék. És igen, tudom, hogy ezt listás képviselőknél máshogy kell, de erre a kérdésre majd önálló blogban fogok visszatérni. Hát akkor ennyit a tabukról...

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!