Hóban, fagyban, NAPsütésben

Szombaton lesz egy éve, hogy Orbán tusványosi illiberálisozó beszéde elleni tiltakozásként blogom közönségével kimentünk a Kossuth térre tüntetni, és mozgalommá alakulva ott is maradtunk, nonstop sátortáborral demonstrálva a kialakuló diktatúra ellen.

Az Orbánbeszéd még akkor is mellbevágott mindenkit, ha voltak már jelei, hogy itt önkényuralom készül. Bloggerlelkemmel azt gondoltam, hogy eddig és nem tovább, és nyilván a kódolt, ámde könnyen megfejthető szöveg után a magukat ellenzékinek érzők utcai demonstrációkba kezdenek: táncsak nem hagyjuk már, hogy frissen kialakult demokráciánkat mindenféle ellenállás nélkül elvegyék tőlünk. Írtam is erről blogot, felkértem benne az ellenzéki pártok vezetőit, meg pár közelismert személyiséget, hogy együtt csináljanak egységfrontot Orbán ellen, és mindenki menjen a Kossuth térre. El is jutott az minden címzetthez, ám semmi nem történt. Páran kiadtak valami sajtónyilatkozatot, hogy ejjjdecsúnya volt ez, Orbánúr, aztán visszamentek a Balatonra nyaralni tovább. Én meg nem tudtam, mi dühít jobban: hogy egy egykor magát demokrataként feltüntető emberből ilyen kóró lett, vagy pedig az ellenzék semmittevése. Aztán akkor eldöntöttem magamban: ha mások nem, akkor majd én megteszem, ha kell, egyedül, de nyilván lesznek olyan demokraták, akik megértették Orbán hadüzenetét és csatlakoznak hozzám. Úgyhogy fogtam magam, bejelentettem az állandó tüntetést a Kossuth térre, a Parlament előtti nagy térségre, aminek a neve: a Nemzet Főtere. Gondoltam, pont jó lesz megmutatni a Diktátornak, hogy odabent Ő van, odakint meg az ellene felkelő Nemzet.

A rendőrség persze menetből elutasította, mentem  bíróságra, de közben azért megnyitottam egy másik jogi utat: a spontán tüntetését. Felkértem blogom Olvasóit, hogy csatlakozzanak hozzám, aztán addig is, amíg a bírósági csata megy a tüntetés jóváhagyásáért, menjünk ki a Kossuthra, ne otthon lóbáljuk a lábunkat. Sokan vették az adást, jól elvoltunk a Kossuthon a oldalsó sétányon, és egyszercsak hívtak a Fővárosi Törvényszékről: megvan a döntés. Nosza, taxi, szaladás a papírért, és az volt benne, amire vártunk: az engedély. Úgyhogy augusztus 8-ra meghirdettem a már kint lévők mozgalommá alakulását, és a Kossuth közepére a sátorverést. Nemcsak az olvasóimat hívtam, hanem az országos média ellenzéki részét is. Voltunk kint háromszázan, épp csak média nem, pedighát akkor még nem voltak tüntetések, egy 300 fős elég ritkaságnak számított. Node ha így, hát így, nem érdekes, gondoltam naivan, lényeg hogy ott vagyunk, tegyük a dolgunkat, próbáljuk meg rávenni az ellenzékieket, hogy minél többen csatlakozzanak. Egyszerű volt az elv: ha azt látják az otthonülők, hogy valakik mernek tevőlegesen is szembeszállni a Felcsútival, akkor majd Ők is felbátorodnak. Magánemberek jöttek is szép számmal, csak épp az ellenzéki potentátok közül nem érezte szinte senki a szükségét, hogy legalább szolidaritásból megjelenjen nálunk. Persze Gyurcsányt vártuk leginkább, belőle kinéztük, hogy képes lesz túllépni a puszta dumálás határán, meg is ígérte kamerába, aztán nem jött.

Páran azért jöttek: Demszky, Karácsony Gergely, Gőgös Zoltán, aztán Bokros, Falus Ferenc, örültünk Nekik. Jött az európai média is, volt némi hírértéke, hogy emberek fogták magukat, aztán beleálltak Orbán arcába, miközben az már megkezdte "szabadságharcát" a minket eltartó Európai Unió ellen. Depersze megintcsak tapasztaltuk, hogy az ellenzéki média nagy ívben kerüli növekvő sátortáborunkat, meg azt is, hogy a Narancsok szócsövei megkezdték a karaktergyilkosságot ellenem. Naja, ez kevéssé volt meglepő, az már inkább, hogy a balliberális értelmiség egy része is szószerint átvette a Fideszmocskot, tán elfelejtették, hogy ott nem igazat szoktak írni. Szombatonként tüntetéseket tartottunk, elmentünk mások demonstrációira, közben meg kaptuk a hatósági zaklatásokat: a Parlament Hivatala, aztán a kerületi közterületfelügyelet gondolta, hogy Nekik ott jogaik volnának minket egzecíroztatni, csakhát gyorsan infomáltuk Őket arról, hogy takarodó, mert bírósági döntéssel szegülnek szembe, nehogy bajuk essen. A legelején a Fidesz nem vett minket komolyan, gondolták, elhal úgyis az újdonság varázsa, hazamegy a Szabó a csapatával, megunja, aztán akkor mehet minden tovább a megszokott rendben. Csakhát azok az emberek, akik odagyűltek, nem hazamenős fajtából voltak, úgyhogy kezdtünk roppant kellemetlenné válni Hataloméknak.

Jött az őszi nagy forradalmi hevület, részvettünk mindenben, amiben csak erőnk engedte, biztosítottuk a teret gyülekezési jogunkkal, hogy másokét se utasítsák el: zsaruék tudták, hogy nem érdemes, mert max annyi történik, hogy a mi gyülekezési jogunkra fogják mások is a tüntetéseket szervezni. Aztán a lázat csendes és mocskos eszközökkel lecsillapították, jött a tavasz, mi meg egyedül maradtunk a cselekvő ellenzékiségünkkel. Éjszakai TEK akciókat kaptunk, ötször, lebontották a sátrainkat, minket elvittek, és mindezt a hivatalos parlamenti ellenzék mély hallgatásba burkolózó, semmittevő kollaborációja mellett. A TASZ mellénk állt, minden rendőri erőszakot Strasbourgba vittünk, de közben el kellett gondolkodnunk: van-e értelme olyan politikai erőket a Kossuthra várni, akik már belenőttek időközben a képviselői bársonyszékükbe, és egyetlen politikai aktivitásuk a szövegelés. Arra jutottunk, hogy tapasztaltunk már elég kollaborációt és árulást, hogy naivitásunkat föladva magunk vágjunk neki az Orbán Rezsim eltakarításának, mert azt más helyettünk nem fogja megtenni. Megalakítottuk a cselekvő ellenzék pártját: a Nincs Alku Pártot (NAP) és nekivágtunk az országnak, hogy fölépítsük az ellenállást, és terjesszük annak szellemét. Most szombaton, augusztus 8-án leszünk épp egy évesek, azóta terepen vagyunk, és leszünk is, amíg csak kell. Most éppen a Nyolckerben, a Rákóczi téren van az állandó tüntetésünk, odavárjuk a NAP szimpatizánsait délután 5 órára, hogy megünnepeljük elpusztíthatatlanságunkat és erőt adjunk egymásnak a következő időkre. Nehéz, de nem lehetetlen feladatot vállaltunk: az európai demokrácia helyreállítását, és minden ahhoz szükséges kockázatot és küzdelmet.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!