A Fidesz kártyavára, meg a friss szellő

Három hónapja járjuk az országot állandó, nonstop sátras tüntetésünkkel, és az egyik legfontosabb tapasztalatunk annyi: valódi, aktív tömeg a Vérnarancsokat már nem támogatja. Látszat az egész, egy erősebb fuvallatra összeomlik a Maffia.

Kossuth tér, Győr, Nagykanizsa, Szombathely, Zalaegerszeg, Székesfehérvár, Rákóczi tér folyamatos tüntetésünk eddigi állomásai. Mindenhol minimum egy hét, aktivista-, és szimpatizánstoborzás a Nincs Alku Pártnak (NAP), és tömérdek beszélgetés az utca valóságában, saját közegükben az emberekkel. Félelem, apátia, igen, kicsit még tán mélyebben, mint eredetileg gondoltuk, de van más, mostanra betonbiztos tapasztalatunk is. A Fidesz valódi, elkötelezett támogatói háttere minimális. Alig ütköztünk igazi Vérnarancsba, pedighát a közvéleménykutatások szerint minden 7-ik választónak annak kéne lennie. De mondom: nem az. Nem vonom kétségbe, hogy létezik másfélmillió Fidesz-szavazó, de nagyjából pont annyira csak ímmel-ámmal, jobb híján, meg személyes érdekből azok, mint a parlamenti "ellenzék" muszájszavazói. Konfliktust, érdemi vitát már nem vállalnak, az a magabiztosság, amivel kezdetben a Kossuthon nekünk estek, teljesen elkopott. Már meg sem állnak, max menetből szólnak be, aztán gyorsan elillannak, ez meg nem épp az önbizalom jele. Valamit tehát Ők is éreznek, aggódnak nyilván, hogy egyszer vége lesz a Nép kiszipolyozásából fölépített Pártkánaánnak. És ebben igazuk is van.

Pedig országjárásunk állomásai mind Narancsvárosok. Egyrészt nincs nehéz dolgunk ilyet találni, mert érdemi ellenzéki tevékenység, ellenállás hiányában múlt évben háromszor tarolták le Orbánék az országot, másrészt meg minek mennénk arra a pár kivételes helyre - Szeged, Angyalföld, ilyesmi -, ahol a demokraták sikeresen politizálnak hosszú ideje. Csakhát amik a térképen nagyon narancsszínű települések, azok a terepen, élőben nem azok. Ha röviden akarom összefoglalni a megszerzett gyakorlati tapasztalatunkat, azt mondom: az Ország még az Övék, de a Nép már nem. Birtokolják a közhatalmi pozíciókat, Ők osztják a pénzt, az állásokat, de ha bajba kerülnének egy komolyabb fölhorgadásnál, nem nagyon lenne, aki kiállna értük. Nem véletlenül nem szerveznek jóideje Békemenetet sem, az ingyenkolbász, meg a napidíj sem tudna összehozni jelentős tömeget. Mert már egyszerűen ciki Vérnarancsnak lenni, ezt az okosabbja fölfogta. És ennyi település "megdolgozása" után már mondhatom: a fölhalmozott tudásanyagunk a Valóságot tükrözi, ennyi kivétel ugyanis már nem lehetséges, amit találtunk, az maga a Szabály. Az ilyesmit szociológusék úgy hívják: reprezentatív, tehát bátran lehet következtetni az egész Ország állapotára.

Nem párt, meg önkormányzati irodákban, mesterséges környezetben gyűjtöttünk néhány betévedőtől infókat, hanem az utcán, mindig azon a helyen, ahol a legtöbb járókelő fordul meg. Rengeteg ember, rengeteg sors, de néhány dologban ugyanaz: félelem, apátia, és Narancsutálat. Na, szóval ez a helyzet, most már biztosan kijelenthetjük. Közben meg persze megyünk kisebb településekre is, tegnap épp Sülysápon voltunk, és ez is megér egy misét. Olyan nettó Narancsfészek, ahol még a Művházat is Wass Albertről nevezték el, gondolom ennek jelentését nem kell elmagyaráznom. Piacnap volt, reggel 6-tól délután 3-ig ment Sülysáp központi terén a móka, tömérdek érdeklődő ember, és az egész nap folyamán elvétve kaptunk csak negatív reakciót. Mikor olyan helyen vagyunk, ahol van mellettünk nagyforgalmú út, tehát van értelme "dudáltatni" - teccenek tudni, van tábla, hogy "ha eleged van Orbánból, dudálj" - akkor ezt tesszük. És Sülysápon az autók kétharmada dudált, néha az egész elhaladó konvoj caklipakli csinált nekünk hangorgiát. Győrben is meglepő tapasztalataink voltak ilyen téren, de Sülysáp még az ottani arányokat is fölülmúlta.

De az igazán meglepő az volt, hogy élőben is sokan vállalták velünk a beszélgetést, gazdagodtunk aktivistákkal, szimpatizánsokkal, pedighát a központi tér, ahol voltunk, pontosan a Városháza előtt található. A NAP alapkoncepciója nagyjából ennyi: példamutatás, bátorság, kiállás, kitartás a Hatalommal szemben, hogy mások is erőt merítsenek a miénkből, és oldódjon a félelem és apátia görcse. És tegnap oldódott. Pedig semmi csodát nem csináltunk, csak ott voltunk, de ez úgytűnik, önmagában is esemény. Ezt éreztük korábban Szentmártonkátán is: egyszerűen a kisebb településeken semmiféle demokrata ellenzék nem létezik, így aztán lehet a Fideszt, meg a Jobbikot támogatni, vagy kussolni. Az a helyzet, hogy sikerült az elmúlt évtizedben nullára redukálni az igazi vidék demokrata jelenlétét, ennek eredményét meg a Jobbik folyamatos erősödésében érezhetjük, az adatokban is, de ami még rosszabb: a közmorál romlásában úgyszintén. Szóval megint csak azt mondom, nem kell itt semmi varázslat: terepre kell menni, vissza az emberek közé. Mert várják.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!