Antipárt

Mielőtt kapom az ívet, hogy van már olyan, hogy antipolitika, csaxólok: tudom, egyetemista koromban Konrád Györgyöt szamizdatokban volt szerencsém olvasni, és igen, az Ő antipolitikáját gyúrtam tovább antipárttá.

Mielőtt találgatni teccenek, nem, nem ez lesz az április 29-én megalapításra kerülő pártunk neve, bár ha jól tesszük a dolgunkat a későbbiekben, akkor mindenkinek ez jut majd az eszébe rólunk. Írtam már arról, hogy a politika, a politikus, a párt történelmileg és főként tőlünk nyugatra teljesen mást jelent, mint kies honunkban. De mi a saját rögvalóságunkban hozunk létre pártot, így aztán abból kell kiindulnom, amilyenek a magyar verziók, és azokhoz képest bizony az antipárt a megfelelő gyűjtőfogalom. Ja, és még valami, nekifutásként: ezt a pártot most nem én hozom létre. Az OGYM-et valóban én szültem - kis képzavar -, fogtam és kimentem a Kossuth térre lesz ami lesz alapon, és akik velem jöttek, belőlük lett a Mozgalom. Magyarul semmi előzetes filózgatás, csapatmunka nem volt, durr bele, lesz ami lesz. És ami lett, az már képes arra, hogy túltegye magát az agyonhallgatáson, a kiközösítésen, helyette meg összedugja a buksijait, és kitalálja, hogyan tud az Ország hasznára tenni. Szóval ez már nem az én pártom lesz, hanem a Mi Pártunk - ez se rossz név, de nem ez lesz -, a blogjaim vitaindítók kívül is belül is, nem pedig kőbevésések.

A pártot tekintsük annak, ami: olyan csoport, amelyik indul a választáson, mert bele akar szólni közügyeink intézésébe, és azt a jelen magyar szabályok szerint csak pártként teheti. Érdekes egyébként a Nép hozzáállása saját pártjaihoz: egyrészről rühelli mindet, másrészt meg csak azt veszi komolyan, aki pártként teszi a dolgát. Naja, nem ez az egyetlen alapos ellentmondás persze közgondolkodásunkban, lesz dolgunk az évtizedeken át tartó népbutítás meggyógyításával ebben is. Mi a pártot gyakorlatice egy dolog miatt hozzuk létre: hogy tudjunk végre válaszolni mindazoknak, akik a Téren, a neten, mindenféle megkérdezik: oké, de ha bukik Orbán, utána kikre szavazzunk? Innentől egyszerű: ránk. Kedves Utálóink most biztos azt gondolják, hogy kamuzok, a Mozgalmárok meg tudják, hogy hányszor de hányszor hangzott el felénk ez a kérdés a Kossuthon, meg a neten. És nem volt rá válaszunk, nem is kellett persze, hogy legyen: nem az volt a célunk, hogy magunk faragjuk újra a demokratikus jogállamot, mi csak addig szerettük volna eljuttatni az Országot, hogy újra lehessen szobrászkodni az arra alkalmasaknak.

Csakhát 8 hónapnyi élő tapasztalat megmutatta, hogy vagy magunk megcsináljuk, vagy minden marad az elkorhadt régi szerint, ahol csak annyi lesz a megújulás, hogy a Fideszt a Jobbik fogja fölváltani. Úgyhogy akkor lássuk, milyen is az a párt, amelyik magyar viszonyok között antipárt. Először is: nem vezérelvű. Püfff. Mozgalmunk gyűlölői előszeretettel mantrázzák, hogy az OGYM az én személyes bűvkörömbe tévedt megtévesztettek csapata. Magyarul én vagyok a vezér, aztán mindenki követ hipnózisban, agyatlan birkanyáj módjára. Nem, nem ez a valóság. Ez a Narancsoknál, meg a parlamenti "ellenzéknél" dívik szokásként, az OGYM-ben viszont állandó a belső vita, nincs ugyanis "pártvezetés", amelyik valami bérelt irodakomplexumban székel, és fogadóórákat tart a párttagoknak heti egy órában. Az OGYM valósága az, hogy akik benne vannak, nem a személyem miatt vállalták a sok megpróbáltatást, amin eddig már átmentek, hanem az elvi meggyőződésükért. Úgyhogy valójában eddig sem voltunk vezérelvűek, de a jövendő párt aztán főleg mentes lesz ettől. 

Roppant egyszerű módszerrel tudjuk elérni, hogy ne teljesülhessen egy ember akarata, még akkor sem, ha az az ember én volnék. A módszer a teljes decentralizáció, magyarul minden hatáskört a helyi szervezetekhez teszünk. A "pártközpont" feladata az erkölcsi követelmények, és a politika alapvetés betartatása, és semmi több. Utóbbira is csak azért van szükség, hogy nehogy megélhetésiek kerüljenek a sorainkba, de nem Pestről fogjuk megmondani, hogy ki alkalmas vidéken és mire. Mindenki, aki a céljainkat követi, és betartja az erkölcsi normáinkat, bátran tevékenykedhet a színeinkben, nem fogunk sem választási, sem bármilyen szituban "központi" kívánalmakat közölni helyiekkel, és ejtőernyősök sem lesznek, hogy azok helyett, akik egy eredményért megdolgoztak, elfoglalják a választott pozíciókat. Belemehetnék most tételesen abba, hogy a jelenlegi pártok alapszabályai ennek mennyire az ellentétei, de fölösleges terjedelembővítés lenne: mindenki látja, hogy cserélték le a pártközpontok az elvi szilárdságot személyi kérdésekre.

Egy felülről dróton át irányított szervezet szükségszerűen válik elvtelenné: a spanozás, a mi kutyánk kölyke mentalitása válik uralkodóvá, törleszkedés a központhoz, elvek föladása pozíciókért, ezek a mai pártok. Pedig a központ nem arra van, hogy kézivezéreljen, az egyetlen feladata annyi, hogy az alapelveket és erkölcsi normákat betartassa. Egyébként általában a politika feladata is ennyi lenne, nem több: megírni a játékszabályokat, azokat betartatni, de nem részt venni a játékban, pláne nem azért, hogy a hozzánk tartozóknak előnyöket biztosítsunk. Az ilyet nem úgy nevezik, hogy a hatalommal való élés, hanem úgy, hogy visszaélés. Na, ez elkerülendő, úgyhogy amit az előző blogban írtam az Ország politikátlanításáról, azt a gyakorlatban épp saját pártunk alapszabályával fogjuk kezdeni: olyan erejű béklyókat rakunk a "központ" kezére, amiket lehetetlen lesz a későbbiekben eloldozni. A Mi Pártunkat kristálytiszta elvi és erkölcsi alapvetés gyakorlati megvalósítása érdekében hozzuk létre, nem pedig egy újabb megélhetési hálózat kialakítása a célunk. Mondtam, hogy antipárt...

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!