2015. október 28., szerda

Szűzkurva

Ez a Mátégyerök - már a Kocsis persze - sokat tett azért, hogy az amúgyis legalja kategóriás Fidesznyikek közül is a legnagyobb hülyét csinálja magából. Hiába no, nem lehet egyszerre ártatlanságot színlelni, miközben a politikai ágyromantikában folyamatosan túlteljesít.




Lassan kevés lesz egy blog terjedelme, hogy mindazt a nettó idiotizmust, amit művel, összefoglaljam. Pedig időnként szükséges, merthát megígértem Neki, mikor rávágtam az ajtót - immár csaknem négy éve - hogy elősegítem a minél magasabbról minél mélyebbre zuhanását. És szépen gyűlik az akta, lassan tarthatatlan lesz a Kiscsávó még az egyébként Őt futtató Felcsúti Gecinek is. Legújabb attrakciójával pár napja volt tele a sajtó: pert vesztett, véglegesen, 6,4 millió forintot kell leperkálnia egy volt józsefvárosi köztisztviselőnek. Mivel magam is benne voltam az ügyben, mikor az zajlott, ekként természetes volt, hogy magában a sok körös perben is koronatanú lettem. Egyébként is szokásom, hogy Kocsis összes kipécézett áldozatának perében megyek vallomást tenni: nem árt, ha a Bírók megtudják tőlem élőben, hogy az angyalarcú fiúcska valójában 80 kilónyi hazugságcsomag. A címen gondolkodtam kicsit, mielőtt leírtam, pedig spontán szokott jönni: lehetett volna Közhülye például, de aztán a Szűzkurvánál maradtam. Ez írja le ugyanis leginkább torz személyiségét, minden ebből a kettős viselkedéséből jön. Állandó megfeleléskényszerben van a Keresztapa felé, és ezért rendszeresen túlteljesít, aztán meg próbálja valahogy kimagyarázni saját baromságait, neméranevemet játszva. Nézzük kezdetnek, mi van a bűnlajstromán.


Csak röviden persze, említés szintjén, mondom, túl hosszú lesz lassan a Kocsis Dosszié. Van ugyebár a menekültellenes fasizmusa, van az iskolai kötelező drogtesztje, vannak a kilakoltatásai, van két jogerős bírósági papírja, hogy hazudott, van az elbukott munkaügyi pere a friss 6,4 millióval, van az augusztus 20-i nőveretése, van Ungár Klári beperelése mert "lemelegezte". Ezek a legismertebbek, ezek kapcsán adtam is Neki mindig helytálló neveket: Húgyosmáté, Nőverő, ilyesmi. De a háttérben ennél sokkal több ügy van, aktívan csinálja ki magát a Szűzkurva Haverom. Ezért a cikkért is föl fog jelenteni, és ez már a hanyadik lesz, tényleg nem számolom. Persze megtisztelő számomra, hogy a Diktátor Szócsöve a leglelkesebb olvasóm, kösz Mátéka. Na, de lássuk akkor kicsit közelebbről a Srác problémáinak gyökerét. Kocsis apja egy igazi fasiszta idióta: a Horthy Társaság alelnöke, véresszájú turbómagyar, egy igazságot ismer: a sajátját. Nem nagyon volt Kocsisnak más választása, mint a hiperagresszív Apunak besimulni: MIÉP-es tagsága is jórégen apai kötelezés volt, amiből aztán kijött, mikor kicsit enyhült a fater nyomása. De alapvetően ebben az otthoni légkörben tanult meg jófiú lenni: elrejteni a valós énjét, hogy kiérdemelje a buksisimogatást. Mostanra Apu helyét maga Orbán vette át: bármit megtenne Mátéka, hogy Neki örömet okozzon.


Ezért aztán állít nagyokat, azért még a Fideszes hazugsággyárban sem kötelező annyira hülyének lenni, mint azt Kocsis gyakran teszi. A korábbi Szócsövek: Jépajobi - Répássy Róbert, polgári nevén - vagy Rogán, valahogy ki tudtak maradni abból, hogy végül már szívni járjanak a Bíróságra, és gyűjtsék a jogerős pervesztések papírjait. De Mátéka nem bír magával: mindig akkorát mond, hogy maga sem bírja el, aztán aki megírja a hülyeségeit, azt meg beperli, és bukja a pert. Egyszerre akar a leggecibb lenni, mert a macsógőzös Narancsmaffiában az a menő, de ugyanakkor tiszta pedigréjű kedves srác is, mert a Keresztapának meg az is tetszik. És nem veszi észre, hogy lassan teljesen belecsavarodik szűzkurvaságának saját maga által szőtt hálójába: a 6,4 milliós pervesztése csak első volt a sorban, jönni fog a többi is, merthát az idő halad, és lassan korábban elkövetett bűnei jogerős ítéletekig vezetnek. Tegnap voltam épp egy újabb tárgyaláson, ahol kártérítésre perlik, nem is kevésre, és szokás szerint jogosan. Azt már tapasztaltam elégszer, hogy maga Kocsis, ha beidézik tanúnak, és én is ott vagyok, akkor nem mer eljönni soha, de tegnap új fejlemény volt: már az általa megbízott ügyvéd sem jött el. Ami azért ciki, mert újbóli tanúmeghallgatásom lett volna, pont Kocsis ügyvédjének kérésére rendelte el a Bíró. Aki aztán nézett egy nagyot, merthát olyan szintű lúzer pofátlanságot ritkán látni, hogy aki a tanúk újrameghallgatását kéri, az nem megy oda az általa kért tárgyalásra kérdezni.


Múlt héten is voltam, akkor a BRFK-n, mert egy tüntetésünkön rögzítettem a tényt, hogy fasiszta lett a Fiúcska, ezért aztán följelentett. Korábban meg azért, mert az ATV-ben azt állítottam Róla, hogy kapcsolatban áll a szervezett bűnözéssel. És van ezekben a följelentésekben egy közös, roppant gyáva momentum: mindig az Ügyészséggel végezteti a piszkos munkát. A rágalmazás, becsületsértés, meg ilyesmi ugyanis alapból magánvádas: a sértett önmaga fordul a bírósághoz, nem bújhat a közt képviselő Ügyészek háta mögé. De Ő mégiscsak odabújik, néha a nyomozók se értik, hogy mit keresnek Ők egy olyan perben, amiben a rendőrségnek semmi keresnivalója. Ebből meg aztán furcsa mókák jönnek ki: a legutóbbi följelentését még az Ügyészspanjai is annyira cikinek tartották, hogy kaptam Tőlük levélkét: felfüggesztik az eljárást, merthát kétes a sztori. De a legostobább dolga Szűzkurva Haveromnak az Ungár Klári elleni följelentése. Klári Kocsis melegségéről írt egy posztot, azt nagyjából az ország 1%-a olvasta. Aztán ebből Kocsis bírósági ügyet csinál, aminek a valós következménye annyi lesz: a per kiemelt sajtóérdeklődéssel fut majd, aztán a Nép 100%-a fog azzal foglalkozni az eddigi 1%-hoz képest, hogy vajon meleg-e Kocsis, vagy nem. Hihetetlen ez a Csóka. A legaljább párt leggusztustalanabb feladatát hajlandó végezni: a kommunikációs igazgatót mindenhol hazudni tartják. Közben meg pereket indít, merthát vigyáznia kell a "jóhírére", meg a "becsületére".

Mátéka, mire???


5 megjegyzés:

  1. Nem értem. Most akkor meddig csinálhatja ezt még veled, hogy nem megy el, ha a bíróság berendeli?
    Átlagembert képletesen szólva az x-edik felszólítás után már "berángatják" a zsaruk, nem?

    VálaszTörlés
  2. Ugyancsak visszataszító egy alak ez a Mátéka, annyi bizonyos.

    VálaszTörlés
  3. Ez a Kocsis Máté egy igen gusztustalan alak,viszont fel kéne építeni valakit vele szemben a választásokra. ez több éves munka, sok pénz. Viszont ha csak a bunózás marad, akkor biztosan nyer, ha újra indul. Ez viszont nem tőle függ.

    VálaszTörlés
  4. Hogyan illik a képbe, hogy a posztban forgó személy épp most lett a Fidesz budapesti elnöke?
    Lehet, hogy a zsák és foltja esetével van dolgunk?
    Tényleg: van ezzel dolgunk? (DE van ám!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Várok még egy nem nyilvános infót, aztán visszatérek erre ;)

      Törlés