2015. október 26., hétfő

Hazabuli

Naja, ilyen szó nincs. A cikk végére majd kiderül, hogy mégis van, addig meg alternatív címként legyen ez: Házibuli. Mégpedig a Te otthonodban, Kedves Olvasóm.




Egyre inkább úgy érzem: a Népünk passzivitása annak köszönhető, hogy nem érzi eléggé a saját bőrén, amit az Orbán Rezsim művel. Lopnak? Najó, de nem tőlem. De. Tőled. Valahogy mégis olyan távoli a dolog, milliárdok röpködnek a levegőben, persze aztán kikötnek a megfelelő, e célra a Diktátor által kijelölt zsebekben. Egyszerűen akkora tétekben, és olyan pofátlanul játszanak a Narancsfijjug, hogy az átlagpolgár el sem hiszi: Neki is köze volna ám ezekhez a milliárdokhoz. Pedighát van, valójában pont annyi, mint a Fidesznyikeknek, ám ellentétben Velük ezt a jogát nem érvényesíti. Ha pedig ez így van, márpedig olybá tűnik, hogy nagyonis, akkor valahogy kézzelfoghatóvá kell tenni, közérthetővé, hogy mit művel a Felcsúti Maffia mindannyiunkkal. Asszem találtam is egy olyan párhuzamot, olyan életteret, amin meg tudom mutatni közérthetően az egész szarháziságot. Ezért a cím - az alternatív -: Házibuli.


Olvasóim többsége városban él, és nem villanegyedekben. A gangos bérházak bloggere vagyok, úgyhogy mi sem egyszerűbb a példa kereséséhez, mint egy társasház élete. Van 20 lakás, viszonylag békében, nyugiban, semmi különös, nem veti föl a lóvé a lakókat, de azért működik a gáz, a villany, van víz, nem omlik a vakolat, zörög, de jár a lift, nem mennek egymás agyára a lakástulajok. Aztán az egyetlen üres lakásba beköltözik egy csapat. Negédesen megkeresik az összes szomszédot, és meghívják Őket lakásavató bulira. Van aki megy, van aki nem, és hát az Újlakók nagy dzsemborit csinálnak. Dáridó reggeltől estig, ja éjszaka is, folyik a pezsgő, van kaviár, lazac, ilyesmi, megy a beetetés. A pár ott levő szomszéd jólérzi magát, kinyalják a feneküket is, és kicsit benyomva szinte oda sem figyel, hogy az Újlakók közben győzködik pár dologról.


Például olyanokról, hogy lehetne ám kert az udvarban, meg új lift, lehetne kevesebb a közös költség, mert a közös képviselő lop, és a kevesebb befizetendőből mégis több mindenre jutna. Nagyon meggyőzőek, a bepiált szomszédok kajálják is a rizsát - meg a kaviárt lazaccal, persze -, mikor vége a többnapos lakásavató bulinak, kijózanodva is úgy ébrednek: Újlakóéknak igaza van. Kevesebbet fizetni, aztán mégis mindenre több jut, luxusház lesz a gangos, kicsit lerobbantból: miért is ne, egy próbát megér. Azok a lakók, akiket meg inkább zavart a frissen jöttek napokig tartó dáridója, próbálnak a megrészegült ottlevőkkel beszélni. Mondjuk megkérdezik Tőlük, hogy mutattak-e Újlakóék arra bizonyítékot, hogy a közös képviselő lop. Jóóó, hát azt nem, de biztos, hogy lop, mert mind lop. Aztán a józanok megkérdezik: mitől olyan biztos, hogy az Újlakók ne lopnának többet? Hát erre csak annyi a válasz: mert nem olyannak tűnnek. Fiatalok, lendületesek, eltökéltek, ráfér a Házra a megújulás.


Megy a vita mindenütt: gangon, konyhákban, és ezek a viták egyre élesebbek. Újlakók hívei új érvekkel jönnek ugyanis. Olyanokat kezdenek mondani, hogy aki nem akar váltani, az a lopást pártolja. Meg olyanokat, hogy biztos az ellenérvelőket a közös képviselő megvette, hogy ellenálljanak a megújulásnak. Régi lakótársi, baráti kapcsolatok mennek tönkre, elcsattan egy ilyen vitában az első pofon is a lépcsőházban. Újlakóék látva, hogy sikeres az offenzíva, mindenki gyűlöl már mindenkit, aláírásgyűjtésbe kezdenek: legyen társasházi közgyűlés, váltsák le a közös képviselőt. És egy nappal a gyűlés előtt robban a bomba: körbemegy a Házon egy fénymásolt levélke, amit a közös képviselő írt egy vizszerelőnek, és abban az van, hogy Ő kapja a melót, ha visszadja zsebbe a 10 százalékát a munkára szánt lóvénak. Bummm. Aztán hogy igazi-e a papír, vagy hamis, az már ilyen felcsigázott légkörben senkit sem érdekel, meg egy nap úgyis kevés, hogy erről meg lehessen győződni.


Úgyhogy a Közgyűlésre el sem mennek a józan hangok, mert ciki lenne, annál inkább ott tolonganak Újlakók hívei. S lőn. A lakók fele távollétében leváltják a közös képviselőt, és helyette Újlakóék alakíthatnak Intézőbizottságot. Döntenek is gyorsan: nem kellenek Közgyűlések, csak négyévente, két gyűlés között az Intézőbizottság dönt mindenben. A látszat kedvéért bevesznek egy olyat is, aki korábban Újlakóékkal szemben foglalt állást, most is ez lesz a dolga, de csak finoman, szépen, óvatosan, inkább segítsen elnyomni a valódi kritikát: megkapja Ő is, ami jár. Aztán a dolgok felgyorsulnak. A Ház hosszú éveken át összekuporgatott felújítási pénzét, amit a tető megcsinálására gyűjtögettek, mert már kezdtek beázni nagy esőknél a fönti lakások, másra fordítja az Intézőbizottság. Minden vezetéket kicserélnek, de csak ott, ahol Újlakóék, és hívei laknak, és furcsa módon a közös pénzből jut a lakások felújítására is. Feltűnik a hallgatag Józanoknak, hogy nagyon drágák ezek a munkák, és bár van a Házban ezermester, szerelő, kőműves, de valahogy Ők nem kapnak megbízást a munkára.


Aztán ahogy Újlakóék lakásai a Ház pénzén lassan luxuslakosztállyá változnak, hirtelen megemelik duplára a közös költséget. Nagyok a kiadások, mondják Intézőbizottságék, úgyhogy bocsi, de ez van. A több pénzből meg fölvesznek két kigyúrt kopaszt, hogy "biztonságos" legyen a Ház. Voltak ugyanis az utóbbi időben betörések, többen el is költöztek azok miatt, a fura csak az, hogy mindig olyanokhoz törtek be, akik a Józanokhoz tartoztak. Az áldozatok meg gyorsan menni akartak, eladták félpénzen a kérót, és épp olyanok vették meg, akik az Újlakókhoz tartoztak. Aztán ezek a kopasz, kigyúrt "biztonságiak" mindenhová elkezdenek bekopogtatni, ahol bármelyik Józan úgy gondolná, hogy mégiscsak össze kéne hívni a Közgyűlést, mégiscsak a Ház többsége az Újlakók ellen van. Tovább aligha kell folyatnom a történetet. Így is elértem egy blog terjedelmi korlátját, és úgyis érti már a Kedves Olvasóm, hogy miről, és Kikről beszélek valójában. Mert ez az egész bár Házibulinak tűnik, de ebben a Házban valójában 10 milliónyian élünk. Ez a Ház a Hazánk. És innen a cím: Hazabuli.

Ameddig hagyjuk a dáridót.


5 megjegyzés:

  1. Kíváncsi vagyok, az emberek mikor veszik észre, hogy már annál a résznél vagyunk, amikor emelni fogják a lakbért... Nem kicsit, nagyon ! Nem csak nekünk, a bulizók nagyobb részének is...

    VálaszTörlés
  2. Valóban így működik túlságosan sok társasház.
    Mitől működne másképp a Haza?

    VálaszTörlés
  3. Tökéletes írás erről a szerencsétlen országról!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  4. Szegény magyarok ,szegény Magyarország.........kifosztottak,jogaikat a porba tiporták,.........és még mindég nem elég.......mikor nyílik meg a szemük......fogd már fel ellehetetlenítettek,megszünt az élet ,Magyarországon már csak vegetálni lehet :(

    VálaszTörlés