Nagykorúak

Mély fájdalommal tudatom, hogy minden jószándékom ellenére sem bírom nagykorúaknak tekinteni azokat, akik mesékben hisznek.

Nagykorúak ugyanis tudnak számolni. Na, nem a Fermat-féle sejtés bizonyítását várnám el, az tán erős túlzás, de egyjegyű számokat még a leggyengébb iskola felzárkóztató osztályában is legkésőbb a második év végére képesek összeadni. Enélkül évismétlés lesz, szorozni-osztani ugyanis az összeadáson alapul, tehát ha az nem megy, akkor neki kell futni addig, amíg sikerül átvinni a lécet. Nagykorúak tehát simán megbirkóznak mondjuk azzal, hogy 9+4=13. Ehhez még kalandvágyból hozzácsaphatnak egyéb számokat is, mondjuk még egy hármast, meg egy kettest, bár az almát a körtével nem érdemes összeadni, nem lesz belőle görögdinnye.

Nagykorúak már kitalálták, miről beszélek. A 2018-as választások előre nyilvánvaló végeredményéről. Itt van kicsit följebb a Medián szeptemberi kutatása. Nagykorúak tudják, hogy az elmúlt évtized összes választásán beigazolódtak az adataik, és azt is tudják, hogy NEM Fidesz-közeli cégről van szó. Soha nem is volt az, és nem is vált azzá. Nagykorúak felszisszennek azokon, akik próbálják maguknak bemesélni, hogy ezek a számok nem igazak. Ugyanis ha valamiről 10 éve bizonyosodik be minden esetben, hogy igaz, az ellenkezőjét sugallók, vágyaikat kergetők pedig mindig ronggyáégnek ostobaságaikkal, akkor nehéz tudomásul venni, hogy tömegek képtelenek felfogni a valóságot, inkább nekimennek sokadszorra is ugyanannak a falnak.

Nagykorúak tehát nem hisznek a mesékben, és a helyén kezelik a mesélőket. Azokat, akik a nyilvánvaló tények ellenére azzal kábítanak, hogy a 9+4 az valójában 40. Nem, nem annyi, az biz 13, nem épp szerencsés szám, bár ez a legkevesebb. Ezek a mesélők egy dologra jók, de arra nagyon: elégséges számú demokratát passzívan tartani, mesékkel altatni, nehogy rájöjjenek: a diktatúrát csak utcán lehet elzavarni. Egyrészt azért, mert 5000 évnyi világtörténelem a bizonyítéka: máshogy nem lehet, másrészt meg azért, mert részük van a közmorál elmúlt negyedszázadban történt szétrothasztásában, így egy fellobbanó népharag ugyanoda juttatja Őket, mint a valós szövetségesüket és egyben gazdájukat: Orbánt.

Nagykorúak azonban tudnak számolni, értik a zajló folyamatokat, így aztán világos számukra: a mesélők ahhoz messze nem elégséges méretű tömeget képesek fogva tartani, hogy akárcsak megszorítsák a Rezsimet, de ahhoz igen, hogy bármilyen utcai megmozdulás sikertelenségre legyen ítélve. Így aztán a nagykorúak most szépen berendezkednek, és megvárják, amíg sokadszor, de talán utoljára kiderül: a mesélők hazudnak. Nagykorúak belekezdenek megkeresni országszerte a többi nagykorút, hogy legyen olyan szervezet, amelyben összegyűlnek. És ennek a nagykorúsági vizsgának rövid neve van: BOJKOTT. Aki érti, hogy egy biztos agyonveretésre jó, a Diktátornak újabb négy évre demokratikus látszatot adó választáson TILOS résztvenni, az nagykorú.

Nagykorúak igazuk tudatában, nyugodt szívvel tesznek meg mindent, hogy minél többen bojkottálják a Rezsimet legitimáló és meghosszabbító választást. Legkésőbb annak estéjén ugyanis a meserajongók ismét számokkal fognak szembesülni, és nehéz lesz akkor elhinniük majd újabb meséket. Mondjuk olyasmit, hogy a bojkottálók miatt nyert ismét a Fidesz. Sokszázezernyi többlettel fog nyerni, még csalnia sem kell ehhez, a bojkottálók hatása meg a legoptimistább becslésünk szerint sem fog néhány tízezernél többre rúgni. Nem, nem miattunk lesz agyonverve a választásokon újra elinduló bérellenzék, hanem azért, mert ugyanazok ugyanazt a szart akarják már megint letolni a torkokon, amire a nép már távolmaradással párszor véleményt nyilvánított: kösz, nem kérik. No, hát akkor bele is vágtunk: várom a bojkottálókat az egész országból. Illetve a következő 500 napban mindenfelé megkeresem Őket.

A Nagykorúakat.