Emberség

Na, ez szép fogalom. Már akinek. Valami olyasmit jelent: gondoskodás, szolidaritás, ilyesmi. Hogy a valóságban mit jelent, azt meg épp megírom.

Lehetne persze olyan fogalom is: növénység. De ezt nem használjuk, mert nem érzünk benne semmi mögöttes tartalmat. Esetleg ha valaki nagyon ostobának tűnik, akkor szoktunk olyasmiket mondani: gyökér, tuskó, vagy ha azt akarjuk, hogy ne értse, miért röhögik ki az asztalszomszédai, akkor annyit mondunk: filodendron. De a növénység mégsem egy átütő fogalom, menjünk tovább. Állatság. Na, ez már gyakoribb. Fekete kölcsönlimuzinnal műkörmöshöz rohanva nyugdíjast halálragázolni, aztán simán továbbhaladni, és meglepődni, ha érte jönnek a rendőrök a kozmetikába: na, valami ilyesmi az állatság. Nem egy dicsőséges jellemző, pedighát alapvetően az állatokat szeretjük.

Na, és akkor jöjjön az emberség. És egy pillanatra meg is állunk. Hogy a növénytől dicső fajunk miben különbözik, az nagyjából kézenfekvő: hiperaktívak vagyunk egy növényhez képest. Változtatjuk a helyünket, állandóan teszünk-veszünk, ehhez végtagjaink is nőttek, míg az átlagnövény bizony egész életét ugyanazon a helyen éli le. Kétségkívül izgalmas lenne, ha egy állat, vagy az ember gyökeret eresztene, szoktuk is mondani, ha hosszú a sor, amiben épp állunk valahol. De jobban végiggondolva: nem, nem lenne izgalmas. Inkább unalmas lenne. Igazából egyikünk sem szeretne sem búza, sem mammutfenyő lenni, nem túl változatos dolog, na.

Szóval az tiszta, mi különböztet meg bennünket a növénytől. Menjünk kicsit tovább, tegyünk egy döntő lépést. Az állattól az határol el bennünket, hogy nekünk roppant fejlett agykérgünk van, így aztán képesek vagyunk a gondolkodásra. Már magas szintűre, elvont, fogalmi alapúra, kódolóra, szimbolikusra, miegymás, de ne bonyolítsuk. Az állat is gondolkodik, persze, simán tudnék olyanokat sorolni, amelyek a gyakorlatban meghaladják pár általam ismert ember értelmi színvonalát, de maradjunk megint az átlagnál: az átlagos ember sokkal komplexebb agykéreggel rendelkezik, mint az átlagállat. Na, és akkor megérkeztünk tulképp: az embert az állattól a tudatos gondolkodásra képessé tevő agykéreg különbözteti meg.

Remek. Ember=agykéreg, emberség=tudatos gondolkodásra való képesség. Márha a szót valódi értelmében használjuk. Na, és akkor vágjunk bele egy felfedező túrába a neten, és keressük az emberség nyomait. Mármint a tudatos gondolkodásra való képességét. Fölleljük itt-ott azért. De hogy nem ez az általános, az biztos. Hajráviktorozó ezrek, hajráferiző százak, ruszki kamuoldalak töknyilvánvalóan illogikus összesküvéselméleteinek rahedli megosztása, a legegyszerűbb tények figyelmen kívül hagyása: ezt találjuk. Vágyak, hitek, zsigeri szimpátiák és antipátiák kiélése: ezzel van tele a valaha az agykéreg fejlesztésére tervezett világháló. Csakhát vágyai, hitei, zsigeri reakciói az állatoknak is vannak, pont annyira, mint az embernek.

A világ bonyolult hely. Tele van mindenféle törvényszerűségekkel. Ezek többségét már ismerjük, épp emberségünk - teccenek tudni: tudatos gondolkodásra való képességünk - tette számunkra érthetővé. Az állatot mindezek nem érdeklik, vágyai vannak, azokat kielégíti, de nem szervez sem társadalmi munkamegosztást sokmillió fajtársának, sem egészségügyet, sem szociális hálót, nem teremt vállalkozásbarát politikai környezetet, társadalombiztosítást, és csillagászattal, meg kvantumelmélettel sem foglalkozik. A mi fajunk meg igen. És ettől különbözik. És ahogy mostanában egyre inkább szembesülök vele: saját fajunk felismeréseinek mérföldköveit, a felhalmozott roppant tudást egyszerűen nem használják embertársaink. Sőt, pont az kezd divattá válni, hogy mindezeket minél inkább figyelmen kívül hagyják. Ebből meg marha nagy baj lesz rövidesen.

Mert ez állatság.