2016. június 1., szerda

Második menet

Tulajdonképpen adhattam volna azt a címet is: Meleg helyzet, hisz a Kocsis-Ungár Per perdöntő, jogerős ítéletet hozó másodfokú tárgyalása lesz holnap. De biztos lettek volna, akik emiatt egy jót melegeznek, azt meg kerüljük: demokraták fölfogják, hogy a melegség egy állapot, nem pedig betegség, pláne nem társadalmi kór.





Az elsőfokú tárgyalás botrányos volt. Ott voltam, írtam róla, részletesen, kérem a Kedves Olvasómat, klikkeljen IDE, minden benne van. Ja igen, elnézést, hogy nem a szokásos reggeli kávé mellé prezentáltam a mai blogot, de egy hét Kossuthos sátrazás, meg a tegnapi fáklyás tüntetés szervezői, meg szónoki tevékenysége miatt rám fért egy hosszabb, nyugis alvás. Megvolt, vissza a lényegre. Szóval csak röviden, az első tárgyalásról, mert összefüggéseiben a korábbi cikkben minden benne van. Egy olyan bíró hozott ítéletet, akinek apja Rogán ötkeres mutyijainak ügyvéd-tettestársa, és aki még a minimális formákra sem figyelt oda. Más tárgyban hozott ítéletet, mint amit Kocsis kért, ilyen meg polgári perben nem lehetséges.


Beszólt nekem, mert fényképeztem, száz ember közül vajh honnan tudta, hogy én nem vagyok hivatalos sajtós? Mert csak nekem pöttyentett oda egy kis fegyelmező szózatot, pedig az ott levő tömeg fele sajtós volt. Ismert valahonnan, pedig a tárgyalásig ez nem volt kölcsönös. Olyan dolgokat engedett meg Kocsis ügyvédjének, amit soha bíró nem engedhet meg senkinek. Olyan tempóban hozott ítéletet, ami még Rákosi vésztörvényszékein is Szocialista Hazáért Érdemérmet kapott volna. Ehhh, egy ócska narancsbíró hozott egy ócska narancsítéletet, biznisz esz júzsual, mondaná a művelt szász. Na, de ahogy a vécé tartalmát is csak lehúzzuk, de nem taglaljuk, ugorhatunk is: az Orbáni jogszolgáltatás pöcegödréből bűzlött elő az elsőfokú ítélet, oszt ennyi.


Holnap a Fővárosi Ítélőtáblán lesz a másodfok. Természetesen ott leszek, meg még jópáran a Demokrata Ellenállás - DE! aktivistái közül. Nem botrányolni, ilyenkor nem szoktunk, csak ott vagyunk. Hogy világos legyen: ez a Per nemcsak Ungár Kláriról, meg a süllyedő karrierű Kiskocsisról szól. Ez a Per a jogállam maradékáról szól. Európában egy percig tartana a menet: jogsértő bírói döntés, jogsértő indoklással, csók a Drágajó Bíróúrnak, menjen inkább vissza apuja ügyvédi irodájába Rogánmutyikat lejogsimítani, ne szennyezze a talárt, meg a bírói tekintélyt tovább. Eljárás töröl, pussz, Kocsis szépen menjen haza, és szokja a gondolatot, hogy közszereplő, akinek biz tűrni kell, és nyugodjon szépen bele: a lemelegezés csak annak sértés, aki önmaga homofób. Napersze leginkább azért, mert a pártjában ezt várják tőle.


Az Orbán Rezsim által szétvert Magyarország persze fénysebességgel távolodik Európától, de jogilag még az EU-hoz tartozunk, és ez 2018-ig így is lesz: addig dől a lé, azt meg szereti a Felcsúti Maffia. Úgyhogy ha a Fővárosi Ítélőtábla nem dobja szemétre a fideszbíró elsőfokú ócskaságát, akkor Strasbourg majd megteszi. Mondhatnám úgyis: holnap a Bírói Tanács - másodfokon három bíró ítélkezik, nem egy, tán ezért fedezhető még föl nyomokban ott némi jogállami maradvány - igazából saját magáról ítélkezik. Ezt saját koncepciós pereimben is mindig elmondom a bíróknak: lehet játszadozni, aztán Strasbourgban égni, vagy lehet morális alapú, igazságos ítéletet hozni. Mert a bírói eskü nem a jog, hanem az igazság szolgáltatásáról szól. És épp ezért adtam azt a címet: második menet. Mert ha folytatódna az ócskálkodás, akkor a harmadik, döntő menet Strasbourgban lesz. És ott a KO a nyilvánvaló végeredmény. Holnap reggel háromnegyed kilenckor találkozunk a Fekete Sas utcában, a Fővárosi Ítélőtábla előtt.

Dolgunk van.


2 megjegyzés: